Psilocybe
A Psilocybe mexicana nevû gomba ismerete a legféltettebben õrzött titkok közé tartozott. Az "isteni gombából" mézzel és kakaóval italt készítettek, s teonanakatl-nak, az istenek húsának nevezték.
A gombáról, illetve a belõle készített ital hatásáról elõször a már említett spanyol orvos, Hernandez írt. Azért fogyasztották (írja) a teonanakatl-t, hogy istenekkel tudjanak beszélni, illetve azt tartották róla, hogy az ital fiatalít, javítja a látást és erõsíti a szerelmet. Arról is hírt adott, hogy vigyázatlan vagy inkább mértéktelen fogyasztása öngyilkossághoz vezet.
Nem is csoda, hogy a legtöbb indiánkunyhóban ma is megtalálható a gomba házi-oltára, s ha a javasember vagy a javasasszony az oltár elõtt elégeti a csodálatos gombát, akkor a gõzöket belélegezve színes álmokat, többnyire vallásos tartalmú hallucinációkat lát. Ilyenkor Mária és más szentek jelennek meg elõttük, s beszélnek is velük. Azt is tudták, hogy a víziók sötét helyiségben jelentkeznek. Noha a gombát mind a mai napig használták, használják, a titok megfejtése, csak 1955-ben sikerült, egy amatõr kutatónak…(!!!)
Egy amerikai bank alelnöke, Wasson és orvosnõ felesége (egy protestáns hittérítõ segítségével) részt vett egy szertartáson, ahol a szent gombát fogyasztották. Így írta le élményeit:
"A javasasszony, a csine, kétszeres adagot evett a gombából, halkan dúdolt maga elé, míg csak transzba nem esett. Én is ettem a gombából, s csakhamar különös világban találtam magamat. Hasztalanul küzdöttem a drog hatása ellen, hogy tárgyilagos megfigyelõ maradhassak. Elõször színes geometrikus minták jelentek meg elõttem, amelyek hamarosan architektikus formákat öltöttek. Ezután víziók következtek, melyek során csodálatos oszlopcsarnokokat, drágakõvel díszített palotákat láttam, földöntúli ragyogásban. Csak, a mitológiából ismert lények vontatta, diadalkocsik tûntek fel, meseszerû pompában ragyogó tájakon. A lélek elvált testtõl, a fantázia világában bolyongott, és ebben a fantasztikus világban a képek sokkal nagyobb hatással voltak rám és mélyebb benyomást tettek, mint a szokásos világban."
A szertartás után Wassonék kértek a gombából, magukkal vitték, és átadták egyik barátjuknak, a híres francia gombaszakértõnek, Heim professzornak. Õ azután tudományos rendszerességgel vizsgálta önmagán a gomba központi idegrendszerre kifejtett hatását. Tapasztalatairól érzékletesen számolt be naplójában:
"A mexikói hallucinogén gomba elfogyasztása után húsz perccel fénylõ pontok, zöld, rózsaszín és piros pettyek jelennek meg, amikor lehunyom a szemem. Egy órával késõbb írásom fekete tintája is pirosnak tûnik a papíron. Hõhullám önti el a testemet. Hõmérsékletem a szokásos 36,4 fok helyett 37,5 fok. Pulzusom szokottnál gyorsabban ver."
"Azután hideget érzek belül. Valósággal reszketek. Meleg palackra van szükségem. Nyájas érzéseim támadlak, beszédes leszek. Csiklandozó vidámságomat hangos tréfálkozással fejezem ki. Sokára veszem észre csak, hogy egyedül vagyok. Ettõl megnyugszom."
"Ha becsukom a szemem, színes látomásaim kifejezettebbekké válnak, és szünet nélkül változnak, párhuzamosan futó szalagok, különbözõ formájú korongok. Ezek a formák pillanatok alatt eltûnnek, és átadják helyüket másfajta vízióknak. Tüneményes látvány jelenik meg elõttem kékben, a közepe szem-formájú, mint némely lepke szárnyán a színes folt. Fölkel a nap. A való világ képe folyékonynak rémlik, és hullámzik, mint a tenger. Sehol egyetlen szilárd pont, minden mozog és átalakul. A tárgyak megkettõzõdnek, a könyveket is duplán látom. A szavak, amelyeket szögletes betûimmel szorosan egymás mellé írok, ugyancsak ziláltlak és zavarosnak látszanak."
"Szédülés fog el, és ami még nem volt, betûim valóággal kidomborodnak. Megfájdul a fejem. Támolygok, testem oldalra húz, inog a föld a talpam alatt."
"A belsõ hideg elmúlik. A felszínes melegérzés is megszûnik. Látásom ismét normális. Már csak egy kis fejfájás, egészen enyhe."
Egy pszichiáter 1962-ben így számol be élményeirõl: "Oaxaca állam egyik kis falujában, Huaulta de Jimenez-ben találkoztam a csinével, aki színes álmot kínált eladásra. Amikor ráálltam az alkura, bekísért e sötét kunyhóba, melyet egyetlen kis olajmécses pislákoló lángja világított meg csupán. Erre egy kevés kopálgyantát vetett, úgyhogy a helyiséget csakhamar a kopálgyanta jellegzetes, kellemes illata töltötte be.
Ezután (megfelelõ imák mormolása után) átadta a gombaadagomat. Lassan megettem, s bár íze kesernyés volt, mégsem volt kellemetlen. Lehunytam a szemem. Egy idõ után a sötét háttér elõtt színes (piros, kék, zöld, sárga) pontokat, vonalakat láttam felvillanni, mint egy szikrázó tûzijátékot. A csöndet idegen, ritmusos dallamok törték meg. Ugyanakkor hallottam, hogy a varázslónõ vékony, halk, tiszta hangon hívja az isteneket és a szellemeket. Azután változott a fényjáték. A sötét háttér aranysárga lett, elõtte fekete vonalakból szabálytalan, alaktalan ábrák rajzolódtak ki, melyek között aranysárga pettyek jelentek meg… Éreztem, hogy tagjaim elnehezülnek, pulzusom gyengül, szabálytalanná válik. Szájam kiszáradt, de nem éreztem szomjúságot... Ez a látomásokkal kevert, testi rosszulléttel kísért állapot kb. hat órán át tartott, majd álomtalan alvásba merültem."
Az õsi vallásos szertartások emlékét õrzõ gombából azonban csak akkor sikerült a hatóanyagot vegytiszta formában elõállítani, amikor Heim professzor Párizs környékén nagy mennyiségben kezdte termeszteni ezt a gombafajtát, s kellõ mennyiségben bocsátotta a svájci Sandoz gyógyszergyár vegyészei rendelkezésére. Végül 1958-ban Hoffman-nak, a már akkor világhírû kémikusnak sikerült izolálnia a gomba hatóanyagát, amelyet a gomba tudományos, rendszertani neve után pszilocibin-nek neveztek el.
Minthogy a rendelkezésére álló különbözõ leírásokból nem tudta a gomba hatását egyértelmûen megítélni, ezért Hoffmann (mint írja) a kémiai kísérletek megkezdése elõtt önkísérletet végzett.
Errõl így számolt be az önkísérlet során készült jegyzõkönyvében:
"Körülbelül egy fél óra múlva a külvilág lassan idegen lett számomra. Minden mexikói jelleget öltött. Mivel hallottam már, hogy ez a mexikói eredetû gomba saját hazáját idézi fel az emberben, igyekeztem úgy szemlélni a körülöttem levõ világot, mint normál körülmények között. Ez azonban minden törekvésem, minden akaratom ellenére eredménytelen maradt. Akár nyitott, akár csukott szemmel, indián motívumokat, színeket láttam. Amikor a kísérletnél jelenlevõ orvos hozzám hajolt, hogy a vérnyomásomat megmérje, számomra úgy tûnt, hogy azték áldozópap, és egyáltalán nem lettem volna meglepve, ha elõvett volna egy obszidián kést, hogy elvágja a torkomat. Az volt a furcsa, hogy a helyzetet komolynak éreztem, mégis derültem azon, hogy hogyan lett kollégám német arcából tipikus indián ábrázat. A kábulat a tetõpontját a bevétel után kb. másfél óra után érte el. Hirtelen mintegy rohamszerûen formájukat és színüket változtató absztrakt képek tömege vonult el elõttem. Kb. hat óráig tartott ez az álomszerû állapot. Én azonban nem tudtam megmondani, hogy mennyi idõ telt el összesen. Amikor véget ért, úgy értékeltem, mint egy biztonságos és szerencsés visszatérést az idegen világból.
A késõbbi vizsgálatok az után kimutatták, hogy kis adag pszilocibin bevétele után 20-30 perc múlva kellemes, testi-lelki elernyedés következik be, de alig tapasztalhatók érzékcsalódások. Ha azonban az adag csak egy kicsit is nagyobb, akkor a lelki változások sokkal kifejezettebbek lesznek, tájékozatlanság térben és idõben. Az éntudat kezd különválni a testtõl, érzékcsalódások keletkeznek, és (ez keltette fel elsõsorban a pszichiáterek érdeklõdését) a múltból elfelejtettnek hitt emlékképek merülnek fel…
Már az indiánok teonanakatl fogyasztásáról készült régi leírások kiemelik azonban, hogy a kezdeti kellemes hangulatot követõ ébredést a csömör érzete jellemzi.
Természetesen azt is vizsgálták a kutatók, hogy vajon tiltó rendelkezéseken kívül nem volt-e más oka is annak, hogy az índiók nem lettek a gomba rabjai. Sokan arra a következtetésre jutottak, hogy igen, volt más ok is. Az índiók az esõs évszakban rendszeresen (de mértékkel) ettek a gombából ugyan, de a végletes és végzetes rászokástól megóvta õket az, hogy életmódjuk merõben más, mint a fehér embereké. Náluk a gomba vagy akár a többi hallucinogén anyag nem a mindennapok elõli menekülés eszköze volt, hanem kizárólag a vallási kultuszé, illetve a gyógyításé. Sõt az indián papok, varázslók megfigyelhették, hogy a gomba fogyasztása genetikai ártalmakat is okozhat. Csakis ezzel magyarázhatjuk azt a tilalmat, hogy a termékeny korban levõ házaspárok öt napnál rövidebb idõközben nem fogyaszthatták a gombát…
Noha a pszilocibin a központi idegrendszer mûkõdélében fontos szerepet játszó ingerületátvivõ anyaggal, a szerotonin-nal áll kémiailag közeli rokonságban, gyógyszertani hatásaiban mégis az LSD-hez hasonlít nagyon (hogy miért, azt késõbb fogjuk megérteni) pupillatágulatot, hidegérzést, hõemelkedést, szapora pulzust okoz.
A pszilocibinnal végzett kémiai vizsgálatok vezettek végsõ fokon az LSD, s a vele (mind hatásukban, mind kémiai szerkezetükben) rokon egyéb szintetikus kémiai anyagok elõállításához.