Gyógyító növények és szellemek
2009.09.19
Drogosok életéért küzd a titokzatos és félelmetes növény, az ayahuasca segítségével egy orvos terapeutákból és sámánokból álló csapatával Peruban, a világ egyik legnagyobb kokaintermelő országában, az amazonasi őserdőben.
Jacques Mabit doktor, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) immár Nobel-békedíjas szervezet egykori alapító tagja, 1992-ben nyitotta meg a Limától 800 kilométerre észak-keletre fekvő Tarapotóban a Takiwasi (Éneklő Ház) központot, amelyben évente 40 drogfüggőt kezelnek. Csak emlékeztetőül: az MSF megálmodója az egykori 68-as radikális diák, a jelenlegi francia külügyminiszter, Bernard Kouchner volt.
A francia orvos, aki az amazóniai sámánoktól és gyógyítóktól vett ihletet, állítja, hogy a növények szellemének tanítását követi, amelyekkel elmondása szerint képes kommunikálni.
Betegei, főleg szegény peruiak, de európaiak is akadnak közöttük, elsősorban olyanok, akik már többször megpróbáltak leszokni a kábítószerről. Az orvos elismeri, hogy a Takiwasiban előírt kilenc hónapos kúra rövid annak, aki 15 évig kábítószerezett, ennek ellenére pácienseinek 70 százaléka gyógyultan távozik.
A kezelés átlagosan 750 dollár havonta, de előfordul az is, hogy ha az orvos látja: betege valóban meg akar szabadulni függőségétől, ingyen is vállalja.
A drogosokat nagyon szigorú program várja: hajthatatlan diéta, rendszeres tisztítókúra, szauna és masszázs. Az elvonási tüneteket különböző gyógynövényekkel szüntetik meg, és a betegek csodálkoznak is, hogy egy idő után nem is hiányzik nekik a kábítószer. Azután, egy só nélküli diétát követően, találkoznak az ayahuascával, "az uralkodó növénnyel", amelytől, ha óvatlanul bánnak vele, akár meg is lehet őrülni. Éjjel, egy erdő közepén, a páciens
megissza a szent italt, miközben elringatja őt egy sámán szívbemarkoló éneke. A kilenc hónap alatt a drogfüggő 25-ször kap az "igazságszérumból", amely a gyógyítók szerint az erdő szellemeinek megnyilvánulása. Az ayahuasca hallucinogén hatása révén vizualizálni tudják egész életüket, és minden fájdalmas emléket kiirthatnak magukból. Itt is érvényes a gyógyulás egyik legrégibb törvénye: "Ismerd meg önmagad!" Testünkről van szó, amely nem más, mint az univerzum szomatikus írásképe, a beavatás eszköze, de nemcsak fizikai, hanem energetikai testünk is van, amely nemcsak térben, hanem időben is létezik, és utat mutat a generációk közötti emlékezethez.
Mabit spirituálisan erősen épít az amazonasi-andoki hagyományokra, amelyek szerint az elmúlt években megkezdődött a Pachacuti-korszak, amikor az utolsó inka uralkodó visszakapja egykor levágott fejét, és az energia és a tudás dimenziójában testesül meg. Mivel a világ energia-egyensúlya a végső határig kibillent, elérkezett az idő e folyamat megfordítására: eljönnek a Csakraunák, a "híd-emberek", akik az ősi tudást, köztük az örökösök nélkül maradt gyógyítók tudását közvetítik a modern világ felé. "A beavatás nehéz, mert szükségszerűen módosult tudatállapoton keresztül történik. Differenciálás, a valóság
defókuszálása más valóságok, egy sokféle valóság felé. A beavatást elutasító nyugati ember képtelen differenciálni, nem tudja megkülönböztetni azt, ami ő maga, ami benne van attól, ami rajta kívül áll" - hívta fel a figyelmet Mabit egy 2003-as genfi konferencián, rámutatva arra is, hogy a "civilizált embertől" sem idegen a spontán módosult tudatállapot, amelyet egy orgazmus vagy egy hosszan tartó tánc vált ki, csak éppen nem használják ki a benne rejlő lehetőségeket. Vannak szövetségesei, például Yves Hardel atya, aki korábban a dunquerque-i tengerészek lelki pásztora volt: ő a sámánizmust és a kereszténységet nem állítja egymással szembe, hanem úgy tekint rájuk, mint a "gonosz elleni harc" különböző útjaira.
Michel Sauvain gyógynövény-szakértő "mesternövénynek" tartja az ayahuascát, amely harmalinnak nevezett alkaloidákat tartalmaz. A sámánok, akik azt tartják, hogy általa kerülnek felszínre a többi növény gyógyító erényei, csakraunával keverik, hogy meghosszabbítsák hallucinogén hatását.
A növények orvosa szerint az ayahuasca nem okoz függőséget, és meggyőződése, hogy ha jól alkalmazzák, rendkívüli dolgok hozhatók ki belőle. A növény termesztése legális Peruban és a latin-amerikai országok többségében.
Míg az Andokban súlyos betegek gyógyulnak, a külvilágban tovább folyik az áldatlan harc a természetes drogok körül. Brit kutatók például azt bizonygatják, hogy a marihuána használata 40 százalékkal növeli az elmebetegségek kialakulásának veszélyét. A The Lancet című orvosi szaklapban megjelent tanulmányban azonban csak mintegy "lábjegyzetként" említették meg, hogy véleményük egyik támpontja az a feltételezés, hogy az említett betegek más drogokat is használnak, ha már a marihuánához nyúltak, és ez felszínre hozhatja a "rejtett hajlamokat".
Hollandiában, ahol egészen a közmúltig a "smart shop" nevű gyógynövényboltokban lehetett vásárolni "mágikus gombákat", a kormány elrendelte ennek betiltását. A fő hatóanyaguk, a pszilocibin 1971 óta nemzetközi tilalom alatt áll, ez ugyan Hollandiában is érvényes, de friss, csírázó gombákat mégis szabadon árusítottak azon az alapon, hogy lehetetlen megállapítani: mennyi hatóanyagot tartalmaz egy természetes módon nevelt gomba. A holland hatóságok néhány tragikus eset után léptek: először 2007 márciusában egy 17 éves francia lány leugrott egy háztetőről Amszterdamban és szörnyethalt, két hónappal később egy 22 esztendős brit turista egy szállodában rendezett ámokfutást, amelynek végén egy csukott üvegajtón akart kilépni és
összeszabdalta magát. Ezeknek és néhány hasonló ügynek óriási lett a sajtóvisszhangja, és mindenütt a pszichedelikus gombák kerültek a vádlottak padjára, holott kiderült, hogy az áldozatok vagy nagy mennyiségű alkoholt, esetleg más drogot is fogyasztottak a gomba mellett - ennek veszélyére a "smart-shopok" eladóinak kötelességük figyelmezteti - vagy pedig már korábban is voltak neurotikus problémáik. A gombák forgalmazói nemcsak várható anyagi csődjük miatt keseregnek, hanem attól is félnek, hogy elszabadul az illegális kereskedelem, a dealerek azt adnak majd el a gyanútlan turistáknak, amit akarnak, és senki nem kap hozzájuk használati utasítást. "Egyre több lesz a baleset, de azokat nem fogják gomba okozta ügyeknek elkönyvelni, miközben a politikusok diadalt ülnek" - figyelmeztetett Murat Kucuksen, az egyik legnagyobb hálózat tulajdonosa.
A "drogkultúra" is félelmet kelt: Pozsonyban 2007 májusában nyílt meg "A pápa füvezik" című, az ellenkultúra 1962 és 1972 közötti korszakát bemutató kiállítás - benne az a híres fotómontázs, amelyen Őszentsége II. János Pál pápa hamiskás hunyorítás kíséretében beleszív egy jointba - persze a szervezők rögtön szembetalálták magukat a szlovák katolikus püspöki konferencia és a kormány haragjával. A főpapok szentségtörést kiáltottak, míg a kabinet néhány szakpolitikusa máris az országban amúgy erősen terjedő kábítószer-élvezet propagandáját látta a tárlatban. A cím mellesleg David Peel brit rock-énekes egykori, hasonlóan nagy felzúdulást keltett dalára utalt. (Azóta már megszületett egy olyan honlap, amelynek címe: The Pope is The Dope - azaz a drog maga a pápa, és a címoldalon XVI. Benedek egykori főinkvizítor látható, lángoktól ölelten - de ez egy másik történet.)
Vannak azért más hangok is: a The New Scientist című tudományos folyóiratban a bonni egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a marihuána aktív hatóanyaga, a tetrahydrocannabinol (THC) képes mérsékelni az allergiás bőrreakciókat, valamint az asztma és az ekcéma tüneteit is. Remélhetően ezeket a felfedezéseket nem fogják úgy elfojtani, mint az indiai kendernek a rákos betegekre gyakorolt jótékony hatásairól szóló kutatásokat a még mindig egy 1937-es "rendőrtörvény" (és persze a fegyverkonszerneknél alig gyengébb gyógyszeripari lobby) fogságában lévő Egyesült Államokban. Közben San Franciscóban - hol is másutt? - beindult az Oaksterdam University-n egy kurzus, amelyen a marihuána termelését és forgalmazását tanítják. A kurzus szülőatyja Richard Lee, aki ifjúkorában még drogpasszerként kereste kenyerét, de korosodván inkább azt kezdte el kutatni, miként lehetne a kenderszármazékokat a gyógyíthatatlan betegek, rákosok, AIDS-esek fájdalmainak enyhítésére, valamint az emésztési zavarokkal küzdők gyógyítására fordítani. Mindehhez elsősorban hollandiai tapasztalatait kamatoztatta. Szerencsére Kaliforniában 12 éve egy népszavazással elfogadott törvény biztosítja a gyógyászati célokból való, receptre forgalmazható marihuána termelését. E kurzuson eddig 160-an kapták meg "a marihuána-termelés agrártudományának" diplomáját.
A reményeket azonban csökkenti egy legújabb "rémtett: az amerikai szervátültetéseket felügyelő országos szervezet, a United Network for Organ Sharing előírta a kórházaknak, hogy nem hajthatnak végre szervátültetést azokon, akik marihuánával éltek, még akkor sem, ha azt orvosi rendelvényre tették. Az embertelen rendelkezésnek már nevesített áldozata is volt: az 56 éves Timothy Garonnak sürgős májátültetésre lett volna szüksége hepatitis C fertőzése miatt. A seattle-i egyetemi klinika azonban kizárta őt ebből a lehetőségből korábbi marihuána-fogyasztása miatt. Arról természetesen nincsenek hivatalos statisztikák, hogy hány ember számára vált végzetessé ez a hatósági döntés.

A francia orvos, aki az amazóniai sámánoktól és gyógyítóktól vett ihletet, állítja, hogy a növények szellemének tanítását követi, amelyekkel elmondása szerint képes kommunikálni.
Betegei, főleg szegény peruiak, de európaiak is akadnak közöttük, elsősorban olyanok, akik már többször megpróbáltak leszokni a kábítószerről. Az orvos elismeri, hogy a Takiwasiban előírt kilenc hónapos kúra rövid annak, aki 15 évig kábítószerezett, ennek ellenére pácienseinek 70 százaléka gyógyultan távozik.
A kezelés átlagosan 750 dollár havonta, de előfordul az is, hogy ha az orvos látja: betege valóban meg akar szabadulni függőségétől, ingyen is vállalja.
A drogosokat nagyon szigorú program várja: hajthatatlan diéta, rendszeres tisztítókúra, szauna és masszázs. Az elvonási tüneteket különböző gyógynövényekkel szüntetik meg, és a betegek csodálkoznak is, hogy egy idő után nem is hiányzik nekik a kábítószer. Azután, egy só nélküli diétát követően, találkoznak az ayahuascával, "az uralkodó növénnyel", amelytől, ha óvatlanul bánnak vele, akár meg is lehet őrülni. Éjjel, egy erdő közepén, a páciens

Mabit spirituálisan erősen épít az amazonasi-andoki hagyományokra, amelyek szerint az elmúlt években megkezdődött a Pachacuti-korszak, amikor az utolsó inka uralkodó visszakapja egykor levágott fejét, és az energia és a tudás dimenziójában testesül meg. Mivel a világ energia-egyensúlya a végső határig kibillent, elérkezett az idő e folyamat megfordítására: eljönnek a Csakraunák, a "híd-emberek", akik az ősi tudást, köztük az örökösök nélkül maradt gyógyítók tudását közvetítik a modern világ felé. "A beavatás nehéz, mert szükségszerűen módosult tudatállapoton keresztül történik. Differenciálás, a valóság

Michel Sauvain gyógynövény-szakértő "mesternövénynek" tartja az ayahuascát, amely harmalinnak nevezett alkaloidákat tartalmaz. A sámánok, akik azt tartják, hogy általa kerülnek felszínre a többi növény gyógyító erényei, csakraunával keverik, hogy meghosszabbítsák hallucinogén hatását.

Míg az Andokban súlyos betegek gyógyulnak, a külvilágban tovább folyik az áldatlan harc a természetes drogok körül. Brit kutatók például azt bizonygatják, hogy a marihuána használata 40 százalékkal növeli az elmebetegségek kialakulásának veszélyét. A The Lancet című orvosi szaklapban megjelent tanulmányban azonban csak mintegy "lábjegyzetként" említették meg, hogy véleményük egyik támpontja az a feltételezés, hogy az említett betegek más drogokat is használnak, ha már a marihuánához nyúltak, és ez felszínre hozhatja a "rejtett hajlamokat".
Hollandiában, ahol egészen a közmúltig a "smart shop" nevű gyógynövényboltokban lehetett vásárolni "mágikus gombákat", a kormány elrendelte ennek betiltását. A fő hatóanyaguk, a pszilocibin 1971 óta nemzetközi tilalom alatt áll, ez ugyan Hollandiában is érvényes, de friss, csírázó gombákat mégis szabadon árusítottak azon az alapon, hogy lehetetlen megállapítani: mennyi hatóanyagot tartalmaz egy természetes módon nevelt gomba. A holland hatóságok néhány tragikus eset után léptek: először 2007 márciusában egy 17 éves francia lány leugrott egy háztetőről Amszterdamban és szörnyethalt, két hónappal később egy 22 esztendős brit turista egy szállodában rendezett ámokfutást, amelynek végén egy csukott üvegajtón akart kilépni és

A "drogkultúra" is félelmet kelt: Pozsonyban 2007 májusában nyílt meg "A pápa füvezik" című, az ellenkultúra 1962 és 1972 közötti korszakát bemutató kiállítás - benne az a híres fotómontázs, amelyen Őszentsége II. János Pál pápa hamiskás hunyorítás kíséretében beleszív egy jointba - persze a szervezők rögtön szembetalálták magukat a szlovák katolikus püspöki konferencia és a kormány haragjával. A főpapok szentségtörést kiáltottak, míg a kabinet néhány szakpolitikusa máris az országban amúgy erősen terjedő kábítószer-élvezet propagandáját látta a tárlatban. A cím mellesleg David Peel brit rock-énekes egykori, hasonlóan nagy felzúdulást keltett dalára utalt. (Azóta már megszületett egy olyan honlap, amelynek címe: The Pope is The Dope - azaz a drog maga a pápa, és a címoldalon XVI. Benedek egykori főinkvizítor látható, lángoktól ölelten - de ez egy másik történet.)
A reményeket azonban csökkenti egy legújabb "rémtett: az amerikai szervátültetéseket felügyelő országos szervezet, a United Network for Organ Sharing előírta a kórházaknak, hogy nem hajthatnak végre szervátültetést azokon, akik marihuánával éltek, még akkor sem, ha azt orvosi rendelvényre tették. Az embertelen rendelkezésnek már nevesített áldozata is volt: az 56 éves Timothy Garonnak sürgős májátültetésre lett volna szüksége hepatitis C fertőzése miatt. A seattle-i egyetemi klinika azonban kizárta őt ebből a lehetőségből korábbi marihuána-fogyasztása miatt. Arról természetesen nincsenek hivatalos statisztikák, hogy hány ember számára vált végzetessé ez a hatósági döntés.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.