MDMA (kutatás)
A peace drug, azaz szó szerinti fordításban a béke-drog fogja feloldani a háborúk által okozott lelki terrort? Ezzel a címmel közölt cikket a Scientific American egyik legutóbbi száma, amelyben többek között beszámolt az ecstasy néven elhíresült…
..MDMA-val (3,4-metilén-dioxi-metamfetamin) folytatott legújabb orvosi kísérletekről.
Mint arról korábban már írtunk, a központi idegrendszerre ható, azaz pszichoaktív szereknek három osztálya van, a depresszánsok, a stimulánsok és a hallucinogének; ez utóbbi csoportba tartoznak a pszichedelikumok. A pszichedelikum szót Humphrey Osmond pszichiáter alkotta a görög psziché (lélek) és a delein (előhoz-manifesztál) szavak összevonásával, arra utalva, hogy e szerek az emberi lélek vagy elme olyan területeihez, tartalmaihoz biztosítanak hozzáférést, amelyek egyébként el vannak zárva előlünk, és csak meditációban vagy misztikus élmény során törnek a felszínre.
Az MDMA 1985-ös amerikai betiltása előtt már szerepelt pszichoterápiát támogató gyógyszerként, a jelenlegi kutatások szerint szakember felügyeletével történő, ellenőrzött, kis mennyiségű fogyasztása segít több, egyébként kezelhetetlennek bizonyuló zavar, így a poszttraumás stressz betegség (PTSD), a szorongás és a depresszió gyógyításában is.
Hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen hasznos, és a kutatások szerint kis mennyiségben ártalmatlan szert betiltottak, és napjainkban is számos tévhit, félelem kering a laikus körökben arról, hogy pl. az ecstasy hatására halálra táncolják magukat a fiatalok?
Az MDMA-t 1912-ben a Merck gyógyszergyár vegyészei szintetizálták, miközben egy konkurens gyógyszercég szabadalommal védett vérzéscsillapító szeréhez hasonló szert próbáltak előállítani. A hatóanyag az Egyesült Államok hadseregén kívül az 1970-es évekig alig váltott ki érdeklődést, akkor viszont rájöttek, hogy a szer segíti a pozitív érzelmek kialakulását, a szociális kötődést, így pszichoterápiában kezdték használni. Kellemes hatásai annyira kifejezettek, hogy a gyógyításból kikerült az „utcára”, az 1980-as években elterjedt használata a táncos szórakozóhelyeken, partikban. Az angolszász bulvármédia több halálesetet is a használatához kötött, ezért pontosan az történt vele, mint a hatásaiban hasonló mefedronnal: esetleges káros hatásait nem vizsgálták, és rövidre zárva a botrányt, betiltották.
Emlékezzünk vissza az idei mefedron-őrületre: tele volt a laikus sajtó rémhírekkel, miszerint serdülő gyermekeink öncsonkítást követnek el, illetve sorra halnak meg a mefedron-fogyasztás miatt, ezért az több országban tiltólistára került. A napokban viszont elkészült a két elhunyt angol tinédzser esetét vizsgáló igazságügyi orvostani jelentés, és kiderült: a fiatalok egyáltalán nem fogyasztottak mefedront, viszont rengeteg alkoholt találtak a szervezetükben.
A drogriporter idézi David Nutt angol pszichofarmakológus professzort, aki szerint a rendőrségnek nem lenne szabad az ilyen tragédiák után sajtótájékoztatóval pánikot kelteni, a médiának önmérsékletet kellene tanúsítania, a kormánynak pedig ellen kell tudni állni a médiahisztériának. Egységes és következetes üzenetet kell küldeni a fiatalok számára a drogok kockázatairól, amelynek a lényege az, hogy nem megfelelő dózisban vagy kombinációban minden drog halálos veszélyt rejt magában, még az olyan legális szerek is, amelyek fogyasztása a mindennapok részét képezi.
Ezek után térjünk vissza kicsit az MDMA-kutatásokhoz. Az egyik legnevesebb orvosi szaklap, a The New England Journal of Medicine kezdte a sort 2004-ben, tavaly pedig a Journal of Psychopharmacology számolt be a PTSD kezelésében elért sikerekről. Ezt a tanulmányt a ScienceDaily is ismertette és bemutatta a hatásmechanizmust: az MDMA serkenti az agyban az oxitocin felszabadulását, ez pedig segíti az empátia, a bizalom, a szociális közelség kialakulását, másrészt az MDMA hatására csökken az agy félelemközpontjának, az amigdalának a működése, valamint nő az érzelmi kontrollért felelős agykérgi rész aktivitása.
A cikk azt is megjegyzi, hogy mivel az MDMA szabadalma már régen lejárt, a felfedező gyógyszercégnek nem érdeke a szer hatásait feltáró vizsgálatokat végezni, főleg azt figyelembe véve, hogy pszichoterápiával együtt alkalmazva már háromszori fogyasztás is jelentős javulást eredményezett (nem kell naponta, élethosszig fogyasztani). A jelenlegi kutatásokat ezért egy non-profit szervezet, a Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies (MAPS) szponzorálja.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nagyon jó ez a cikk! Az MDMA-kutatást támogatni kell és ezzel párhuzamosan küzdeni kell a gyógyszeripar túlzott anyagiassága ellen!
Igenis gyógyulhasson meg 3 nap alatt aki számára ez adott!!! A gyógyszeripar ne legyen ennek az akadálya!
A mephedrone-ról annyit hogy az egyik nagyobb adagú kipróbálása után nálam 10-12 napig tartó "másnaposságot" okozott és még így egy hónap után is érzek egy kis furcsa érzést az agyban. Valószínűleg még tart az addikció. A mefinek szerintem rendkívül nagy az addikciós potenciálja! Nem jó a mefi! Az MDMA teljesen más, az lehet gyógyszer is!
Re: Nagyon jó a cikk!
(AXM, 2011.03.25 17:52)
Szia Olmerta,
Igen sajnos rengetegen szenvednek amiatt mert nem kapják meg a megfelelő medicint a problémájukra mert az illegális, inkább teletömik őket gyógyszerekkel amitől függő betegek lesznek és csatlakoznak az egészségügyi bizniszhez.
én sem szeretem a mephedrone-t:)
örültem a hozzászolásodnak!!
üdv
Nagyon jó a cikk!
(Olmerta, 2011.03.24 00:45)