A tudat funkciói
2009.09.15
Jung azt állítja, hogy a tudatos elme négyféle módon foghatja fel a valóságot, ezek az érzékelés, az intuíció, a gondolkodás és az érzés. Jung szerint ezen négy funkció két ellentétpárba rendeződik. Egyfelől ott vannak az érzékelés és intuíció irracionális (vagy inkább nem racionális) felfogó funkciói, másfelől ott vannak a gondolkodás és érzés racionális vagy megítélő funkciói.
Az érzékelés az objektív világra vonatkozó közvetlen tapasztalatainkra utal, olyan folyamat, amely a tapasztalat bármifajta értékelése nélkül megy végbe. Az érzékelés a tárgyakat a maguk valójában fogja fel - realisztikusan és konkrétan. Nem veszi figyelembe az összefüggéseket, az implikációkat, a jelentéseket vagy az alternatív értelmezéseket, ehelyett megkísérli tényszerűen és részletesen megjeleníteni azt az információt, ami az érzékszervek számára hozzáférhető.
Az intuíció a belső lehetőségek és jelentések mélyebb felfogására utal. Az intuitív érzékelés figyelmen kívül hagyja a részleteket, helyettük inkább az általános összefüggéseket vagy atmoszférát helyezi figyelme fókuszába. Érzékeli (nyilvánvaló tanúbizonyság vagy bizonyítékok nélkül) a dolgok mozgásának irányát, a finom belső kapcsolatokat és a mögöttes folyamatokat, illetve a helyzetben rejlő lehetőségeket. Az intuíció sohasem tükrözi közvetlenül a valóságot, hanem aktívan, kreatívan, éleselméjűen és képzeletgazdagon értelmet rendel hozzá azáltal, hogy olyasmiket magyaráz bele a helyzetbe, amik nem azonnal nyilvánvalók a tisztán objektív megfigyelő számára.
A gondolkodás olyan értékelési mód, mely a tapasztalat igazságának, illetve hamisságának aspektusával foglalkozik. A dolgok és - főként - fogalmi kölcsön-kapcsolataik intellektuális megértésén alapul. Racionális, módszeres folyamat, mely a valóságot elemzés és logikus következtetések útján próbálja megérteni.
Az érzés érzelmi-indulati, szentimentális funkció. Benne rejlik, hogy a dolgok értékének megítélése és róluk kialakított véleményünk rokonszenvek és ellenszenvek alapján jön létre. A tapasztalatokat így a jó és rossz, kellemes vagy kellemetlen, elfogadható vagy elfogadhatatlan szempontjaiból értékeli. Az érzés nem egészen azonos az emócióval, mivel szerethetünk vagy utálhatunk valamit, illetve kifejezhetünk szentimentális ragaszkodást anélkül, hogy érzelmesek lennénk. Az emóció mindazonáltal az érző funkció egy fontos megjelenési formája.
Bár lehetőségét tekintve minden ember rendelkezik mind a négy funkcióval, Jung úgy gondolta, hogy a legtöbb ember esetében egy funkció lesz domináns vagy felsőbbrendű, s hogy melyik lesz az, nagyrészt velünk született, alkati tényezőkön múlik. Bármely funkció legyen is elsődleges, az ezzel ellentétes (alsóbbrendű) funkció általában nem hozzáférhető a tudat számára, ehelyett, a kompenzáció elve alapján, a tudattalan működését fogja jellemezni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az alsóbbrendű funkció általában elfojtás alatt áll, illetve primitív, archaikus, infantilis és koordinálatlan módon fejeződik ki. Például egy olyan személynek, akinek tudatos elméje gondolkodó módon működik, általában nehézségei lesznek az érzések és emóciók kifejezésében.
Amikor az érzések kifejezésre jutnak, az jellemzően infantilis fantáziák vagy ösztönös emocionális kitörések formájában történik. Ezzel szemben az a személy, akinek érző funkciója a felsőbbrendü, általában nehézségekkel küzd a módszeres vagy logikus gondolkodás területén. Az ilyen emberek fogalmi gondolkodásra tett kísérletei gyakran gyerekesnek vagy banálisnak tűnnek.
Az érzékelés és az intuíció hasonlóképpen funkcionális ellentétek, mivel lehetetlen egyszerre érzékelni a valóság felszínét és azt, ami a felszín alatt van. Ha az érzékelés a domináns funkció, általában a képzelet, az előrelátás, illetve az éleslátás elégtelenségét tapasztalhatjuk. Mikor az intuíció kifejezésre jut, gyakran tudattalan, primitív és koordinálatlan formában történik, mint például a babonás hiedelmek vagy a megalapozatlan féltékenykedés esetében. Ezzel szemben az intuitív személynek gyakran nehézségei támadnak azzal, hogy kiegyezzen a konkrét valósággal, vagy előfordulhat, hogy érzékleteit olyan gyermekded módokon fejezi ki, mint amilyenek a különféle ételpreferenciák vagy a hipochondriás hajlam.
A domináns funkció mellett a legtöbb ember valamilyen mértékben tudatosan hozzáférhet a másik ellentétpár egyik funkciójához is. így egy gondolkodó ember rendelkezhet az érzékeléssel vagy az intuícióval kiegészítő funkcióként, míg egy intuitív személy bizonyságot tehet bizonyos mértékű gondolkodásról vagy érzésről. Jung úgy gondolta, hogy csak kevés ember képes felhasználni a másik pár mindkét tagját, habár az ezek között feszülő ellentét kisebb, mint a felsőbbrendű és alsóbbrendű funkciók közötti. A személyiségfejlődés folyamata elméletileg lehetővé teszi, hogy mind a négy funkciót a tudatosság szintjére emeljük. A gyakorlatban mindazonáltal az ilyen pszichológiai teljességet nehéz és ritkán lehet elérni.
Jung elmélete arra utal, hogy nyolc alapvető funkciótípus lehetséges. Ezek magukba foglalják a négy egyedülálló funkciót a felsőbbrendű és kiegészítő funkciók négy lehetséges kombinációjával együtt.
A tudati attitűdök A négy tudati funkciónkívül Jung két alapvető attitűdöt talált, melyet a tudat felvehet, ezeket introverziónak és extraverziónak nevezi. Ezek az attitűdök feltételezhetően azon a két irányon alapulnak, amely felé a személy érdeklődése és energiái áramolhatnak, vagy befelé, a szubjektív tapasztalat és a pszichológiai folyamatok, vagy kifelé, a tárgyi környezet, rnás emberek és a közösségi normák felé. Jung úgy hitte, hogy a ránk jellemző attitűd alapvetően velünk született, de meg is változtatható, például pszichoanalízis folyamán.
Az introverzió és extraverzió kifejezések ma már teljesen a hétköznapi szóhasználat részévé váltak a pszichológusok és a laikusok körében is. Sajnálatos módon a kifejezések jelentését gyakran kissé megváltoztatják, eltávolítják Jung eredeti értelmezésétől, általában a társas helyzetekben történő viselkedés különböző módjainak tekintik őket. Jung elméletében azonban az introverzió és az extraverzió sokkal inkább a tudat két alapvető attitűdjét képviseli, mintsem a társas viselkedés elkülönült típusait. Bár a viselkedés normálisan a tudatos attitűdöket tükrözi, bizonyos esetekben a tudattalan (ellentétes és kompenzatorikus) tendenciák is uralhatják.
Jung szerint az introvertáltak (akik tudatos attitűdje introvertált) arra vágynak, hogy kivonhassák magukat külső környezetükből. Annak érdekében, hogy energiáikat énjükön belül megőrizhessék, nem szívesen fordulnak a külvilág felé, és esetleg visszahúzódnak a tárgyaktól és az emberektől. Ez azt jelenti, hogy ők mindig inkább védekező pozícióban vannak. Az introvertáltak tipikusan visszafogott, félénk, elég nehezen megközelíthető emberek, akik gyakran elég rosszul alkalmazkodnak társas környezetükhöz. Másrészt viszont általában jól alkalmazkodnak saját belső világukhoz, s mivel természetüknél fogva befelé forduló hajlamúak, rendszerint világos szubjektív nézetekkel és értékválasztásokkal rendelkeznek.
Ennek ellentéteként az extravertáltakat (azokat, akik tudatosan extravertáltak) teljesen elbűvöli mindaz, ami a külvilágban van – a tárgyak, emberek, események és a közösségi eszmék. Mi több, minden, amit gondolnak, éreznek és tesznek, közvetlenül kapcsolódik a külső feltételekhez. Az extravertáltak ezért könnyen alkalmazkodnak a külső helyzetekhez, viszont elég befolyásolhatók és ingatagok. Általában szórakozáskedvelő, merész, magabiztos, könnyen megközelíthető és társaságkedvelő embereknek látszanak, akik mindig készek új érdeklődési körök és kötődések kialakítására. A külvilágért lángoló lelkesedésük közben azonban általában figyelmen kívül hagyják szubjektív tapasztalataikat, ezért gyakran derűsen tudatlanok belső, pszichológiai folyamataikat illetően.
Bár tudatosan minden egyén hajlik arra, hogy vagy introvertált, vagy extravertált legyen, feltételezik, hogy minden embernek lehetősége van mindkét attitűd kifejezésére. Általánosságban szólva a domináns (tudatos) attitűdöt kompenzálja alsóbbrendű (tudattalan) ellentéte.
A mámor, a nehézségek vagy a kétségbeesés pillanataiban az ellentétes attitűdtípus teljesen spontánul, alsóbbrendű, rosszul adaptált, kényszeres vagy infantilis módon jut kifejezésre olyan mértékben, ahogyan ez az attitűdtípus tudattalan maradt, így a részeg, zavart vagy neurotikus extravertált mogorvává, visszahúzódóvá és egocentrikussá válhat, míg az introvertált ugyanezen körülmények között gyerekesen társaságkedvelő, könnyelmű és túlingerlékeny lehet.
A másik lehetőség, hogy ezeket a negatív jellemvonásokat kivetítjük a másik attitüdtípushoz tartozó emberekre, így az extravertált az introvertáltakat vádolhatja azzal, hogy mogorvák és egocentrikusuk, míg az introvertáltak az extravertáltakat láthatják gyerekesnek és ostobának. Azt mondhatjuk, hogy az ilyenfajta projekciók képezik sok családi, házassági és interperszonális konfliktus alapját. Pszichológiai típusok A két attitűd és a nyolc funkciótípus összegzése olyan végső modellt eredményez, melyben tizenhat lehetséges variáció létezik. Ezt a tizenhat lehetséges pszichológiai típust mutatja az alábbi felsorolás.
Jung maga részletesen csak a nyolc tiszta típust (amelyek egy attitűd és egy egyedülálló funkció kombinációi) írja le. A kevert típusok (ahol két funkció működik egy időben) jellemzői, úgy tartják, a két összetevő típus ismeretéből kikövetkeztethetők. Például az extravertált érzékelő gondolkodó típus tulajdonképpen az extravertált érzékelő és az extravertált gondolkodó típus keveréke.
Az extravertált érzékelés a konkrét tárgyakból és fizikai tevékenységekből szármázó tapasztalatok intenzív átélésére törekszik. A tudat ezáltal kifelé, olyan tárgyak és tevékenységek felé irányul, melyektől azt várhatja, hogy a legerősebb érzékleteket keltik.
Az extravertált érzékelés típusa realista, annyi konkrét érzékletet igyekszik megtapasztalni, amennyire csak módja nyílik - lehetőleg, de nem szükségszerűen kellemeseket. Ezek a tapasztalások öncélúak, és igen ritkán kerülnek felhasználásra bármilyen más célból. Normális állapotban az ilyen személyek érzéki emberek vagy esztéták, akiket a tárgyak és emberek fizikai tulajdonságai vonzanak. Jól öltöznek, jókat esznek és jól szórakoznak, mások számára kellemes társaságnak bizonyulnak. Egyáltalán nem reflektivek vagy befeléfordulók, nincsenek ideáljaik az érzéki élvezeteket kivéve. Általában bizalmatlanok a belső pszichológiai folyamatokkal szemben, és jobban szeretnek az ilyen dolgoknak külsődleges magyarázatokat adni (például hangulataikat az időjárás számlájára írják).
Szélsőséges állapotban gyakran nyersen érzékiek, és néha saját személyes örömérzetük növelése érdekében kihasználják a helyzeteket és másokat. Hogyha neurotikussá válnak, az elnyomott intuíciót más emberekre vetíthetik, így irracionálisán gyanakvók vagy féltékenyek lehetnek. Más esetben kényszeres babonák sorát fejleszthetik ki.
Az introvertált érzékelés szubjektívan szűrt. Az érzéklet nem közvetlenül a tárgyon alapul, a tárgy pusztán sugallja azt. Ehelyett szubjektív benyomások rétegei rakódnak rá a képzetre, úgy, hogy lehetetlenné válik eldönteni, mit is érzékelünk pusztán a tárgy megismerése által. Az érzékelés ezáltal döntően a belső pszichológiai folyamatoktól függ, melyek minden személy esetében különböznek. Az introvertált érzékelés legpozitívabb megnyilvánulását a kreatív művészben találhatjuk meg. Legszélsőségesebb formájában pszichotikus hallucinációkat és a valóságtól való teljes elidegenedést okoz.
Az introvertált érzékelés típusa szubjektívan reagál az eseményekre, az objektív kritériumoktól függetlenül. Ezt gyakran nem megfelelő és nem kívánatos túlreagálásnak tartják. Mivel a tárgyak általában nem tudnak közvetlenül áthatolni a szubjektív benyomások fátyolán, ez a típus semlegesnek vagy közönyösnek tűnhet az objektív realitással szemben. Más esetben a világot illuzórikusnak vagy mulatságosnak érzékelheti.
Szélsőséges (pszichotikus) esetekben ez oda vezethet, hogy képtelen az illúziót megkülönböztetni a valóságtól. Ekkor az archaikus képzetek szubjektív világa veszi birtokába a tudatot, így ez a személy a fantázia privát és mitológiai birodalmában él. Az elnyomott intuíció kifejeződhet homályosan elképzelt fenyegetések vagy baljóslatú lehetőségek előrevetítésének formájában.
Az extravertált intuíció megkísérli előre látni az adott objektív helyzetben rejlő összes lehetőséget. A hétköznapi eseményeket titkosírásként, illetve nyomra vezető jelek halmazaként szemléli, melyek alapján a mögöttes folyamatok és a rejtett lehetőségek meghatározhatók. Amint azonban megérti ezeket a lehetőségeket, a tárgyak és események értelmüket és jelentőségüket vesztik. Ezáltal állandóan új helyzetekre és tapasztalatokra van szüksége, hogy ezek intuitív folyamatai friss ingerekkel szolgáljanak számára.
Az extravertált intuíció típusa a helyzetek megítélésében és kihasználásában kiváló. Az ilyen emberek izgalmas l ehetőségeket látnak minden vállalkozásban, és könnyen felismerik más emberek rejtett képességeit. Víziójuk lelkesítő volta magával ragadja őket, s gyakran lelkesítenek másokat is bátorságukkal és meggyőződésükkel. Ezen adottságaiknál fogva teljesítményt nyújtanak olyan foglalkozásokban, ahol ezt értékelik - új kutatási témák kezdeményezésénél, az üzleti életben, a politikában vagy a tőzsdén. A változatlanság azonban igen könnyen untatja és kifullasztja őket. Ezért gyakran azzal vesztegetik el életüket és tehetségüket, hogy új lehetőségeket keresve egyik tevékenységből a másikba kapnak, és nem képesek elég kitartóan megmaradni egy feladatnál, hogy megvalósítsák. Továbbá, mialatt elköteleződnek saját víziójuk mellett, gyakran igen kevéssé vannak tekintettel mások szükségleteire, nézeteire vagy meggyőződéseire.
Az elnyomott érzékelés neurotikus állapotban e típusnál azt eredményezheti, hogy kényszeresen kötődni kezdenek azokhoz az emberekhez, tárgyakhoz vagy tevékenységekhez, amelyek az öröm, a fájdalom vagy a félelem primitív érzékleteit keltik bennük, így fóbiáik, hipochonder hiedelmeik és más kényszeres betegségeik alakulhatnak ki.
Az introvertált intuíció befelé, a tudattalan tartalmai felé irányul. Úgy próbál a belső események mélyére hatolni, hogy az univerzális pszichológiai folyamatokkal vagy más archetipikus képzetekkel hozza ezeket kapcsolatba. Általában tehát egyfajta mitikus, szimbolikus vagy profetikus jelleggel rendelkezik. Jung szerint az Íntrovertált intuíció típusa lehet művész, látnok vagy hóbortos különc. Ideáljuk a különös, titokzatos dolgokat feltáró látnoki lét.
Rejtélyes, „földöntúli” emberek ők, akik kívül maradnak a hétköznapok társadalmán. Kevéssé érdekli őket, hogy megmagyarázzák vagy racionalizálják személyes vízióikat, megelégednek azzal, ha pusztán kinyilatkoztathatják azokat. Részben ennek eredményeként gyakran félreértik őket. Bár az introvertált intuitív művészek víziói általában megmaradnak tisztán érzékelési szinten, a misztikus álmodozókat, illetve a hóbortos különcöket gyakran elragadja saját víziójuk. Ekkor az életük lesz szimbolikus, a Nagy Mű, a misszió vagy a spirituáis-morális harc jellegzetességeit öltve magára.
Ha neurotikussá válnak, az elnyomott érzékletek primitív, ösztönös módon juthatnak kifejezésre, és extravertált megfelelőikhez hasonlóan az introvertált intuitívek is gyakran szenvednek hipochondriában és kényszeres betegségekben.
Az extravertált gondolkodást a közvetlen érzékszervi bizonyítékok, illetve a hagyományokból vagy tanulásból származó objektív (kollektív) elképzelések vezérlik. Célja, hogy az objektív tapasztalatból fogalmi kapcsolatokat absztraháljon, a gondolatokat logikusan, racionálisan kapcsolja össze. A levont következtetések mindig kifelé irányulnak, és valamiféle objektív produktumra vagy gyakorlati eredményre vonatkoznak. A gondolkodási tevékenység sohasem öncélú, sohasem valamiféle privát vagy szubjektív vállalkozás.
Az extravertált gondolkodás típusa minden cselekedetét objektív adatok intellektuális elemzésére alapozza. Az ilyen emberek az igazság és az igazságosság absztrakt képzetén alapuló, általános intellektuális előírások vagy univerzális morális törvények szerint élnek. Elvárják, hogy mások is elismerjék ezeket a szabályokat, és engedelmeskedjenek nekik. Ez a típus elnyomja érző funkciót (érzelmi kötődések, barátságok, vallásos áhítat stb.), és figyelmen kívül hagyhat olyan személyes érdekeket is, mint mondjuk saját egészsége vagy anyagi jóléte.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban kicsinyes, bigott, zsarnoki vagy ellenséges lehet azokkal szemben, akik szabályait fenyegetik. Az elnyomott törekvések esetleg a legkülönfélébb személyes „erkölcstelenségek” (önzés, szexuális eltévelyedések, csalás vagy megtévesztés) képében törhetnek a felszínre.
Az introvertált gondolkodás elmélkedést, belső gondolatjátékot jelent. A gondolkodás öncélú, és mindig befelé irányul, a szubjektív gondolatok és személyes meggyőződések, nem pedig kifelé, a gyakorlati következmények felé. Fő törekvése, hogy egy megtermékenyítő gondolatnak minden elágazását és tartozékát a lehető legteljesebben tárja fel. Az introvertált gondolkodás ezért lehet nagyon összetett, dagályos és túlságosan skrupulózus. Az objektív valóságtól való visszahúzódás mértékének függvényében esetleg teljesen elvonttá, szimbolikussá vagy misztikussá válhat.
E típus hajlik arra, hogy az objektív megfontolásokkal szemben gyakorlatiatlannak és közönyösnek mutatkozzék. Ezek az emberek szeretnek észrevétlenek maradni, hidegnek, arrogánsnak és hallgatagnak látszhatnak. Az elnyomott érző funkció esetleg gyerekes naivitás kinyilvánításában juthat kifejeződésre. Általában úgy tűnik, az introvertált gondolkodók elmerülnek gondolataikban, amelyeket a lehető legteljesebben és mélyebben igyekeznek átlátni.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban merevvé, visszahúzódóvá, barátságtalanná vagy gorombává válhatnak. Szubjektívan átélt igazságaikat összekeverhetik személyiségükkel, így az elgondolásaikat érintő bármiféle kritikát személyes támadásnak élhetik meg. Ez keserűséghez vagy a bírálóik ellen intézett rosszindulatú ellentámadásokhoz vezethet.
Az extravertált érzés elfogadott vagy tradicionális társadalmi értékeken és elgondolásokon alapul. Az objektív körülményekhez alkalmazkodó, igazodó válaszmódot takar, amely harmonikus kapcsolatra törekszik a világgal. Mivel olyannyira függ a külső ingerektől, sokkal inkább, mint a valós szubjektív preferenciáktól, az ilyen érzés néha hidegnek, érzéketlennek, művinek és hatásvadásznak tűnhet.
Az extravertált érzés típusa követi a divatot, és arra törekszik, hogy személyes érzéseit összhangba hozza a széles körben elfogadott társadalmi értékekkel. A gondolkodás mindig alá van vetve az érzésnek, és ha az intellektuális következtetések nem támasztják alá a szív meggyőződéseit, figyelmen kívül maradnak vagy elfojtás alá kerülnek.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban az érzések kitörővé vagy szertelenné válnak, olyan pillanatnyi lelkesedés függvényeivé, amelyek a változó körülmények hatására gyorsan módosulhatnak, ellenkezőjére fordulhatnak. Az ilyen személy ezért hisztérikusnak, állhatatlannak, hangulatembernek vagy esetleg többszörös személyiség szindrómában szenvedőnek tűnhet. Az elnyomott gondolkodás infantilis, negatív, mániákus módon is a felszínre törhet. Ez oda vezethet, hogy a leginkább szeretett és nagyra értékelt tárgyakat vagy embereket félelmetes tulajdonságokkal ruházzák fel.
Az introvertált érzés a külső tárgyaktól független belső intenzitás megtapasztalására törekszik. Az objektív realitást leértékeli, és ritkán nyilvánul meg nyílt formában. Hogyha mégis a felszínre kerül, általában negatívnak vagy közömbösnek látszik. Az ilyenfajta érzés fókuszában a belső folyamatok és rejtett ősi képek állnak. Szélsőséges formájában misztikus extázissá fejlődhet.
Az introvertált érzés típusa tűnődő és megközelíthetetlen, bár akár gyerekes maszk mögé is rejtőzhet. Az ilyen személy célja, hogy ne nagyon lehessen észrevenni; nemigen igyekszik másokra hatást gyakorolni, és általában nem reagál mások érzéseire. Külső, felszínes megjelenése gyakran semleges, hideg és elutasító. Belül azonban az érzései mélyek, szenvedélyesen hevesek, és rejtett vallásos vagy költői törekvésekkel járhatnak együtt. Más emberekre mindez fojtogatóan és nyomasztóan hathat.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban ez a típus zsarnokivá és hiúvá válhat. A negatív, elfojtott gondolkodás kivetülhet, így ezek a személyek azt képzelhetik, tudják, mire gondolnak mások. Ez aztán paranoiává és intrikus versengéssé fajulhat.
[nem racionális funkciók]
Az érzékelés az objektív világra vonatkozó közvetlen tapasztalatainkra utal, olyan folyamat, amely a tapasztalat bármifajta értékelése nélkül megy végbe. Az érzékelés a tárgyakat a maguk valójában fogja fel - realisztikusan és konkrétan. Nem veszi figyelembe az összefüggéseket, az implikációkat, a jelentéseket vagy az alternatív értelmezéseket, ehelyett megkísérli tényszerűen és részletesen megjeleníteni azt az információt, ami az érzékszervek számára hozzáférhető.
Az intuíció a belső lehetőségek és jelentések mélyebb felfogására utal. Az intuitív érzékelés figyelmen kívül hagyja a részleteket, helyettük inkább az általános összefüggéseket vagy atmoszférát helyezi figyelme fókuszába. Érzékeli (nyilvánvaló tanúbizonyság vagy bizonyítékok nélkül) a dolgok mozgásának irányát, a finom belső kapcsolatokat és a mögöttes folyamatokat, illetve a helyzetben rejlő lehetőségeket. Az intuíció sohasem tükrözi közvetlenül a valóságot, hanem aktívan, kreatívan, éleselméjűen és képzeletgazdagon értelmet rendel hozzá azáltal, hogy olyasmiket magyaráz bele a helyzetbe, amik nem azonnal nyilvánvalók a tisztán objektív megfigyelő számára.
[racionális funkciók]
A gondolkodás olyan értékelési mód, mely a tapasztalat igazságának, illetve hamisságának aspektusával foglalkozik. A dolgok és - főként - fogalmi kölcsön-kapcsolataik intellektuális megértésén alapul. Racionális, módszeres folyamat, mely a valóságot elemzés és logikus következtetések útján próbálja megérteni.
Az érzés érzelmi-indulati, szentimentális funkció. Benne rejlik, hogy a dolgok értékének megítélése és róluk kialakított véleményünk rokonszenvek és ellenszenvek alapján jön létre. A tapasztalatokat így a jó és rossz, kellemes vagy kellemetlen, elfogadható vagy elfogadhatatlan szempontjaiból értékeli. Az érzés nem egészen azonos az emócióval, mivel szerethetünk vagy utálhatunk valamit, illetve kifejezhetünk szentimentális ragaszkodást anélkül, hogy érzelmesek lennénk. Az emóció mindazonáltal az érző funkció egy fontos megjelenési formája.
[funkcionális kapcsolatok]
Bár lehetőségét tekintve minden ember rendelkezik mind a négy funkcióval, Jung úgy gondolta, hogy a legtöbb ember esetében egy funkció lesz domináns vagy felsőbbrendű, s hogy melyik lesz az, nagyrészt velünk született, alkati tényezőkön múlik. Bármely funkció legyen is elsődleges, az ezzel ellentétes (alsóbbrendű) funkció általában nem hozzáférhető a tudat számára, ehelyett, a kompenzáció elve alapján, a tudattalan működését fogja jellemezni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az alsóbbrendű funkció általában elfojtás alatt áll, illetve primitív, archaikus, infantilis és koordinálatlan módon fejeződik ki. Például egy olyan személynek, akinek tudatos elméje gondolkodó módon működik, általában nehézségei lesznek az érzések és emóciók kifejezésében.
Amikor az érzések kifejezésre jutnak, az jellemzően infantilis fantáziák vagy ösztönös emocionális kitörések formájában történik. Ezzel szemben az a személy, akinek érző funkciója a felsőbbrendü, általában nehézségekkel küzd a módszeres vagy logikus gondolkodás területén. Az ilyen emberek fogalmi gondolkodásra tett kísérletei gyakran gyerekesnek vagy banálisnak tűnnek.
Az érzékelés és az intuíció hasonlóképpen funkcionális ellentétek, mivel lehetetlen egyszerre érzékelni a valóság felszínét és azt, ami a felszín alatt van. Ha az érzékelés a domináns funkció, általában a képzelet, az előrelátás, illetve az éleslátás elégtelenségét tapasztalhatjuk. Mikor az intuíció kifejezésre jut, gyakran tudattalan, primitív és koordinálatlan formában történik, mint például a babonás hiedelmek vagy a megalapozatlan féltékenykedés esetében. Ezzel szemben az intuitív személynek gyakran nehézségei támadnak azzal, hogy kiegyezzen a konkrét valósággal, vagy előfordulhat, hogy érzékleteit olyan gyermekded módokon fejezi ki, mint amilyenek a különféle ételpreferenciák vagy a hipochondriás hajlam.
A domináns funkció mellett a legtöbb ember valamilyen mértékben tudatosan hozzáférhet a másik ellentétpár egyik funkciójához is. így egy gondolkodó ember rendelkezhet az érzékeléssel vagy az intuícióval kiegészítő funkcióként, míg egy intuitív személy bizonyságot tehet bizonyos mértékű gondolkodásról vagy érzésről. Jung úgy gondolta, hogy csak kevés ember képes felhasználni a másik pár mindkét tagját, habár az ezek között feszülő ellentét kisebb, mint a felsőbbrendű és alsóbbrendű funkciók közötti. A személyiségfejlődés folyamata elméletileg lehetővé teszi, hogy mind a négy funkciót a tudatosság szintjére emeljük. A gyakorlatban mindazonáltal az ilyen pszichológiai teljességet nehéz és ritkán lehet elérni.
Jung elmélete arra utal, hogy nyolc alapvető funkciótípus lehetséges. Ezek magukba foglalják a négy egyedülálló funkciót a felsőbbrendű és kiegészítő funkciók négy lehetséges kombinációjával együtt.
A tudati attitűdök A négy tudati funkciónkívül Jung két alapvető attitűdöt talált, melyet a tudat felvehet, ezeket introverziónak és extraverziónak nevezi. Ezek az attitűdök feltételezhetően azon a két irányon alapulnak, amely felé a személy érdeklődése és energiái áramolhatnak, vagy befelé, a szubjektív tapasztalat és a pszichológiai folyamatok, vagy kifelé, a tárgyi környezet, rnás emberek és a közösségi normák felé. Jung úgy hitte, hogy a ránk jellemző attitűd alapvetően velünk született, de meg is változtatható, például pszichoanalízis folyamán.
Az introverzió és extraverzió kifejezések ma már teljesen a hétköznapi szóhasználat részévé váltak a pszichológusok és a laikusok körében is. Sajnálatos módon a kifejezések jelentését gyakran kissé megváltoztatják, eltávolítják Jung eredeti értelmezésétől, általában a társas helyzetekben történő viselkedés különböző módjainak tekintik őket. Jung elméletében azonban az introverzió és az extraverzió sokkal inkább a tudat két alapvető attitűdjét képviseli, mintsem a társas viselkedés elkülönült típusait. Bár a viselkedés normálisan a tudatos attitűdöket tükrözi, bizonyos esetekben a tudattalan (ellentétes és kompenzatorikus) tendenciák is uralhatják.
[attitűdtípusok]
Jung szerint az introvertáltak (akik tudatos attitűdje introvertált) arra vágynak, hogy kivonhassák magukat külső környezetükből. Annak érdekében, hogy energiáikat énjükön belül megőrizhessék, nem szívesen fordulnak a külvilág felé, és esetleg visszahúzódnak a tárgyaktól és az emberektől. Ez azt jelenti, hogy ők mindig inkább védekező pozícióban vannak. Az introvertáltak tipikusan visszafogott, félénk, elég nehezen megközelíthető emberek, akik gyakran elég rosszul alkalmazkodnak társas környezetükhöz. Másrészt viszont általában jól alkalmazkodnak saját belső világukhoz, s mivel természetüknél fogva befelé forduló hajlamúak, rendszerint világos szubjektív nézetekkel és értékválasztásokkal rendelkeznek.
Ennek ellentéteként az extravertáltakat (azokat, akik tudatosan extravertáltak) teljesen elbűvöli mindaz, ami a külvilágban van – a tárgyak, emberek, események és a közösségi eszmék. Mi több, minden, amit gondolnak, éreznek és tesznek, közvetlenül kapcsolódik a külső feltételekhez. Az extravertáltak ezért könnyen alkalmazkodnak a külső helyzetekhez, viszont elég befolyásolhatók és ingatagok. Általában szórakozáskedvelő, merész, magabiztos, könnyen megközelíthető és társaságkedvelő embereknek látszanak, akik mindig készek új érdeklődési körök és kötődések kialakítására. A külvilágért lángoló lelkesedésük közben azonban általában figyelmen kívül hagyják szubjektív tapasztalataikat, ezért gyakran derűsen tudatlanok belső, pszichológiai folyamataikat illetően.
[attitűdinális kapcsolatok]
Bár tudatosan minden egyén hajlik arra, hogy vagy introvertált, vagy extravertált legyen, feltételezik, hogy minden embernek lehetősége van mindkét attitűd kifejezésére. Általánosságban szólva a domináns (tudatos) attitűdöt kompenzálja alsóbbrendű (tudattalan) ellentéte.
A mámor, a nehézségek vagy a kétségbeesés pillanataiban az ellentétes attitűdtípus teljesen spontánul, alsóbbrendű, rosszul adaptált, kényszeres vagy infantilis módon jut kifejezésre olyan mértékben, ahogyan ez az attitűdtípus tudattalan maradt, így a részeg, zavart vagy neurotikus extravertált mogorvává, visszahúzódóvá és egocentrikussá válhat, míg az introvertált ugyanezen körülmények között gyerekesen társaságkedvelő, könnyelmű és túlingerlékeny lehet.
A másik lehetőség, hogy ezeket a negatív jellemvonásokat kivetítjük a másik attitüdtípushoz tartozó emberekre, így az extravertált az introvertáltakat vádolhatja azzal, hogy mogorvák és egocentrikusuk, míg az introvertáltak az extravertáltakat láthatják gyerekesnek és ostobának. Azt mondhatjuk, hogy az ilyenfajta projekciók képezik sok családi, házassági és interperszonális konfliktus alapját. Pszichológiai típusok A két attitűd és a nyolc funkciótípus összegzése olyan végső modellt eredményez, melyben tizenhat lehetséges variáció létezik. Ezt a tizenhat lehetséges pszichológiai típust mutatja az alábbi felsorolás.
Tiszta típusok:
extravertált érzékelés – introvertált érzékelés | extravertált intuíció – introvertált intuíció
extravertált gondolkodás – introvertált gondolkodás | extravertált érzés – introvertált érzés
Kevert típusok:
extravertált érzékelő gondolkodó – introvertált érzékelő gondolkodó
extravertált érzékelő érző – introvertált érzékelő érző
extravertált intuitív gondolkodó – introvertált intuitív gondolkodó
extravertált intuitív érző – introvertált intuitív érző
extravertált érzékelés – introvertált érzékelés | extravertált intuíció – introvertált intuíció
extravertált gondolkodás – introvertált gondolkodás | extravertált érzés – introvertált érzés
Kevert típusok:
extravertált érzékelő gondolkodó – introvertált érzékelő gondolkodó
extravertált érzékelő érző – introvertált érzékelő érző
extravertált intuitív gondolkodó – introvertált intuitív gondolkodó
extravertált intuitív érző – introvertált intuitív érző
Jung maga részletesen csak a nyolc tiszta típust (amelyek egy attitűd és egy egyedülálló funkció kombinációi) írja le. A kevert típusok (ahol két funkció működik egy időben) jellemzői, úgy tartják, a két összetevő típus ismeretéből kikövetkeztethetők. Például az extravertált érzékelő gondolkodó típus tulajdonképpen az extravertált érzékelő és az extravertált gondolkodó típus keveréke.
[az extravertált érzékelés típusa]
Az extravertált érzékelés a konkrét tárgyakból és fizikai tevékenységekből szármázó tapasztalatok intenzív átélésére törekszik. A tudat ezáltal kifelé, olyan tárgyak és tevékenységek felé irányul, melyektől azt várhatja, hogy a legerősebb érzékleteket keltik.
Az extravertált érzékelés típusa realista, annyi konkrét érzékletet igyekszik megtapasztalni, amennyire csak módja nyílik - lehetőleg, de nem szükségszerűen kellemeseket. Ezek a tapasztalások öncélúak, és igen ritkán kerülnek felhasználásra bármilyen más célból. Normális állapotban az ilyen személyek érzéki emberek vagy esztéták, akiket a tárgyak és emberek fizikai tulajdonságai vonzanak. Jól öltöznek, jókat esznek és jól szórakoznak, mások számára kellemes társaságnak bizonyulnak. Egyáltalán nem reflektivek vagy befeléfordulók, nincsenek ideáljaik az érzéki élvezeteket kivéve. Általában bizalmatlanok a belső pszichológiai folyamatokkal szemben, és jobban szeretnek az ilyen dolgoknak külsődleges magyarázatokat adni (például hangulataikat az időjárás számlájára írják).
Szélsőséges állapotban gyakran nyersen érzékiek, és néha saját személyes örömérzetük növelése érdekében kihasználják a helyzeteket és másokat. Hogyha neurotikussá válnak, az elnyomott intuíciót más emberekre vetíthetik, így irracionálisán gyanakvók vagy féltékenyek lehetnek. Más esetben kényszeres babonák sorát fejleszthetik ki.
[az introvertált érzékelés típusa]
Az introvertált érzékelés szubjektívan szűrt. Az érzéklet nem közvetlenül a tárgyon alapul, a tárgy pusztán sugallja azt. Ehelyett szubjektív benyomások rétegei rakódnak rá a képzetre, úgy, hogy lehetetlenné válik eldönteni, mit is érzékelünk pusztán a tárgy megismerése által. Az érzékelés ezáltal döntően a belső pszichológiai folyamatoktól függ, melyek minden személy esetében különböznek. Az introvertált érzékelés legpozitívabb megnyilvánulását a kreatív művészben találhatjuk meg. Legszélsőségesebb formájában pszichotikus hallucinációkat és a valóságtól való teljes elidegenedést okoz.
Az introvertált érzékelés típusa szubjektívan reagál az eseményekre, az objektív kritériumoktól függetlenül. Ezt gyakran nem megfelelő és nem kívánatos túlreagálásnak tartják. Mivel a tárgyak általában nem tudnak közvetlenül áthatolni a szubjektív benyomások fátyolán, ez a típus semlegesnek vagy közönyösnek tűnhet az objektív realitással szemben. Más esetben a világot illuzórikusnak vagy mulatságosnak érzékelheti.
Szélsőséges (pszichotikus) esetekben ez oda vezethet, hogy képtelen az illúziót megkülönböztetni a valóságtól. Ekkor az archaikus képzetek szubjektív világa veszi birtokába a tudatot, így ez a személy a fantázia privát és mitológiai birodalmában él. Az elnyomott intuíció kifejeződhet homályosan elképzelt fenyegetések vagy baljóslatú lehetőségek előrevetítésének formájában.
[az extravertált intuíció típusa]
Az extravertált intuíció megkísérli előre látni az adott objektív helyzetben rejlő összes lehetőséget. A hétköznapi eseményeket titkosírásként, illetve nyomra vezető jelek halmazaként szemléli, melyek alapján a mögöttes folyamatok és a rejtett lehetőségek meghatározhatók. Amint azonban megérti ezeket a lehetőségeket, a tárgyak és események értelmüket és jelentőségüket vesztik. Ezáltal állandóan új helyzetekre és tapasztalatokra van szüksége, hogy ezek intuitív folyamatai friss ingerekkel szolgáljanak számára.
Az extravertált intuíció típusa a helyzetek megítélésében és kihasználásában kiváló. Az ilyen emberek izgalmas l ehetőségeket látnak minden vállalkozásban, és könnyen felismerik más emberek rejtett képességeit. Víziójuk lelkesítő volta magával ragadja őket, s gyakran lelkesítenek másokat is bátorságukkal és meggyőződésükkel. Ezen adottságaiknál fogva teljesítményt nyújtanak olyan foglalkozásokban, ahol ezt értékelik - új kutatási témák kezdeményezésénél, az üzleti életben, a politikában vagy a tőzsdén. A változatlanság azonban igen könnyen untatja és kifullasztja őket. Ezért gyakran azzal vesztegetik el életüket és tehetségüket, hogy új lehetőségeket keresve egyik tevékenységből a másikba kapnak, és nem képesek elég kitartóan megmaradni egy feladatnál, hogy megvalósítsák. Továbbá, mialatt elköteleződnek saját víziójuk mellett, gyakran igen kevéssé vannak tekintettel mások szükségleteire, nézeteire vagy meggyőződéseire.
Az elnyomott érzékelés neurotikus állapotban e típusnál azt eredményezheti, hogy kényszeresen kötődni kezdenek azokhoz az emberekhez, tárgyakhoz vagy tevékenységekhez, amelyek az öröm, a fájdalom vagy a félelem primitív érzékleteit keltik bennük, így fóbiáik, hipochonder hiedelmeik és más kényszeres betegségeik alakulhatnak ki.
[az introvertált intuíció típusa]
Az introvertált intuíció befelé, a tudattalan tartalmai felé irányul. Úgy próbál a belső események mélyére hatolni, hogy az univerzális pszichológiai folyamatokkal vagy más archetipikus képzetekkel hozza ezeket kapcsolatba. Általában tehát egyfajta mitikus, szimbolikus vagy profetikus jelleggel rendelkezik. Jung szerint az Íntrovertált intuíció típusa lehet művész, látnok vagy hóbortos különc. Ideáljuk a különös, titokzatos dolgokat feltáró látnoki lét.
Rejtélyes, „földöntúli” emberek ők, akik kívül maradnak a hétköznapok társadalmán. Kevéssé érdekli őket, hogy megmagyarázzák vagy racionalizálják személyes vízióikat, megelégednek azzal, ha pusztán kinyilatkoztathatják azokat. Részben ennek eredményeként gyakran félreértik őket. Bár az introvertált intuitív művészek víziói általában megmaradnak tisztán érzékelési szinten, a misztikus álmodozókat, illetve a hóbortos különcöket gyakran elragadja saját víziójuk. Ekkor az életük lesz szimbolikus, a Nagy Mű, a misszió vagy a spirituáis-morális harc jellegzetességeit öltve magára.
Ha neurotikussá válnak, az elnyomott érzékletek primitív, ösztönös módon juthatnak kifejezésre, és extravertált megfelelőikhez hasonlóan az introvertált intuitívek is gyakran szenvednek hipochondriában és kényszeres betegségekben.
[az extravertált gondolkodás típusa]
Az extravertált gondolkodást a közvetlen érzékszervi bizonyítékok, illetve a hagyományokból vagy tanulásból származó objektív (kollektív) elképzelések vezérlik. Célja, hogy az objektív tapasztalatból fogalmi kapcsolatokat absztraháljon, a gondolatokat logikusan, racionálisan kapcsolja össze. A levont következtetések mindig kifelé irányulnak, és valamiféle objektív produktumra vagy gyakorlati eredményre vonatkoznak. A gondolkodási tevékenység sohasem öncélú, sohasem valamiféle privát vagy szubjektív vállalkozás.
Az extravertált gondolkodás típusa minden cselekedetét objektív adatok intellektuális elemzésére alapozza. Az ilyen emberek az igazság és az igazságosság absztrakt képzetén alapuló, általános intellektuális előírások vagy univerzális morális törvények szerint élnek. Elvárják, hogy mások is elismerjék ezeket a szabályokat, és engedelmeskedjenek nekik. Ez a típus elnyomja érző funkciót (érzelmi kötődések, barátságok, vallásos áhítat stb.), és figyelmen kívül hagyhat olyan személyes érdekeket is, mint mondjuk saját egészsége vagy anyagi jóléte.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban kicsinyes, bigott, zsarnoki vagy ellenséges lehet azokkal szemben, akik szabályait fenyegetik. Az elnyomott törekvések esetleg a legkülönfélébb személyes „erkölcstelenségek” (önzés, szexuális eltévelyedések, csalás vagy megtévesztés) képében törhetnek a felszínre.
[az introvertált gondolkodás típusa]
Az introvertált gondolkodás elmélkedést, belső gondolatjátékot jelent. A gondolkodás öncélú, és mindig befelé irányul, a szubjektív gondolatok és személyes meggyőződések, nem pedig kifelé, a gyakorlati következmények felé. Fő törekvése, hogy egy megtermékenyítő gondolatnak minden elágazását és tartozékát a lehető legteljesebben tárja fel. Az introvertált gondolkodás ezért lehet nagyon összetett, dagályos és túlságosan skrupulózus. Az objektív valóságtól való visszahúzódás mértékének függvényében esetleg teljesen elvonttá, szimbolikussá vagy misztikussá válhat.
E típus hajlik arra, hogy az objektív megfontolásokkal szemben gyakorlatiatlannak és közönyösnek mutatkozzék. Ezek az emberek szeretnek észrevétlenek maradni, hidegnek, arrogánsnak és hallgatagnak látszhatnak. Az elnyomott érző funkció esetleg gyerekes naivitás kinyilvánításában juthat kifejeződésre. Általában úgy tűnik, az introvertált gondolkodók elmerülnek gondolataikban, amelyeket a lehető legteljesebben és mélyebben igyekeznek átlátni.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban merevvé, visszahúzódóvá, barátságtalanná vagy gorombává válhatnak. Szubjektívan átélt igazságaikat összekeverhetik személyiségükkel, így az elgondolásaikat érintő bármiféle kritikát személyes támadásnak élhetik meg. Ez keserűséghez vagy a bírálóik ellen intézett rosszindulatú ellentámadásokhoz vezethet.
[az extravertált érzés típusa]
Az extravertált érzés elfogadott vagy tradicionális társadalmi értékeken és elgondolásokon alapul. Az objektív körülményekhez alkalmazkodó, igazodó válaszmódot takar, amely harmonikus kapcsolatra törekszik a világgal. Mivel olyannyira függ a külső ingerektől, sokkal inkább, mint a valós szubjektív preferenciáktól, az ilyen érzés néha hidegnek, érzéketlennek, művinek és hatásvadásznak tűnhet.
Az extravertált érzés típusa követi a divatot, és arra törekszik, hogy személyes érzéseit összhangba hozza a széles körben elfogadott társadalmi értékekkel. A gondolkodás mindig alá van vetve az érzésnek, és ha az intellektuális következtetések nem támasztják alá a szív meggyőződéseit, figyelmen kívül maradnak vagy elfojtás alá kerülnek.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban az érzések kitörővé vagy szertelenné válnak, olyan pillanatnyi lelkesedés függvényeivé, amelyek a változó körülmények hatására gyorsan módosulhatnak, ellenkezőjére fordulhatnak. Az ilyen személy ezért hisztérikusnak, állhatatlannak, hangulatembernek vagy esetleg többszörös személyiség szindrómában szenvedőnek tűnhet. Az elnyomott gondolkodás infantilis, negatív, mániákus módon is a felszínre törhet. Ez oda vezethet, hogy a leginkább szeretett és nagyra értékelt tárgyakat vagy embereket félelmetes tulajdonságokkal ruházzák fel.
[az introvertált érzés típusa]
Az introvertált érzés a külső tárgyaktól független belső intenzitás megtapasztalására törekszik. Az objektív realitást leértékeli, és ritkán nyilvánul meg nyílt formában. Hogyha mégis a felszínre kerül, általában negatívnak vagy közömbösnek látszik. Az ilyenfajta érzés fókuszában a belső folyamatok és rejtett ősi képek állnak. Szélsőséges formájában misztikus extázissá fejlődhet.
Az introvertált érzés típusa tűnődő és megközelíthetetlen, bár akár gyerekes maszk mögé is rejtőzhet. Az ilyen személy célja, hogy ne nagyon lehessen észrevenni; nemigen igyekszik másokra hatást gyakorolni, és általában nem reagál mások érzéseire. Külső, felszínes megjelenése gyakran semleges, hideg és elutasító. Belül azonban az érzései mélyek, szenvedélyesen hevesek, és rejtett vallásos vagy költői törekvésekkel járhatnak együtt. Más emberekre mindez fojtogatóan és nyomasztóan hathat.
Szélsőséges vagy neurotikus állapotban ez a típus zsarnokivá és hiúvá válhat. A negatív, elfojtott gondolkodás kivetülhet, így ezek a személyek azt képzelhetik, tudják, mire gondolnak mások. Ez aztán paranoiává és intrikus versengéssé fajulhat.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.