Ősi ébredés

A történelem véget ér, mert az uralkodó kultúra zsákutcába vezette az emberi fajt, és ahogy az elkerülhetetlen káosztrófa közeleg, az emberek metaforákat és válaszokat keresnek. Minden alkalommal, amikor egy kultúra bajba kerül, utolsó épelméjű állapotát keresve visszaveti magát a múltjába. És számunkra az utolsó épelméjű állapot Afrika síkságain volt 15 ezer évvel ezelőtt, a Nagy Agancsos Gomba Istennő bölcsőjében ringva, a történelem előtt, az állandó hadseregek előtt, a rabszolgaság és a tulajdon előtt, a hadviselés, a fonetikus ábécé, az egyistenhit előtt, és még sorolhatnám, hogy mi minden előtt. És ebbe az irányba visz minket a jövő, mert a huszadik százat titkos hitvallása nem a modernizmus, a huszadik század titkos hitvallása az ősiek iránti nosztalgia, az őskőkor iránti nosztalgia, és megjelenik a piercing, az absztrakt expresszionizmus, a szürrealizmus, a jazz, a rock and roll, és a katasztrófa-elméletek. A huszadik századi elme nosztalgiát érez az iránt a édenkert iránt, ami valaha Afrika gombáktól tarka síkságain létezett, ahol létrejött az a szimbiózis növény és ember között, ami áthúzott minket az állati testből abba az eszköz-használó, kultúra-teremtő, képzelet-feltáró teremtménybe, amik vagyunk.

És miért fontos ez? Azért fontos, mert rámutat arra, hogy a visszaút a kiút, és hogy a jövő előre menekülés a múltba. Ez a pszichedelikus élmény jelentése. Ez az átjáró a történelemből az örökkévalóság felszíne alatti huzalozásba. És ezt azért mondom el nektek, mert ha a közösség megérti, hogy mi tartja össze, áramvonalasabbá teheti magát a hipertérben való utazáshoz, mert egy új mítoszra van szükségünk, szükségünk van egy új igaz történetre, ami megmutatja, hogy merre haladunk az univerzumban, és ez az igaz történet az, hogy az ego egy kóros képződmény, és ha a pszilocibin állandó eleme az emberi tapasztalásnak, akkor az ego a háttérbe szorul, és az ego háttérbe szorulásával vereséget szenvednek az uralkodó rétegek, a materialisták, és a házaló ügynökök. A pszichedelikumok visszavezetnek az én belső értékéhez, a közvetlen élmény érzésének fontosságához – és ezt nem lehet eladni, ezt nem lehet megvásárolni, úgyhogy az uralkodó kultúrát nem érdekli a közvetlen élmény jelenlétének érzése, mégis ez az, ami összetartja a közösségeket. És ahogy kiszakadunk a természettudományok ostoba kis hiedelmeiből, és a gyerekes piactéri rögeszmékből; a pszichedelikus élményen keresztül felfedezzük, hogy a testünkben, a testünkön belül végtelen szépségek rejlenek; földöntúli szépség, földöntúli dimenziók, amik az én részei, az élet legtermékenyebb területei.

Én úgy gondolom, hogy ha valaki úgy éli le az életét, hogy nem volt része pszichedelikus élményben, az olyan, mint ha szex nélkül élné le az életét. Úgy halsz meg, hogy nem tudtad meg, miről szól ez az egész. A rejtély a testben van, és abban, ahogy beépül a természetbe. Az Ősi Ébredés sámánizmus, extázis, tobzódó szexualitás, és az emberiség három ellenségének legyőzése. És az emberiség három ellensége a hegemónia, a monogámia és a monotónia! És ha sikerül elűzni ezeket, akkor alaposan leizzad az uralkodó réteg, mert ez azt jelenti, hogy átrendezed a dolgokat, és az átrendezés azt jelenti, hogy elvetjük az elkülönültség elvét, és a tárgyimádaton keresztüli önmeghatározást. Az újrarendeződés, a bekapcsolódás azt jelenti, hogy rákapcsolódunk a Földistennő gondolataira; és a Földistennő szellemét nevezzük pszichedelikus élménynek. Ez a bolygó belső, természetes irányultságának élő, tényszerű élménye. És e nélkül az élmény nélkül csak bolyongunk tovább a mesterkélt ideológiák sivatagában. Ha viszont birtokában vagyunk ennek az élménynek, akkor be lehet állítani a belső iránytűt, és ez itt a lényeg: rájönni, hogy hogyan lehet beállítani a belső iránytűt a közösség által, az extatikus tánccal, a pszichedelikumokkal, a szexualitással, és az értelemmel; ÉRTELEMMEL. Ennek kell birtokában lennünk, hogy képesek legyünk a hipertérbe való előre-menekülésre.

Földöntúli szeretet

Na akkor ez volt a bevezetés, és akkor most jöhet a szeráfok éneke, hogy miért van az, hogy minél messzebbre jutsz, annál nagyobbra nő a dolog. Emlékszem, amikor a legeslegelső alkalommal szívtam DMT-t. Mondhatjuk, hogy egy vízválasztó volt az élmény. Volt ez az ismerősöm, aki tényleg mindig tudta, hogy mi a legújabb helyzet, és emlékszem, hogy egyszer csak megjelent nálam, hozta ezt a kis üveg pipát, és azt a narancssárga dolgot, ami úgy nézett ki, mint a molyirtó golyók. És mivel Dr. Hofmannál végeztem, arra gondoltam, hogy nagy meglepetés nem érhet, úgyhogy csak annyit kérdeztem, hogy „mennyi ideig tart?”, mire ő azt mondta, hogy „körülbelül öt perc”.

Úgyhogy elszívtam, és... volt ott valami, olyan, mint egy virág, mint egy krizantém, narancs és sárga színekben, valahogy egyre csak pörgött, aztán mintha hátulról meglöktek volna, átzuhantam a krizantémon egy másik helyre, ami nem olyan volt, mint egy másik tudatállapot, hanem mint egy teljesen más hely. És ezen a helyen azon kívül, hogy ízlésesen beállított közvetett megvilágítás volt, és geometrikus hallucinációk kúsztak a boltozatos falak mentén, ezen kívül az volt, hogy volt ott egy csomó ilyen... lény, amiket én öntranszformáló gépmanóknak nevezek. Valamiféle felékszerezett kosárlabdák, és egyre közelebb kacsáztak. És ha lett volna arcuk, akkor vigyorogtak volna, de nem volt arcuk. És biztosítottak róla, hogy szeretnek engem, és azt mondták, hogy ne essek ámulatba, hogy ne engedjek az elképedésnek. Úgyhogy figyeltem őket, annak ellenére, hogy az járt a fejemben, hogy lehet, hogy nem is figyelem őket, és eközben ők tárgyakat hoztak létre úgy, hogy létreénekelték őket. Olyanok voltak, mintha a nyelvi szándékoltság összenövéseit valamiféle hiper-dimenzionális átalakítással a háromdimenziós térbe transzformálták volna. És ezek a kis gépek felajánlották magukat nekem. És ahogy rájuk néztem, rájöttem, hogy ha csak egyetlen egyet magammal vihetnék közülük, akkor minden örökre megváltozna.

És egyébként is hol vagyok? Mi folyik itt? Eszembe jutott, hogy ezek nyilván vírusos hologramok egy autonóm kontinuumból, ami valahogy metszi az enyémet, de aztán arra gondoltam, hogy elegánsabb magyarázat lenne egyszerűen csak úgy venni, ahogy megjelenik, és tudomásul venni, hogy betörtem egy lélekkörnyezettan belsejébe, és valahogy képes vagyok átkukucskálni a túloldalra. Valahogy kezdtem rájönni arra, amiről azt gondoljuk, hogy nem lehet rájönni. De éreztem, hogy kezdek rájönni. Olyan volt ... de aztán nem is emlékszem, milyen volt, mert az öntranszformáló kis manók félbeszakítottak, és azt mondták, hogy „Ne gondolkozz rajta! Ne gondolkozz azon, hogy ki vagy! Csak arra gondolj, hogy azt csináld, amit mi! Csináld most! CSINÁLD!”

Nyelveken szólás

És ez alatt azt értették, hogy használd a hangodat, hogy létrehozz egy tárgyat. És ahogy ezt megértettem, valami buborék-szerű növekedést éreztem magamban. És néztem, ahogy ezek a huncut kis manók ki-be ugrálnak a mellkasomba – szívesen bíztatják így az embert. És azt mondták, hogy „gyerünk!”. És éreztem, ahogy az angoltól elszakadt nyelv feltüremkedik bennem, és beszélni kezdtem. Valami olyasmi volt, hogy:

Eeeoo ded hwauopsy mectoph, mectagin dupwoxin, moi phoi wops eppepepekin gitto phepsy demego doi aga din a doich demoi aga donc heedey obectdee doohueana.

(Vagy ilyen hasonló hangzású szavak.) Elgondolkoztam, hogy vajon mi lehet a jelentésük, és hogy miért ilyen jó érzés, ha egyszer nem jelentenek semmit. És ezen sokat gondolkoztam, igazából több éven keresztül, és arra jutottam, hogy a nyelv és a jelentés két különböző dolog. És a földöntúli hang a pszichedelikus élményben a valóság nyelvtani természetére próbál rámutatni. Hogy a mágia igazi titka az, hogy a világ szavakból áll, és hogy ha ismered a szavakat, amikből a világ összeáll, akkor azzá formálhatod, amivé csak akarod.

Eh moi dea doi phegenheggo...

És a DMT-vel kapcsolatban rájöttem arra, hogy ha már csináltad, akár csak egyetlen egyszer, akkor az álmodban megjelenik valaki, aki előhúz egy kis üvegpipát, és újra megtörténik! Megtörténik ugyanúgy, mint valójában. Mert mindannyiunkban ott van a kapcsoló, aminek a segítségével megláthatjuk, hogy mi van a túloldalon. És ez a kapcsoló állítja be az iránytűt, hogy tudd, merre vedd az irányt. Sok szerencsét!

A végső időhullám

Nem tudom, nektek is feltűnt-e már, hogy... van a valóságnak egy olyan tulajdonsága, ami valahogy jön és megy, mint az apály és dagály, senki nem beszél róla, és nincs is neve, legfeljebb annyi, hogy „hátborzongató egy nap volt”, vagy „olyan furcsák mostanában a dolgok”. És szerintem azért nem vesszük észre, és azért nem beszélünk róla, mert egy olyan kultúrába vagyunk beágyazódva, amiben muszáj elhinnünk, hogy a dolgok nem változnak, és hogy a bankszámlánk csak a saját sorsunknak megfelelően ingadozik. Más szóval minden pillanatnak ugyanolyannak kellene lennie, mint az előzőnek, de valahogy mégsem ezt tapasztaljuk. Szóval én azt vettem észre, hogy a valóság alakulása nem más, mint az újdonság ár-apály ciklusa. Vannak olyan napok, évek, évszázadok, amik újszerűek, és vannak olyanok, amik nem. Jönnek és mennek minden szinten másként; összefonódnak, és rezonálnak. És úgy tűnik, hogy ez az idő.

És úgy tűnik, hogy a természettudományok nem vesznek tudomást arról az igen szembeötlő tényről, hogy a természet egy újdonság-fenntartó szerkezet. Hogy az ősrobbanás végtelenül valószínűtlen első pillanatától kezdve megőrződött az újdonság jelensége, mert a kezdetek kezdetén csak egy energia-óceán volt, ami beleömlött az univerzumba. Nem voltak bolygók, nem voltak csillagok, molekulák, atomok, vagy mágneses terek; csak egy tengernyi szabad elektron létezett. Aztán az univerzum tovább hűlt, és új struktúrák kristályosodtak ki a rendezetlenségből. Először az atomok; hidrogén és hélium atomok csillagokká halmozódtak, És a csillagok belsejében a hő és a nyomás létrehozott valamit, ami azelőtt még soha nem fordult elő: a fúziót. És a csillagok szívében fortyogó fúzió további újdonságokat teremtett: nehezebb elemeket – vasat, szenet, négyes vegyértékű szenet. És valamivel később már nem csak ezek az elemi rendszerek voltak, hanem a szén és az alacsonyabb hőmérséklet jelenlétében létrejöttek a molekulák. És a molekulákból létrejöttek a szerves élet egyszerű részhalmazai: az információ kódolására szolgáló genetikai gépezet, a sejthártya, egyre megragadva az újdonságot, egyre sűrítve az időt, egyre építve és fenntartva az összetettséget, egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban. Aztán elérkezünk az emberhez. De hogyan illeszkedünk mi ebbe az egészbe?

Ötmillió évvel ezelőtt még csak valamiféle állatok voltunk. És hol lesz az ember ötmillió év múlva? Mi nem csak afféle mellékcselekmény, vagy melléktünet, nem valami másodlagos akármi vagyunk a semmi szélén. MI vagyunk a szerves egységbe rendeződő újdonság megtestesülése, ami évmilliárdokon keresztül építette fel magát, egyre összetettebbé téve önmagát, egyre rétegzettebbé válva. Tudomásunk szerint nem létezik semmi, ami fejlettebb volna az emberi agynál. Az emberi agykéreg az ismert univerzum legtöbb elágazással rendelkező, legösszetettebb struktúrája. Mi vagyunk a kozmoszt alkotó anyag szerves átalakulásának zászlóvivői. És ez így megy már egy ideje; a tűz felfedezése óta, a nyelv felfedezése óta. De most, és most alatt az elmúlt tízezer évet értem, új folyamatok kerültek az előtérbe. Nem a genetikai információ, nem a genetikai mutáció, nem a természetes kiválasztódás, hanem a genetikát meghaladó tevékenységek: írás, színház, költészet, tánc, művészet, tetoválás, testékszerek és filozófia. És mindezek olyannyira felgyorsították az újdonságba valósulást, hogy a természet eszmeteremtő erejévé váltunk, ami templomokat épít, városokat, gépeket, társadalmi rendszereket, aki tervez, kiterjed az egész Földre, a világűrre, a mikro-fizika és a makro-fizika tartományaira. Mi, akik ötmillió évvel ezelőtt még állatok voltunk, fellobbantjuk a sivatagjainkban, vagy ha kell, ellenségeink városaiban azt az energiát, ami a csillagok fényét adja.

Most valami különleges dolog van folyamatban. Valami kihúz minket a természetből, és saját képére formál minket. És a szembesülés ezzel a valamivel már nem várat sokáig magára. Ez a küszöbön álló nyilvánvaló vég valódi jelentése. Azt jelenti, hogy az emberi történelem hamarosan beteljesül, és megmutatkozik, hogy ez a történelem nem más, mint az újdonság sűrűsödésének és kifejeződésének folyamata, ami most annyira felerősödik, hogy át fog ömleni egy másik dimenzióba.

Ezt érezni is lehet. Érezni lehet az álmokban, érezni lehet a tripekben. Érezni lehet, hogy egy katasztrófa csúcsához közeledünk, és hogy a csúcson túl a felismerhetetlenségig mások vagyunk. Az újdonság áramlata, ami az univerzum születése óta töretlenül hömpölyög, most a mi fajunkra fókuszálódik, bennünk ölt testet. És ha valószínűtlennek tartod, hogy a világ átformálódni készül, akkor képzeld el a következőt: képzelj el egy tavat, és képzeld el, ahogy a tó felszíne forrni kezd. Ez a bugyborékolás annak az előjele, hogy valami hatalmas, változékony alakzat készül a felszínre törni. Az emberi történelem nem más, mint a közönséges biológia felszínének fortyogása. Olyan hús vagyunk, amit megragadott valami vonzerő a jövő távlatából, és saját kedvére formál minket. Szól hozzánk a pszichedelikumon keresztül, látomásokban, a kultúrában, a technikán és a tudatosságon keresztül. Fajunk nyelvalkotó képessége úgy tör előre, mintha levetni készülne a majom-testet, hogy egy a szürreálison túli térbe lépjen, ami körülvesz minket, ha most nem is tudjuk látni azt.

Még a bolygó irányítói, a Világbank, az IMF, és a többi, még ők is tudják, hogy a történelem véget ér. Tudják a jelentésekből, amiket az íróasztalukon találnak: az ózonlyuk megjelenése, az óceánok elszennyeződése, az esőerdők kipusztítása. Elértük bolygónk anyaméhének végső határait, és az emberi faj feltartóztathatatlanul ereszkedik le valami karnyújtásnyira lévő, mégis majdnem teljesen elképzelhetetlen kollektív átalakulás szülőcsatornáján.

És itt jön a képbe a pszichedelikus sámánizmus, mert én úgy gondolom, hogy a pszichedelikumok által valójában egy fajta hipertérrel kerülünk kapcsolatba. És ebből a hipertérből rálátunk a... rálátunk a múltra és a jövőre, és ráérzünk, hogy mi lesz a vége. És a sámán olyasvalaki, aki már látta a történet végét. Számára az egész csak egy könnyed játszadozás, mert aki látta már a végét, annak nincs miért aggódnia. Ha már tudod, hogy mi lesz a vége, akkor visszamész, és elfoglalod a helyedet a játékban, és minden szorongástól mentesen hagyod, hogy a dolgok a saját útjukat járják. Ez a határfeloldás lényege: nem jelent kevesebbet, mint az emberi történelem végállapotának előérzetét. Visszatérés az ősi módokhoz. A húszezer évvel ezelőtti afrikai préri tobzódó szabadságának újrafelfedezése. Egy techno-menekülés egy olyan jövőbe, ami inkább hasonlít a múltra, mert a materializmus, a fogyasztóiság, a termék-imádat, ezek mind meg fognak szűnni, a technológia nanotechnológia lesz, és így eltűnik a fizikai jelenléte. Ha megvan bennünk az álom, ha hagyjuk, hogy az újdonság hulláma elvigyen minket az emberi állapot számára utánozhatatlan kreativitáshoz.

És erről van itt szó: a pszichedelikum az emberi képzelet katalizátora, a nyelv katalizátora; mert amit nem tudunk megfogalmazni, azt a közösség nem tudhatja létrehozni. Itt a nyelv mesterséges evolúciójára van szükség. És erre úgy lehetünk képesek, ha visszamegyünk a nyelv eredeti megszületésének közegét alkotó összetevőkhöz. És ez nem más, mint a pszichedelikus növények, a Földanya Szelleme, és a mindezen túli rejtélyes, hívogató, földöntúli tudatok. Visszakapcsolódás a természet hierarchikus csatornáihoz, a teljesen különálló tudata felé fordulás, ami teremtett minket, és kiemelt minket az állati szervezetből. A planetáris sors részei vagyunk. Rajtunk áll vagy bukik a földi élet kísérletének sorsa, mert mi vagyunk a kísérlet zászlóvivői, mi határozzuk meg, és a mi kezünkben van sikerének vagy bukásának kulcsa.

Ez nem az apokalipszis főpróbája. Ez nem egy ál-millennium. Ez a valódi menet, emberek! Ez nem csak egy próbatétel. Ez az utolsó lehetőség, mielőtt a dolgok annyira szétoldódnak, hogy az összefüggőségnek semmi esélye nem marad. A naptárat bunkósbotként használhatjuk. A millenniumot egy valódi emberi civilizáció megszületésévé tehetjük, legyőzve az uralkodó elvet, a pszichedelikum által feloldva a gátakat, újjáteremtve azt a szexualitást, ami nem az egyistenhiten, az egynejűségen és az egyhangúságon alapul. Mindez lehetségessé válik, ha megértjük azt az átívelő metaforát, ami összetartja az egészet. Ez az elme játékként való ünneplése, és a szeretet a közösség hamisítatlan társadalmi értékeként való ünneplése. Ez az, amit olyan sokáig elfojtottunk. Ezért félnek annyira a pszichedelikumoktól, mert tudják, hogy ha egyszer megérinted a saját, és valaki más lényének belső magját, akkor nem tudnak behúzni a tárgyimádatba és a fogyasztóiságba.

A pszichedelikumok üzenete az, hogy a társadalmat újra lehet rendezni a termékek helyett az érzelmi értékek köré. Ez rémisztő egy kilátás lehet. És ha mindezt érvényességre tudjuk juttatni, akkor visszaléphetünk. Visszaléphetünk, és túlléphetünk rajta. Az elmúlt évmilliók alatt a jég kilencszer is megindult a sarkok felől, maga előtt tolva az emberi populációkat, és azok az emberek nem pusztultak el. Mi miért tennénk? Mi túlélő típusok vagyunk. A kimondhatatlanért való több millió éves küzdelem örökösei vagyunk. És most, kezünkben a technika eszközeivel képesnek kell lennünk arra, hogy megragadjuk az alkalmat, kivetítsük az emberi lelket az idő végetérésével, létrehívjuk, mint egy ufót, megnyissuk az ibolyaszín átjárót a hipertérbe; és átsétálunk rajta, kilépünk a világi történelemből, és belépünk a síron túli, sámánizmuson túli, a történelmen túli világba, a galaktikus millenniumba, ami évmilliók óta hívogat minket keresztül téren és időn. ITT AZ IDŐ. Egy bolygó létezése folyamán csak egyszer áll elő egy ilyen lehetőséggel, és mi higgadtak vagyunk, és készen állunk. És közösségként készek vagyunk belépni, jogot formálni rá, és a magunkévá tenni. Ott van. Mozdulj rá, és köszönöm.

© Copyright 1993, 2002 Erowid.