Neurofarmakológia
Cikkek
Antero Alli: Egy Nyolc Körös Agy neurofarmakológiája
2011.04.15
Hamarosan, a nem túl távoli jövőben bizonyos drogokat elérhetővé tesznek majd a nagyközönség számára az intelligencia fejlesztésének érdekében. Feltéve, hogy téged is érintene a dolog, mit tennél? Én megkérdezném a gyógyszerészt, vajon az intelligenciámnak pontosan melyik részét fejlesztené a tablettája. Mint a legtöbbünket, akiket az általános oktatási rendszerben iskoláztattak, engem is arra tanítottak, hogy az értelem és az „IQ” egyedül az ésszel és a szellemi eredménnyel rokon értelmű. Hogyan jöttem hát rá, hogy az „intellektus” csak az intelligencia egyik funkciója a sok közül, folyamatosan kölcsönhatásban állva a többi ugyanannyira érvényes funkcióval. Visszatekintve azt hiszem, hogy valamilyen „fundamentalista vírus” szivárgott be az általános oktatási rendszerbe, mely az olyan tárgyak egy és egyetlen meghatározásának hittételét és dogmáját éltette, mint a történelem, a vallás, a művészet, a politikatudomány, a nyelv, sőt még a matematika is. Függetlenül attól, hogy ez a virális beszivárgás összeesküvés eredménye-e vagy sem (úgy gondlom, hogy nem), a fontos az, hogy újradefiniáljuk az intelligencia fogalmát, és hogy művelésre alkalmassá tegyük agyunkat.