Orichalcum Workshop Pszichedelikus Szellemi Műhely & Archívum

A New York Times magazinban nemrég megjelent egy hosszú, részletes cikk Dr Ecstasy-ról, Alexander Shulginról, aki a napokban ünnepelte a 79. születésnapját. Alexander Shulgin egymaga 200 pszichedelikus összetevőt talált fel, többek között 1976-ban az MDMA-t , az Adamet, másnéven az ecstasy-t. Az angol „psychedelic” (tudatmódosító) kifejezést Humphry Osmond, egy brit pszichiáter alkotta meg az 50-es évek végén, az „elmét megmutató” szótőből. Shulgin szereti az elmúlt 100 évet ezzel a történettel összefoglalni: „A XX. század elején még csupán két pszichedelikus összetevőt ismert a nyugati tudomány: a kanabiszt és a meszkalint. Kicsit több mint 50 év múlva az LSD, a pszilocilin, pszilocin, TMA, DMT alapú összetevők és más izomerek felfedezésével a szám majdnem húszra emelkedett. 2000-re már több mint 200 volt. Tehát látható, hogy a növekedés exponenciális." Amikor megkérdezték tőle, hogy ezek szerint akkor 2050-re 2000 féle lesz-e, mosolyogva azt felelte: „a dolgok állása szerint akár jóval több is”.

A Shulgin által előállított tudatmódosító szerek között vannak stimulánsok, depresszánsok, afrodiziáku- mok, empatogének, konvulzánsok , hallásmódosító szerek, olyan drogok, amelyek lelassítják vagy éppen felgyorsítják az időérzéket, érzelmi kitöréseket indítanak be, vagy olyanok, amelyek megölik az érzelmeket. Drake Bennett azt írja fent említett cikkében, hogy „az afrikai iboga szertartástól vagy a Navajo peyote rituálétól a 60-as évek LSD kultúrájáig, vagy a kender évszázados termesztéséig világszerte, a kémiai szerekkel elért alternatív tudat birodalma a történelmi előtti időkre vezethető vissza, és eddig elnyomhatatlannak bizonyult. Shulgin egyáltalán nem tartja furcsának azt, hogy ennek szentelje az életét. Inkább azt tartja furcsának, hogy más nem teszi ugyanezt.

Az első meszkalinos pszihedelikus tapasztalata után Shulgin rájött, hogy mindazt, amit a trip alatt látott és gondolt, „egy gramtöredéknyi fehér anyag idézte elő, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek az emlékek a fehér porban lettek volna benne... Rájöttem, hogy az egész univerzum benne van az elmémben és a lelkemben. Dönthetünk úgy, hogy megtaláljuk az utat hozzá, vagy úgy, hogy tagadjuk a létezését, de az bennünk van, és vannak anyagok, amelyek katalizálhatják az elérhetőségüket.”

Walter Benjamin az 1920-as években meszkalinnal és hasissal kísérletezett. Úgy vélte, hogy a képzeletbeli mámor, amit drogok vagy bármi más idéz elő, egy „profán megvilágosodást” okozhat és lerombolhatja a modern élet hipnotikus transzát. „Az olvasó, a gondolkozó, a cél nélkül csatangoló mind megvilágosodott, csakúgy, mint az ópiumfogyasztó, az álmodó vagy az extázisban lévő személy”, írta Benjamin. „ Nem beszélve a legrémesebb drogról, önmagunkról, amit magányunkban veszünk magunkhoz.”

W. Harman egy 1965-ben készült tanulmányában így ír: „Namármost, mi is az alapvető feltétele a hipnotikus jelenség előállításának? A legcsupaszabb egyszerűségében ez (a) egy sugallat forrása, (b), a személyiség mélyéről jövő hajlandóság a forrásból eredő sugallatok elfogadására. Ezek a feltételek bizonyára jelen vannak csecsemő és kisgyermek korunkban. A legtöbb dolog, amire általában véve úgy tekintünk, mint a kisgyermek nevelésére, annyit tesz, mint elfogadnia a sugallatokat a szülőktől és a kultúrától. A környezet által nyújtott sugallatok messzemenő elfogadása segíti elő a gyermek sikerét abban, hogy megtanuljon boldogulni a világban, de amennyiben a környezet nem megfelelő, ez okozhatja, legalábbis részben, patológiáját is. A helytelen sugallatok olyan személyiségzavarokhoz vezethetnek, mint például a túlzott bizalmatlanság és ellenségesség, vagy éppen az alacsony önértékelés és az alkalmatlanság bénító érzése, fóbiák, és így tovább.

A következtetés egyértelmű. Mi mindannyian hipnotizáltak vagyunk csecsemőkorunk óta . Ez a tény se nem jó, se nem rossz. Ez csupán az élet egy szükséges része – alapvető alkalmazkodásunk a kultúrához, amibe beleszülettünk. És ez csak egy más módon tekintés valamire, amit régóta ismertünk és másként neveztünk. Például kulturalizációnak. Azonban nem vesszük eléggé figyelembe ennek jelentőségét. A szükségszerű következmény az, hogy nem úgy érzékeljük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot, amilyen az valójában, hanem úgy, ahogyan sugallták, hogy érzékelnünk kellene. Korlátaink elsősorban nem velünkszületettek, hanem mások sugalmazására fogadjuk el őket. Általában nem vagyunk tisztában ezzel, de ez is a tény is csak része a hipnózisnak.”

A „modern élet hipnotikus transza” a kapott véleményekből és azokból a szokásmintákból épül fel, amik kondicionálják környezetünkre adott reakcióinkat. A buddhista meditációs gyakorlatok legfőbb célja az, hogy lebontsák a reakciók szokásmintáit, mígnem az illető szívbőljövően tud válaszolni arra, amit az itt és most igényel. Ezután a reakció szót a szívtelen, figyelmetlen, automatikus szokásra használják, és a válasz kifejezéssel utalnak arra, ami frissen, őszintén, az adott szituációnak megfelelően merül fel. A reakció nem érzékeny a jelen realitásra, az csak egy múltban gyökerező, automatikusan beprogramozott visszavágás.

A pszichedelikus élmények olyan kérdéseket idéznek elő, mint például „Ki vagyok?” vagy „Mi vagyok” vagy „Honnan tudom, hogy tudom?” vagy „Milyen bizonyosságot tudok egyáltalán találni?” vagy „Hogyan lehetek abban biztos, hogy épelméjű vagyok?” Azok a dogmák, aminek megfelelően vezette az illető az életét addig, elpárolognak, és hirtelen lehetőségekkel, bizonytalansággal, kétséggel szembesül, mintha első alkalommal találkozna a világgal. Olyan érzés ez, mint amikor az ember egy újfajta szabadságra ébred, egy új önbizalomra, az ember saját maga tapasztalatára. Amikor nem bízom önmagamban, miben hihetek? Benned? Egy férfiban? Egy nőben? Esetleg az Egyesült Államok elnökében?

Egy pszichedelikus élmény során az ember elkezdi megtanulni, hogy megnyíljon egy tágabb értelemben vett szeretet tapasztalata előtt, a szeretet lehetőségének. Úgy tűnik, mintha a szeretet átívelne téren és időn, csakúgy mint érzéseken és érzelmeken. A hit és a remény alapjai a szeretet elvárásai. Az ember megpillant egy olyan életmódot és döntéshozatalt, ami szereteten és vágyon alapszik és nem félelmen vagy elkerülésen.

A nyugati pszichiátria nagyjából úgy jellemezhető, mint egy állatorvosi gyógyszer kalitkába zárt, bebörtönzött teremtmények számára. A gyakornokokat arra tanítják, hogy ne beszélgessenek a skizofrénekkel , mert az csak felizgatná őket . Be kell venniük a gyógyszerüket még akkor is, ha nem akarják. Az orvos a szakértő, a páciensnek át kell adnia magát a tudós-doktornak, aki majd megjavítja őt, mint ahogyan egy szerelő megjavítja az elromlott autót.

A buddhista pszichológia radikálisan ellentétes ezzel: arra biztat, hogy szeresd önmagad, mert egyedül a szeretet hozhat megértést. Szeresd, ismerd és fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy, igaz léteddel. Ezután pedig minden energiádat arra fordítsd, hogy teremts vagy találj magadnak egy olyan környezetet, ami illik hozzád, mint egy kesztyű az ujjaidra. Ha szenvedsz, az azért van, mert a környezeted nem megfelelő, és nem azért, mert rossz, őrült, vagy beteg vagy. Ez forradalmi, merthogy arra bátorít embereket, hogy minden egyes szituációban etikát és politikát fedezzenek fel, ahelyett, hogy megaláztatásokat szenvednének el és szégyellnék magukat, vagy alkalmatlannak éreznék magukat, amiért nem tudnak valamivel könnyebben megbírkózni.

Így nem csoda, ha a pszichedelikus szerek tiltottak, és hogy kereskedelmük és fogyasztásuk bűncselekménynek számít. Már tartok attól, hogy egy nap betiltják majd a Vipasszana meditációt is, mint államellenes összeesküvést. A figyelmesen végzett meditációk éleslátása, ugyanúgy, mint a pszichedelikus utazások, felszabadítják az embert a szolgálatkész zombiságból, ami beleillik a társadalom zökkenőmentes működésébe, amit az a néhány ember irányít, akinek megvan hozzá a hatalma és pénze.

A pszichiátriai gyógyszerek elősegítik, hogy működni tudj embertelen körülmények között is, egy kis darab elégedettséggé ringatva, leszívva az energiádat, ami a környezeted vagy körülményeid megváltoztatásához kellene. Tehát, ezek a szerek könnyen hozzáférhetőek, ha nem kötelezőek.

Minek és kinek kell alkalmazkodnia mihez és kihez? Amikor egy édesanyának van lehetősége önmagának és kisgyermekének szentelni magát, a gyermek szeretettnek, támogatottnak, szívesen látottnak érzi magát. De ha az édesanya figyelme elterelődik kisbabájáról a mindennapi megélhetésért való küzdelem miatt, akkor túl korán fogja arra kérni gyermekét, hogy alkalmazkodjon hozzá, s így a kisbaba úgy érzi, ő nem szívesen látott, terhes, nem kívánatos az anya számára, s gyanakvóvá, bizalmatlanná, rémültté válik.

Amikor zavart, döbbent vagy elviselhetetlenül megbántott vagyok, remélem, hogy azok, akik segíteni próbálnak nekem, nem fognak arra kényszeríteni, hogy alkalmazkodjak a világhoz, hanem lesznek annyira könyörületesek, hogy a világ egy kis darabkáját olyanná igazítják, amire nekem lehet szükségem ahhoz, hogy teljesnek és egészségesnek és jól érezzem magam.

Fordította. Tímár Kati

Forrás: http://www.soteria.hu/