Orichalcum Workshop Pszichedelikus Szellemi Műhely & Archívum

Habár a szívem mélyén szkeptikus tudós vagyok, végrehajtottam saját érdekemben néhány ad hoc „divinációt”, melyek érdekes eredményeket hoztak. Például olyankor, amikor egy halasztást nem tűrő kérdést szeretnék megválaszolni, vagy valaminek a helyét megtalálni, amit elhagytam, néha azt a megoldást választom, hogy elalvás előtt a problémára fókuszálok, és a válasz gyakran ki is derül reggelre. Még egy papír jegyzettömböt is tartok az ágyam közelében, hogy az éjszaka közepén megjelenő gondolataimat feljegyezzem. Úgy tűnik, a tudattalannak olyan információkhoz van hozzáférése, amelyekhez a tudatos elménknek nincsen, és az alvás, az álmok esetenként felhasználhatóak arra, hogy hozzáférjünk azokhoz az információkhoz. Esetenként absztraktabb divinációkat is végzek; ilyenkor az elmémben port és szennyet szórok a szélbe, és magam elé képzelem a belőlük összeálló színeket. A létrejött színek szépségükben bizonyos tervekhez, megoldásokhoz kedvező ötletekkel járulnak hozzá. Például, egy csinos, ibolyaszínű, szimmetrikus mintázat kedvezően hat, míg egy mocsaras, sötét, sűrített rendszertelenség előnytelenül. Ez a vizualizációs, színeket szóró eljárás eleinte bonyolultnak tűnhet, mégis rendszeresen gyakorlom az efféle módszereket elalváskor, szintúgy, mint egymást váltó képek, például lovak forgatagát elképzelve, vagy, hogy egy medencényi fekete folyadékban süllyedek a víz felszínét szemlélve, amíg az mérföldekre távolodva fényes, fehér réssé szűkül felettem. Tudom, hogy elég furán hangzik, de hangsúlyozom, valószínűleg működik, mert tudattalanul hozzáférek azon információkhoz, amelyek aligha sejlenek át tudatos elmém felszínén.

Mielőtt a DMT-t és az egyéb pszichoaktív drogokat tárgyalnánk, fel szeretném hívni olvasóim figyelmét arra, hogy Marcel Proust szintén a „transzcendenciát” kutatta, amely kifejezés Karen Armstrong értelmezésében az a fajta „nagyrabecsülés, ami az élet misztériumán való elmélkedéskor ébred bennünk”, a tisztelet egy formája, ami „a numinózus univerzális, emberi megtapasztalásából ered… egy hatalmasabb és kimondhatatlan valóságban való elmerülés megélése”. Proust „drogja” egy formájában fésűkagylóhoz hasonló madeleine sütemény volt. Az eltűnt idő nyomában című regényében Proust édesanyja madeleine-t és hársfateát kínál neki. Amint a süteménybe harap, egy új valóság villámlik fel benne. Egyszerre felülemelkedik időn és téren, míg emlékei kivirágzanak elméjében:

„abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam… S hirtelen megjelent az emlék. Ez az íz annak a darabka madeleine-nek az íze volt, amit Combray-ban, vasárnaponként Léonie néném szokott adni, ha felmentem köszönni a szobájába, miután előbb beáztatta a teájába vagy a hársfateába… és a falu lakói és apróka házaik, és a templom és egész Combray, és a város környéke, mindaz, ami formát nyer, mindaz, ami szilárddá válik, város és kertek így szállnak fel az én csésze teámból.”

Az újszerű „szenzációk” elárasztják Proustot, miközben hirtelen közömbössé válik az élet minden fordulata iránt, és annak rövidsége egyszerű káprázattá válik számára. Intenzív szeretet tölti el. Ahogy írta, ez a rejtélyes, „értékes eszencia” nem őbenne volt, hanem ő maga volt az. Talán ez az, ami az élet valójában kellene, hogy legyen: egy csodáról csodára jutó hosszadalmas utazás. Oly sok ember életén haladunk át, és alig lassítunk, hogy jelenlétüket élvezzük. Túl sokat foglalkozunk a múlttal, újabb fiatalkori napokat kívánva s attól a vágytól égve, hogy kijavíthassuk hibáinkat. Szintén sok időt fecsérlünk a jövőt fontolgatva, anélkül, hogy élveznénk a jelent.

Eleinte akkor kezdtem érdeklődni az elme, és a más valóságokba nyíló pszichedelikumok iránt, amikor elmerültem Huxley Menny és pokol című írásában. Huxley úgy hitte, a komolyan gondolkodó egyének meszkalinhoz, vagy hasonló anyagokhoz fordulhatnak, ha közelebb szeretnének kerülni Istenhez:

„Kizökkenni a megszokott észlelés kerékvágásából, néhány időtlen órán keresztül szemlélni a külső és belső világot, nem oly módon, ahogy a túlélésért rögeszmésen küzdő állat, se nem úgy, mint a szavak és fogalmak börtönében élő ember, hanem akképpen, ahogy a Szabadjára Engedett Szellem közvetlenül és szabadon látja – felbecsülhetetlen értékű élmény mindenki, de különösen az értelmes emberek számára.”  

Ayahuasca bevezetés

Christian Ratsch egy színes egyéniség, derékig érő hajjal és hosszú szakállal, aki másokkal egyetemben azt állítja, hogy a „megvilágosodás” nem igényli a hosszú, meditációval töltött évek gyakorlatát, ugyanis releváns drogok agyi interakciói révén is elérhető. Az elme számos felfedezői számára a megvilágosodás egyik legnépszerűbb útja az ayahuascán át vezet, egy amazóniai DMT tartalmú növényből készített italon keresztül. Az 1950-es években William Burroughs, a Meztelen Ebéd szerzője felkutatta a pszichedelikumot Dél-Amerikában, majd később úgy fogalmazott: „Nincs mitől félni. Az ayahuasca tudatállapotod alaposabb, mint a normál tudatállapotod…” Módosult állapotában „lárva formájú” lényeket látott „kékes ködben” elhaladni a szemei előtt.

Néha, a víziók, amelyeket DMT-hez hasonló pszichedelikumok használatakor látunk, olyan valóságosak, visszatérő motívumaikban olyan részletgazdagok, hogy elképzelem, amint a jövőben egy napon eljutunk odáig, hogy agyi stimulációk és drogok kiaknázása nyomán rendszeres átjárást nyerünk hétköznapi valóságunkkal azonos érvényű más valóságokba. Tudom, hogy eléggé elbizakodottnak tűnik, de hiszem, hogy ez a régi elképzelés további tanulmányozást igényel.

DMT, Mózes és a transzcendencia nyomában - Az üvegkrizantémon túl

A Huxley által említett rejtélyes, időtlen és valóságos mezők légkörébe beavató DMT molekula (N, N-Dimetiltriptamin) profi és amatőr kutatókat egyaránt különös hatásaival kapcsolatos kérdések elé állít. Hamarosan kitérünk a DMT-verzum titokzatos lényeire is. A DMT fogyasztói gyakran átmennek néhány stádiumon, mielőtt misztikus lényekkel találkoznának. Sok esetben a „pszichonauták” előtt eleinte az „üveg krizantém” rajzolódik ki, körkörösen összefonódó mintáiban, káprázatos színeiben. A krizantém néha egy boltozatos mennyezetet, vagy egy ékesített dóm látványát ébreszti az utazókban, akik úgy érzik, mintha egy arany tölcsér szívná be őket, amely egzotikus elemekben, rúnákban, hieroglifákban, vagy héber írásjelekben bővelkedik. Bizonyos okból kifolyólag a nyelv koncepciója és az ábécék mindenütt felbukkannak a DMT-verzumban. Rick Strassman egyik alanya olyan karaktereket látott, amelyek „mintha az orosz és arab írásjelek, illetve rúnák kereszteződései lettek volna”. Az alany úgy érezte, hogy az írás fontos, véletlenül sem rendszertelen információkat rejt. Egy másik alany mindenfelé számokat és betűket észlelt. Vannak, akik mexikói képírásokat láttak. Legtöbbjüknek az az érzése támad, hogy egy független és konstans valóságról van szó, amely folyamatosan fennáll és előrehalad a nélkül is, hogy figyelmüket odairányítanák. Eme realitás a miénknél jóval valóságosabbnak tűnik. Daniel Pinchbeck például meg van győződve arról, hogy a DMT-verzum nem pusztán egy hallucináció. Azt írja: „Elképzelhetetlennek tartottam, hogy az elmém bármilyen szinten is megalkothatta volna azt, amit láttam. Nem mentális projekció volt. Ez nem csupán egy agyi struktúra volt, amit a drog valamiféleképpen felhasznált. Ez egy nem emberi valóság volt, amely a fizikai világnál mélyebben létezik.”

Strassman megkísérelte növelni a dózist alanyainál. Egyik önkéntese úgy fogalmazott: „0.4-ig még lehetsz ateista” - a 0.4 mg/kg-os dózisra utalva. Azon túl a pszichonauta számára már bizonyossá válik, hogy létezik valami „igazi” a mi világunkon kívül. A DMT látomásokat nem csupán a szem pálcikáinak és csapjainak kaotikus tüzelései eredményezik, abban az értelemben, hogy az utazó nem pusztán színes vonalak és foltok forgatagát és összefüggéstelenül csapongó képvilágát tapasztalja. A DMT használói szorosan összefüggő, részletekbe menő motívumokkal találkoznak, mégpedig ékszerekkel díszített városokkal, jaguárokkal (vagy egyéb macskákkal), templomokkal, aranyfényudvarban, glóriával megjelenő emberekkel, aranyozott tárgyakkal. Ezeket a komplex objektumokat rendszerint különböző beállítottságú és kultúrájú utazók észlelik. Nyilvánvalóan tehát eme összetett látomások aligha a szem szenzorális inputjának külvilágból érkező torzításából fakadnak. Ennél valami komplexebb dologról van szó. De mégis miről?

A földönkívüliekkel való találkozások jelensége más fényben tűnhet fel számunkra azok után, hogy tudatában vagyunk a DMT különös tulajdonságának, hogy karikatúraszerű idegen lények és manók vízióit képes ébreszteni. Ha az endogén DMT szintje megváltozik az agyban, hasonló látomásokat produkál. Így hát a nagy kérdés az, hogy van-e valami „érvényességük” ezeknek a különös jelenéseknek?

Az én feltevésem az, hogy a régiek, úgy tűnik, az endogén DMT miatt erősebb kapcsolatban voltak Istennel, és több látomásuk volt, mint nekünk manapság. Mózest, Ezékielt és Jézust talán nagyobb mértékű tobozmirigyi DMT termelés jellemezte, mint a legtöbb embert. Isten talán befolyásolta Mózes DMT-szintjét, hogy segítsen neki hidat verni eme világ és az ezen túli világ között. Feltettem ugyanezt a kérdést Dennis McKenná-nak, aki mint etnofarmakológus, már több mint 20 éve tanulmányozza a növényi hallucinogéneket. 1975-ben közösen írta meg bátyjával, Terence McKenná-val a The Invisible Landscape (A Láthatatlan Vidék) című könyvet. A könyv az amazóniai hallucinogénekkel kapcsolatos vizsgálatait részletezi. Ezt írta nekem:

„Cliff, az a véleményem, hogy evolúciós értelemben valószínűtlen, hogy kevesebb DMT-t állítunk elő, mint elődeink. Az viszont már valószínűbb, hogy a régieket alapvetően nagyobb tobozmirigyi aktivitás jellemezte, mert nem egy mesterségesen megvilágított környezetben éltek. A fény elpusztítja a melatonint, a melatonin viszont az 5-MeO-DMT és a pinolin tobozmirigyi elővegyülete. A pinolin egy béta-karbolin, mely el tudja tolni a szerotonin metabolizmusát a „metilációs ösvény” irányába, amikor normális körülmények között MAO (monoamin-oxidáz) általi lebontásra kerülne. Az egyik ok, amiért, véleményem szerint, a modern ember annyira szar helyzetben van, az, hogy soha nem tapasztalunk teljes sötétséget; így a tobozmirigy nem működik megfelelően, nem alszunk megfelelően, és az ezt támogató gazdag álomélettel sem rendelkezünk. Ez tehát egy ésszerű alapot nyújthat az ötleted alátámasztására.”

Az elme antipódusai

Amikor a használó interakcióba kerül egy entitással a DMT-verzumban, ezek a lények időnként azt mondják a pszichonautáknak, hogy „már várták őket”. Ismét hangsúlyozom, hogy a látomások rendszerint nagyon hasonlóak, és különböző társadalmi helyzetű embereknél, az amazóniai bennszülöttektől kezdve a New York-i lakosokig mindnél hasonlóképp mutatkoznak. Az álmoktól eltérően - amelyeknek ismétlődő, jellegzetes témáihoz és tárgyaihoz az álmodó hozzászokott – a legtöbb pszichonauta számára a templomok, az arany és a pumák látomása nem éppen közönséges velejárói hétköznapjaik világának. Shanon kijelenti:

„Amennyiben az ayahuasca élmények közös vonásait nem magyarázzák az általános pszichológiai terminusok, akkor talán nincs más választásunk, mint a belső tartományból a külső felé mozdulni és számba venni ama lehetőséget, hogy ezek a hasonlatosságok egy másik, „extra-humán” birodalom jelenlétét igazoló motívumokat tükröznek.” – Az elme antipódusai

A DMT-verzum palotáinak lakói

Számtalan leírást kutattam fel a DMT lények megjelenésével kapcsolatban. Rendszerint manószerű, földönkívüli vagy angyali külsővel, illetve meghatározatlan nemmel ruházzák fel őket. Némelyiknek több arca is van. Egyesek fényből állnak. Vannak, amelyek úgy tűnnek, mintha a háttérben testet öltenének, majd sokszorosítanák magukat. Nagy részük a jellemzések alapján: robot, lárvaszerű lény, idegen űrrovar, android, gépmanó, bohóc, törpe, imádkozó sáskaszerű lény, illetve tündér. Vajon miért számol be ennyi látomás rovarokról és sáskákhoz hasonlítható lényekről? Rengeteg olyan leíráson átrágtam magam, mint például „drágakőből álló rovar”, „manószerű rovar”, „tücsökszerű lény”, „gépszerű rovar”, „poloskaszerű bogár”, „bölcs sáska” és „skarlátpiros díszruhájú sáskák”. A természetbúvár és író, Maurice Maeterlinck egyszer úgy fogalmazott: „Van valami a rovarban, ami a mi világunk szokásaitól, hangulatától és pszichológiájától idegen, mintha egy másik bolygóról jött volna; rendkívülibb, energikusabb, esztelenebb, kegyetlenebb, pokolibb a sajátunknál.”

Valóban, ez a bogaras rögeszménk áthatja az álmainkat és a tudományos-fantasztikus szórakoztatás atmoszféráját is. Úgy tűnik, a DMT lények esetében mindenkinek megvannak az egyéni perspektívái. Az antropológus, Michael Harner egy madárfejű emberrel találkozott, aki elmagyarázta neki, hogy ők az igazi istenei valóságunknak. Különböző amazóniai törzsek, mint például a szekoják, kifejezetten abból a célból isznak ayahuascát, hogy mennyei lényekkel kommunikáljanak. A manószerű teremtmények zöme a régi kelta meséket idézi a kutatókban, amik tündérekben és manókban bővelkednek. Nem több mint száz évvel ezelőtt, a brit és francia vidékek kelta kommunái hittek abban, hogy ezek a lények valóban léteznek. Megannyi pszichonautának támad az az érzése, hogy ezek az entitások - néha komplex gépezetekkel körülvéve – technikusok, akik a valóság tényleges szerkezetét felügyelik és folyamatos megfigyelés alatt tartják. Daniel Pinchbeck úgy érezte, mintha egy „idegen intelligencia” futna át rajta az idegrendszerét vizsgálva. Olyan volt, mintha ő egy számítógép lett volna, az ayahuasca pedig egy „vizsgálatokat és javításokat végrehajtó program”.

A DMT palotákra visszatérve, ne feledjük, hogy a Gyűrűk ura bonyolult épületeinek architektúráját idéző építményektől zsúfolt egész városok láthatóak a DMT-verzumban, de azoktól valamelyest kínai vagy arab kinézetük miatt eltérnek. Ezek a városok és helyek olyan emberek elméjében jelennek meg, akiknek nincsenek előzetes elképzeléseik arról, hogy mit is fognak látni. A városok műalkotásai aranyból, bronzból és kristályokból épülnek fel. Járműveket is gyakran látni a DMT látomásokban, kocsikat, hajókat és űrhajókat - némelyik gazdagon díszített. A járművek talán metaforák, amelyek arról árulkodnak, hogy "Igen! Egy fantasztikus utazáson vagy. Utazz velem!" A forgó kerekek és a több arcú lények gyakoriak, akárcsak Ezékiel könyvében, 1: 15-22-nél:

„Amikor pedig az élőlényeket szemléltem, a földön az élőlények mellett négy oldalt egy-egy kerék látszott. A kerekek és a szerkezetük olyannak látszott, mint a tarziskő ragyogása; mind a négynek hasonló alakja volt; olyannak látszottak és a formájuk olyan volt, mintha kerék volna a kerék belsejében. Mind a négy oldaluk irányában mehettek, amikor mentek, így nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. A kerekek talpát és magasságát rettenetes volt nézni. Mind a négynek egész felülete köröskörül telve volt szemekkel. Miközben pedig az élőlények jártak, forogtak mellettük a kerekek is; és amikor az élőlények felemelkedtek a földről, felemelkedtek egyszersmind a kerekek is. Akármerre akart is lélek járni, amikor a lélek elindult, felemelkedtek egyúttal a kerekek is és követték őt ugyanoda, mert az élet lelke volt a kerekekben. Ha azok mentek, ezek is mentek; ha azok álltak, ezek is álltak; és ha azok felemelkedtek a földről, egyúttal felemelkedtek a kerekek is és követték őket, mert az élet lelke volt a kerekekben. És az élőlények feje fölött az égboltozathoz hasonló valami volt; olyannak látszott, mint a kristály, félelmetes volt, és kiterjeszkedett fenn a fejük fölött.”

Bizonyos értelemben a DMT, akárcsak a bibliai nyelvezet, transzcendens elképzelésekkel tüzeli az elmét, melyek angyali létformákat és templomkat tárnak elénk. Na de miért lát oly sok ember gépmanókat, palotákat és macskákat? Lehetséges, hogy az elme rendelkezik olyan kikoptatott ösvényekkel, melyeken hajlamosak vagyunk átjárni olyan esetekben, amikor szemellenzőinket eltávolítottuk, akárcsak az egerek, amikor kiiktakják génjeiket? Az emberek, úgy tűnik, arra lettek programozva, hogy a transzcendenst kutatssák és Isten létén merengjenek. Shanon szerint az emberi lények arra hivatottak, hogy művészetet teremtsenek és a szakralitásnak hódoljanak. Amennyiben a DMT válaszul szolgál arra, hogyan épül fel az elménk, ez esetben a Homo Sapiens talán azért lett megteremtve, hogy palotákat és templomokat építsen, és hogy elragadtassa magát arannyal és csillogó ékkövekkel. Így tehát a gazdagon díszített, megindító templomok felhúzásának hosszú történelme azért indult útnak, mert elméink az efféle művek és építmények létrehozására lettek hangolva.

„Az ékkövek elsősorban a kultúrán és időn átívelő, csaknem globálisan megszabott értékükre hívják fel a figyelmemet. Talán Aldous Huxley volt az, aki előállt azon elképzeléssel, mely szerint az anyagi világ csillogó tárgyai a megváltozott tudatállapotokban tapasztalt élénkebb szín- és fényérzékelésre vezethetők vissza, és valahányszor belebotlunk eme ékszerszerű világba, az mindannyiszor a transzcendenciát szimbolizálja.” - Jamie Forbes

Az egymástól merőben eltérő fogyasztók DMT vagy ayahuasca élményeiben felbukkanó figyelemre méltó hasonlóságok ellenére, véleményem szerint a fogyasztó személyisége, reményei és álmai, élményének sajátos jelentését eredményezik. Egy 18 éves úszómester látomásai, aki egy San Franciscó-i rave partyn fogyasztott ayahuascát, egészen más színezetűek lesznek, mint egy mozarabokat tanulmányozó szerzetesé a Capilla Mozarabe katedrálisban, vagy egy fizikusé, aki kvantumgravitációval és időeltolódással, illetve a Calabi-Yau elméletével foglalkozik, ami azt feltételezi, hogy tízdimenziós univerzumban élünk. John Horgan a Rational Mysticism-ben (Ésszerű titokzatosság) eljátszadozik azzal a gondolattal, hogy neuroteológusok egy napon felfedezhetnek egy, ahogyan ő nevezi „szuper pszichedelikumot" vagy „Isten gépet", amely képes lesz az endogén DMT agyi termelését megnövelni. Ha létezne felemelő, misztikus tapasztalatokat biztonságosan indukáló technológia, vajon miként hatna a civilizáció jövőjére nézve? Rick Strassman egy genetikalilag módosított vírust vízionál, amely bekapcsolja metiláló enzimeink egy részét és megnöveli az endogén DMT termelődését. Ha ez a vírus társadalmilag elterjedtté válna, a Horgan-féle „Isten-gép" még ebben az évszázadban megvalósulhat.

Személyes levelek DMT-használóktól

Sok levelet és e-mailt kaptam azoktól, akik megírták a DMT-verzumban szerzett személyes tapasztalataikat. Például, Roger egy olyan lényt látott, amelynek bőrét gyönyörű, színes, mozgó szelvények alkották. Egészen valóságosnak tűnt a látomás, amint az entitás vigyorgott és forgó, cikázó elemeket mutatott be neki. Roger egyaránt érezte kisebb, láthatatlan lények jelenlétét, akik a testén vizsgálódtak. Ezt a DMT találkozást a mai napig élete legjelentősebb történésének tartja.

Olly azt írta nekem, hogy a DMT-hez hasonló DPT-vel szerzett tapasztalatot. Manókkal találkozott, akik bár "kellemes természetűek voltak, kifejezetten rossz humorérzékük volt". Amikor a manókra próbált fókuszálni, elhalványultak, viszont ha ellazult és nem tett komoly erőfeszítést, hogy lássa őket, újra feltűntek. Azt írja: "Ezek a DPT manók igencsak szórakoztatónak találták minduntalan hiábavaló erőfeszítéseimet, hogy tisztán lássam őket; mintha azt üzennék, "Kapj el, ha tudsz!".

Egy barátom megosztotta velem csoportos DMT utazásának élményeit, amelynek során több emberrel kézenfogva és egy „guide” verbális közreműködésével együttesen utaztak. Az egész álomcsapat visszatért az univerzum kezdetéig, és mindannyian megtapasztalták a bolygók és egyéb égitestek formálódását, majd megélték az emberiség születését. Beszámolt az egyik álmáról is, amiben egy DMT élménye volt, és úgy tűnt, mintha ugyanazokon az „ajtókon" át vezetett volna, mint az eredeti DMT élménye. Lehetséges, ha az agy egyszer már meg lett alapozva, fel lett készítve, akkor

egyszerűen az álmokon keresztül is végre lehet hajtani további utazásokat a DMT-verzumba. A barátom a következőt mesélte: „Több alkalommal kísérleteztem DMT-vel és azt találtam, hogy az elme igazán rendkívüli szegletébe nyújtott betekintést azon abszurd, ám annál inkább meggyőző szenzációval együtt, hogy a DMT-verzum sokkal közelebb áll a valósághoz, mint a szokványos hétköznapi valóság. Azt a különös benyomást keltette bennem, hogy a mindennapok élménye inkább úgy írható le, mint egy éppen zajló hallucináció, és a valóságról kapott "elgörbült" kép, amit a DMT hatása alatt megéltem, valójában hitelesebb volt."

Egyik munkatársam, nevezzük „Tripszinnek", azt állítja, hogy a lények, melyekkel a nappalijában találkozott, „fénylények" voltak. 1996-ban találkozott velük miután DMT-t használt, ám egészen extrém fényviszonyok élnek az emlékei között. Négy entitás testet öltött, mintha átlagos emberi alakokat körvonalaztak volna. A kontúrok közt fény ékeskedett. Teljesen igazinak tűntek számára, minden addigi álmánál élénkebb volt. Telepatikusan kommunikáltak vele és azt mondták, nincs mitől félnie. Tudták, hogy ez az ő beavatása, és vele együtt ünnepeltek és örvendeztek. Arra bíztatták, hogy folytassa a „keresést”. Tripszin úgy érezte, mintha egy AM középhullámú csatornára hangolt rádiójel lett volna, és az élményt állomáskereső hangok színezték. Amint „be lett hangolva”, már egy másik helyen volt. Ami ezután következett, az egészen olyan volt, mint egy tipikus földönkívüliek általi elrablásos történet. Egy asztalon találta magát kifeszítve, felfelé nézve valami idegen világban, két lénnyel szemben. Egyikük azt mondta, Tripszin még nem készült fel, mire a másik egyetértett. Aztán visszairányították a nappalijába. A történtek mélyen befolyásolták látásmódját, ahogyan a világra és az életére tekint.

Hogyan érthetnénk meg kollégáim tapasztalatait? Vajon a valóság, vagy az elme működéséről árulkodnak, vagy mindkettőről? Alan Watts (1915–1973), aki vallástudományból mesterszakon végzett és doktorit szerzett teológiából, így fogalmazott:

„Hogy az érzékeinket egy külső eszköz, például mikroszkóp, vagy egy belső, például pszichedelikus drogok segítségével tesszük élesebbé, lényegében nincs különbség. Ha a drog sérti az elme méltóságát, a mikroszkóp sérti a szemét, a telefon a fülét. Ezek a drogok nem juttatják az embert semmilyen bölcsességhez, mint ahogy a mikroszkóp sem ad tudást önmagában. A bölcsesség nyersanyagát nyújtják csupán, és azáltal válhatnak az egyén hasznára, hogy beépítheti viselkedésmintázatába és tudásának egész rendszerébe mindazt, amit feltártak számára.” - Az öröm kozmológiája

Néhány szó a „szkeptikus” James Kenttől

James Kent elárulta nekem, hogy annak idején gyakran utazott DMT-vel, ismerte a késői Terence McKennát és interjút is készített vele, jó barátja Rick Strassmannak, valamint az utóbbi tizenöt évben részletesebben is tanulmányozta a DMT-t. Ő személy szerint nem hiszi, hogy a DMT portál lenne egy másik dimenzióba, és azt sem, hogy a szó szoros értelmében kapcsolatot létesítene manókkal és idegen entitásokkal. Elképzelése szerint, amikor DMT kerül az agyba, ugyanolyan perceptuális módosulás áll be, mint amikor egy sor komputer kód beillesztésre kerül egy programba, drasztikusan

megváltotztatva az információ megjelenését a számítógép képernyőjén. Arra is rámutat, hogy a földönkívüliek és a manók feltűnése, vagy az Isten(ek) jelenléte nem pusztán a DMT fogyasztók sajátossága. Ugyanis józan emberek, akik sosem próbálták a DMT-t, rendszerint efféle jelenségekről számolnak be, amit általánosan a pszichózis egy tünetének tekintenek. Friss kutatások kimutatták, hogy a temporális lebeny egyes részeinek stimulálása révén az alany megbízhatóan reprodukál egy isteni, angyali jelenlétnek vagy megfigyelésnek az érzetét.

Kent látta a manókat DMT és pszilocibin gomba kiváltotta élményei során is, és úgy fel őket, mint projektált, valóságtól elszakadt lényeket, akikkel kezdetleges beszélgetéseket tudott folytatni. Mindazonáltal, minél több felfedezést tett, annál inkább érezte azt, hogy a manók csupán merő machinációi elméjének. Befolyásoltsága alatt megfigyelte, hogy képes létrehívni, egyben szándéka szerint eltüntetni őket.

Mi lehet az oka annak, hogy az idegen/manó archetípus olyan közönséges eleme a DMT élménynek? Kent szerint egy velünk született, ösztönös evolúciós hajlam arra kényszerít, hogy rácsatlakozzunk bármilyen felbukkanó antropomorf adattöredékre, valamint, hogy véletlenszerű érzéki észleleteket tudatosítsunk - akár egy bokorból leselkedő arcot, vagy egy fák között rejtőző emberi alakot. Az ilyen evolúciós magatartás előnye egyértelmű. Szokványos Rorschach teszteknél a legbizonytalanabb foltok is embereknek vagy arcoknak tűnnek, a megfigyelő kultúrájától függetlenül. Márpedig egy tipikus DMT trip örvénylő, ámulatba ejtő színekben gazdag képvilágát figyelembe véve az antropomorf alakok feltűnése elkerülhetetlen. Kent részéről a manók megjelenése kevésbé olyan érdekes, mint az üzenetek, amiket esetenként átadnak, és amik Kent szerint körüllengik a környezetet, a növények ökoszisztémáját. Még a szkeptikus Kent is azon tűnődik, hogy a DMT esetleg "egy növényi tudatot enged kommunikálni velünk".

Párhuzamos univerzumokba nyíló agyi szindrómák - Bonnet szindóma: Isten hozott egy új valóságban

Ebben a részben olyan látászavarokban szenvedő emberekre szeretnék fókuszálni, akik párhuzamos univerzumokból származó, manószerű lényekkel való találkozásaikról számolnak be. Az úgynevezett Charles Bonnet szindrómásokra jellemző, hogy más világba illő lényeket látnak. Sok szakértő hallucinációnak tudná be őket. Mások pedig egy párhuzamos valóság kapujának vélik ezt a szindrómát. Ezek a teremtmények akkor tűnnek fel, amikor a Bonnet szindrómások látása romlásnak indul valamely szemprobléma nyomán, például időskori makuladegeneráció miatt, vagy amikor az alany mindkét szemét eltávolították. A Bonnet szindrómások sokféle jelenséget közvetítenek: eltorzult arcokat, jelmezes alakokat, szellemeket, vámpírokat, tündéreket, boszorkányokat, apró embereket, hatalmas kalapokat viselő lényeket, mintha épp Tolkien tollából, a Gyűrűk urából keltek volna életre.

Dr. Stephen Doyle, a Manchester Királyi Kórház szemorvosa, és Robert Teunisse, a holland Nijmegen University Kórház pszichiátere beszámolnak egy teljesen józan, épelméjű nőről, aki nyugodtan üldögélt otthonában, amikor váratlanul felfigyelt néhány „öt centi magas, cilinderes kéményseprőre,

amint felsorakoztak" vele szemben. Megpróbált egyet elkapni, de nem járt sikerrel. Egyetlen egészségügyi problémája az volt, hogy makuladegeneráció okozta látásromlása volt.

Érdekes módon, Daniel Pinchbeck - mialatt gombákkal és moklobemiddel (egy antidepresszáns, a monoamino-oxidáz-A inhibitora, amellyel a gomba triptaminjait felerősítette) - nevetgélő zöld manókat látott, csúcsos sapkában egyenes vonalba rendeződni. Azt mondja, a manók teljes mértékben igazinak tűntek, megjelenésük olyan kristálytisztán hatott, akár a filmkockák. Vajon miért vezetnek a drogok és az agyi szindrómák folytonosan vissza a megannyi kultúra folklórját szintén benépesítő manókhoz? A londoni Pszichiátriai Intézet munkatársa, Dominic Ffytche jónéhány Bonnet szindrómást tanulmányozott. Ffytche megfigyelései alapján a Bonnet szindrómások 50 százaléka egy idegen testetlen, vagy eltorzult arcát látja, tágra nyílt szemekkel, szembetűnő fogakkal megjelenni. Néha az idegenek csak körvonalaikban, rajzfilmszerű kontúrjaikban öltenek formát, ami engem egy-két DMT beszámolóra emlékeztet.

Esetenként az arcok groteszknek tűnnek, a vízköpők arcát idézik. A Bonnet birodalom lényei néha lyukas szemüreggel tűnnek fel. Az ilyen ábrázatok olykor a ketamin (ketamin-hidroklorid) használói emlékei közt is előfordulnak. Egyikük e-mailben elmesélte nekem, hogy ketamin hatása alatt minden normálisnak tűnt, csupán egy dolgot kivéve, hogy a szobában lévő embereknek egyszercsak eltűnt a szemüregük, melyet sötét űr helyettesített, amibe úgy látta, fény szívódik a szemgolyók határvonalai környékéről. A ketaminhoz olyan érzeteket is társítanak, mint egóvesztés, testen kívüli- és halálközeli élmények. A Bonnet szindrómások alkalmanként derűs tájakat, vagy örvényeket is meglátnak. Sokan teljesen új, embercsoportokban vagy tájakban bővelkedő világokat is felfedeznek, amelyek nagyságukban élethűek, vagy egészen apró méreteket öltenek. Talán amikor a látás megromlik, az agy elsődleges látókérge információra éhezik, és az agy szabadon jár-kel párhuzamos valóságok között, egyszersmind ellenőrizetlenül újakat teremt.

Kutatók Bonnet szindrómások százait vizsgálva arra jutottak, hogy látomásaik képvilága összetett, szinte komikus – például „két miniatűr rendőr egy törpe gonosztevőt kísér egy apró börtön buszhoz”. Mások olyan lényeket láttak, amelyek között folyosón lebegő, áttetsző alakok, vagy egy a fején óriási virágot növesztő ember, illetve fényes angyalok szerepelnek. A Bonnet szindrómások többsége nem mesél látomásairól orvosának, attól félnek, hogy mentálisan betegnek fogják őket bélyegezni. Meglehet, hogy olyan kevés vizuális input (bemenőjel) éri őket, hogy a belső képek kifakadnak. Olyan ez, mintha boszorkányok, törpök, szellemek és manók egy titkos szövetsége úszkálna az elménkben minden pillanatban, és a Bonnet szindrómával feltörhetnek a tudatunkba. Az álmok hasonló eredetűek abból a szempontból, hogy belsőleg, gyakran emlékeinkből idézzük elő őket.

Capgras szindróma

A Capgras szindrómás személyek úgy viselkednek, mintha egy párhuzamos univerzumban lennének, amelyben családtagjaik „másolatok” vagy „imposztorok”. Amikor a Capgras szindrómások egy barátjukkal vagy a házastársukkal találkoznak, esetleg saját magukat látják a tükörben, úgy hiszik, hogy egy csalóval állnak szemben, aki éppen úgy néz ki, mint az eredeti személy. Néha még arról is

meg vannak győződve, hogy élettelen tárgyak – például egy szék, egy karóra, vagy egy lámpa – ki lettek cserélve másolatokra. Ha a Capgras szindrómásoknak háziállatuk van, ugyanúgy tekinthetnek rá, mint egy szélhámosra, mintha egy fura állat életük minden percében körülöttük bolyongana otthonukban.

A Capgrasban szenvedőket gyakran oly mértékben felzaklatja, amikor doppelgängerükkel szembesülnek a tükörben, hogy minden létező tükröt eltávolítanak otthonukból (a doppelgänger német kifejezés a hasonmásra, egy élő személy szellem alakjára). A francia pszichiáter, Jean Marie Joseph Capgrasról elnevezett szindróma több ezer embert érint az Egyesült Államokban. Néhányuk epilepsziás, vagy az agyuk temporális lebenye különös kinézetű. Tulajdonképpen, a Capgras esetek 30%-a kapcsolatban áll fejsérülések, epilepszia okozta nyilválvalóan kóros agyi elváltozásokkal. Azonban, eme egyértelmű fizikai faktorok korántsem tűnnek szükségesnek vagy elegendőnek ahhoz, hogy a Capgras egyedülálló manifesztációjára magyarázatot adjanak. Néhány Capgras szindrómás kiegyensúlyozatlanságot mutat az agy dopamin, vagy szerotonin szintjében.

Jónéhány Capgras-szal kapcsolatos szindrómát ismerünk. Gondoljunk a Fregoli szindrómára, amikor az alany meggyőződése, hogy valaki, aki számára tulajdonképpen ismeretlen, egy olyasvalaki, akit szerinte igenis ismer – mintha a Capgras fordítottja lenne. Néha azt hiszik, az idegen személyek teste uralja ismerősük elméjét. Egy Fregoli-szindrómás azt is képzelheti, hogy egy vagy több ismerős alak az üldözője, folyton a nyomában van, rendszerint megváltoztatva küllemét. Az asomatognosiától szenvedők valamely végtagjukat nem ismerik el sajátjukként. Rámutathatnál a karjára és megkérdezhetnéd, hogy az micsoda, mire azt válaszolná: „ez a testvérem keze”. A prosopagnosiásnak nevezett személyek képtelenek arcokat felismerni, még ha szinte bármi mást fel is ismernek. A prosopagnosiások kifejezetten intelligensek lehetnek, és sikeres karriert tudhatnak magukénak, annak ellenére, hogy egy összejövetelen könnyedén elsétálhatnak családtagjaik mellet anélkül, hogy rájuk ismernének. Gyakran az öltözetük tanulmányozása alapján próbálják felismerni és megkülönböztetni őket.

DMT, Bonnet szindróma, és ami mögötte van

Úgy tűnik, a manók mindenütt jelen vannak. Számos kultúra legendái szólnak olyan démoni lényekről, amelyek éjjelente zaklantnak minket, amikor tehetetlenül fekszünk az ágyunkban – például a középkori Európa szukkubusza és inkubusza. Évszázadokkal ezelőtt Görögországban a természet szellemalakjai között számon tartott nimfák olyan neveken futottak, mint alszeidák, auloniodok, drüaszok, hamadrüaszok és meliák. A lengyelek és a litvánok részéről ott voltak a Wilák, a túlvlági alakváltó lelkek. A szlávoknál a Vilák, akik nimfaszerű lények és a viharokat irányítják, illetve a női szellemek, a Ruszalkák. Az északiaknál voltak az Askefruerek, akik a fák között élnek, a briteknek pedig ott volt Jenny Greenteeth, az ijesztő vízi boszorka Anglia erdeiből. Adottak az utóbbi néhány évtized során felgyülemlett hasonló beszámolók földönkívüliekrők, Ufókról, kísértetekről, szellemkről, angyalokról, leimakidokról, oreaszokról és Eleinomaeről; talán az agy azon régiói, amelyek a DMT vagy a Bonnet élményekkor aktiválódnak, magyarázatul szolgálhatnak egy még szélesebb körű jelenségre, egy transz-potameida tudatra, amely minden idők összes kultúráját áthatja.

Pszichedelikus Shakespeare és DMT manók

Nos, igen, Shakespeare tudatmódosult világában szellemi életünk szüntelen keveredik a külvilággal. Az élet egy álom. Karakterek masíroznak fel-alá transzállapotban, drog kiváltotta kábulathoz hasonlóan. DMT-szerű angyalok és nimfák hemzsegnek mindenütt. A Szentivánéji álom manói olyan kicsik, mint a rovarok; más műveiben úgy mesél róluk, mint apró emberekről. Shakespeare természetfeletti figurái – a manók, a Macbeth három boszorkánya, a Hamletben megjelenő Szellem, illetve a Prospero szellemei – egy a miénkhez oly közeli birodalom arculatát varázsolják elénk, hogy képesek vagyunk megérinteni azt hétköznapjainkban. Vajon miért hatolnak át a manók az emberek elméibe a történelem hajnala óta? Miért jelennek meg DMT hatása alatt illetve Charles Bonnet szindrómások előtt? Talán sosem tudjuk meg. A manók elterjedtek voltak a germán mitológiában; apró és bájos erdőlakóknak képzelték őket. A skandináv mitológia említést tesz világos manókról (Liosálfar), barna manókról (Döckálfar) és fekete manókról (Svartalfar), akik hozzávetőlegesen emberméretűek voltak. Az älvor (erdei tündérek), a tomtenisse (farmer vagy karácsonyi törpök) és a vittra (láthatatlan törpök) már valamelyest új keletű teremtményei a skandinávoknak. Az erdei tündérek éjjelente a mezőkön táncolnak és tündér körök formájában nyomokat hagynak maguk után.

Éber álmok és DMT kutatás

Egyébiránt, a közelmúltban volt egy éber álmom, amelyben egy teremben álltam egy tucatnyi ember társaságában, és majdnem biztos voltam benne, hogy álmodom. Odaléptem az egyik nőhöz és belekezdtem egy felmérésbe, hogy megállapítsam, közülük hányan figyeltek fel arra, hogy egy álomban vannak és csupán az én elmém termékei. Az emberek nem kívántak együttműködni. Ezután felötlött bennem a kérdés, amit feltettem nekik, hogy vajon miért nem tudok áthatolni az ujjammal a szilárd asztalon, lévén hogy tudatában vagyok annak, hogy álmodom, és az elmémmel irányítom a valóságot. Hiába bökdöstem a fa szerkezetű asztal felszínét, nem tudtam átnyúlni rajta. Miért ragaszkodnak az álomképek egy bizonyos fokú fizikai koherenciához az álmodó akarata ellenére? Főleg miért szegülnek szembe bizonyos típusú hajlandóságoknak, amikor az éber álmodó szabályozni szeretné a hétköznapi fizika törvényeit, ahogyan én is megpróbáltam az ujjammal áthatolni az asztallapon? Azok a munkatársaim, akik képesek éber álmokat előidézni, szintúgy képtelenek a kezükkel vagy a testükkel áthatolni szilárd objektumokon, annak ellenére, hogy végre tudnak hajtani más különleges aktusokat, például levitációt.

Az éber álmodást kutatók olyan eljárásokat javasolnak, amelyek során újszerű betekintéseket nyerhetünk, hasonlóképpen talán a DMT kutatás is előáll majd olyan módszerekkel, amelyek segítségével DMT-n keresztül kreativitásunkat fokozhatjuk. Hadd ismertessek néhány kísérleti eredményt! Az Universidad de Barcelona farmakológusa, Jordi Ribi agy-szkennerekkel kutatta a DMT és az ayahuasca hatásait. A kezdetleges eredmények azt jelzik, hogy a DMT többek között a memóriáért felelős agyi területeket stimulálja. Callaway, a finn University of Kuopio munkatársa szerint szerepet játszhat álomképek alkotásában, valamint munkája során arra jutott, hogy az

ayahusca hasznos antidepresszáns gyógyszerként funkcionálhat, amely hosszútávú, előnyös változásokat eszközölhet az agyban oly módon, hogy permanensen növeli a szerotonin felvevőhelyek számát. A szerves kémiával foglalkozó Alicia Pomillio és a University of Buenos Aires argentin pszichiátere, Jorges Ciprian-Ollivier DMT nyomaira bukkantak skizofrén alanyok vizeletében. Hogy pontosan milyen jelentőséggel bírnak eme felfedezések, az még nem ismert. Markus Leweke, aki a németországi University of Cologne-on dolgozik, munkatársai közreműködésével azt találta, hogy az agy által termelt kannabiszszerű anyagok gyakorlatilag elfojtják a szorongásos vagy téveszmés, pszichotikus élményeket. Szükséges volna még több vizsgálatot indítani. Tanulmányozhatnának például DMT fogyasztókat a QEEG (kvantitatív elektroencefalográfia) hatékony agyfeltérképező technikáival, FMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal) és PET-tel (pozitronemissziós tomográfiával) mialatt a vizsgált személy a DMT-verzumba utazik. Az agyi képalkotás eme három módszere szignifikáns információkkal kell, hogy szolgáljon a módosult valóságot észlelő alany agyi működéséről. Egy alapos vizsgálat lenne az első lépése az általam „neurodéliának” nevezett – a neurológia és a pszichedélia kifejezések összevonásából megalkotott - terület átfogó kutatásának.

„A pszichedelikus tudatállapot nem egy kötelesség, és nem akárkik számára való; szakszerűen kell hasznosítani, kézben tartani és szabályozni. Hogy megtelítsük érzékrendszerünket annyi természetfeletti fénnyel, amennyi csak feldolgozható, és hogy felszabadítsuk a pszichedelikus élményt sötét, alvilági száműzetéséből, szentségében el kellene ismerni és méltányolni, olyan tudósok, orvosok, pszichológusok és spirituális iránymutatók vezetése alatt kellene intézményesíteni, akik a benne rejlő adottságok és lehetőségek legjobb ismerői” – Charles Hayes

Időnként képes vagyok álmaimat alakítani és tartalmat plántálni beléjük. Ma éjjel Vivonne folyóján fogok sodródni. Most éppen magam elé képzelem. Zavartalan életem túlviláginak, álomszerűnek tűnik – valótlan. A barátaim, akik ezzel a mentális gyakorlattal kísérleteznek, úgy hiszik, az élet megismételhető, finomítható, a szomorúságot elkerülve, csekély változtatások mentén újra élhető. Az emberi szem tükrében játszadozó folyó minden bájos formája, fénye és színe nem több mint: illúziók színjátéka a téridőben.

„Haladd meg a határaidat!” – suttogom, miközben kiegyenesítem az ujjaimat a Vivonne tiszta vizében. Mélyén a mozaikszerű víz spiráljairól tüzes narancssárga fény verődik vissza, egy végtelen, fraktális égbolt azúrkék színével versenybe szállva. Orgona illatát érzem, és aztán… Apró csónakom megfordul, átsiklik a fátyol derűs, csillogó erezetén, és az egymásba fonódó arany spirálok szimmetrikus habján. A manók kuncognak. Továbbhaladok a nyílt tenger felé.