2009.03.17
Első dologként hivatkoznom kell a Feljegyzésemre, ahol azzal foglalkoztam, hogy a Védikus hagyományok szerint, a Naprendszer i.e. 3102. február 17-18-án lépett a Kos jegyébe. Ennek a valódi /nem manipulált/ évszámnak a felhasználásával eljutottunk oda, hogy az általánosan elfogadott hazugsággal szemben, a Naprendszer nem a Halak, hanem már több száz éve a Vízöntő jegyében tartózkodik. Mégpedig a hamisított időszámítás szerint 790 éve, Heribert Illig bajor történész és csapata szerint /790-300=490/ 490 éve. A világhónapok változásainál /2160 év/ 500 év átfedési lehetőséggel kell számolni, és ha ezzel számolunk, akkor maximum 10 év van hátra, hogy a Vízöntő jegyének csillagászati hatásai 2000-2015 között érvényesülni kezdjenek.
2009.01.08
Quetzalcóatl (magyarul: Tollaskígyó), az azték mitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Sok megjelenési formája volt, de legfontosabb jelentéseként a természet erejét szimbolizálta: az összetekeredett tollas kígyó felemelkedik a földről, farka vizet ér, vihart és port kavar, mielőtt esőt hozna. Ő volt az emberiség teremtője, továbbá a Kelet (égtáj) ura, egy megjelenése pedig a Vénusz hajnalcsillag volt. Ikertestvére Xolotl, a balszerencse istene.
2008.12.13
A Dreamspell Calendar egy spirituális eszköz, amely csak mostanában került elő. A Maya naptárral van szoros kapcsolatban (ámbár a két naptár nem azonos). A legfontosabb hasonlóság a két naptár között a természetben előforduló energia-ciklusok felismerése. Ezek az energia-ciklusok jól ismertek az ősi Mayák előtt és az idő természetével kapcsolatos bölcsességük többségét tartalmazza a naptárjuk. Az ősi Mayák értették az idő ciklusokon keresztüli létezését. Tanulmányozták és feltérképezték a Föld Anya, a Hold, a Nap, a Fiastyúk, a Galaxis és az Univerzum ciklusait. E ciklusokról Ők tanítottak a legtöbbet nekünk.
2008.12.10
A közép-amerikai tolték és maya civilizáció naptára a 2012-es évre jelzi elõre idõszámításuk nagy periódusának, a Nagy Körnek a végét, ami több mint 5000 év után fejezõdik be, s aminek eredményeként véget ér egy világkorszak és elkezdõdik egy új. Hagyományosan ezt az eseményt Quetzalcoatl-nak, a Tollaskígyónak a visszatérésével azonosítják. Enrique Florescano, a mexikói régész írja: „Quetzalcoatl isten, aki ledönt civilizációkat, feltárja az idõt, és megítéli a csillagok mozgását és az emberi sorsot.”
2008.11.19
Volt egy nép, amely igen nagy gondot fordított az időszámításra. Közép-Amerika őserdejében éltek, csodálatos piramisokat, épületeket, városokat építettek, egész jelrendszerrel összekötött kőfaragásokat és festményeket készítettek, aztán úgy i.sz.800 körül éppolyan rejtélyesen, mint ahogy megjelentek, eltuntek a történelem színpadáról. Ők voltak a maják.Ernst Förstemann, német könyvtáros, 1867-ben, a Drezdai Könyvtárban dolgozott, és egy majáktól származó Vénusz táblázatot (a bolygó 584 napos ciklusának a periódusaival), valamint több Hold táblázatot talált. Ezek a táblázatok a várható Napfogyatkozásokat és Holdfogyatkozásokat tartalmazzák, és annyira pontosak, hogy a holdhónapok hosszát csupán 2 másodperc eltéréssel adják meg.