Frecska Ede : A direkt-intuitív-nonlokális elme : a tudás egy másik alapja?
A nonlokális információ a fizikai univerzumról jelentheti a hiányzó láncszemet az objektív tudomány és a szubjektív tapasztalat között, a tudatot és a spirituális élményeket is beleértve. A nonlokalitás elve alapján és a szubcelluláris, citoszkeletális hálózatok kvantumszintű radarjaival az agy képes lehet együtt rezonálni az egész univerzummal. Az agy kvantumhologramként tartalmazhatja az egész kozmoszt, és így érthetővé válnak az örök bölcselet tételei: „Amint fent, úgy lent (vagy: Amint kint, úgy bent)”, „A mennyek királysága bennetek van.” Vagy „Nézz magadba, te vagy a Buddha.” A citoszkeletális mátrix lehet a közvetítője a jungi „kollektív tudattalannak” is, emellett a citoszkeletális kvantumholográfia megmagyarázhat egy meglehetősen hétköznapi, mégis bizonytalan jelenséget, az intuíciót.
A megváltozott tudatállapotok integratív formáján – az integratív módosult tudatállapotok gyógyuláshoz vezetnek szemben a nem integratívokkal, mint amilyen a pszichózis és a részegség - alapuló rituális szertartások és más spirituális technikák kijátszák a klasszikus kogníción alapuló idegtudományos magyarázatokat. A klasszikus kogníciót úgy lehetne megfogalmazni, mint a hétköznapi tudatállapotra jellemző 'perceptuális-kognitív' információközvetítést. Ez az információközvetítés az univerzum lokális aspektusait hasznosítja, és kontrasztban áll az ismeretszerzés egy másik módjával, mely a nonlokális kapcsolatokon alapul, és amelyre 'direkt-intuitív'-ként hivatkozunk.
A 'perceptuális-kognitív' mód neuroaxonális alapú, az érzékszervi észleléstől, a kognitív feldolgozástól és a szimbolikus (vizuális, verbális, logikai-nyelvi) közvetítéstől függ. A 'direkt-intuitív' móddal összehasonlítva ez az információközvetítés indirekt módjának felel meg. Közvetítése indirekt természetének megfelelően ez a mód szubjektumra és objektumra hasítja a világot, majd így modellezi azt. Lingvisztikai jellemzője teszi egyéntől egyénig közvetíthetővé, ugyanakkor időhatárai kulturálisan kötöttek kell, hogy legyenek. Az információközvetítés 'perceptuális-kognitív' módja a feladatmegoldásra fejlődött ki, egy „küzdő gépezet” munkáját reprezentálja, és csúcspontját a nyugati tudományos gondolkodásban éri el.
A sámáni vagy misztikus jellegű integratív tudatállapotok ontológiai értelmezése szempontjából szükségszerű egy nonlokális, 'direkt-ituitív' csatorna bevezetése. Lefektethetjük, hogy a tudásszerzés e módja a szubcelluláris, citoszkeletális funkciókon alapul, közvetlen (szubjektumra és objektumra való felosztás nélküli) tapasztalatot biztosít, és nincs megkötve a nyelv vagy más szimbólumok által. Lényegében elmondhatatlan, továbbíthatatlan. Mivel a 'direkt-intuitív' csatorna nélkülözi a nyelvi-szimbolikus közvetítést, ezért univerzális jellemvonásokkal rendelkezik, több transzkulturális hasonlóságot mutat, jóllehet kultúraspecifikus interpretációk is léteznek. Talán ez az oka annak, hogy a misztikusok „adataikat” összehasonlítva inkább képesek egyetértésre jutni, mint a materialista tudósok. Mindamellett itt nem a megváltozott tudatállapotok során átélt valamennyi élmény ontológiai valóságossága mellett érvelek, de mindenképpen néhány, rendkívül informatív élményé mellett, melyek az integratív módosult tudatállapot során jelennek meg.
A világ 'direkt-intuitív' érzékelése magas fokú bizonytalansággal jár, s legmagasabb szintű kibontakoztatása – csakúgy mint más területeken – szigorú gyakorlást követel meg. Egy bennszülött sámán vagy egy buddhista szerzetes kiképzése évtizedeket vesz igénybe, mert a 'direkt-intuitív' út a 'nem hétköznapi' tudatba látszólag kiszámíthatatlan, csakúgy mint annak lakói, 'perceptuális-kognitív' elménk pedig nem áll készen ezekre a kihívásokra. Ami növekedhet, az el is csökevényesedhet; ez utóbbi történt meg a nyugati civilizációval, és így lett a 'direkt-intuitív' elme „az elveszett tudás”. Ez lehetett a sorsa az ősi mítoszoknak. Hitelt adni a mitikus tudásnak egyben azt is jelenti, hogy az ősi mítoszokat és tradicionális bölcseletet érdemes lenne kiindulópontként számításba venni modern tudományos elméletek kifejlesztése céljából, valamint megérdemelnék, hogy 'munkahipotézisként' használjuk fel őket a tudományos módszert alkalmazva.
A tudás 'perceptuális-kognitív' alapja az agy és az univerzum lokális aspektusai kölcsönhatásának az eredménye. A világ 'direkt-intuitív' érzékelése viszont a kozmosz nonlokális jellemvonásaiból fakad. Más szavakkal, a klasszikus, newtoni világ lokális univerzuma a hétköznapi tudatállapot valósága, mely a 'perceptuális-kognitív' folyamaton alapul. Másrészről az agy érintkezése a nonlokális univerzummal a 'nem hétköznapi' állapotok valóságát generálja. Ráadásul, ahogy alább majd kifejtésre is fog kerülni, a 'direkt-intuitív' mód a forrása tudatunk szubjektív tartalmának is. Fő gondolatom az, hogy az intuíció, a tudat és a nonlokalitás egyetlen hálózatot alkotnak.
„Cogito” korszerűsítve
A tudás második alapjának (a direkt-intuitív-nonlokálisnak) alapelvei megvilágíthatják a tudat olyan sajátos jellemvonásait, melyekről különböző kultúrák és bölcseleti hagyományok beszélnek. Az amazóniai arawate indiánok például azt állítják, hogy a jaguár szempontjából a jaguárok az emberek, mi pedig a jaguárok. A jaguárok alapvetően tudatos lények. A tudatlanság kérdésétől eltekintve milyen értelmet tud a racionális gondolkodás tulajdonítani egy ilyen állításnak? Hogy lehet, hogy vannak olyan tradíciók, melyek tudatot tulajdonítanak minden lénynek, sőt az emberi agyon kívül más élettelen tárgyaknak is? A következő szakasz segíthet értelmezni ezeket a koncepciókat, illetve a pánpszichizmus és a hülozoikus nézetek alapelveit.
Kiinduló pontként László Ervinre hivatkozom, akinek a következő véleményére kívánok építkezni: „Amit mi „anyagnak” hívunk az az aspektus, amit felfogunk, amikor kívülről egy személyre, egy növényre vagy egy molekulára nézünk; az „elme” ezzel szemben az az aspektus, amit akkor ragadunk meg, amikor ugyanarra a dologra bentről nézünk.” Számomra ez azt jelenti, hogy ha a 'perceptuális-kognitív' – a „külső” – megközelítést alkalmazzuk, akkor minden tárgyként jelenik meg tudat nélkül. De hogy viszonyulunk a saját agyunkhoz belülről, hogyan érzékeljük a saját tudatunkat? Természetesen se látni, se megérinteni, se szagolni nem vagyunk képesek sem a saját, sem mások elméjét. Csak a másik megközelítés marad tehát: a tudás nonlokális, 'direkt-intuitív' módja, amely a dolgokra történő belülről tekintés módszere. Az intuitív értelem által tudjuk, hogy van tudatunk. Mindannyian rendelkezünk ezzel a közvetlen, intuitív, nem perceptuális tudással a saját tudatosságunkról.
A még domináns newtoni-karteziánus világnézet alapjánál Descartes Cogitoja áll (Gondolkodom, tehát vagyok). Ez előfeltételez egy másik kérdést: „Hogyan tudok önmagamról?” A másik oldalára fordítva Descartes érméjét: „Tudok magamról, ezért (vagy: mert) intuitív vagyok. Ez azt jelenti, hogy rendelkezem egy olyan tudásszerzési módszerrel, mely nem épít az érzékszervekre, a természet lokális folyamataira. Így, ami megmarad számomra, az a nonlokális értelem.
A következtetésem triviálisnak tűnhet, a következményei mégsem azok. ’Direkt-intuitív’ módon közelítjük meg a dolgokat belülről. A „belső” szemében – ahogyan azt László Ervin ékesszólóan rámutatott – mindig érezzük a tudat jelenlétét. Következésképpen az intuíció, a nonlokalitás és a tudat egy egységes hálózatot alkotnak. Ennek forrásáról tudatosítás nélkül is lehet intuitív tudásunk. Ha azonban a forrását is tudatosítjuk, akkor a forrásnak magának is in nascendi (keletkezése pillanatában) tulajdoníthatunk tudatosságot. Ebben a tekintetben Stuart Hameroffnak igaza van: a szubneurális szerkezetek (melyek érintkező felületként szolgálnak az információközvetítés ’direkt-intuitív’ módja számára) szabályozzák a tudatot. Hozzátenném: ezek a struktúrák nem csak a saját tudatunkat közvetítik, hanem minden más entitásét is, melyekkel intuitív kapcsolatba lépünk.
Ami ezután következik, az már általánosítás: ahogy magamnak tudatot tulajdonítok, úgy minden másnak is tulajdoníthatok a ’direkt-intuitív’ megközelítésen keresztül, hiszen a tudat az intuitív folyamat közben jelenik meg. Perceptuális valóságunk materiális tárgyakból áll, míg az intuíció világa tele van tudatos létformákkal. Tudatosak az állatok, a növények, sőt a sziklák, de még az egész univerzum is. Így is érzékeljük őket integratív módosult tudatállapotok során, melyek a ’direkt-intuitív-nonlokális’ megközelítésen alapulnak modus operandijuk (működési mód) következtében. Számomra úgy tűnik, hogy az örök filozófiai vitát a tudat vagy az anyag elsődlegességéről meghaladja a nonlokális és lokális folyamatok valóságának felismerése. A tudat és az anyag olyan tulajdonságok, melyek csak attól függenek, hogy miképpen teszünk szert tudásra.
Felhasznált Irodalom
Hameroff, Stuart (1987). Ultimate Computing. Amsterdam: North-Holland.
Laszlo, Ervin (2007). Science and the Akashic Field: An Integral Theory of Everything. Rochester: Inner Traditions
Strassman, Rick, Wojtowicz-Praga, Slawek, Luna, Luis E., and Frecska, Ede. 2007. Inner paths to outer space. Rochester: Inner Traditions.