2009.01.11
Az alábbiakban azon kifejezések rövid meghatározását olvashatják, amelyek sajátos jelentést kaptak Robert Burton tanításában. Teljesebb leírásuk megtalálható Peter Ouspensky Egy ismeretlen tanítás töredékei, A negyedik út és Az ember lehetséges fejlődésének pszichológiája című műveiben. Különleges figyelemmel kezeltük azokat a meghatározásokat, amelyeknél Robert Burton hangsúlya kissé eltér Ouspensky-étől. Azoknak, akik már ismerik A negyedik út szóhasználatát, azt javasoljuk, hogy ne egymagában használják a jelen magyarázatot, hanem inkább kiegészítésként annak meghatározásaihoz. Ugyanakkor reméljük, elég információt közöltünk ahhoz, hogy azok is megértsék Robert Burton tanításának lényegét, akik nem olvasták A negyedik utat.
2008.12.09
Az integrált tudás azt jelenti, hogy egy olyan szemlélettel nézzük a világot, ahol az általában külön lévő ismeretterületeket, nézőpontokat, szemléleteket egyben látjuk, rendszerben. Ez egy többdimenziós szemlélet, azaz többféleképpen integrált.
Egyszer integrált térben - tartalmazza a keleti kultúrák, és a nyugati kultúra tudását, nyugati pszichológiát és a keleti meditációt, spiritualitást, a nagy, ősi bölcseleti rendszerek lényegi ismereteit. Hozzátehetjük kelet-nyugat mellé észak-dél -t is, tehát az eszkimó sámánok gondolkodásmódjának lényege ugyanúgy benne van, mint a déli ausztrál bennszülöttek, vagy afrikai törzsek szemlélete.
2008.12.09
„Ami az elmúlt 40 évben történt - ami az egyetemi pszichológia szakról kimaradt”
A pszichológia a megszületése óta eddig 4 sarkalatatos szemléletváltáson, felis-merésen ment át:.1 ”Betegből normálissá”- a hagyományos, „orvosi” szemlélet. Az első felismerés az volt, hogy az embernek nem azért van baja, mert ördög szállta meg s mert bűnös, hanem olyan okok miatt, amiért saját maga s az emberi környezete tehet, s amit így aztán saját erőből s segítséggel befolyásolni, alakítani, orvosolni lehet. Az embernek van tudattalanja, s ott olyan dolgokat tartogat elfojtva, amitől szenved, „lelki baja van, beteg”