Orichalcum Workshop Pszichedelikus Szellemi Műhely & Archívum

Absztrakt

[Abstract]

Az izolált alvási paralízis (Isolated Sleep Paralysis, ISP) kevéssé feltárt hátterű jelenség, mely az utóbbi időben megnövekedett figyelmet kapott úgy az orvosi kutatócsoportok (M. Dahlitz & JD Parkes, 1993 [1], Y. Hishikawa & T. Shimizu, 1995 [2]) mint a pszichológiai kutatások részéről (Fukuda et al., 1987-1994 [3-6], Wing et al., 1994 [7]). Az ISP előfordulási gyakorisága relatíve nagy, ezzel ellentétben a rekurrens (ismétlődő) ISP (recurrent ISP, RISP) az alvási paralízis egy ritkább formája, melyre a gyakori epizódok vagy teljes időtartamát tekintve az egy órát is meghaladó sorozatos epizódok összessége, illetve az epizódok alatt tapasztalható, valóságként megélt szubjektív jelenségek feltűnő mennyisége és minősége jellemző. Ezeket a jelenségeket rendszerint jobb híján a hipnagóg vagy hipnopomp hallucinációk közé sorolják, és jelenleg nincs olyan egyesített elmélet, amely megfelelően megmagyarázná a RISP fiziológiai, neurológiai, kognitív és pszichológiai oldalainak együttesét.

Mint olyan kutatók, akik maguk is átélték a RISP-et, ezen írás keretében megkíséreljük összefoglalni a RISP-pel kapcsolatos, különböző forrásokból összegyűjtött információkat, és megpróbálunk kapcsolatokat találni a RISP és más, jelenleg még szintén alig megértett jelenségek között, különböző megközelítésből: neurofiziológiai oldalról a szorongásos betegségek (A.S. Suarez, 1991 [8], C.M. Paradis et al., 1997 [9]), a periodikus paralízis (Periodic Paralyses - R.E. Stedwell et al., 1992 [10] ), és a váratlan, tisztázatlan okokból bekövetkező éjjeli halál szindróma (Sudden Unexplained Nocturnal Death Syndrome (SUNDS) - S. Nimmanit et al., 1991 [11], B.B. Randall, 1992 [12], S.R. Adler, 1995 [13]); neurokognitív oldalról a tudatos álmodás (S. Laberge, 1985 [14]); és végezetül a paranormális oldalról a RISP epizód alatt előforduló esetleges paranormális jelenség, a testenkívüli élmények (Out-of-Body Experiences (OBE) - C.T. Tart,1968 [15], K. Osis, 1981 [16]) and with Near-Death-Experiences (NDE) (R.A Moody, 1976 [17], K. Ring, 1979 [18]). Végül bemutatunk egy RISP-pel kapcsolatos statisztikai analízist is, mely az egyik szerzőnek a los angelesi California Egyetem (UCLA) honlapján megjelent írására közvetett vagy közvetlen formában válaszul érkezett 250 beszámoló felhasználásával készült [19]. Az előzetes vizsgálatok szerint a válaszadók 90 %-a érzett a RISP epizódok alatt erős félelmet, 50 %-uk adott a jelenségre paranormális vagy természetfeletti magyarázatot, és a válaszokból megerősítést nyert az is, hogy a tipikus RISP epizód három fő részre osztható. Írásunkat a RISP kezelésével kapcsolatos lehetséges stratégiák felsorolásával zárjuk.

* * * * *

Bevezetés

[Introduction]

Bár az alvási paralízis jelensége iránt csak az utóbbi időben növekedett meg a tudományos közösség érdeklődése, valószínűsíthetően alvási paralízisről szóló beszámolóról már a korai görög kultúra idejéből is van tudomásunk. Az izolált alvási paralízis (Isolated Sleep Paralysis, ISP) kifejezést alapvetően arra használjuk, hogy megkülönböztessük az abnormális, egész testre kiterjedő bénultságot a REM-alvás (az álmodás állapota) során rendszerint bekövetkező általános izomatóniától, valamint hogy elkülönítsék ezt az állapotot az alvási paralízisnek attól a fajtájától, ami a narkolepsziával jár együtt (számos egyéb tünet mellett). Maga az ISP általánosan elterjedt jelenség az emberek 5-62 %-ánál [1] attól függően, hogy melyik földrajzi területet vagy népcsoportot vizsgáljuk. Az érintettek nagy része élete során csak egyszer vagy esetleg néhány alkalommal tapasztalja meg, és a legtöbb esetben az egész ISP-epizód egy percnél rövidebb idő alatt lezajlik. Ezzel szemben a rekurrens izolált alvási paralízis (Recurrent Isolated Sleep Paralysis, RISP) az alvási paralízis egy ritka formája, melyben az epizódok gyakoriak vagy hosszabb idő alatt többször ismétlődnek, valamint az epizód alatt érzékelt jelenségek mennyisége és intenzitása egészen sajátos jellegű. A RISP az esetek többségében öröklődőnek bizonyult [1], [20].

Összetett jelenség, megmagyarázására egyelőre még nem született olyan megfelelő és minden részletre kiterjedő elmélet, amely integrálná a benne részt vevő alacsonyszintű neurofiziológiai folyamatok, a magasszintű neurokognitív funkciók és a minden valószínűség szerint még magasabb szintű folyamatok összességét. A legtöbb eddig készült pszichológiai tanulmány vagy inkább a RISP tüneteit vizsgálta (pl. az előfordulás körülményei, az átélt élmények típusai) [20], az érintett személyek érzelmi reakcióira [20] vagy pszichológiai beállítottságukra fókuszált [4], [21]. Mint a RISP-et megtapasztalt kutatók, ebben a tanulmányban megkíséreljük összegyűjteni a RISP-pel kapcsolatos összes információt és megpróbálunk kapcsolatokat keresni a RISP és egyéb kevéssé vizsgált, különböző szintű állapotok között. Emellett felteszünk néhány �rázós kérdést� a RISP alatt érzékelhető különböző szintű jelenségekkel kapcsolatban, valamint leírjuk ezeknek a jelenségeknek néhány feltételezhető okát is, olyan paranormális magyarázatokat is felhasználva, mint a testenkívüli élmények (Out-of-Body Experiences - OBE) [15,16].

Közleményünk a következőképpen épül fel: a 2. részben bemutatjuk a tipikus RISP epizód (vagy az ismétlődő epizódok együttesének) jellemzőit. Ezeket a jellemző tulajdonságokat az egyik szerzőnek (Jean-Christophe Terrillon) a los angelesi California Egyetem (UCLA) honlapján megjelent írására közvetett vagy közvetlen formában válaszul érkezett 250 beszámoló felhasználásával [19] állítottuk össze, valamint felhasználtuk saját élményeinket is. Ez a fenomenológiai nézőpontból összeállított kezdő leírás lesz segítségünkre majd az ezt követő részekben, hogy egyfajta fordított megközelítésben megvizsgáljuk: a RISP neurofiziológiai hátterének segítségével annak kapcsolatait egyéb állapotokkal a 3. részben, a RISP neurokognitív hátterével megközelítve a hipnagóg/hipnopomp hallucinációkat és a tudatos álmodást a 4. részben, valamint esetlegesen egy paranormális jelenség (OBE) kifejeződését az 5. részben. A 6. részben bemutatjuk a fentebb említett RISP élményekről szóló beszámolók alapján készült statisztikai analízis előzetes eredményeit. Ez az analízis vizsgálja a beszámolók érzelmi reakcióit csakúgy, mint ahogy az élményekre adott magyarázatokat a RISP általánosabb, kiterjesztett szociális-történelmi nézőpontjának keretében. A 7. részben röviden összefoglaljuk a RISP kezelésében alkalmazható módszereket, áttekintve a �hagyományos� gyógymódokat és a �pszichológiai� megközelítést is. Tanulmányunkat a 8. résszel zárjuk, melyben összefoglaljuk azokat a legfontosabb forrásokat, melyek a RISP jövőbeni kutatásában vélhetően szerepet játszanak majd.

* * * * *

Fenomenológia: egy tipikus RISP epizód leírása

[Phenomenology: Profile of a Typical RISP]

A RISP elalváskor vagy felébredéskor következik be, rendszerint akkor, ha az ember háton fekve alszik. Az epizód kezdetekor fokozatos elnehezedést tapasztalunk, ahogy az általános izomatónia beáll. A fokozatos elnehezedés érzését folyamatos, egész testre kiterjedő lüktetésként is átélhetjük. Egyesek hirtelen rádöbbennek, hogy képtelenek megmozdulni, beszélni vagy felkiáltani. A mellen érzett erős nyomás azt az érzést kelti, mintha valamilyen lény ülne a mellkasunkon. A lélegzés nehézzé válik. Búgó, csengő, bőgő, fütyülő, sziszegő, élesen csikorgó hangot hallunk, amely egyre erősebb lesz és végül egyenesen elviselhetetlenné válik. Esetenként azt érezzük, hogy felrobban a fejünk [22-25], mintha gutaütést kaptunk volna [26].

Az alvó egy � gyakran ártó szándékúnak érzett � jelenlétet érzékel és néha lát is a szobában, amely változatos formát ölthet, árnyéktól kezdve az állat- vagy emberszerű alakig. Előfordulhat, hogy ez a valami megpróbálja az ember lábát lefogni. Élénk hangok vagy akár még zene is hallható. Villanásokat vagy ragyogó fényt láthatunk. Ezzel egyidőben erős félelemérzet jelentkezik és a személy kísérletet tesz testrészeinek (kéz, láb vagy fej) mozgatására, hogy megpróbálja magát kiszabadítani az ernyedtségből. Előfordulhat, hogy ha valakinek végül sikerül megmozdulnia, és megpróbál visszaaludni, a fenti jelenség megismétlődik, akár többször is, újra meg újra. Amennyiben nem történik kísérlet a megmozdulásra, akkor, ha a félelem a tetőfokára hág vagy éppen enyhül, egy másik jelenség állhat elő: úgy tűnhet, mintha egy �fantomtest� lassan kicsúszna az alvó fizikai testéből. Egyfajta hasadás következik be a mozdulatlan fizikai test és a fantomtesttel együtt érzékelt tudat között. A szoba közvetlen környezetét a fantomtest nézőpontjából �láthatjuk�, néha egész tisztán, és ezzel együtt emelkedő és/vagy lebegő, néha pedig forgó érzést is tapasztalhatunk. A fantomtest �láthatja� maga alatt az ágyon mozdulatlanul fekvő fizikai testet. Maradhat a szobában vagy eltávolodhat egyéb, a valós világ részeként érzékelt helyszínre is (a ház más szobáiba, ki a folyosóra stb.).

A környezet a megfigyelő számára olyannak tűnik, mint amilyennek éber állapotban látja, esetenként néhány módosítással (például néhány tárggyal több van ott, ahol kevesebb szokott lenni, vagy megváltozik a tárgyak elhelyezése); illetve egy másik lehetséges forgatókönyv szerint a fantomtest egyre gyorsulva becsúszik egy rendszerint sötét és hajlékony, vélhetően a semmiben végződő �alagútba�. Ezután a fantomtest �megérkezik� egy onirikus (álomszerű) környezetbe, mint pl. szobák egy házban, élénk színű tájképek (vidéki táj, kert, hegyek stb.) vagy egy város utcái. Ebben az állapotban a fantomtestben maradó �tudat� bizonyos mértékig akaratlagosan irányíthatja a környezetet, a történéseket, a fantomtest mozgását: nemcsak járhat, repülhet, lebeghet, átmehet a falakon, de képes lehet megérinteni és megragadni a környezet tárgyait is stb. Aztán visszatérhet az alagútba, továbbhaladhat egy másik álomszerű környezetbe vagy visszamehet a kiindulópontra, hogy visszatérjen a fizikai testbe. Bármelyik utat is választja, a visszatérés a fizikai testbe egyformán történhet hirtelen vagy lassan is. A második esetben a fantomtest lebeghet egy ideig a fizikai test felett, mielőtt �visszaköltözik� belé. Az egész folyamat jónéhányszor megismétlődhet az éjszaka folyamán sorozatos vagy összekapcsolódó epizódokként, illetve előfordulhat egyszer is. Így ezeknek az epizódcsoportoknak a hossza néhány perctől néhány ritkább esetben akár 2-3 óráig is terjedhet (habár a belsőleg érzékelt idő rendszerint rövidebbnek tűnik). Ha soha ezelőtt nem, vagy csak elvétve tapasztalta ezt a jelenséget, az alvó felébredés után rendszerint különösen zavart, nyugtalan és képtelen racionális és kielégítő magyarázatot adni az átélt élményekre.

* * * * *

A RISP neurofiziológiai vonatkozásai

[Neurophysiological Aspects of RISP]

Ahogy a bevezetőben felvázoltuk, a RISP több, egyszerre előforduló rejtélyes jelenség összetett együttese. Ebben a részben megkíséreljük a RISP-et tudományos oldalról megvizsgálni, a neurofiziológiai szintről kiindulva: melyek azok a mechanizmusok, amelyek általános izomatóniát idéznek elő, mialatt az alvó tudatos vagy féltudatos állapotban van, és amelyek magyarázatot adhatnának legalább a RISP epizód első részében tapasztalt aspektusokra (egészen addig az érzésig, hogy a fantomtest elválik a fizikai testtől).

Megközelítésünket az orvosi szakirodalomban már korábban megjelent alvási paralízissel kapcsolatos publikációkra alapozzuk és megkíséreljük feltárni azt az alapvető fiziológiai szintet, amely közös nevezőre hozza az ISP/RISP-et, az alvás közbeni REM-állapotot és más egyéb, egyelőre még alig vizsgált folyamatokat, különös tekintettel a neuromuscularis rendellenességekre. Fiziológiai szinten az olyan elektrolitok, mint a kálium (K+), nátrium (Na+), kalcium (Ca++) és a klór (Cl-) meghatározó szerepet játszanak bizonyos testi folyamatokban, pl. ingervezetés és az izmok összehúzódása.

Az izmok működéséhez elengedhetetlen a megfelelő elektrolitegyensúly fenntartása a vérplazma és az izom- és idegsejtek belső tere között. A sejtek membránjában lévő különböző típusú proteinek (fehérjék) együttese átjáróként működik a sejtek belső tere és a vérplazma között, így szabályozza az elektrolitok körforgását is. Mindegyik átjáró egyfajta típusú elektrolitra specializálódott, így pl. egyedül a kalcium-átjáró szabályozza a Ca++ ionok áramlását, és a sejtmembrán ezért félig-áteresztő és szelektíven áteresztő módon működik. Az ingervezetés nélkülözhetetlen az izomsejtek izom-összehúzódást keltő ingerlésében és így a test mozgásában is. Főleg K+ és Na+ ionok játszanak szerepet a sejten belüli elektromos áram kiváltásában, így az ingervezetésben is. Eddigi ismereteink szerint az idegsejtek nyugalmi állapotban polarizáltak: a Na+, K+�ATP-áz pumpa biztosítja az elektromos potenciál különbséget a vérplazma és a sejten belüli tér között, a vérplazmát pozitívan, a citoplazmát negatívan tartva (a potenciálkülönbség rendszerint kb. -90 mV, a sejten belüli térben mérve). A vérplazmában a Na+ ionok koncentrációja nagyobb, a citoplazmában pedig a K+ ionoké. Az idegsejtek ingerlésekor neuromediátorok (vagy neurotranszmitterek) � acetilkolin, noradrenalin (az adrenalin hormon elővegyülete) és a tiamin (B1-vitamin) � módosítják a membrán áteresztőképességét (pl. jelentősen megemelkedik a membránon keresztül a Na+ átjárókon át a citoplazmába bejutó Na+ ionok száma), ami által elektromos áram keletkezik és így a membrán depolarizálódik (depolarizációs hullám jön létre), majd egy repolarizáció után visszaáll a kezdőállapot. Másrészről a Ca++ ionok a K+ és a Na+ ionokhoz hasonlóan alapvető szerepet játszanak az izomsejtek működésében, amelyek a vérplazma és a sejten belüli tér elektrolitkoncentrációjának legkisebb ingadozására is érzékenyen reagálnak.

Összességében véve tehát az elektrolitegyensúly olyan tényezők igen összetett közreműködésével jön létre, mint a különböző elektrolitok, a megfelelő átjárók és a Na+, K+�ATP-áz pumpa működése, hormonális aktivitás és végezetül az agyban lévő neurotranszmitterek által befolyásolt idegsejti aktivitás. Az elektrolitegyensúly felborulását számos dolog okozhatja: a hormonszekréció és ebből eredően a vérplazma szintjei, egy elektrolitspecifikus átjáró génkódolásának mutációja vagy különböző toxinok, melyek az átjárók vagy a Na+, K+�ATP-áz pumpa működését gátolják. Felborul az egyensúly akkor is, ha a vérplazma és sejten belüli tér elektromos potenciálja közötti különbséget módosítja az elektrolitkoncentráció abnormális mértékű megváltozása. Az izomsejtek esetében a sejtek jellemzően részben depolarizáltak (pl. -50 mV-ig), de arra még képesek, hogy megóvják a membránt az idegek által oda vezetett elektromos áram ingerlésétől. Ennek eredményeképpen az izom összehúzódása meghiúsul és részleges vagy teljes izomatónia következik be. Az idegsejtek esetében, a REM alvás idején az idegi aktivitás a REM alvásra jellemző általános izomatóniát idéz elő, amelyért főként az agytörzs hídja felelős, illetve az acetilkolin neurotranszmitter [2], mely segítségével az agytörzsi kolinerg �REM sleep-on� neuronok aktiválódnak, a monoaminerg �REM sleep-off� neuronok (szerotonin vagy noradrenalin) pedig nyugalmi állapotba kerülnek [26c]. Az agytörzsi és gerincvelői motoneuronok gátlás alá kerülnek, mély atónia jön létre, amely a harántcsíkolt izomzat csaknem teljes paralízisét eredményezi. Az agytörzsi szerotonin �REM sleep-off� neuronok aktivitását a melatonin, a tobozmirigy 1963-ban felfedezett legfontosabb hormonja szabályozza. A Sandik [26c] által �mesterhormon�-nak nevezett, a cirkadián ritmus és más biológiai folyamatok szabályozásában is résztvevő melatonin a legalacsonyabb vérplazmaszintet a REM-alvás alatt éri el, amikor a szerotonin neuronok � melyek aktivitását a melatonin szabályozza � gátoltak. Ez oki kapcsolatot feltételez a REM alatti melatoninszekréció gátlása és a REM közbeni atónia létrejötte között [26c]. Mindenesetre a mai napig elég keveset tudunk arról, hogy a tobozmirigy mennyire van hatással a mozgás szabályozására (nemrég felvetették, hogy a cirkadián ritmusban nem csak a tobozmirigy, hanem a nucleus suprachiasmaticus [SCN, agyalapon elhelyezkedő mag] is szerepet játszik). Ahogy fentebb jeleztük, a REM alvás alatti atóniát közvetlenül a gerincvelő motoneuronjaiban keletkező gátló posztszinaptikus feszültség okozza. A "REM-sleep on" és "REM-sleep off" neuronok biokémiáját még nem értjük teljes mértékben, így a REM alvás közben izomatóniát előidéző melatoninszekrécióhoz kapcsolódó mechanizmusokkal sem vagyunk pontosan tisztában. Feltételezzük, hogy a melatonin alacsony szintje a vérplazmában megelőzi a depolarizációs áram kialakulását az idegekben, ennélfogva pedig megakadályozza az izomsejtek ingerlését. Ettől függetlenül, a REM alvással kapcsolatos jelenlegi tudásunk fényében a melatoninnak a REM-atónia előidézésében játszott szerepét nem szabad túlbecsülnünk. Azt is meg kell említeni, hogy a test bénultsága a REM alatt teljesen normális, hiszen megvédi az alvót attól, hogy az álomban végrehajtott mozgásai a valóságban is létrejöjjenek.

Az alvási paralízis (RISP vagy ISP) abban az értelemben kóros állapotnak tekinthető, hogy ilyenkor jellegzetes módon elkülönül egymástól az éber szint és az elalvás közbeni REM szakaszban (sleep onset REM periods - SOREMPs) gyakran előforduló izomatónia [2]. Más szóval, ilyenkor abnormálisnak tekinthető REM alvásra jellemző állapotok figyelhetőek meg éber (vagy tudatos) szinten, ami a szintén a REM-re jellemző, a melatonin alacsony vérplazma-koncentrációja által kiváltott izomatónia ellenére is fennáll. A SOREMPs-re jellemzőek az alvási paralízissel együtt járó élénk hipnagóg vagy hipnopomp (elalvás vagy felébredés közbeni) hallucinációk. A RISP epizódok alapját adó alvási paralízis és SOREMPs egyúttal a narkolepszia néven ismert ritka (az emberek 0.05 %-át érintő) betegség tünete is. Szintén e betegség tünete még a kataplexia (az izom tónusának hirtelen és néha hosszan tartó elvesztése) és fő tünetként a túlzott napközbeni álmosság (a négy tünetet együtt �narkoleptikus tetrád� néven is ismerik) [2]. A narkolepsziát egy hibás gén okozza, mely a 6. kromoszóma rövid karján található [2a], viszont a RISP-ért felelős génhiba helyét � ha egyáltalán létezik ilyen � egyelőre még nem találták meg. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy bár a narkolepsziás betegek szinte mindegyikénél megfigyelték a RISP-et, a RISP olyanoknál is előfordul, akik egyébként nem narkolepsziások. Mivel az REM alatt fennálló izomatónia fiziológiailag és farmakológiailag megkülönböztethetetlen a kataplexiától, lehetséges, hogy a tobozmirigy a kataplexia kialakulásában is szerepet játszik [26c].

Hishikawa és Shimizu [2] szerint a SOREMPs akkor fordulhat elő, amikor az ébrenlétet előidéző néhány idegi mechanizmus és/vagy a normális esetben a REM alvás megjelenését gátló "non-REM" alvás abnormálisan gyengén működik (a szerotonin neuronok aktivitása abnormálisan lecsökken), vagy amikor a REM alvás megjelenését elősegítő idegi mechanizmusok hiperérzékenyek vagy hiperaktívak (a kolinerg neuronok hiperaktívak), vagy mindkettő egyszerre. Ez az állapot azoknak a szabályozó mechanizmusoknak a rendellenes működéséhez vezethet, amelyek meghatározóak a REM-aktivitás időzítése és a szomatomotoros gátlás és ingerlés terén. Normális REM alvás alatt az agy magas szinten aktivált, de a szomatoszenzoros ingerekre adott cerebrális válaszok hiányoznak, míg az alvási paralízis és a SOREMPs esetén az exteroceptív ingerlés cerebrális blokkolása megszűnik [26d]. Feltételezzük, hogy az alvási paralízist és a SOREMPs-et a melatoninszekréció gátlásának nem megfelelő �időzítése� és következésképpen a vérplazma alacsony melatoninszintje okozza. Fiziológiai oldalról megközelítve, az éberség relatív szintje ellenére az idegsejtek nem depolarizálódnak, ezért az alvási paralízis és a vele esetlegesen együttjáró SOREMPs idején a vérplazmában lévő melatonin nem a megfelelő időben előálló alacsony koncentrációja a K+ és Na+ elektrolitok koncentrációjában az idegsejtek membránján kívül és belül átmeneti egyensúlyzavart idéz elő. Neurológiai oldalról nézve, a normális REM alvás alatt az agy által blokkolt szomatoszenzoros input az alvási paralízis vagy SOREMPs epizódok idején mégis elérheti az agyat és ez szokatlan érzékelési élményeket idézhet elő (az alvó úgy érzi, hogy elektromos áram halad át a testén, hallucinációkként megélt REM álomképeket lát, stb.)

A REM alvással valamint az alvási paralízissel és a SOREMPs-szel kapcsolatban megjelent számos tanulmány és beszámoló ellenére egyelőre még messze vagyunk attól, hogy teljes egészében megértsük az ISP/RISP patofiziológiai folyamatait, nem is beszélve a REM alvás idején előálló izomatóniát előidéző fiziológiai mechanizmusokról, habár az nyilvánvaló, hogy ezek egymással szorosan összefüggő jelenségek. Úgy tűnik, hogy a tünetek alapján a RISP és a narkolepszia egymással egyértelműen rokon jelenségek, és remélhetőleg a jövőbeni molekuláris, genetikai és neurofiziológiai kutatások nemcsak a narkolepsziáról nyújtanak majd összetettebb képet, de segítenek jobban megérteni a RISP-pel kapcsolatos mechanizmusokat is. Egy, az ISP/RISP és más speciális (főként neuromuscularis) állapotok lehetséges kapcsolatait vizsgáló jövőbeni tanulmány szintén segíthet jobban megérteni néhány ISP/RISP-re jellemző folyamatot.

Előszöris, az ún. "periodikus paralízis" ("Periodic Paralyses"), beleértve olyan változatait, mint a (familiáris) hypokalémiás periodikus paralízis (hypokalemic periodic paralysis, hypoKPP), a (familiáris) hiperkalémiás periodikus paralízis (hyperkalemic periodic paralysis, hyperKPP) és a hipokalémiás thyrotoxikus periodikus paralízis (Hypokalemic Thyrotoxic Periodic Paralysis, hypoKTPP) (a pajzsmirigy hypokalémiát okozó túlműködésével együtt) kapcsán általánosan az a tudományos közvélemény álláspontja, hogy nem hozható összefüggésbe az alvási paralízissel és a RISP-pel, még ha az alvási paralízishez nagyon hasonló jelenségről van is szó.

A hypoKPP egy autoszomális domináns izombetegség (autosomal dominant muscle disorder), melyet az izomsejtek membránjában lévő feszültségvezérelt kalciumcsatornát meghatározó gén legalább három különböző lehetséges mutációja okozhat. Tünetei az izomgyengeséggel járó epizodikus rohamok és/vagy merev vagy ernyedt paralízis, valamint a vérplazma káliumszintjének rendellenes csökkenése [26e]. A hyperKPP szintén autoszomális domináns izombetegség, melyet az izomsejtek membránjaiban lévő nátriumcsatornáért felelős gén több különböző lehetséges mutációja idézhet elő. Az egész testre kiterjedő ernyedt gyengeséggel és/vagy paralízissel jár, melyet a vérplazma rendellenesen megemelkedett káliumszintje okoz [26f]. Mindkettő az "ion-csatorna betegségek" (channelopathies) néven ismert ritka (0.001% előfordulási százalékos) izombetegségek fajtájába tartozik [10]. Fiziológiai szinten, amint már fentebb említettük, az izomsejtek belső részleges depolarizációjáról van szó, melyet valószínűleg a vérplazma rendellenesen alacsony/magas káliumszintje vált ki. Ez megakadályozza az izomsejtek idegi ingerlését és így izomgyengeség- vagy bénulásrohamokhoz vezet. Ebben az értelemben a periodikus paralízis e formáit a belső elektrolit-egyensúly felborulása okozza.

A hypoKPP differenciáldiagnózisában az alvási paralízissel kapcsolatos egyetlen fellelhető orvosi információ �Az alvási rendellenességek nemzetközi osztályozása� c. műben (Rochester, MN: American Sleep Disorders Association, The Diagnostic Classification Steering Committee, Thorpy, 1990) annyi, hogy az alvási paralízis diagnózisánál a hypokalémiás periodikus paralízist ki kell zárni. Iranzo és munkatársai nemrég vizsgálták és írták le az első orvosilag dokumentált hyperKPP-s beteget többszörös SOREMPs-szel; szerintük ebben az esetben "a SOREMPs a hyperKPP-vel összefüggő megemelkedett sejtenbelüli káliumáramlással magyarázható". Elképzelhető-e, hogy két, láthatólag különböző etiológiával rendelkező állapot (nevezetesen a hyperKPP és a RISP, vagy bővebben a HyperKpp okozta izomsejten belüli ingerelhetetlenség és a SOREMPs vagy RISP alatt a vér lecsökkent melatoninszintjéből következő idegsejt-polarizáció) ugyanazokat a SOREMPs-re jellemző tüneteket idézze elő? Egy ilyen kérdés megválaszolásához tovább kutatásokra volna szükség a periodikus paralízisek néhány formája és a RISP közötti lehetséges � de nem szükségszerűen valószínű � kapcsolatok kiderítése céljából. Sőt, az is lehet, hogy az alvási paralízis/SOREMPs (vagy RISP) számos, egymástól különböző patofiziológiai jelenség tünete.

Az idegi ingerületvezetést és az izom-összehúzódás folyamatát együtt vizsgáló további kutatások is segíthetnek ezeknek a lehetséges kapcsolatoknak a megértésében. Természetesen bárki átélhet alvási paralízist vagy SOREMPs-t anélkül, hogy bármilyen periodikus paralízisben szenvedne, illetve a periodikus paralízises betegek sem feltétlenül tapasztalnak alvási paralízist vagy SOREMPs-et; továbbá az Iranzo és munkatársai által leírt eset egyedi és éppen ezért statisztikailag nem szignifikáns. Egy G. Buzzi által vezetett friss vizsgálatban [26g] 35 olyan hypoKPP-s vagy hyperKPP-s felnőtt vett részt, akik egyúttal tagjai voltak egy speciálisan a periodikus paralízis különböző formáiban szenvedő betegek számára indított elektronikus levelezőlistának is. E vizsgálat eredménye szerint elképzelhető, hogy a hypoKPP-s vagy hyperKPP-s betegeknél fennállhat REM alvászavar (mint pl. a RISP) is: a vizsgáltak 31.4 %-a "legalább néhányszor" átélte az alvási paralízist (8.6 % "gyakran vagy mindig" átélte), 65.7 % számolt be a SOREMPs-re jellemző hipnagóg/hipnopomp hallucinációk "legalább néhányszor" történő előfordulásáról (25.7 % "gyakran vagy mindig" tapasztalta) [26i]; továbbá a megkérdezettek 97.1 %-a panaszkodott a narkolepszia � ahogy fentebb már említettük � fő tüneteként ismert túlzott napközbeni álmosságra (45.7 % "gyakran vagy mindig" szenvedett tőle) [26h]. Buzzi szerint nincs statisztikailag szignifikáns különbség a hypoKPP-s és a hyperKPP-s betegek eredményei között. Az alvási paralízis és különösen a SOREMPs előfordulási aránya mindenesetre magasabb, mint az átlagnépesség körében, ezért további vizsgálatok szükségesek. Végül megjegyzendő még, hogy a válaszadók többségét visszatérő migrének is kínozták. Érdekes, hogy a fejfájással vagy anélkül jelentkező migrének okát egy speciálisan az agyban lévő kalciumcsatornát kódoló gén mutációjának tulajdonítják, ezért ilyenformán hallási és vestibularis tünetekkel jelentkező ion-csatorna betegségeknek is tekinthetők [13a-13c].

Másodsorban, úgy tűnik, hogy szignifikáns kapcsolat áll fenn az ISP/RISP és a szorongásos betegségek között [27]: Suarez kutatásai [8] szerint az agorafóbiás betegek között 40 %-kal volt magasabb az alvási paralízist átélők száma, mint a szorongásos betegségben nem szenvedő kontrollcsoportban (20 %). A szorongás maga egy neurokognitív esemény, mely pszichológiai és testi (vagy szomatikus) folyamatok eredményeként áll elő. Az érzelmi skála legvégső szélén elhelyezkedő szorongás vagy pánik a minden testi folyamat kiváltásában résztvevő, alapvetően fontos molekulák felszabadulásának eredménye. Ismert, hogy a neurológiai és kognitív eseményeket az elektrolitok átmeneti ingadozása is kiválthatja.

Ez elvezet minket ahhoz a feltevéshez, mely szerint létezik egy genetikai alapfelépítés, ami � bizonyos környezeti befolyásoló tényezőkkel együtt � hajlamossá tehet a RISP-re. Az sem lehetetlen, hogy a RISP előfordulása összefügghet egyes ion-csatorna betegségekkel. Ezeket a hipotéziseket az a tény is alátámasztja, hogy a RISP jellemzően familiáris, egy családon belül halmozottan fordul elő [1] [20].

Megállapíthatjuk, hogy az ISP/RISP-et és az egyéb fiziológiai állapotokat összekötő kapocs elég nagy eséllyel az elektrolitok legalább átmeneti jellegű ingadozása lehet (vagy az ideg- vagy izomsejtek membránjának egyik vagy másik oldalán lévő elektrolitok normálistól eltérő koncentrációja), és előfordulása inkább valószínű olyan személyeknél, akikre többféle genetikai hibákkal (vagy mutációkkal) összefüggő rendellenesség is jellemző. Végül azt is feltételezzük, hogy az éjszakai hirtelen halál szindróma (Sudden Unexplained Nocturnal Death Syndrome, SUNDS) az alvási paralízis egy extrém formája lehet [11-13]. A SUNDS egy igen ritkán előforduló állapot, mely Dél-Kelet Ázsiában (elsősorban Thaiföld északkeleti részén és Laoszban) fordul elő, érdekes módon olyan közösségekben, ahol a hypoKPP (általában környezeti tényezők által kiváltott) népbetegségnek számít és főként fiatal felnőtt férfiakat érint. A halál oka myocardialis infarktus, mely az alvót háton fekvő pozícióban éri, erős légzési nehézségekkel jár [28] valamint a SUNDS-ban bekövetkező halál folyamata során az áldozaton alig vagy semennyire sem figyelhető meg mozgás vagy az életért való küzdelem. Több feljegyzett eset tanúsága szerint az arcon megdermedt, rémült kifejezés ül. Egy magyarázat szerint az alvási paralízis alatti izomatónia ebben az esetben olyan súlyos méreteket ölt, hogy akár halálos kimenetelű szívarritmiát és légzési elégtelenséget is okozhat. Nimmannit és mtársai [11] feltételezése szerint ezt a fajta izomatóniát az éjszaka közepén megjelenő hypokalémia okozza. Újra megjegyezzük tehát: fiziológiai szinten az elektrolitok szempontjából kapcsolat tételezhető fel az alvási paralízis (ISP/RISP), a periodikus paralízis néhány formája és a SUNDS között.

Ebben a részben neurofiziológiai szemszögből próbáltuk megvizsgálni az általános izomatónia és a RISP első fázisa közötti kapcsolatot. Amíg ilyen kevés kutatási eredmény áll rendelkezésünkre ebben a témában, igen nehéz meghatározni a RISP epizódra jellemző izomatóna, éberség és a REM-szerű hallucinációk közötti pontos kapcsolatot. A következő fejezetben kísérletet teszünk arra, hogy leírjuk a hallucinációk létrejöttében szerepet játszó neurokognitív folyamatokat és arra, hogy lehetséges kapcsolatokat találjunk a RISP epizód második fázisa és a tudatos álmodás között.

[A fejezetben írtak jobb megértéséhez segítséget nyújthatnak a következő oldalak:
Gárdos György � Sarkadi Balázs: Az ATP � az élet tüzelőanyaga
A cirkadián ritmus
Lábos Elemér: Az elektrofiziológia fejlődésének állomásai
Vámosi Bertalan (összeáll.): Izombetegségek]

* * * * *

A RISP neurokognitív jellege

[Neurocognitive Aspects of RISP]

Az alvási paralízis hossza a legtöbb esetben néhány másodperctől pár percig terjed, esetenként még tovább is tarthat, és egész idő alatt teljes motoros gátlás figyelhető meg: az emberek különböző szubjektív benyomásokon keresztül számolnak be az éberségről, az aktuális környezet valóságszerű érzékeléséről (a legtöbb esetben ki tudják nyitni a szemüket és látják a környező tárgyakat) és arról, hogy minden igyekezetük ellenére képtelenek megmozdulni stb. Ahogy az előző fejezetben is olvashattuk, a motoros gátlás fiziológiai szemszögből vizsgálva megmagyarázható az elektrolitszint átmeneti eltolódásával. A RISP-nek az elsődlegesen jellemző bénultságon túl számos másodlagos jellemzője is van, ezeket összefoglaló megnevezéssel hipnagóg és hipnopomp élményeknek nevezzük. A "hipnagóg" kifejezés az elalvás előtti/közbeni, a "hipnopomp" a felébredés közbeni élmények jelölésére szolgál. Végül, ritkább esetben a hipnagóg és hipnopomp élményeken túl további (harmadlagos) jellemzők is megjelenhetnek a RISP epizódok "teljes körű" (full-blown) változatában, melyeket a következő fejezetben részletesebben is megvizsgálunk. A másodlagos és harmadlagos jellemzők részeként tapasztalt élményeket az alvási paralízissel foglalkozó hagyományos szakirodalom "hallucináció"-nak nevezi. Idézzük [53a]:

"A hallucináció a megfelelő ingerek hiányában fellépő érzékelési élmény, amely a normális esetben történő érzékeléssel megegyező hatású és nem áll a megfigyelő kontrollja alatt. Az agyban lévő belső ingerek hatására keletkezik. A hallucináció minősége olyan, hogy sokkal inkább érezzük külső eseménynek, mint pusztán a képzelet termékének. Egyáltalán nem tűnik képzelődésnek. Jellege objektív, tárgyiasult, ami valahonnan a megfigyelő akaratán és kívánságain túlról ered. A hallucináció tárgya a megfigyelő akaratától függetlenül létezik. Az élmény általában egy szabadon létező, megfogható jelenség. A hallucináló úgy hiszi, hogy bármely jelenlévő, helyzeténél fogva erre alkalmas ember meg tudná erősíteni őt ebben az élményben. Az élmények minősége, az objektív megjelenés, létezés, függetlenség mind a hallucináció definiáló tényezői.

A hallucinációs élményeknek az illúziókon és a normális vagy megszokott érzéki élményeken kívül számos egyéb minőségi foka is lehet. A "teljes körű" hallucináció valós élménynek tűnik és a megfigyelő is valós élményként éli meg. Úgy is mondhatjuk, hogy az egyén egyszerre hallucinál és a hallucináció által megtévesztve mindezt valós élményként fogadja el. "Hallucináció"-ról beszélünk akkor, ha az élmény teljesen valódinak tűnik a megfigyelő számára, de néhány részlet gyanút kelt az élmény eredetiségét illetően. Az élmény valósnak tűnik, de felfedezhető néhány eltérés a valósággal szemben. A "pszeudo-hallucináció" szintén rendelkezik ilyen gyanús eltérésekkel, sőt, ezen túlmenően feltűnő hiányosságokat mutat a megszokott élménnyel szemben. Éteri, "olyan, mintha" jellege van, nélkülözi az igazi élmény részletgazdagságát. Az "illúzió" pedig egyszerűen egy megszokott inger félreértelmezése."

Tapasztalatok szerint az alvási paralízis a hallucinációs élmények összes fajtáját magába foglalja. Teljes körű RISP epizód esetén az egyén meg van győződve arról, hogy ezeknek az élményeknek objektív, külső forrása van. Az átélteket minden valószínűség szerint nem alvási paralízisként írja le, hanem inkább például ördögi jelenésként vagy szellemmel való találkozásként. A RISP epizódok alatti "események" magas fokon érzékelt realitása fokozza bennük a félelem, sőt, a rettegés érzését. Hipnagóg és hipnopomp hallucinációk alatt látási, hallási, érintési (tapintási) és ritkábban előforduló szaglási hallucinációkat értünk. Példának okáért az egyén élénk, álomszerű képeket lát, hangokat, dalt vagy zenét hall, esetleg lépések vagy rádiózörej hangját érzékeli. A második részben leírt, fülben hallott erősödő búgó vagy csengő hang szintén hallási hallucinációként fogható fel, habár ez a valóságban is létező fülzúgás (tinnitus) nevű állapot része. A tapintási hallucinácók közé tartozik a mellen érzett nyomás, a fojtogató érzés, a test különböző részein érzett tapintások és esetenként a nemiszervek izgatása. A hallucinációk egy igen érdekes és rendszerint előforduló típusa egy "jelenlét" érzékelése a szobában. A jelenlétet rendszerint ijesztőnek vagy gonosznak, esetenként rondának írják le, de néha lehet szelíd is. Ahogy azt a második részben leírtuk, megjelenése lehet emberi, állati, a kettő kombinációja, esetleg bármi más, akár meghatározhatatlan dolog. Egyszerűen csak figyelhet, vagy beszélhet, de támadhat is, például lenyomja az ember lábát vagy megpróbálja megfojtani (ez az élmény összefügg a fuldoklás érzésével). A mellen érzett nyomás előidézhet olyan élményt is, hogy a jelenlét (vagy "entitás") a mellen ül.

A harmadlagos jellemzők körébe tartoznak és így csak ritkán tapasztalhatóak a proprioceptív és az autoszkóp hallucinációk. Proprioceptív hallucináció esetén az ember úgy érzi, hogy ő vagy egy darab belőle a fizikai testétől eltérő helyen van: fantomvégtagok létét érezheti vagy az a szubjektív élménye támad, hogy kicsúszik a fizikai testéből és egyfajta fantomtestként létezik tovább. Előfordul a lebegés, emelkedés és esetenként a forgás érzése is. Továbbá autoszkópia esetén a proprioceptív hallucináció látási hallucinációkkal is kiegészül: az egyén úgy érzi, hogy lebegés közben látja a szobát vagy akár a saját, mozdulatlanul az ágyon fekvő fizikai testét is. Élénk képekben megjelenő, elképzelt, álomszerű környezet is előfordulhat, vagy akár a fizikai és az álomszerű világ szuperpozíciója (egymásra vetülése) is. Mindhárom esetben szubjektív módon éli meg a tudatosságot és az átélteket valóságosnak érzi. Az ilyen típusú élmények az ún. testenkívüli élmények (Out-of-Body Experiences, OBEs) részét képezik. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a teljeskörű RISP epizód alatt átélt autoszkóp hallucináció nem keverendő össze a "klasszikus" autoszkóp hallucinációval, amikor valaki teljesen éber, mozgó állapotban "látja" saját maga (fantom) mását (Doppelganger jelenség). Érdekes módon az alvási paralízis esetében épp ennek ellenkezőjéről van szó: a fantomtest "látja" a fizikai testet egy felsőbb nézőpontból. Az "autoszkóp" kifejezés azonban ebben az esetben is használható, hiszen itt is a fizikai és az érzékelt (fantom) test szétválásáról van szó.

Továbbá, a harmadlagos jellemzők közé soroljuk még az olyan élményeket is, mint a derealizáció (a realitás elvesztése, a környező világ valótlannak tűnik), deperszonalizáció (a személyazonosság érzésének elvesztése), tudatos élmények szubjektív módon átélt folyamatossága (ellentétben az álmokra megszokott módon jellemző szétcsúszó képekkel), az érzékleti modalitás szétesése, a testkép torzulása valamint bizsergő vagy vibráló érzések. Ezek a jellemzők rendszerint később, a másodlagos jellemzők után következnek be, a RISP epizódok második fázisában. Végezetül a harmadik fázisban a fantomtest � lassan vagy hirtelen � visszatér a fizikai testbe. Ezután az alvó felébred vagy visszaesik egy következő epizódba, nem ritkán annak is közvetlenül a második fázisába. E leírás alapján most, felhasználva jelenlegi tudásunkat, megkíséreljük az alvás közbeni tudatosság és a hallucinációk néhány alapvető jellemzőjét összhangba hozni egymással, a kognitív idegtudomány segítségével.

W. Penfield [29] kanadai neurológus már az 1960-as években kimutatta, hogy a halántéklebeny elektromos ingerlésével hallási hallucinációk éber állapotban is előidézhetők. Továbbá napjainkra az is világossá vált, hogy a szerte a világon emberek tízmillióit � nem kevés esetben tartósan � érintő fülzúgás (tinnitus) [30] szorosan kapcsolódik a hallókéreg és a halántéklebeny aktivitásához (Lockwood és mtársai, 1998 [31]). Ezért feltételezhetjük, hogy a RISP epizód első fázisában más hallási hallucinációkkal (hangok, különböző zajok) együtt megjelenő és emelkedő intenzitású fülzúgás (a fülben búgó, csengő hang) összefüggésben van a halántéklebennyel, illetve azzal a jelentősen megnövekvő aktivitással, melyet a halántéklebeny a RISP epizódok kezdetekor mutat. Hasonló módon a belsőleg generált látási ingerek (a látókérgen keresztül) lehetnek a felelősek a látási hallucinációkért, legalábbis a RISP első fázisában. Ezek a látási hallucinációk teljesen a REM-hez hasonló tulajdonságokkal rendelkezhetnek, annak ellenére, hogy a tudatosság szubjektív élménye továbbra is fennáll. Jelenleg nagyon keveset, tulajdonképpen szinte semmit sem tudunk még az agynak azon specifikus területeiről, melyek az egyéb típusú, pl. a RISP-re harmadlagosan jellemző élmények kiváltásáért felelősek. A tudatosság kérdését tekintve kimutatták, hogy míg a magasabb szintű, pl. a homloklebeny elülső részén elhelyezkedő prefrontális kéreg aktivitásával összefüggő agyi funkciók a normál REM alvás alatt alapvetően megszűnnek, addig az agy ősibb részén elhelyezkedő, az érzelmi és zsigeri folyamatokért felelős limbikus rendszer aktiválódik (A. R. Braun és mtársai, 1998 [32]), így néhány magasabbrendű funkció a tudatos álmok alatt működésben marad (S. Laberge, 1985 [14]).

A tudatos álmodás alatt megszűnnek olyan, a normál álmodást kísérő jellemzők, mint a kritikus látásmód hiánya, a korlátozott testérzékelés és a világos gondolkodás eltompulása, megmarad viszont a kritikus gondolkodás képessége. A RISP epizódok második fázisában megtartott tudatosság és néhány erre a szakaszra jellemző egyéb tulajdonság (az álomszerű környezet) arra enged következtetni, hogy valószínűleg szoros kapcsolat áll fenn a RISP és a tudatos álmodás között, bár az valószínűtlennek tűnik, hogy az egész RISP epizód maga egy tudatos álom lenne. Sokkal inkább a tudatos álmodás tekinthető a RISP számos különböző összetevője közül egynek. Sőt, Takeuchi és mtársai (1992, [33]) éjszakai alvásmegszakítás módszerével teljesen egészséges alanyoknál is idéztek elő ISP-t. Mindegyik ISP-t átélő kísérleti alany tudatánál volt, miközben a laboratóriumban feküdt, és egyformán képtelenek voltak arra, hogy megmozduljanak. Egy kivételével mindannyian hallási/látási hallucinációkról és kellemetlen érzelmi élményekről számoltak be. A poliszomnográf adataiból ítélve az ISP különbözik a tudatos álmodástól, az éjszakai felriadástól és a REM alvásra jellemző egyéb zavaroktól is. Mindenesetre az is előfordulhat, hogy a poliszomnográf csak a RISP epizód első fázisát rögzítette, a második fázis pedig a tudatos álmodáshoz hasonló tulajdonságokat mutatott.

* * * * *

A RISP és a paranormális jelenségek

[Is RISP Conductive to Paranormal Phenomena?]

A bevezető részben említettük, hogy az alvási paralízis másodlagos és harmadlagos jellemzői között egyaránt megjelenő élményeket a konvencionális tudományos szakirodalom "hallucinációk"-ként írja le. Ebben a részben rámutatunk, hogy legalább néhány harmadlagos jellemző a tisztán neurokognitív folyamatok mellett magasabbrendű folyamatokat is magába foglalhat, még pontosabban fogalmazva egy teljeskörű RISP epizód néhány speciális paranormális jelenséget is előidézhet. A leginkább szembetűnő jelenség a testenkívüli élmény (Out-of-Body Experience, OBE), amely a beszámolók szerint a teljeskörű RISP epizód második fázisának kezdetén jelentkezik [34]. E jelenség leírására az előző fejezetben a "proprioceptív" és az "autoszkóp hallucinációk" kifejezéseket használtuk. Másrészről az a tény is figyelemreméltó, hogy azok az emberek, akiknél sűrűn jelentkezik OBE, gyakrabban élnek át tudatos álmot, álombéli repülést vagy zuhanást és gyakrabban rendelkeznek azzal a képességgel is, hogy befolyásolni tudják az álmaikat [35-37]. Az OBE-k és a tudatos álmodás közötti nyilvánvalóan szoros összefüggés miatt a szakterület néhány kutatója felvetette, hogy az OBE a tudatos álmodás egy fajtája [38-40]. Ezzel az érvvel az az egyik probléma, hogy habár az OBE-t átélő emberek szintén gyakran álmodnak tudatosan is, az OBE előfordulása a tudatos álomhoz képest sokkal ritkább és olyanok is megtapasztalják, akik addig sohasem álmodtak tudatosan. Ráadásul az OBE-k egészen nyilvánvalóan különböznek a tudatos álmoktól: a tipikus OBE-t átélő meg van győződve róla, hogy amit átél, az nem álom, hanem valóságos történés a valós fizikai világban; míg a tudatos álom, ahogy a neve is mutatja, azt jelenti, hogy az álmodó tudatában van annak, hogy álmodik. Egy esetben hasonlít egymásra kétségtelenül a két élmény: amikor úgy érezzük, hogy elhagyjuk a testünket, annak is tudatában vagyunk, hogy álmodunk. Ez az eset viszont nem alkalmazható a RISP-re, hiszen a RISP-et átélő rendszerint meg van győződve élményei valóságos voltáról. S. LaBerge [41] hangsúlyozza, hogy még ha a legtöbb OBE-ról ki is derül, hogy valójában álom vagy tudatos álom, akkor sem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy az OBE mint olyan [mint paranormális jelenség], nem létezik. Mindenesetre szerinte OBE esetén érdemes megbizonyosodni arról, hogy az OBE világa kiállja-e a valóságteszt próbáját. Számos különböző modalitás (látási, hallási stb) felhasználható egyidejűleg arra, hogy megkülönböztessük az álmot vagy hallucinációt a való világtól. Például megegyezik-e a szoba azzal a helyiséggel, ahol épp most alszunk? Ha elhagytuk a fizikai testünket, az hol maradt? Megváltoznak-e a környezet dolgai, amíg nem oda figyelünk (vagy akár aközben is, hogy nézzük őket)? El tudunk-e olvasni valamilyen szöveget kétszer, és ugyanaz marad-e a szöveg a második olvasásra is? LaBerge felteszi a kérdést: "Ha bármilyen kérdés vagy vizsgálódás után szemernyi kétségünk is támad afelől, hogy a valós fizikai világban vagyunk, nem logikus-e azt feltételeznünk, hogy csak álmodunk?"

A RISP esetében legalábbis igen nehéz eldönteni azt a kérdést, hogy valaki (pontosabban valakinek a fantomteste vagy "nem-fizikai" mása) RISP alatt a valós fizikai világot látja vagy csupán álmodik. Az UCLA alvással foglalkozó honlapjára érkezett jónéhány ISP/RISP alatti OBE élményről szóló beszámoló és a szerzők saját élményei is arról tanúskodnak, hogy legalább az epizódok egy részé alatt az alanyok a valós világot érzékelték, mint pl. a szobát (az alvó szemszögéből vagy leggyakrabban valahonnan felülről szemlélve), a szoba különböző tárgyait, a plafont stb. Egy közvetlenül felébredés után végzett valóságteszt kétségtelenül beazonosítja, amit az epizód alatt az aktuális környezetből észleltünk, de alkalomadtán néhány eltérés fedezhető fel: az epizód alatt látott tárgyak valójában nincsenek ott, vagy egyes tárgyak a valóságban máshol, máshogy helyezkednek el. Egyesek úgy gondolják, hogy az agy valamilyen módon, egyfajta "másolással" vagy "klónozással" átejti az alvót úgy, hogy az éber állapotban a memóriában rögzült aktuális környezet képeit a RISP epizód alatt "kivetíti" az álomvilágba. Ez a magyarázat viszont nem elfogadható azok számára, akik figyelembe veszik azt is, hogy nem lehetséges éber állapotban előre rögzíteni egy képet saját magunkról, ráadásul felülnézetben (vagy akár más egyéb nézőpontból), ahogy azt néhány epizódban átéljük. Ehelyett inkább azt vagyunk kénytelenek feltételezni, hogy nem lehetetlen, hogy létrejöhet egy álomszerű képzetekkel kísért valós testen kívüli élmény, külsőleg és belsőleg generált ingerek egyidejű hatása alatt. Ebben az esetben az OBE-t hívhatjuk a "jel"-nek, mivelhogy ezen keresztül érzékeljük a való világ külső ingereit, az álomszerű képzeteket pedig elnevezhetjük "zaj"-nak, ha jelen esetben más egyéb lehetséges, álommal összefüggő paranormális jelenség helyett elsősorban az OBE-t tesszük meg vizsgálódásunk tárgyává. Ennélfogva a két állapotnak egyfajta szuperpozíciója jöhet létre: az OBE által létrejött tudatos és az álomszerű képek által jellemzett álmodási állapot.

C. Tart kijelentése bizonyos értelemben feltűnően hasonlít a mi feltételezésünkhöz: laboratóriumban végzett kísérletei alapján ugyanis azt állapította meg, hogy az OBE feltehetően az álmok és "valami egyéb" keveréke [42]. Ez a valami egyéb szerinte egy érzékszerveken túli észlelés (Extra-Sensory Perception, ESP), azaz valós testenkívüli élmény. Le kell szögeznünk azonban azt, hogy Tart tanulmányában nem említi az "alvási paralízis" kifejezést, és azt sem tudjuk, hogy a vizsgálati alanyai alvásparalízis epizódokat vagy paralízis nélküli OBE-t éltek-e át. Az is teljesen elképzelhető, hogy egyes RISP epizódok csupán tudatos álmodásból állnak, mások csak valós testenkívüli élményből, és megint mások a valós OBE és az álom szuperpozíciójából. Az OBEk nem csak a RISP epizódok alatt, hanem számos más állapotban is megjelenhetnek. Sőt, találhatunk néhány hasonló vonást az egyes RISP epizódok és a halálközeli élmények (Near-Death-Experience, NDE) között is. Ahogy R. Moody írja [17]:

"A haldokló, miközben elérkezik a fizikai kínok határára, azt hallja, hogy az orvos halottá nyilvánítja őt. Kellemetlen zajt, hangos csengést vagy búgást hall és ugyanabban a pillanatban úgy érzi, hogy nagyon gyors tempóban csúszik keresztül valamilyen hosszú, sötét alagúton. Ezután hirtelen kinn találja magát a fizikai testéből, de még a közvetlen környezetben marad, és mint valami szemlélődő, távolból látja a saját testét. Ebből a felső nézőpontból, felkavart érzelmi állapotban figyeli az újraélesztésre tett kísérleteket."

Néhány hasonlóság azonnal észrevehető: a fülben búgó/csengő hang, az OBE, és az esetenként a RISP epizódokban is előforduló alagút. Továbbá esetenként egyes élénkebb RISP epizódok egyéb NDE-ben is megfigyelt elemeket tartalmaznak: békesség és szavakkal ki nem fejezhető érzések, élénk és gyönyörű tájképek, az alagút végén feltűnő fény, amely ragyogó, de mégsem bántja a szemet stb. A kérdés a következő: a halálközeli élmények az alvási paralízis epizódok egy fajtája-e vagy inkább egyes erőteljesebb RISP epizódok hasonlítanak ahhoz, mint amit a halál közelében tapasztalhatunk meg? Sajnálatos módon, tudomásunk szerint eddig még nem végeztek ezekre a kérdésekre irányuló vizsgálatokat.

Ugyanígy párhuzam vonható a teljeskörű RISP epizódok második fázisában észlelt OBE és egy látszólag teljesen különböző helyzet, a sámánoknak azon képessége között, hogy akaratlagosan elhagyják a testüket és felfedezzék a létezés egy másik szintjét. J. Halifax írja [42a]:

"A sámán, aki ég, föld és alvilág ura, egyedüliként van felruházva a mély transzba esés képességével, az "extázis mestere", ahogy Mircea Eliade oly találóan nevezte ezeket a vallás által beavatott embereket [42b]. A látomásos állapotban a sámán kitárulkozik, hogy kapcsolatba lépjen a totemállatokkal és a segítő szellemekkel, vagy testét burokként hátrahagyva lelki utazást tesz a felső, égi szintre vagy a betegség és halál alvilági birodalmába."

Érdemes megjegyezni, hogy ahhoz, hogy sámán váljon valakiből, többek között a jelöltet akár halálközeli állapotba is juttató súlyos testi betegség (lehetséges NDE élmények forrása) és/vagy erőteljes pszichológiai krízisállapot szükséges [42a]. A beavatottak megtanulják irányítani az OBE-t, ellentétben a RISP-et megtapasztaló átlagemberek nagy részével, akik már a RISP epizód kezdetén erős félelmet éreznek és végül, mire elérkeznek a harmadlagos jellemzők, köztük az OBE fellépéséhez, már teljesen összezavarodnak. Bármely jelenséget nézzük is, a megtapasztalt OBE tűnik a fő összekötő kapocsnak a teljeskörű RISP epizódok, a halálközeli élmények és a sámánok utazásai között.

Végül vegyük sorra a RISP további néhány érdekesebb harmadlagos jellemzőjét is: a bizsergő vagy vibráló érzést, a ragyogó fényfelvillanásokat vagy a fejben érzett "robbanást". Ezek az érzések feltűnően szorosan illeszkednek a Kundalini manifesztációkról szóló irodalomba [43]. A kundalini élmények szintén tartalmazzák a testelhagyás érzését, és persze számos olyan jelenséget is, ami viszont a RISP-nek nem sajátja. Fontos tény, hogy a Kundalini manifesztációkat megtapasztaló emberek a jógának egy olyan fajtáját gyakorolják, mely képes megváltoztatni az elme állapotát. Ezeknek a meditatív gyakorlatoknak a végzése során eljuthatnak egy olyan pontra, amely hasonló az alvás állapotához. Amikor ez megtörténik, a meditálók által átélt élmények � ha nem is teljesen ugyanazok, de � valószínűleg hasonlóak lehetnek a RISP élményekhez. A példa kedvéért vegyük a következő, Gopi Krishnától származó beszámolót [43]:

"Az intenzív koncentrációnak ebben a szakaszában [lótuszülésben] hirtelen erős áramlást éreztem megindulni gerincem alsó, földdel érintkező részéről... Az érzés növekvő erősséggel terjedt felfelé... Hirtelen, olyan robajjal, mint egy vízesés, folyékony fényáram tört át a gerincagyamon keresztül egyenesen a fejembe... A fényesség egyre ragyogóbb és ragyogóbb lett és egyre hangosabban dübörgött. Úgy éreztem, mintha ringani kezdenék, majd kicsúsztam a testemből, és egy fénykör teljesen beburkolt."

Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Kundalini manifesztációknak, ahogy Gopi Krishna önéletrajzából és más írásokból [44], [45] is kitűnik, sokkal nagyobb ereje és jelentősége volt, mint az átlagember ISP/RISP epizódok alatt átélt élményeinek, hiszen hatásuk életek mélyreható és alapvető átformálását eredményezte. A meditációs gyakorlatok valószínűleg növelik a RISP és a hozzá tartozó OBE-k, fénysugarak és a vibráló érzés előfordulásának gyakoriságát, de a meditáló általában véve sokkal inkább ura marad a meditációból induló Kundalini manifesztációknak, ellentétben azokkal, akik nem meditálnak és így élik át a RISP epizódok jelenségeit. Zárásképpen tehát, ha megfontoljuk annak lehetőségét, hogy a RISP epizódok alatt tényleg létrejöhet-e valódi testenkívüli élmény, egy lényeges kérdést kell megvizsgálnunk: hogyan tudja a "szellemi testmás" az aktuális külvilágról információt szolgáltató külső látási/hallási ingereket elfogni és hogyan jutnak el ezek az alvó agyába, hogy az értelmezhesse és később újra visszaidézze őket? Még egyszer megjegyezzük: eddig még nem végeztek vizsgálatokat ennek a fontos kérdésnek a tisztázására.

* * * * *

A RISP pszichológiai és szociotörténelmi vonatkozásai: egy vizsgálati csoport RISP élményeinek elemzése

[Psychological and Socio-Historical Aspects of RISP: An Analysis of the RISP Experiences of a Sample Population]

Semmi kétség afelől, hogy az alvási paralízist (ISP vagy RISP) már az ókori görögök óta ismerjük, de attól függően, hogy melyik korban, kultúrában, néphagyományban, mely népcsoport hiedelemrendszerében írták le, a rá adott magyarázatok a legváltozatosabb módokon tárulnak elénk. Az ISP/RISP másodlagos jellemzőiként megismert hipnagóg és hipnopomp hallucinációkat a legkülönbözőbb formában értelmezték [46]: rontásnak [indigestio] ("hypocrites" � szarvas démonok) a régi görögöknél, bűntudatnak [guilt] a rómaiknál és az egyiptomiaknál, ördöngösségnek [witchcraft] a mexikóiaknál, a yorubáknál (Nigéria) és az afrikaiaknál [47], démonoknak a középkori Európában, dzsinneknek az araboknál, vámpíroknak Európában, boszorkányoknak az íreknél és a skótoknál (történetesen ezeket a hallucinációkat az USA és Kanada egyes részein, és főként Új-Fundlandon is az "Öreg Boszorka" [Old Hag] támadásának tulajdonítják [48]), kísértetrókáknak vagy szellemlátogatásnak Japánban, macskáknak a kínaiaknál, ősök szellemeinek Dél-Kelet Ázsiában (pl. [7], [13]), kereszteletlenül elhalt gyermek szellemének a világ különböző részein, stb.

Különösen az ISP/RISP epizódok alatt gyakran észlelhető fenyegető jelenlétről, valamint a mellkason érzett erős nyomásról gondolták azt a régi rómaiak, hogy az incubus (incubare: ráfeküdni) vagy a succubus (succubare: aláfeküdni) támadása: az incubust férfi démonnak, a succubust női démonnak képzelték, akik rátámadnak az alvóra [46]. A manapság is használatos, rémálmot jelentő "incubo" olasz kifejezés a latin "incubus" szóból származik. Hasonlóképpen az angol "nightmare" szó a Webster szótár szerint a "night" és a "mare" szavakból ered, ahol a "mare" démont jelöl, és a "nightmare"-ről korábban azt képzelték, hogy gonosz szellem, ami az alvó embereket kísérti és fojtogatja. Ismert továbbá még számos hiedelem a fentebb már említett boszorkányokról (hags) gonosz vagy groteszk teremtményekről (tündérek, gremlinek, "apró emberkék"), akik megtámadják, vagy megpróbálják hatalmukba keríteni, esetleg elrabolni a tehetetlen áldozatot [48b].

Az alvási paralízis jelenségét a művészetek és az irodalom is színesen ábrázolja. Például Henri Fuseli "A rémálom" című híres festményét láthatólag sokkal inkább inspirálhatta az alvási paralízis, mint bármilyen más álom [49]; Maupassant 1887-ben megjelent "La Horla" című műve figyelemreméltóan részletes és igen emlékezetes alvásparalízis beszámolót tartalmaz [50] [51] (érdemes megemlíteni, hogy visszautalva a negyedik részben tárgyalt autoszkóp hallucinációkra, Maupassant nem csak nyilvánvalóan igen rémisztő alvási paralízises epizódokat élt át, de gyakran látta éber állapotban saját maga mását, a doppelganger jelenséget is, és végül elmegyógyintézetbe utalták); F. Scott Fitzgerald "A szépség és a szörnyeteg" című művében szintén ábrázolta az alvási paralízist [52], miként Herman Melville is a "Moby Dick"-ben, negyedszázaddal azelőtt, hogy Silas Weir Mitchell 1876-ban tudományos alapokon is leírta a jelenséget [52b] [52c]. A különböző ábrázolások és megjelenítések ellenére azonban a hallucinációk leírása kétségkívül hasonló. Napjaink nyugati, fejlett világában, különösen Észak-Amerikában az emberek legtöbbjének már nincs kapcsolata az ősi hagyományokkal (amely megpróbált magyarázatot találni ezekre a "démoni támadásokra", és különböző rituálékat fejlesztett ki az elhárításukra) és így az egész élmény maga rendkívül összezavarja őket. A legtöbb észak-amerikai beszámolója bizonytalan és tartalmatlan, ellentétben a sokkal színesebb és kidolgozottabb tradicionális leírásokkal. Náluk jelent meg viszont az alvási paralízis alatt tapasztalható gonosz jelenlét magyarázatára egy új jelenség, az ún. UFO eltérítés. A Cheyne [53] készített egy remek szociológiai tanulmányt, melyben összevetette az orvosi és kísérletes szakirodalomban leírt alvásparalízis élményeket az idegenek által elrabolt emberek beszámolóival. Ezt a hasonlóságot egyébként már korábban felvetették egyes népszerű-tudományos írók, köztük a néhai Carl Sagan is [54].

Az alvási paralízis jelenségének fenti szociotörténelmi összegzéséhez kapcsolódva, röviden bemutatjuk annak az ISP/RISP beszámolókat feldolgozó statisztikai analízisnek az előzetes eredményeit, amely a Kaliforniai Egyetem (UCLA) alvással foglalkozó weboldalára érkezett 250 egyéni élményleírás alapján készült. Be kell ismernünk, hogy a vizsgált minta egyoldalú olyan értelemben, hogy a válaszadók nagy többsége angolszász származású volt. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy az alvási paralízis legtöbb jellemzője eléggé általános és egyedi ahhoz, hogy a legtöbb statisztikai eredmény a szükséges mértékben megalapozott legyen. Az igazi és lényeges eltérés e minta és egy globálisan egyenlő mértékű eloszlásban végzett mintavétel között az alvási paralízis élményekre adott magyarázatokban mutatkozna meg, ahogy ez az előző szociotörténelmi összegzésből is sejthető.

Először: az ISP/RISP-et leggyakrabban előidéző okok a stressz és/vagy az alvási folyamat megzavarása, mint pl. az alvásmegszakítás (ahogy ezt Takeuchi és mtársai [33] is megállapították), a túlalvás vagy a felszínes szendergés. A szakirodalom egyéb kiváltó tényezőket is felsorol: jet-lag (repülőút miatti időeltolódás) [55], intenzív meditáció [53] vagy szellemi koncentrálás, melegre vagy hidegre való érzékenység, sőt, akár a geomágneses aktivitás is (Conesa, 1995 [56]): a viszonylag nyugodtabb geomágneses aktivitás összefüggésben lehet az epizódok megemelkedő előfordulásával. Az is valószínűnek látszik, hogy a hipnagóg és hipnopomp hallucinációk (valamint a harmadlagos jellemzők közé sorolt élmények) gyakrabban fordulnak elő az átlagosnál kreatívabb személyeknél, bár ez egy statisztikailag eddig nem alátámasztott feltételezés.

Másodszor: az ISP/RISP előfordulásának gyakorisága nemektől független és három jellemző csoportba sorolható: a legtöbb esetben az alvási paralízis csupán egyszer fordul elő az egyén életében, esetleg többször, de rendszertelenül, több hónap vagy akár év kihagyással. Esetenként megtörténik, hogy több, sorozatos epizód is követi egymást, de mindez csak rövid ideig (néhány hétig) tart. Még ritkább a harmadik eset, miszerint a túlnyomóan teljeskörű epizódok visszatérően, sorozatosan jelentkeznek és egy-egy ilyen időszak akár évekig is eltarthat: ez utóbbi csoport tulajdonságai konkrétan a RISP-re jellemzőek.

Harmadszor: az alvási paralízis alatt átélt hipnagóg és hipnopomp hallucinációk az emberek több mint 90 %-ában rendszerint erős félelmet gerjesztenek. Különösen nagy rettegést kiváltó élmény a bénultságot kísérő gonosz jelenlét érzése. Az erős félelmet átélő alanyok nagy többsége általában nem éri el a RISP második fázisát. Azoknál, akiknek sikerül ezen a ponton túljutniuk, a félelem valamelyest csökken, a zavarodottság viszont, látva a valós környezetet (a szobát vagy saját magunkat felső nézetből) növekszik. Az élményt átélők maradék 10 %-a nem érez félelmet (vagy legalábbis "megtanulta" kontrollálni azt, különösen, ha korábban is sűrűn volt része ilyen élményekben), és habár különösebben nem élvezi a hallucinációkat, megpróbál örömöt, izgalmat és élvezetet lelni a harmadlagos jellemzők átélése közben.

Végezetül: a megkérdezettek majdnem fele paranormális vagy természetfeletti okokkal magyarázta az átélteket (legalábbis kezdetben, mert miután hallottak néhány dolgot az alvási paralízisről, többé-kevésbé változott a véleményük és a természetes, biológiai kiváltó okokat is figyelembe vették). Érdekes, hogy egyetlen válaszadó sem magyarázta az átélteket földönkívüli elrablásként. Ezek szerint vagy az történt, hogy az epizódokat idegenek támadásaként értelmezők nem vettek részt az internetes felmérésben, vagy pedig az alvási paralízist kevesebben élik meg földönkívüli elrablásként, mint ahogy ezt általában véve eddig gondoltuk.

* * * * *

Hogyan birkózzunk meg a RISP-pel: ajánlott módszerek

[Suggested Strategies to Cope with RISP]

Mivel a RISP az ezzel élők nagy többsége számára igencsak ijesztő élmény és néhány esetben hatása a mindennapi életre is átterjed, röviden vázolunk néhány megoldási módszert, amelyek enyhíthetik a negatív hatásokat. Először számba vesszük a jelenleg is alkalmazott, váltakozó sikereket produkáló "hagyományos" gyógyászati kezeléseket, majd mutatunk egy "pszichológiai" megközelítést is, melyet az egyén a RISP-pel való küzdelem során felhasználhat.

A leggyakrabban alkalmazott gyógymód szerint az imipramin és a clomipramin nevű triciklusos antidepresszánsok alkalmazásával a RISP epizódok száma lecsökken vagy akár meg is szűnik. Ez a gyógymód nem csak az izolált alvási paralízis esetében hatásos, de széles körben alkalmazzák a narkolepszia kezelésére is, melynek fő tünete a váratlanul támadó napközbeni álmosság és a kataplexia (az izomtónus hirtelen elvesztése) [58], [59]. Tény, hogy az imipramin különösen hatásos a kataplexia kezelésében [60-62], talán még sokkal inkább, mint a RISP esetében [63]. Más kezelési módok szerotoninerg ágenseket használnak, mint pl. az amitriptylinnel vagy anélkül alkalmazott L-triptofán [63]. A gyógykezelés olyan egzotikusabb formái is ismertek, mint a mágnesterápia, azaz az időben változó terű elektromágneses mező (EMF) alkalmazása [Sandyk, 64] (a részletes leírás szerint 5 Hz frekvenciájú, váltóárammal generált, pikotesla erősségű elektromágneses mezővel kezeltek egy beteget extracerebrálisan, hetente egy-két alkalommal), de abból a tényből, hogy egy beteg esetében az alvási paralízis három év alatt fokozatosan csökkent majd teljesen megszűnt, még nem szükségszerűen következik az, hogy ez a kezelési módszer a többi esetben is sikeres lenne. Mindenesetre Sandyk érdekes megállapítása [64] szerint ez az eljárás kapcsolatba hozható a cirkadián ritmust irányító melatonin szintjének emelkedésével, és az olyan agyi szerotoninerg neurotranszmissziókkal, mint a tobozmirigyben termelődő melatonin és az alvási paralízis és a REM kiváltásában szerepet játszó monoaminerg neuronok együttes hatása. Ez azt is jelentheti, hogy cirkadián ritmus befolyásolása céljából a megfelelő időközönként bevitt melatonin � legalábbis � csökkenti a RISP epizódok előfordulásának gyakoriságát. És valóban, a melatonin alkalmazása a (valószínűleg az izolált alvási paralízis egyik kiváltó okának is tekinthető [55]) jet-lag alvásra gyakorolt negatív hatásainak kezelésében széles körben elfogadott módszer. Ezért úgy tűnik, hogy a RISP kezelésében a melatonin elővigyázatos alkalmazása pozitív hatásokkal járhat, bár mindezidáig nem találtunk egyetlen olyan forrást sem, amely igazolná ezt a feltételezést.

Végül, ahogy azt Dement és mtársai [62] is kijelentik, "jelenleg nem ismerünk tökéletesen kielégítő gyógymódot". Ez az állítás egyformán igaz a narkolepsziára és a RISP-re is. És bár a RISP kezelésének terén leírtunk néhány alkalmazható eljárást és kifejtettük a melatonin valószínűleg értékes hatásáról szóló elméletet is, azt kell mondanunk, hogy nem nyújthatunk egyértelmű orvosi tanácsot vagy professzionális ellátási módot. Azoknak az embereknek, akiknek életében jelentős problémát okoz a RISP, mindenképpen érdemes egy nevesebb alvásspecialistát és/vagy neurológust felkeresniük.

Mivel jelenleg nincs olyan orvosi gyógymód, amely bizonyítottan csökkentené az epizódok gyakoriságát, vagy akár teljesen meg is szüntetné a RISP előfordulását, a továbbiakban vázolunk néhány pszichológiai módszert, amelyek a RISP-pel küzdő emberek számára kielégítő segítséget nyújthatnak. Először is, tudatosítanunk kell magunkban, hogy a RISP a legtöbbünk � hacsak nem mindannyiunk � életében előfordulhat, még akkor is, ha egyébként egészséges és káros szenvedélyektől mentes életet élünk (normális alvási szokások, kevés stressz, megfelelő táplálkozás, elégséges mennyiségű mozgás stb.).

Sőt, idővel megtanulhatjuk életünk "normális" részeként is elfogadni a RISP-et, mi több, segítségével akár saját személyiségünket is jobban megismerhetjük, ha tekintettel vagyunk a következőkre. Első lépésben tekintsük úgy a jelenséget, mint egy érdekes, felfedezendő dolgot. Láttuk, hogy a RISP általában nem veszélyes esemény. Az igazi problémát a legtöbb epizód kezdetekor jelentkező erős félelemérzet leküzdése okozza. A félelem legyőzésére irányuló akarat és a felfedezés vágya radikális pszichikai váltáshoz vezet, a védekező, defenzív pozíciót a külvilágra irányuló megfigyelés és tanulás bátor attitűdje váltja fel. illusztrációként hadd idézzük egy üzenetet a "Tudatosság alvásparalízis alatt" (Awareness during Sleep Paralysis, ASP) című levelezési listáról [65]:

"Csak be akarok számolni nektek az eddigi legkellemesebb ASP-mről! Szombat éjjel történt, átéltem az összes ilyenkor szokásos élményt (zúgás, valami megragadott és leszorított), de nem ijedtem meg, csak hagytam, hogy történjenek velem a dolgok. Egy kis idő múlva úgy éreztem, hogy felemelkedem az ágyról és a következő dolog, amire emlékszem, hogy a szekrény tetejéhez közel lebegek. Lenéztem az ágyamra és láttam, hogy nincs bevetve, senki sem volt benne. Emlékszem, hogy nagyon izgatott voltam és nagyon tetszett, hogy egyáltalán nem volt ijesztő az, amit átéltem."

Másodszor, ha a RISP kezdetén érezzük a jelenlétet, próbáljunk meg szembeszállni vele. LaBerge [14] azt tanácsolja, hogy ha tudatos álom alatt ellenséges alakkal találkozunk, az a legjobb, ha szembefordulunk vele és megpróbáljuk átformálni. Ugyanígy egy szorongató helyzetet is átalakíthatunk valami kellemessé. Egyfajta "megbocsátó, engedékeny hozzáállást" javasol, melynek eredményeként a "gonosz jelenlét" megváltozik és semleges vagy nyíltan barátságos lesz. Ehhez hasonló módon ugyanezt a módszert alkalmazhatjuk akkor is, ha az alvási paralízis kezdetén jelentkező hipnagóg/hipnopomp hallucinációkkal együtt érezzük a gonosz jelenlétet. További taktikaként a félelem legyőzése érdekében rákiálthatunk a jelenlétre, a vallásos személyek pedig imádkozhatnak, ami megerősíti a pozitív attitűdöt. Végül, ha erősödő búgó hangot hallunk, valami ránehezedik a mellünkre, vagy növekvő nyomást érzünk a fejünkben, ismételgessük el néhányszor magunkban, hogy a RISP nem veszélyes, így folytathatjuk utunkat az epizód következő, általában jóval kellemesebb része felé. Japánban, ahol a "kanashibari" (megkötözve lenni) néven ismert alvási paralízis gyakori jelenség [3], a humort hívják segítségül ellene: a RISP gyakran téma a televízió különböző műsoraiban, a róla szóló viccek sűrűn megjelennek beszélgetésekben és színdarabokban ("durama") is.

Harmadszor, ha ezek a módszerek nem válnának be, és a RISP zavarólag hatna a mindennapi életre, még mindig igénybe vehetjük képzett pszichológusok segítségét, esetlegesen családterápiával egybekötött tanácsadást is, melynek keretében a RISP-et átélő személy családja is tájékozódhat a RISP-ről és annak jóindulatú, veszélytelen voltáról.

* * * * *

Journal of Scientific Exploration, Vol. 15, No. 1, p. 97–123, 2001
Does Recurrent Isolated Sleep Paralysis Involve More Than
Cognitive Neurosciences?
JEAN-CHRISTOPHE TERRILLON and SIRLEY MARQUES-BONHAM