Bereczkei Tamás : Kulturális szelekció
A vallás imént említett bonyolult jelenségköre már utal egy nagyon fontos problémára. Noha a különböző vallási képzetek és szokások bizonyos pontokon befolyást gyakorolnak az őket hordozó egyének biológiai sikerességére, funkcióik nagy része nem merül ki ebben. A túlvilágra vonatkozó képzetek, a megtisztulás rítusai vagy az Istennel való kapcsolat írásos emlékei olyan szimbólumrendszert alkotnak, amely révén a hívők egy általuk teremtett világ tagjaivá válnak, és egymással közösséget alkotnak. Általában véve, az emberi viselkedés, az állati viselkedéstől eltérően, számos ponton nélkülözi a biológiai alkalmazkodás logikáját. Ez ugyanúgy vonatkozik, mondjuk, a törzsi varázslásra, mint a középkor organikus-mágikus világképére vagy korunk avantgárd művészeti törekvéseire. Természetesen továbbra is igaz marad könyvünk mondanivalója: az emberi kultúra alapvázát olyan genetikai és kulturális adaptációk alkotják, amelyek eredetileg a túlélés és a szaporodás követelményei szerint alakultak ki. Ezek köré azonban az ember bonyolult jelentéseket épít ki, amelyek távol vannak a biológiai funkcióktól, és egyre hatalmasabb szuperstruktúrát alkotva, sokszor elfedik vagy leárnyékolják az eredeti folyamatokat. Az ember szimbólumok köré szervezi világát, amely így nem más, mint a kulturálisan kialakított és átadott jelentések közösen használt rendszere. „A szimbólumok használata egy olyan kulturális evolúcióhoz vezet, amely az alapvetően önkényes szimbólumok jelentésrendszerének belső logikáját követi; az ember saját maga alkotta szimbolikus rendjét vetíti a természetre.”
A kultúra tehát számos olyan elemet és folyamatot tartalmaz, amely biológiai értelemben maladaptív vagy neutrális. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itt a darwini modellek teljesen érvénytelenek. Sokan úgy vélik, hogy a kultúra legáltalánosabb mechanizmusai a biológiai evolúcióval analóg törvényszerűségek szerint épülnek fel, és ezért bizonyos mértékig alkalmazhatók rájuk a neodarwmizmus alapelvei. Elsők között Campbell fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a kultúrát két egymásra épülő folyamat jellemzi: a különböző újítások által létrehozott véletlen és öröklődő variációk (mutációk), ill. ezek közül a kulturálisan hasznos, értékes tárgyak és eszmék szelektív visszatartása, elterjesztése a populációban (szelekció). Ez a koncepció a hetvenes-nyolcvanas években mind az antropológusok, mind pedig a biológusok között mély visszhangra talált. Egyre inkább elfogadottá vált az a felismerés, hogy a kultúra egyfajta átöröklési rendszert (inheritance system) alkot, amelyben az információátadás lamarcki formája megy végbe - tehát az egyéni élet során szerzett ismeretek továbbadása történik -, de alapjában véve ugyanazok a folyamatok és törvényszerűségek jellemzik, mint a biológiai evolúciót. Funkcionális értelemben mindkettőben azonos szabályok és elvek jutnak érvényre - egymás analógiájára értelmezhetők.
Mindenekelőtt azok a fizikai és szellemi dolgok tekinthetők a kultúra egységeinek, amelyek képesek a génekhez hasonlóan önmaguk lemásolására. Ezeket Cloak instrukcióknak, Ruyle ideáknak, Dawkins, mémeknek, Swanzon szociogéneknek nevezi. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy replikátorok, amelyeknek a másolása és elterjesztése genomon kívüli folyamatokat igényel; az imitáció, a tanulás és a szocializáló társadalmilag közvetített folyamatait. Az evolúció nem más, mint a replikálódó - tehát önmagukról másolatot készítő - egységek eltérő túlélése és elterjedése, függetlenül ezeknek az egységeknek a természetétől és szerkezetétől. Richard Dawkins, Az önző gén című könyv ismert írója szerint a kultúra fejlődése akkor kezdődhetett el, amikor megjelentek az utánzásra képes intelligens agyak, amelyek képesek voltak a különböző kulturális jegyek elsajátítására és lemásolására. Ezzel együtt egy új típusú evolúció indult meg a Földön, amely a kulturálisan létrehozott és tanulás útján replikálódó kulturális jegyek szelekcióján alapul. Egyesek közülük sikeresebbnek bizonyulnak ebben a folyamatban, azaz hosszú ideig megbízhatóan és széles körben másolódnak (pl. Bach művei), mások nem maradnak fenn tartósan (egyes öltözködési divatok). Vannak olyan eszközök és gondolatok, amelyek gazdasági vagy politikai előnyösségüknél fogva rohamosan elterjednek, mások kivesznek a populációból, mert nem alkalmasak a fennálló kulturális szükségletek kielégítésére. Így pl. bizonyos vallások hozzásegítik az embereket egyéni és társadalmi céljaik végigharcolásában, vagy legalábbis ezek tudatosításában. Sikerességüknél fogva elterjednek, és kiszorítják a kevésbé megfelelő formákat. Gondoljunk pl. a kereszténység térhódítására az antik római vallásokkal szemben.
Nyilvánvaló, hogy a „sikeresség” sokszor semmiféle kapcsolatban nem áll a biológiai túléléssel és szaporodással. A papi nőtlenség a cölibátus pl. a genetikai reprodukciót tekintve egyértelműen „veszteséges” intézmény, bizonyos lélektani és gazdasági szempontokat figyelembe véve azonban nagyon is nyereségesnek tekinthető, főként az egyházi vagyon szétaprózódásának a megakadályozása és az egyházi emberek elkötelezettségének a megerősítése és engedelmességük biztosítása miatt. Ugyancsak nagyon látványosan mutatja a biológiai szelekció és a kulturális szelekció szétválását az az Új-Guinea magasföldjein bevett szokás, hogy az elhunytakat hozzátartozóik rendszeresen kannibalizálják. Ez kétségtelenül hozzásegíti az itt élő embereket a múlttal való kapcsolat folytonosságának a fenntartásához és a törzsi szolidaritás megerősítéséhez, egyúttal azonban elterjeszti a halálos betegséget okozó kuruvírust.
A kulturális egységek funkcionális értelemben tehát úgy működnek, mint a gének. Azon keresztül, hogy kulturális téren sikeresebbé teszik az őket használó embereket, elősegítik saját túlélésüket és replikációjukat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy egyszersmind hozzájárulnak az individuum génjeinek az elterjesztéséhez. „Ha a mém fenotípusos kifejeződése egy dallam - írja Dawkins a The extended phenotype (Bővített fenotípus) című munkájában -, akkor minél fülbemászóbb, annál gyorsabban másolódik le. Ha ez egy tudományos elmélet, elterjedésének esélyeit a világ tudományos közvéleményében már jelen lévő ismeretrendszerekkel való kompatibilitása befolyásolja. Ha politikai vagy vallási eszme, túlélését az segítheti elő, ha az egyént intoleránssá teszi az új és szokatlan eszmék iránt. Egy mémnek megvan a saját lehetősége a replikációra és saját fenotípusos kifejeződésére, és semmi ok nincs arra, hogy a mém sikerességének szükségképpen össze kellene kapcsolódnia a genetikai sikerességgel.”
Ahogy a gének a szaporodási közösség génkészletét alkotják, a különböző szimbólumok, viselkedési normák, értékek és tárgyak az őket hordozó népesség közös kulturális készletét jelentik. Ezeken belül éppúgy meghatározott csomagokká, ún. koadaptált komplexumokká kapcsolódnak össze, mint a gének. A replikátoregyüttesek tagjai segítik egymás fennmaradását, mint pl. az egyházi szervezet intézményei, dogmatikai szabályai, rituáléi, művészeti irányzatai stb. Elterjedésük attól függ, hogy milyen mértékben tudnak integrálódni a kulturális pool meglévő állományában.
Hasonlóképpen a genetikai „nyersanyagban” bekövetkező mutációkhoz, a kulturális egységek is bizonyos öröklődő változásokon mehetnek keresztül. Gondoljunk csak az újításokra, a felfedezésekre vagy éppen a hibás másolás következtében létrejött változatokra, pl. egy mítosz szájhagyomány útján történő terjedése esetében. A véletlen sodródás (drift), ugyanúgy mint a kisméretű és zárt biológiai populációk esetében, ugyancsak lényeges változásokat okozhat egyes tulajdonságok gyakoriságában. Ennek köszönhető pl. bizonyos szakmák ritkasága vagy egyes hiedelmek tartós jelenléte a kisebb közösségekben. Az elszigetelt körülmények között élő tasmániaiak számos Ausztráliából magukkal hozott kulturális jegyet vesztettek el az idők során. A mutáció és a sodródás által létrejövő változatok szelekciója ugyanazon szabályoknak és törvényeknek van alávetve, mint a genetikai szelekció. „A kulturális instrukciók éppúgy önmásoló mikroegységek, mint a gének - mondja Cloak. - Ebből következik, hogy a szelekció egy olyan kreatív folyamat, amely mind a biogenetikai, mind pedig a kulturális jellegek evolúcióját mozgatja. Azáltal, hogy kiértékeli a kulturális jegyeket, éppúgy meghatározza a kulturális pool, mint a génpool tartalmát.”
Az előbbiekhez néhány megjegyzést kell tennünk. Vannak, akik úgy vélik, hogy az analógiás gondolkodás, amely a kauzális leírást bizonyos szintek közötti összefüggésekre és korrelációkra cseréli, egy tapodtat sem visz közelebb bennünket a természeti és társadalmi folyamatok megértése terén. Szerintük a kétfajta evolúciós mechanizmus összehasonlítása során talált azonos szabályok és univerzális törvényszerűségek csupán felszínes és megtévesztő párhuzamok, amelyek nem nyújtanak valódi egységes elméletet. Ez azonban messze nem így van. Az evolúció olyan általános mechanizmus, amely mind a biológiai, mind pedig a kulturális létszférában fontos szerepet kap. Természetesen a közöttük lévő hasonlóságok nem strukturálisak, hiszen más entitásokból szerveződnek (gének, ill. mémek) és mások a transzmisszió közegei (genetikai reprodukció, ill. tanulási-szocializációs folyamatok). A megfelelések a kéttípusú evolúció működési alapelveire vonatkoznak, tehát a különböző tulajdonságokkal rendelkező replikátorok differenciális elterjedésének a mechanizmusaira. Ennyiben a két evolúciós rendszer egymás funkcionális megfelelője. Éppen ezért az analógiák kutatása új és izgalmas utakat nyit az evolúció párhuzamos és összefüggő jelenségeinek a vizsgálatában. A tanulmányozásuk során levont közös szerveződési és fejlődési alapelvek nagy heurisztikus értékkel rendelkeznek. Elsősorban a kultúra hihetetlenül bonyolult működésének a tanulmányozásában teremtenek újszerű megközelítési módokat és izgalmas perspektívákat egy olyan biológiai elmélet, a darwinizmus felhasználásával, amely a társadalomtudományoknál lényegesen egzaktabb és részletesebb modellekkel rendelkezik. Hangsúlyoznunk kell, nem arról van szó, hogy a biológiai evolúció fogalmi eszköztárát egyszerűen átvisszük, átfordítjuk a kulturális evolúció szintjére. A lényeg a többletinformáció; a kultúra pontosabb és mélyebb szintű megértése. Napjainkban ez többféle módon történik. Vannak olyan kutatók, akik a kulturális információ átörökítési folyamatainak a kvantitatív-matematikai megértésére helyezik a hangsúlyt. Ez a populációgenetika és az ökológia egzakt fogalmi apparátusa és egyenletrendszere alapján igyekszik a korábbiaknál pontosabb képet alkotni a csoporton belüli és csoportok közötti variációk nagyságáról és stabilitásáról, az információátadás típusairól és irányairól, a benne szereplő személyek számáról, koráról stb. Mások az evolúciót olyan elemi és univerzális mechanizmusként értelmezik, amely az anyagi világ lényegében minden szintjén működik. Ennek Csányi Vilmos dolgozta ki a legeredetibb és legsokoldalúbb változatát. Számára az evolúció az önszerveződő rendszerek meghatározott törvények szerinti mozgása, amelynek az iránya és állapotváltozásainak a szerkezete valamennyi létszférában - így a kultúrában is - előre jelezhető és szabatos formában leírható. Robert Boyd és Peter Richerson jelenleg nagyon sokat idézett munkája abból indul ki, hogy noha a kultúráról hiteles kép nyerhető a biológiai evolúció fogalmi eszköztára és elméleti modelljei alapján, számos olyan, csak rá jellemző egyedi sajátosságot mutat, amelyhez mintegy hozzá kell igazítani, át kell dolgozni a darwini koncepciókat. Más szóval, a kulturális evolúció önálló magyarázatokat kíván, amelyet a darwini elmélet társadalomelméleti megfelelőiként foghatunk fel. Ezekre a koncepciókra itt részletesen nem térhetünk ki, annál is inkább, mert nem kifejezetten a szociobiológiai paradigmán belül fogalmazódnak meg. Többségükben azonban felhasználják és magukba építik annak érvelésmódját, és nagyon termékeny gondolatköröknek bizonyulnak a szociobiológia további fejlődése szempontjából.