Jim Dekorne : Élet az egyetlen világban
Részlet a "Jim Dekorne : Pszichedelikus Sámánizmus" cimű könyből.
Az embernek új viszonyt kell kiépítenie a környező világgal. (...) Ez csak akkor sikerülhet, ha a külső problémák helyett az azokat észlelő tudatnak ad elsőbbséget. (...) Még szinte el sem kezdődött a hétköznapi világ és a csak nemrég megnyílt belső végtelen, a tudattalan és az álmo-dás eleven összeillesztése. (...) Problémáink nyilvánvalóan a megszokott emberi ellenőrzésen túl keletkeznek, ezért a tudat egyetlen választása csakis az lehet, hogy akkorára tágítja magát, hogy beláthassa ezeket. A baj csak az, hogy a tudatnak önmagában nincs ehhez elég ereje. Segítséget kell találnia magán kívül.1
A dimenziók építkezési elvének megfelelően láttuk, hogy a magasabb dimenzió megfigyelője “objektívebben" rálát az alsóbb dimenzióra, mint fordítva. Minden világ szubjektív addig a pontig, míg meg nem látjuk egy felsőbb szintről. Ez az elv teszi képessé a sámánt, hogy “a másik oldalról" gyógyítsa a betegséget, hogy annak szimbolikus megfelelőjét befolyásolja a képzeleti világban. A sámán megtanulta, hogyan vetítheti tudatát magasabb dimenziójú terekbe, ezért elég erős ahhoz, hogy az általunk hagyományosan “mágikusnak", a természetfeletti lény tevékenységének, nevezett módon hasson a háromdimenziós térre. (A “természetfeletti" szó természetesen jelenlegi természetfelfogásunk korlátoltságáról árulkodik).
Nyilvánvaló, hogy a tudattérbe való szándékos belépés után a kiegyensúlyozott személyiség más dimenzióval találkozik (vagy legalábbis másképp észleli), mint a kevésbé kiegyensúlyozott. A sámáni beavatások leggyakoribb eleme a tanítvány testének jelképes szétdarabolása és újra összerakása. Ez az általános motívum mély pszichológiai egyesülés jele, mely nélkülözhetetlen a képzeletbeli valóságban való sikeres tájékozódáshoz.
Nyilvánvalóan több tudást igényel a dimenziós létrán felfelé mászni, mint lefelé, egyszerűen ezért könnyen belátható, hogy a pszichedélikus drogok zöldfülű használója könnyen fejreállhat. A kiegyensúlyozatlan személyiség nincs jobban felszerelve a tudattér erőinek befolyásolásakor sem, mint egyébként a hétköznapi világban. Ezért a magasabb dimenziókba történő belépést komoly belső felkészülésnek kell megelőznie, melynek azonban mindenki maga alakítja ki programját.
Bár a beavatott sámán olyan erővel rendelkezik, mely a legtöbb ember számára elképzelhetetlen, mé- gis kevesen vállalnák az árat, amelyet megfizetett. A régi kultúrákban a sámáni hivatást nem lehetett könnyen venni, sőt, gyakran ellenálltak a szellemek kiszemeltjei. Aki tisztában van vele, miről is van itt szó (márpedig aki sámáni kultúrába születik, az tisztában van vele), az sohasem fogja magától keresni a beavatást, csak akkor, ha már elkerülhetetlen. Nem egyszer az élete forog kockán: ha jelöltjük szembeszáll akaratukkal, a szellemek a halálos fenyegetéstől sem riadnak vissza.
A szellemvilág hívása gyakran istenverése: a sámán hivatása, bár spirituálisán kiválasztott személyről van szó, kemény, teljes embert igénylő és magányos, maga a beavatási szertartás pedig - függetlenül attól, hogy a törzs, vagy maguk a szellemek végzik - kivétel nélkül szélsőségesen fájdalmas: mindez egyfajta természetfeletti szelekciót eredményez. Ha a sámán elbukik a beavatási próbán, őrület vagy akár halál vár rá, illetve az őrület és azután halál lehet a sámánhivatás elutasításának jutalma is (...)2
A sámáni hivatás általános feltétele a beavatás. Mindég}', hogy valaki szándékosan vállalja, vagy lelki-szellemi válságként éli meg, a képzeletbeli valóság erőit befolyásoló képességet előbb a kalapács ütése, majd a beavatási szertartás tüze edzi meg. Aki a pszichedélikus növényt beavatatlanul, felkészületlenül használja, azt kockáztatja, hogy megszállják saját feldolgozatlan komplexumai, a tibetiek által oly pontosan “békés és haragos istenségeknek" nevezett lények képében.
A kész sámán ezzel szemben ugyanolyan köny-nyűszerrel mozog a transzcendens világban, mint a mienkben. Ezen képességek megszerzése elérendő cél volt a középkori alkimisták számára is (a nyugati sámánok e testvérisége mára teljesen kiveszett), akik felismerték, hogy a különféle dimenziókat a tudat köti össze. E kitágított nézőpont latin neve az unus mun-dus, azaz Egyetlen világ.
Már-már a sámáni világlátás alapjának tekinthető, oly sok hagyomány részét képezi az a felismerés, mely szerint létünk egy nagyobb egység elzárt részét képezi. Megtévesztőén egyszerű ötlet, s ez minden belső fölkészülés alapja, mivel nem más, mint a tudat és az anyag kölcsönhatásának legegyszerűbb magyarázata.
A sámán világai és szintjei nemcsak egyszerűen össze vannak kötve, hanem holokoenotikusak, azaz minden rész befolyással van a többire. A sámánok hite szerint eme kölcsönhatásokat észlelni és befolyásolni lehet egy avatott személy, azaz a sámán által, aki egy hálója közepén várakozó pókhoz hasonlatosan távoli valóságokra érezhet rá és azokra hathat. A sámán ezért a későbbi kínai bölcsek előfutárának mondható, akik azt állították, hogy: “A Menny és a Föld és mind a tízezer létező egyetlen testet formál."3
E kettős képzet - az egyetlen világ, és a titkokba való sámáni beavatás - a kozmikus átalakulás jelképe, az alany itt önmagára ébred az objektív világban, a végső egyesülés céljából. A pszichedélikus sámánizmus a fejlődés és az integráció céljait szolgálva megtévesztően egyszerű lehetőséget nyújt a belső világ elérésére. Mint mindig, az efféle hadműveletek jutalma eltörpül a velük járó veszélyek mellett.
A “Nagy Mű véghezvitele" (azaz az alkimisták egyetlen világában való létezés megtanulása) a sámáni beavatás archaikus nyugati megfelelője. E tudás megszerzése bármely korban vagy kultúrában a legnagyobb ritkaságnak számít, s a legmagasabb rendű személyes áttörést képviseli. Mégis, feltéve, hogy a tudattér dimenzióiban a tudat örök folytonosságban van, elkerülhetetlenül nyilvánvaló a következtetés:
A lét ezek szerint az élet folytonos árama, mely szüntelen átalakulásnak és változásnak van kitéve. A földi hús-vér élet, a finom halál utáni test élete a Menny vagy a Pokol világaiban, vagy a Közbülső Állapotban és a méh kapuinál kezdődő élet valójában egy és ugyanaz.4
A legtöbbünk elfogult tévképzetet dédelget magában a tértudat és a tudattér “kettős" világáról. Az “első világ" nyugati tisztelete és a “másik" megtagadása jól példázza, hogy egy élő hiedelemrendszer (jelen esetben a tudományos materializmus) hogyan védi meg magát akár azon az áron is, hogy a szűken értelmezett határokon túl, egyszerűen tagadja a lélek szerepét. Bizonyítottan ez a hiedelemrendszer tehető felelőssé legkomolyabb mai gondjainkért, szélsőséges formáinak pedig már sem számunkra, sem pedig környezetünk számára nincs túlélési értéke.
Az egyetlen világ képzete ezzel szemben holisztikus és integratív, és egy, a vallási doktrína és a pszichológiai elmélet által is megfogalmazott egyesülést ír le. A sámánok által elért tudati szint kozmikus léptékű evolúciós előrelépést jelent, hiszen azon kevesek, akik elérik, egyben meg is haladják a köznapi értelemben vett és tapasztalt emberi viszonyokat.
A nyugati kultúra sajnos deviánsnak és patologikusnak bélyegzi a sámán-beavatást, ezt a kivétel nélkül fájdalmas behatolást a valóság emelt szintű tapasztalatába. Míg a törzsi szemlélet a sámánt a kö-zösség excentrikus, de nélkülözhetetlen tagjának tartja, addig mi elmeháborodottként intézzük el azokat, akik efféle képességgel rendelkeznek. Az azonosítás és a megbélyegzés után a mi sámánjelölt-jeink általában az elmegyógyintézetben, börtönben vagy az utcán kötnek ki. A sámánok minden kultúrában kívülállók, de a mienkben egyben kitaszítottak is.
A sámán általában egyfajta értelmiségi, aki elkülönül a közösségtől (...) Sámánnak lenni e hagyományos társadalmakban nem különösebben kellemes tisztség. A sámánnak rendszerint nem lehet túl sok politikai ereje, hiszen szent (...) A sámánnak a közösség mindennapjaiban a szó minden értelmében periférikus szerep jut.5
A sámánizmus általánosan elterjedt, mégis különösen személyes jelenség a világ bármely táján, és az emberi psziché legmélyebb archetípusait zabolázza meg. Mivel a tudatot annak forrásával együtt tárja fel, a sámánizmus a rendelkezésre álló legrégibb modell a belső világ megismerésére. Amellett, hogy a vallás legősibb formája, őse a pszichológiának és a gyógyászatnak is.
A sámánizmust olyan hagyományrendszerként határozhatjuk meg, melynek gyakorlói önként lépnek megváltozott tudatállapotba. Ebben akaratuk szerint más valóságokba utazva élik meg magukat vagy lelküket, s közben más lényekkel lépnek kapcsolatba közösségük javára.6
Itt a legfontosabb az, hogy a sámán - veleszületett képessége révén vagy pszichotróp drogok segítségével - szándékosan megváltoztathatja tudatállapotát A sámán a testen kívüli tapasztalat mestere (azaz oda utazik a másik valóságban, ahová akar, és tudja, mitévő legyen az ott lakó erőkkel). Végül, de nem utolsó sorban, hogy a sámán közössége javát szolgálja.
[A sámán] az, aki képes a természetfelettivel kommunikálni (a legtöbb sámánhitben ez a szellemek világa), és képes közbenjárni a szellemek, illetve az istenek és az ember között, hogy kölcsönösen a másik fél tudtára hozza annak szándékát. Emiatt primitív prófétának is tekinthető. Elragadtatása nyilvánvalóan nem a saját, hanem a többiek - betegei, tanítványai és egész közössége - javát szolgálja. Ne feledjük, hogy miközben az istenek szócsöveként tevékenykedik, hivatást teljesít. Egyes beszámolók szerint az a sámán, akinek nincs lehetősége hivatását gyakorolni, hajlamossá válik a betegségekre.7
A holisztikus kultúrák éppen a másokért teljesített szolgálat miatt zárják szívükbe a sámánt. Feladata nélkülözhetetlen, s noha kívülálló, és a többiektől pszichológiai értelemben elkülönített, ereje éppen e különbözőségből fakad. Képességeit gyakran félik, de tisztelik és igénylik is, mivel a sámán hagyományosan saját törzsének gyógyítója.
A miénkhez hasonló “nem holisztikus" kultúrák nem ismerik el a sámánok képességeit, s szolgálatuktól elzárják magukat. Pedig éppen az a közösség szorul leginkább segítségükre, mely nem enged teret a természetes gyógyítóknak, mely saját szentnek született férfiait és asszonyait félelemből, vagy megvetésből, intézetekbe zárja vagy nyomorba taszítja.
Nehéz erre másképpen gondolni, mint jelenlegi, a teljes rendszerek elutasításából származó földi betegség, az ökológiai válság terminusaival. Pontos ellentéte ez a sámáni világlátásnak, s ez az egyik magyarázat arra, miért lesznek “páriák" e világlátás képviselői a mi kultúránkban. Ha a sámáni tanításnak megfelelően lehetséges a valóság belső térből való befolyásolása, akkor éppen itt az ideje, hogy akiknek van hozzá érzékük, megtapasztalják, miként lehetséges mindez. Talán nevetségesen hangzik, de éppen a kitaszítottak hordozhatják magukban megváltásunkat.
A probléma gyökere abban rejlik, hogy oly mértékben eltávolodtunk saját velünk született, nyugati sámánizmusunktól, hogy nem maradt senki, aki megtaníthatná a mesterséget. Biztosan vannak olyanok, akik az alkímiában, a mágiában, boszorkányságban vagy a kabbalában tevékenykednek, ám ezen ősi rendszerek évszázadokkal ezelőtt megálltak kulturálisan érdeminek tekinthető fejlődésükben. Bár ez az elfeledett örökség rengeteg értékes szimbolikus adalékkal szolgálhat, általában nem tartott lépést a modern élettel. Az igazi holisztikus szemlélet szerint a kollektív tudattalan archetípusai tudatos értelmünkkel párhuzamosan fejlődnek, hiszen az unus mundus-ban élünk, függetlenül attól, hogy tudunk-e róla, vagy sem. Az archaikus rítusok és a 17. századi grimoire-ok latin nyelvű varázsigéi megőrizhettek némi romantikus vonzerőt, talán még némi erőt is, de ritkán tükrözhetik mindennapi valóságunkat. Ezzel szemben egy élő sámáni hagyomány szertartásai relevánsak a kultúra résztvevői számára.
Saját hagyományunk elvesztése miatt az utóbbi egy vagy két évtizedben az egész nyugati társadalomban felszínre került és gyorsan terjedt a klasszikus sámánizmus iránti lenyűgözött csodálat. A téma mely még két évtizede is csupán antropológiai különlegességnek számított, ma már az átlagos népesség nagy része által is ismert. Mivel az ipari világ elvesztette az ökologikus élet modelljeit, e váratlan érdeklődést talán a törzsi társadalmak természetközeli élete iránti ösztönös vonzódásnak tudható be. Sajnos e mozgalom inkább romantikus elvágyódásról, semmint a bolygóhoz való viszonyunk életképes újradefiniálásáról szól Függetlenül attól, hogy mindez jó-e vagy rossz, a nyugati lélek már annyira eltávolodott a törzsi életforma földi valóságától, hogy többé már nem színlelheti, hogy ismét ugyanolyan viszonyban élhet a Föld szellemeivel. A kihaló fajok tollaival és szőrméjével játszott indiánosdi nem adhat új válaszokat. Azokat csak a bolygót jelenleg formáló posztmodern erőkkel való összefonódásunk elfogadásával, és újradefiniálásával lelhetjük fel újra.
Noha a mai világ egyre erősebben tart a kulturális egyöntetűség felé, a nyugati tudat még mindig eltér a keletitől, - nem is beszélve a törzsiről. Bár jungi értelemben univerzálisak lehetnek a kollektív tudatból felemelkedő szimbólumok, kulturálisan mégiscsak egyediek. Ez azt jelenti, hogy ha valóban élni kívánunk életünkben a pszichedélikus sámánizmus eszközeivel, akkor egyedi nyugati hagyományainkat is fel kell ismernünk - ahelyett, hogy antropológiai szakkönyvekben lelt romantikus jelképek és világképek után sóhajtoznánk.
Igencsak kérdéses, hogy ténylegesen sámánnak tekinthető-e az a nyugati ember, aki eredeti kulturális, mitologikus környezetéből kiemelt sámáni gyakorlatokat végez.8
Nem meglepő, hogy e kérdésekben Amazóniá-ban, a sámáni világkép egyik utolsó fellegvárában kaphatunk használható eligazítást. E kortárs gyógyítók nem haboznak egyaránt ősi és modern elemeket gyakorlatukba olvasztani. Itt, ahol a haldokló törzsi kultúrák és rohamosan szennyeződő környezetük a világromlás kicsiny másai, a sámáni gyakorlatiasság igényt tart minden, a halál elriasztásához használható forrásra:
A sámánok szimbolikus módon folyamatosan használják a látott vagy hallott újdonságokat látomásaikban, hogy eleven metaforáikkal még jobban behatolhassanak a szellemvilágba, s hogy tudásukat gyarapítva megvédhessék magukat a természetfeletti támadástól. A Sipibo sámánok például könyveket forgatnak, melyből kiolvassák a beteg állapotát, szellemgyógyszereik vannak, és jelentéssel bíró, geometrikus ábrákkal festett repülőkön utaznak a tó fenekére, ahol meggyógyítják [a beteg] lelkét. (...) Canelos Quichua a szellemektől röntgenkészüléket, vérnyomásmérőt, sztetoszkópot és nagy, fényes sebészeti sugarat kap. (...) Egy valamelyest már civilizált campa sámán rádiófrekvenciákat használ gyógyító énekében, hogy víziszellemekkel beszélgethessen. (...) Egy Iquitosban élő vegetalis-ta [azt mondta], hogy kardos angyalokon és fegyveres katonákon túl még egy vadászgépe is van, arra az esetre, ha erős boszorkányok támadnák meg. (...) Egy pucallpai ayahuasquero mondta, hogy látomásaiban mágikus kulcsokat kapott, s hogy ezért képes többféle gyönyörű autót és repülőt is vezetni.9
Mint korábban megállapítottuk, a hagyományos sámánizmus háromszintű hierarchiában gondolkodik: az Alsó világ az állati erők valósága, a Középső világ a földi tapasztalat gyűjtőhelye, a Felső világ pedig a magasrendű szellemek lakhelye. A modern sámáni kihívás az alsó és felső világnak középső világbeli testünkben való integrálásában áll: élő egyensúlyt kell teremteni a sebzett anyagi erők és a tudattér tág tapasztalata felé húzó erők között. E szintézis nélkül egyik dimenzióban sem működhetünk teljesen. Ez jelenti az egyetlen világban való életet, mely egyenlő a sámáni beavatással.
Az egyetlen világban élni annyit jelent, mint tökéletesen tudatára ébredni a külső és a belső világnak, amely közvetlen tapasztalásunk számára a jelen pillanat energikus áradásaként jelenik meg, s amelyben az idő elválaszthatatlan a most tudatától. Az idő-múlt mindig a jelenben létező emlék, a folytonosság érzetének lényege, mely döntéseinkre hat. Ez tehát a közvetlen idő-múlt, nem pedig a jelen tapasztalatától elválasztott képzeletbeli múlt idő.
A jelen nélküli múlt képzete illúzió, hiszen egyedüli hatalmi pontunktól, a most döntésétől vonja el az erőt. Az igazi sámán nem feledkezhet meg erről: hatékonysága az egyetlen világ elfogadásán és gyakorlati megértésén alapul. A romantikus hagyományőrzők ezzel szemben szinte mindig dilettánsok.
Mivel saját kultúránk többé nem adhat tanácsot abban, hogyan kormányozzuk hajónkat a sámáni vizeken, a nehezebbik utat kell járnunk, saját tapasztalatunkból kell tanulnunk. Bár a pszichotróp növények könnyű bejutást biztosítanak a tudattérbe, alapvető igazság, hogy a felkészülés vagy a vezetés hiánya jelentős hátrányt jelent. Talán az egyik legfontosabb tanítás az, hogy a hipertér nem minden lakója megbízható tanár vagy szövetséges. Ez teszi feladatunkat, ha lehet, még nehezebbé.
Jegyzetek:
11. McGlashan, A. (1967) The Savage and Beautiful
Country (A vad és gyönyörű ország) s* Houghton Mifflin, Boston, 54. old.
2. Kohsen, A. (1966) Recenzió a
Shatnanism: Archaic Techniques of Ecstasy ff (A sámánizmus: az eksztázis ősi technikái)
c. műről (M. Eliade), in: Psychedelic Review, |. 7. sz, 120. old.
j - 3. Walsh, R. (1990-a) “Shamanic cosmology: a psychological examination of the shaman's worldview" (A sámáni kozmológia: a sámáni világnézet pszichológiai vizsgálata) in ReVision,
13. kötet, 2. sz, (Ősz), 89. old.
4. Evans-Wentz: W. Y. (1969)
Tibet's Great Yogi: Milarepa
(Milarepa, a nagy tibeti jógi)
Oxford University Press, N. Y. 286. old. (lábjegyzet)
5. McKenna, T. (1991)0
“Tryptamine hallucinogens and Consáousness"
(A tudat és a triptamin-hallucinogének)
The Archaic Revival, Harper, Sn Francisco, 44-46. old.
* Walsh (1990-a) op. cit.
* Naranjo, C. and Ornstein, R. (1971)
On the Psychology of Meditation
(A meditáció lélektana) Viking, New York, 97. old.
* Walsh, R. (1990-b) The Spirit ofShamanism
(A sámánizmus szelleme) Tarcher, L. A.
* Luna, Luis Eduardo és Amaringo, Pablo (1991)
Ayahuasca Visions: The Religious leonography of
a Peruvian Shaman (Ayahuasca-látomások: Egy perui sámán vallási ikonográfiája) North Atlantic Books, Berkeley, 34-35 old.