Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép 1. rész


Ez a kötet az előző kiadvány teljes mértékben újraírt és felülvizsgált változata, amelynek készítése során tekintetbe vettem az azóta kapott visszajelzéseket és hozzáfűzéseket. Saját projektori tapasztalataim alapján megpróbáltam megoldani az embereknek az AP-val kapcsolatosan leggyakrabban jelentkező, alapvető problémáit. Ily módon ez egy interaktív munkává vált, amelyet a sok., e-mail-ben kapott, építő jellegű visszajelzésnek és tapasztalatnak köszönhetek, amelyeket a munkám inspirált az interneten.


Az asztrális dimenziónak és a projekciónak számtalan megközelítése létezik, amelyek elég bonyolultak. Legtöbbjük félreérthető, és össze is zavarhat bennünket. Ez a cikksorozat megpróbálja megvilágítani ezt a témát, és remélhetőleg megmagyarázni ezt az egészet. A teóriák és következtetések, amelyeket itt közreadok, nagyrészt a saját projekciós tapasztalatomból származnak. Ennek a kiadványnak a célja a téma jobb megértetése, valamint egyszerűbb és sokkal hatékonyabb projekciós technikák megismertetése az olvasóval. Az itt tárgyalt elképzelések, ötletek és technikák folyamatosan fejlődnek, így az újabb és újabb felfedezések folytán mindig változhatnak.


Mi az asztrális dimenzió?


Az asztrális a fizikaihoz legközelebb "eső" dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész világot (Földet), mint egy hatalmas gondolati (tudat-) háló(zat), felfogva és magában tartva minden gondolatot. Ennek a tartalmát a világ elméinek közös tudata hozza létre. Az összes gondolatot, emléket, fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak, asztrálvilágoknak vagy asztrális valóságoknak nevezünk.


Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként. Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól.


Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan, nagysebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az elmének a gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok kölcsönhatása következtében. Az asztrális dimenzió bármely kreációjának a minősége, pontossága nagyban függ az azt létrehozó elme erejétől.

 

 

Álmok


A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: alvás közben az asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilye "forgatókönyvet" létrehozhat. Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Komplex gondolati formák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba (síkba) vetíti őket, ahol azok "szilárddá" válnak. A tudatos elme ekkor az álom-állapotban "végigéli", megtapasztalja ezeket az ott létrehozott történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).


Gondolati (elképzelt) formák


Minden, a valós világban megjelenő új tárgy, objektum bizonyos idő után asszimilálódik az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája először az asztrálvilágnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre inkább állandó lesz. Amint a többi gondolati formával is így van, minél több figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.


Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük. A fizikai dolgoknak nagyon sokáig kell hatással lenni rá, ahhoz hogy formát öltsenek, és megtalálhatók legyenek az asztrálvilágban.


Próbált már valaha egy idegen házban sötétben közlekedni? Igen, mindenbe beleütközött. De ilyenkor amint otthonossá válunk abban a házban, a minket körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki bennünk, és így már könnyebben tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk ebben a házban, annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a gondolati formák növekednek a többi (asztrális) dimenzióban.


A gondolati formák fejlődése visszafelé is hasonlóan működik. Ha egy objektum nagyon hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor egy tartós gondolati formává alakult az asztrálvilágban. Ha ezt az objektumot elmozdítjuk vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája még továbbra is megmarad. Ily módon pl. az asztrálvilágban olyan bútorokat találhatunk a lakásban, amelyek igazából nincsenek ott, keveredve a sajátjainkkal. Ez a régebbi dolgok megmaradt gondolati formái miatt lehetségesek, amelyek pl. előző bérlőké voltak, stb., és még évekkel azután is a helyükön maradnak, hogy az "eredetijük" elmozdult onnan.


A gondolati formák nem követik a mozgásban a "valós párjukat". Újak kezdenek fejlődni ott, ahová az objektumot mozdítottuk, és a régiek pedig folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy objektum állandó helyen, annál erősebb gondolati forma lesz a helyén az asztrálvilágban. Ez az épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra szintén érvényes. Projektálhatunk egy parkba, és ott akár találhatunk olyan házat, patakot, dombot, ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a múltban. Minél magasabbra mozgunk az asztrálsíkok között, annál régebbiek a gondolati formák, és annál távolabbi geológiai időben érezhetjük magunkat.


Egy gondolati forma növekedésének az üteme nagyban függ az arra fordított figyelemtől. Például egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal erősebb gondolati formával bír, valószínűleg, mint az az egyszerű festmény, ami valakinek a hálószobájában függ, és csak kevesek látják. Az asztrálvilágban tapaszalható gondolati formák száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a valós világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint például egy valós idejű testen kívüli élmény során, akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha egyáltalán egyet is) fogunk látni. A valós idejű testen kívüli élmény során nem is igazán az asztrálvilágban, hanem az asztrál- és a fizikai dimenzió közötti átmeneti zónában létezünk.


Látás az asztráltérben


A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben lát (a periférás látással együtt).Tehát csak előrefelé látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban az időpillanatban nem. Az asztráltestünkben TÖBB mint 360 fokos a látókörünk, és egyszerre látunk minden irányban. Ez a szferikus látás. (gömblátás). Az AP során a szokás hatalma alatt állva, csak egy irányba figyelünk, arra, amerre (szerintünk éppen) az "előre" van. Ettől még az összes többi irány látványa is ott van, ugyanabban az időbe, csak éppen az agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg feldolgozni. Ez az agyba az egész életen keresztül berögződött, frontális látás szokása ellen való. A gömblátás olyan, mintha egy többirányba látó szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az összes irányba !


Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink, mint amilyen pl. a szem. Ilyenkor a tudatnak egy, a semmiben lebegő, kivetített, nem-fizikai pontja vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem más fizikai törvény. Ebben az állapotban nincs le és fel, jobbra és balra, elöl és hátul. Csak az életünk során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a perspektívát ránk akarja erőltetni az AP során.


Fontos a gömblátás megértése, ha hatásosan akarunk működni az asztrálvilágban. Ez főleg akkor van így, amikor valós időben projektálunk, a valós világhoz közeli síkra. A gömblátás miatt gyakran úgy tűnhet, mintha tükörkép-világban találnánk magunkat, vagy a valóságnak egy megfordított másolatában. Ezt saját magunk okozzuk, amikor elveszítjük az eredeti nézőpontunkat a projekció során.


A projekció során egy ponton bármikor dezorientáltakká válhatunk, és a normálistól eltérő nézőpontban találjuk magunkat, amikor gondolkodás nélkül megfordulunk, vagy fejjel lefelé fordulunk. Ez megfordítja a természetes jobb és baloldalt, fel és le irányokat. Arra készteti a tudatalattit, hogy megfordítsa a képet, hogy a normál tudat rendesen működhessen.


Mivel az asztrálvilágban nincs fizikai test, nem szükséges megfordulni ha hátra akarunk nézni. Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk "hátrafelé"-re. Ez, ha mozgás nélkül történik, akkor a tükörkép-effektust okozza. A következő ábra illusztrálja ezt a megfordított nézőpontot (megfordulás nélkül). Vegyük észre, hogy a jobb és bal nem cserélődik fel.


        jobb     |     bal  
(A) <------------+------------>  (B)
        jobb     |     bal


Tehát, amint a nézőpontunk (A)ról (B)re változik (illetve a nézési irány) megfordulás nélkül, a jobb és baloldal nem cserélődik fel. Ez készteti a tudatalatti elmét, hogy kreatív erejét felhasználva kijavítsa a látványt, vagy annak egy részét, azzal, hogy megfordítja azt. Ez könnyebb, és kevesebb gondot okoz a tudatalattinak, mintha el kellene fogadnia a két oldal (örökös) felcserélődését.


Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a fejünk fölé nézünk, vagy pedig fejen állunk, és megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát megfogni. Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal megítélésében, tehát tudatosan ki kell gondolni, hogy melyik melyik oldal is ebben a megfordított helyzetben. Ez az enyhe kis zavar elég a tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben elfogadhatót kreáljon inkább.


A gömblátás megérthető, de attól még zavarba ejthet az AP során, ha előáll az oldalak felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint küzdeni ellene. Ilyenkor el kell fogadni a tükörképet, és egyszerűen a tárgyak, objektumok elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a saját jobb- és baloldaról való beidegződéseink alapján.


Az AP során minden amit látunk, az elme által kerül felfogásra. A tudatalatti számára könnyű dolog az AP folyamán megcsavarni vagy megfordítani a valós világnak a tudatos érzékét, akár részben, akár teljes egészében.


Megjegyzés: a megfordított nézőpont jelensége nagyon gyakran megtörténhet bármely projekciónk során.


Vizualizációs erő


A tudatalatti elme SOKKAL nagyobb vizualizációs erővel rendelkezik, mint a tudatos elme. Ez körülbelül olyan, mint egy szuperszámítógép egy játék számológéphez képest. Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció vagy "tiszta álom" során, amikor a tudatos elme figyel, ez a különbség nagy zavarodottságot okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín alatt a projekció folyamán. Az egész kreatív erő próbál kitörni, hogy létrehozhasson, és amint tudja, meg is teszi ezt. A kreatív erőnek ez a különbsége (a tudatos tudatalatti elme között), kombinálva az egész élet alatt megszokott egyirányú nézéssel az oka az Alice Csodaországban - effektusnak. Hadd magyarázzam meg.....


Vegyük ezeket:


1. A tudatalatti elme hihetetlen kreatív ereje

2. A tudatos elme gyenge kreativitása

3. Az asztrális sík érzékenysége a gondolatok iránt

4. Gömblátás

5. Jobb és baloldal érzékelésének felcserélődése.


És kész is a totális zűrzavar receptje.


Az Alice Csodaországban-effektus


Kivetítjük az asztráltestünket, és körbenézünk a szobában. Minden normálisnak tűnik, ám hirtelen észre vesszük, hogy az ajtó rossz falon van... Hogyan? Nézelődés közben ezt az ajtót hátsó nézetben láttuk, felcserélve az agy természetes jobb- és baloldali perspektíváját. Az agy ezt nem tudja feldolgozni, a (ez eddig megszokott) frontális látásmód miatt. A bútorok, ajtók, ablakok helye normális, de hátsó nézetben ez megváltozik. Ez készteti a tudatalattit, hogy létrehozzon egy ajtót ott, ahol - azt gondolja - annak lennie kell. Amikor ránézünk, igazinak tűnik, noha nem kellene ott lennie. És ha egyszer létre lett hozva, ott is marad, mivel az agy számára feldolgozhatatlan lenne ha eltűnne. Szilárd, igazi ajtók végül is nem szoktak csak úgy eltűnni a semmiben a szemünk előtt.


Amikor az ajtó rendes helye felé fordulunk, az ott is van, ahogy rendesen. Ilyenkor két, három, vagy akár több ajtónk is lehet egy helyett. Ha a valódi ajtón megyünk át, a ház többi része, remélhetőleg, olyan lesz, amilyennek lennie kell. De ha az egyik "képzelt" ajtón lépünk át, akkor az elménk tudni fogja hogy az nem igazi ajtó, és nem nyílhat a ház bármely valódi részébe, tudja hogy nem lenne szabad ott lennie. Ha kinyitjuk ezt az ajtót, valami mást fogunk ott találni. Általában egy nem létező folyosót vagy átjárót, ami a ház egyéb olyan részeibe vezet, amik szintén nem léteznek.


Innentől kezdve, ha ezen az ajtón átlépünk, a Csodaországban találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, csak nem túl valószínű. Ilyenkor gyakorlatilag a valóságban nem létező de most létező ajtón keresztül az asztráldimenzióba léptünk be. Ha a tudatalatti elkezdett létrehozni dolgokat, onnantól már nem is fogja abbahagyni. Erre azért van szükség, hogy a tudatos elme elfogadhassa azt az abnormális helyzetet, amibe került. Ennek a kreativitásnak egy bizonyos szintjénél a tudatalatti elveszíti azt (az állapotot), és az asztrálvilág más részeibe kezd utazni. Az AP-nek ennél a pontjánál a valóság teljesen elvész, és helyette az asztráldimenzióba megy át az egész.


Az Alice-hatás többféle módon is bekövetkezhet az AP során, a fenti leírás csak egy példa. Az AP-t végző személyek gyakran jelentették, hogy egyszerűen elvesztik fölötte az ellenőrzésüket, tárgyak tűnnek fel, majd el, és egyáltalán, minden nagyon furcsa lesz. Ezt alapvetően a tudatalatti hatalmas létrehozó ereje okozza, amely ilyenkor működésbe lép. Elkezd tárgyakat létrehozni és eltűntetni, majd az asztráldimenzió más területére visz, és egyáltalán, mindent megnehezít szegény (AP-t végző) személy számára.


A fenti probléma elkerülése érdekében: koncentráljunk arra amit teszünk az AP során, ne hagyjuk hogy gondolataink elkalandozzanak. Az irányok felcserélődésének problémája a minimálisra csökkenthető, ha mindig az "előre" irányra koncentrálunk, egyszerre csak egy irányba figyelünk. Megforduláskor szépen körbe kell fordulni a figyelmünkkel, nem pedig egyik pillanatról a másikra a hátsó nézetre váltani. Az asztrálvilág jó hely a nyugalomra, ha komoly terveink vannak.


A tudatalatti hatalmas létrehozó ereje, persze, kihasználható. Nagyon értékes eszköz, ha tudjuk, hogyan használjuk fel azt. Ezt a 3. részben fogom körvonalazni, "Virtuális valóság projekció" cím alatt, ahol leírom, hogyan hozzunk létre saját személyes asztrális valóságot.


Olvadó kezek


Amikor az asztráltestet kivetítjük, közel a valós (fizikai) világhoz, testünk, mint olyan, nincs. De, mivel a tudatos elme ezt nem tudná feldolgozni, így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test gondolati formáját. Ha elkezdjük egy testrészünket, pl. a kezünket figyelni, észre vesszük hogy nagyon gyorsan "elolvad". Sápadtnak és különösnek tűnik, és néhány másodperc múlva az ujjak elkezdenek "olvadni", mint a hó egy eldobott fáklya alatt. Sápadt kinövésekké fogynak, majd a karok is olvadásnak indulnak. Ez az olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt, vagy létrehozunk valamit.


A testrészek ily módon történő figyelmes vizsgálata a tudatos elmét használja, ami, mivel gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl sokáig egyben tartani az összetett formákat. Ez okozza az olvadási hatást. Ha az AP során mégis, átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez az olvadási hatás nem jelentkezik.


Létrehozott gondolati forma objektumok


Az AP folyamán a tudatos elménkkel hozhatunk létre tárgyakat. Ezeknek a gondolati formáknak, létrehozott tárgyaknak a tartóssága a kreációs energiánktól, képességünktől függ. Attól is függ, hogy mekkora erőfeszítést áldoztunk a létrehozásra.


A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik bármely, tudatosan létrehozott tárggyal kapcsolatban. Például, ha létrehozunk egy kardot, amint elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben, egy rövid időre. Ezután éppúgy, ahogy a kézzel történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg tudjuk tartani a saját alakjában, de amint gyengül a koncentrálás, úgy gyengül maga a kreáció is. Ez hasonló a valós világban végzett vizualizációhoz. Nehéz, és koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt valami megjelenjen. Amint a koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el a képzelt látvány. Ez jól mutatja a tudatos és a tudatalatti elme vizualizációs képessége közötti hatalmas különbséget.


Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre, ahhoz be kell csapni a tudatalattit. Ezzel a témában, mélyebben, később foglalkozom.


Hogyan történik a projekció ?


Alvás közben, az "éteri test" vagy más néven energiatest (a fizikai testünk maga) töltődik. Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja az energiát. Az energiatest normális körülmények között ezt csak alvás közben tudja megtenni. Amikor megnyílt(ak), a csakrák folyatják az energiát az energia-testbe, éteri anyag formájában. A feltöltődés alatt az asztráltest különválik, és az asztrálvilágba "utazik", ahol álmokat hozhat létre és tapasztalhat meg.


Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy utána öntudatunkhoz (magunkhoz) térünk, akkor bizonyos ellenőrzésünk lesz felette. Ekkor ez egy testen kívüli élmény, asztrálprojekció vagy tiszta álom.


A testen kívüli élmény, az asztrálprojekció és a tiszta álom közötti fő különbségek:


A testen kívüli élmény


A testen kívüli élmény (továbbiakban OOBE azaz Out Of Body Experience) egy valós idejű projekció, közel a valós világhoz. Gyakran jelentkezik a halálközeli élmény részeként. Ez akkor következik be, ha egy személy egy bizonyos trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés) következtében a testén kívülre kerül. Az OOBEn keresztülmenő (vagy azt végző) személy tudatában van, valós időben követi a fizikai testét körülvevő világot. Például beszélgetéseket, történéseket. A testbe való visszatérés után sokan ezek közül a személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket és eseményeket.


Megjegyzés: Az OOBE picivel különbözik az asztrálprojekciótól és tiszta álomtól, ez a különbség pedig a valós idejű, objektív megfigyelés. Ezt az asztráltest okozza, amely nagy adag éteri anyagot tartalmaz, amely közel tartja a fizikai világhoz.


A valós idejű OOBEt két fő oka lehet.


1. Az illető személy közel áll a halálhoz, vagy ezt hiszi, amelynek következtében nagy adag éteri anyag vezetődik át az asztráltestbe, felkészülésként a halál folyamatára

2. Az illető személynek aktívak a csakrái, és ugyanazt csinálják. Éteri anyagot vezetnek az asztráltestbe. A csakra-aktivitás lehet veleszületett vagy begyakorlott, tanult tulajdonság.


Megjegyzés: Lehetséges a tudatos projekció közben OOBE elérése, ha elég éteri anyagot generálnak a csakrák. Egy OOBE során a valóságot igaziként fogjuk fel (valósnak), az idő pedig "normális" (azaz valós idejű).


Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő valós idejű projekciót végzünk, mint egy OOBE, ez a projekció valójában a fizikai- és az asztráldimenzió közötti határ-, átmeneti sávot célozza meg. Ha az asztráltest elég éteri anyagot tartalmaz, akkor csak kicsit tud a valóságtól elrugaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a projekció valós idejű lesz, és olyan közel történik a fizikai valósághoz/világhoz, hogy megkülönböztethetetlen lesz attól.


Megjegyzés: Ezt sokszor kipróbáltam, valós időben kivetítve magamat a környezetembe (pl. utcára, útfelbontásokhoz, balesetekhez, stb.), majd visszatérés után ellenőriztem a megfigyeléseimet.


Nagyon erős akadályai vannak a fizikai világba történő, tudatos, valós idejű projekciónak, OOBEnek. Ezek közül egy a generált és az asztráltestbe vezetett éteri anyag mennyisége. Ez a valós idejű projekció (OOBE) idejét a csakra- fejlettség és -ellenőrzés fokának megfelelően határolja be.


Az asztrálprojekció (AP)


Ez az, amikor az asztráltestet az asztráldimenzióba vetítjük, ahol a dolgok eléggé különböznek a valós világban megszokottól. Az idő nagyban torzulhat. Pl. egy óra az asztráldimenzióban lehet hogy csak pár perc a fizikai valóságban, attól függően, hogy az asztrálvilág mely részében vagyunk. A valóság "folyékony" és változékony.


A "tiszta álom" ("Lucid Dream")


Erről akkor van szó, amikor egy személy teljes mértékben tudatában van annak, hogy éppen egy álmot álmodik. Akár bizonyosfajta ellenőrzés alá vonhatja az álmot, akár asztrálprojekcióvá alakíthatja ezt a tapasztalatot. A tiszta álom sokkal inkább hasonló az AP- hoz mint az OOBE-hez,. mivel az idő itt is torzul.


AP vagy tiszta álom ?


Sok személynek, azok közül akik projekciót végeznek, kihagy az emlékezete a testből való tudatos kilépés előtt, és az asztrálvilágban térnek magukhoz. Az asztráltest elkülönülése után térnek a tudatukhoz, amikor már az asztrálvilágban vannak. Ha elveszítjük a tudatunkat a kilépés alatt, akkor gyakorlatilag tiszta álomról, nem pedig AP-ról van szó.


A projekciónak mind a három, fent leírt módja közeli kapcsolatban van, pl. mind a háromnak a során elkülönül az asztráltest a fizikai testtől, és egy, a fizikai testtől külön álló valóságot tapasztalunk meg.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.