Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Terence McKenna: Idegen Szerelem

2008.12.03
Eredeti címe: Alien Love, in: Archaic Revival
Fordította: Fejér Balázs (DJ Naga) Lektorálta: Melocco János
Részben megjelent a Törökfürdő c. lap "Határsértő" rovatában 1995-ben

 Kép
A legtöbb mitológiában felüti a fejét az emberi és nem emberi lények közti szexuális kapcsolat témája. Ralf Metzner hívta fel a figyelmem, hogy az Ószövetségben is írva van: "És az istenek az emberek leányait szépnek találták." A Perszephoné mítosz szintén jó példa, csakúgy mint az incubus és succubus a középkori mitológiában. Ezek olyan férfi vagy női szellemek voltak, kikről úgy gondolták, az éj leple alatt ereszkednek az emberekre, hogy közösüljenek velük. A hiedelem szerint az ilyesmi végzetesen hat az egészségre, s a legtöbb sorvasztó betegség is így magyarázható.

 

Legújabban a repülő csészealj-jelenség új vonással gazdagodik, mégpedig egyfajta erotikus dimenzióval. Ilyen jellegű utalások a korai irodalomban, azaz 1947-től 1960-ig, egyáltalában nem szerepelnek, viszont mostanában a téma egyre gyakoribb. Igazából főleg a megszállott, excentrikus különcök kedvence ez az elképzelés, de mint tanulságos népi fejlemény mindenképp figyelemreméltó.

 

Nincs hatvan éve, a DNS és a Hertzsprung-Russel egyenlet felfedezése óta, hogy kezdünk képet kapni az univerzum valós méretéről. Eddig a csillagközi élet és csillagközi intelligencia fogalma igazából meg sem fogalmazódhatott, korábban az emberiség kapcsolatai az emberen túli intelligenciával leginkább démoni vagy angyali formát kaptak, a létezésnek azokba a kategóriáiba kerültek, melyek a létezés hierarchiájában alattunk vagy felettünk álltak. Azelőtt e lények bizonyos értelemben mind földiek voltak. Azóta viszont a tudomány megmutatta a biológia általános jellegét, képet rajzolt a galaxisról és azon túlról, végülis igazolta azokat az elképzeléseket, melyek szerint az élet bárhol előfordulhat, az intelligencia pedig együtt jár az élettel, s lehet, hogy az egész univerzumban otthon van. Mindez legitimizálja a csillagközi intelligenciáról való képzelgéseinket. Az elmúlt ötven évben rajzolódik ki előttünk az idegen mitológikus körvonala. A biológia és csillagászat alapjaival tisztában levő nyilvánosság elvárásai már lehetővé teszik, hogy elképzeljük az egészet. A közvélemény elvárásai a csillagközi archetípust olyan formába szorítják, amely ki fog tartani egészen addig, amíg bármiféle valós csillagközi kapcsolat meg nem erősíti vagy meg nem cáfolja.

 

Ma már eleget tudunk ahhoz, hogy valószerűen elképzelhessük, milyen lehet az idegen, s így a kollektív psziché úgy polarizálódott, mint korábban az egyéni szint. A csillagközi "Másik" fejlődő archetípusa arról üzen, hogy kollektív szinten először kezdünk vágyódni, s ez csodálatunk forrása. A vallásban igen széles skálán szólal meg ez a kollektív vágyódás. Az üdvözülés és a megváltás kérdése az emberek többsége számára a háttérbe került, s ami manapság a vallási lelkületet vezérli, nem más, mint a vágy a Másikkal való kapcsolatra. Az idegen itt találja meg a helyét, az idegen beteljesíti ezt a szerepet. úgy hiszem, hogy ha a vallás tovább él a jövőben, akkor ez lesz legfőbb feladata - kísérlet a Másikkal való kollektív kapcsolat meghatározására, így csillapítja vágyódásunkat és kivetettségi érzetünket - "az anyagba vetve, egyedül a mindenségben" - mondja Heidegger.

 

úgy tetszik, mintha a pszichedélikus korszakba - az űr-hajózó korszakba lépve egész fajunk serdülni kezdene, és felfedezné valamiféle szexuális kiegészülés lehetőségét a Másikkal, az intelligens, nem emberi fajjal. Ez a felismerés korábban el volt maszkírozva kollektív prepubertásunk avagy polimorfikus perverz korszakunk során, mikor is magunkba fordultunk. A kulturális válság egyik szintje kollektív, erotikus fordulat a Másikkal való összekapcsolódás irányába.

 

Összefoglalva a vallással kapcsolatos fejtegetésem, úgy tűnik, hogy az Apa-Isten fogalma fokozatosan felcserélődött az idegen-partner fogalmával. Az idegen-partner olyan, mint valami angyali tetramorf: androgén, hermafrodita, transzhumán, ezeket a tulajdonságokat választotta ki, és vetíti az idegenre a tudattalanunk egészen addig, míg nincs elég információnk ahhoz, hogy megmondjuk, ténylegesen, önmagában milyen.

 

A kapcsolat úgyis létrejön a végén. Vágyódásunk pubertás korszakában vagyunk, képet formálunk a vágy tárgyáról, s ez a kép, melyet a vágy tárgyáról álmodunk végül életre fogja hívni azt. Más szóval, kulturális útkeresésünket megérinti az idegen szerelem fogalma, s a növényi hallucinogének újjáéledésén keresztül érkezik majd hozzánk. A sámáni víziós növények, úgy tűnik, magukban hordozzák ezt a mindent átható megnyilatkozást, amely ilyen sajátosan mutatkozik előttünk, szól hozzánk.

 

A globális kultúrát éppen ez az egyesülésre való étvágy görgeti az apokaliptikus átalakulás felé. Egyenlőre még nem ismertük fel mint kulúránk részét, mindazonáltal a Másik csodálata visz minket tovább. Kulturális szinten egyre növekszik bennünk a lehetőség, hogy rabul ejt a szerelem, de aztán, ha nincs kit szeretni, e lehetőség könnyen gyűlöletbe és kiábrándulásba fordulhat. Egyedülálló történelmi lehetőség megízlelése áll előttünk, amikor, most először, a Másikat maradéktalanul összerakja egész fajunk. Felvetül a kérdés: egyedül volnánk?, s bár most erre a kérdésre összpontosítunk, nem ártana, ha nem állnánk meg itt, és tovább gondolnánk: mi van, ha nem vagyunk egyedül? Mi lesz a következő sürgető probléma? Nyilván a Másikkal való viszonyunk vizsgálata, melynek erotikus tartalma van.

 

Rá fogunk jönni, amint a leghalványabb kommunikáció lehetséges lesz, hogy megbabonáztak minket. Fontos tudni, hogy egyedül vagyunk-e vagy sem, fontos, hogy párbeszédet kezdjünk, ha bármiféle párbeszéd lehetséges. Véleményem szerint most ott tartunk, hogy a tényeknél fontosabb annak leírása, hogy mi folyik, másképp szólva, könnyen elszaladhat a lehetőség. Sőt, kertelés nélkül mondva, éppenséggel erőszakos, hipertechnológikus jövőt is megvalósíthatunk, arra is vehetjük utunk, de akkor a Másik felé nyitás lehetősége el fog illanni.

 

Igyekszem tisztán látni, mi a pszichedéliák történelmi jelentősége, hiszen a sámánok tudvalevőleg évezredek óta használták ezeket a növényeket, ők magányosan kutatták e mélységet. Mégis mindig is volt egy olyan érzésem, hogy a dolog történelmi jelentősége is hasonló: az, hogy mostanra abban a helyzetben vagyunk, hogy megkísérelhetünk valamit, amit eddig sohasem, és egyetlen közösségként párbeszédet kezdhetünk a Másikkal, teljesen új kulturális szintre pöccinthetjük magunkat egy ilyen együttműködésen keresztül. Nem is kell erről sokat értekezni, mivel ez az intuíció népi szinten létezik, pillanatnyilag társadalmunk menedzserei vagy analitikusai közül senki sem figyel eléggé, a háttérben viszont kezd formát ölteni, kristályosodni.

 

Az LSD általános mitológiájának nem része a csillagközi kontaktus vagy a Logosz-szerű jelenség, az agyban megszólaló hang. Néhány hihetetlenül felpörgött figurának időről-időre sikerült ide elérnie, de a jelenséget mind az LSD hatásának tulajdonították. A psilocybinnel kapcsolatban viszont, ezzel ellentétben, nem lehetnek kétségeink. Felméréseink azt mutatták, hogy amint nőtt az adag, az emberek ilyen irányú érzékenysége jelentősen növekedett. Sok embernek a gombák mutatták meg a földönkívüliekkel való kapcsolat lehetőségét. Jól meglepődtek, hiszen általában úgy tekintünk magunkra, mint sejtekre egy hatalmas társadalmi testben, és megszoktuk, hogy a fontos hírek elektronikus úton jutnak el hozzánk: ha repülő csészealjak érnek földet, az elnök vagy az ENSZ főtitkár jelenti be a hírt. A pszichedéliák nagy kihívása éppen az, hogy ráébresztenek, hogy egy idegennel kötött alkémikus esküvő most is lehetséges. Törzsi jelenség ez, mely az egyén tapasztalati szintjén jelenik meg. A lakásukba húzódott emberek egyszerre egy belső világ Magellánjai lesznek, kezüket az idegen felé nyújtják, láthatatlan tájakat térképeznek fel, és olyan beszámolókkal térnek vissza, amelyek leginkább a Spanyolországba visszatérő, az újvilágról hírt hozó krónikásokéhoz hasonlatosak a tizenötödik század végéről - beszámolók rovaristenekről, csillaghajókról, végtelen valóságokról és mérhetetlen tudásról.

 

Nem először szólok úgy a pszichedélikus tapasztalatról, mint látképről vagy mint bizalmasról - mint valami leány Péntekről, aki mindenfélét mesél. Mindennek egy másik része az erotikus elem. Nincs más szó rá, mivel a nyitás és egybeolvadás érzetét hívja elő, és ezt, saját kulturális meghatározottságunk alapján, Erosszal azonosítjuk. Hogy megkülönböztessem a köznapi szerelemtől, a "love"-tól, mindig az mondom: "LUV" (erotikus, népies hangsúly - a ford.) - ilyen szerelem köt össze az idegennel. Mindez azt jelenti, hogy az idegennel való viszony a Másikkal való viszonyok mintájára képzelhető el, melyek mindannyiunkban kialakultak a többi emberrel való kapcsolatainkban. Ez hasonló a Conunctio jungi fogalmához, mely olyan helyzetet jelent, melyben két ember úgy lép viszonyba egymással, hogy közben alkémikus tükröt állítanak a másik elé. A tantrikus és taoista szexuális gyakorlatoknak úgyszintén közük van a diádokba történő egyesüléshez. Egy ilyen helyzetben mindkét fél a másik minőségével azonosul; nem erotikus környezetben úgy modhatnánk: amit érzékelsz, azzá válsz.

 

Különlegesen nagy érzékünk van arra, hogy azzá legyünk, amit látunk. Ezért van, hogy mindig a képzeletünk vezetett minket a jövőbe; álmodunk, és azután megvalósítjuk álmaink. Ha majom múltunk tényét az idegen tudattal való kapcsolattal hozzuk összefüggésbe, rájövünk, hogy azzá a Másikká válunk, kit megláttunk. Pontosan ez történik mostanában. A különös utalások, melyek a Másikkal való mélyülő viszonyról árulkodnak, azt sejtetik számomra, hogy valószínűleg szerelmesek vagyunk, csak éppen igen lassan ébredünk rá, mivel eddig sosem voltunk igazán szerelmesek. Tehát egy ilyen gondolatnak a puszta megfogalmazása, hogy valaki elmeséli a másiknak, megvitatja vele, valójában egyenlő a gondolat életre hívásával - a feltételezés ténnyé lesz. Mivel egyetlen tény sem más, mint elég sok ember közös feltételezése, a fenti archetípus jövője itt billeg előttünk.

 

Létezik egyfajta feszültség a repülő csészealjal kapcsolatban az erotikától függetlenül is, hiszen a repülő csészealj hatalmas kihívást jelent a tudománynak, talán a legvégső kihívást. Annyira zavarba ejtő lehet ez a tudomány számára, mint annak idején Krisztus feltámadása lehetett a görög empiricizmus és a római imperializmus szemében. A repülő csészealj lényegében kulturális váltás hírnöke. A technikai szinten legkiérleltebb magyarázat-redszereinket szorítja háttérbe, de a hús-vér idegen szintjén sokkal alapvetőbb kihívást jelent, hiszen az erotika teljes világát újraértelmezi.

 

Rengetegen szednek LSD-t, mégis lehetetlen a pontos számot meghatározni, mivel senki sem beszél róla. Viszont az elmúlt tizenöt évben a szexológusok kapkodhatták a fejüket, mivel az emberek nagyon, nagyon szeretik bizarr szexuális ügyeiket megtanácskozni, szívüket kiönteni a mikrofonosoknak. îgy aztán eleget tudunk az emberi szexualitásról. úgy gondolom, tabuink változnak. Változnak, úgyhogy szexualitásunkban egyre színesebbek leszünk, egyre nyitottabbak egymás felé és egónkat egyre kevésbé azonosítjuk a szexualitással, ugyanakkor zárkozottá, titkolódzóvá és vallásossá válunk lelki tapasztalatainkkal és különösképp pszichedélikus élményeinkkel kapcsolatban. Sokkal nyitottabbak vagyunk egymás felé szexuálisan, egyre többször elemezzük libidónk alakulását, csak közben a tabu arra a belső világra húzódott, melyben megbúvik a Másikkal alakuló kapcsolatra figyelő serdülőkori érzékenységünk.

 

Ezek az attitűdök a bontakozó emberi jövő elemei, annak az emberjövőnek, mely exponenciálisan gyorsul, tehát nem egyszerűen a jelen lineáris kiterjesztése. Különleges tényezők hatnak rá: a pszichedélikus anyagok, a nagy szerkezetek űrbeli felépítésének képessége, az idegen Logosz jelenléte a kollektív tudatban, a terjeszkedő cyberhálózat, a feminista politika; mindez az embert a képzeletben oldja fel. Ezidáig a kultúra mérnökei nem hangsúlyozták eléggé, hogy az ember jövőjének képében benne foglaltatik az erotikus elem is.

 

úgy foglalhatnám össze, megjelent a hipertérre figyelő zeitgeist, korszellem. Azért nevezem a hipertér korszellemének (zeitgeist of hyperspace), mert az elektronikus kultúra újabb dimenzióval gazdagítja majd a képet, s ennek hatásai kiterjednek minden szintre. Jelenleg nemcsak a föld és az űr, hanem a múlt és jövő, a tudat és tudattalan információinak egyfajta hiperdimenzionális kollektivitásában élünk. Az emberi tudat kivetítése bármilyen formába, amit csak keres magának, nem más mint mindennek a technológiai beteljesülése. A felbukkanó űrműveltség, eleinte a technológia és kibernetika gyermekeként, szinte igényeli, hogy tudatosan bizonyos erotikus ideál szerint alakuljon. Fontos, hogy a Másik erotikus ideálja korán formát öltsön. Kiváló lehetőség beleszeretni a Másikba, összeházasodni, és a csillagok közé utazni, de csak lehetőség, nem evolúciós szükségszerűség.

 

Ha csak együttélünk a Másik ideáljával, és sohasem találjuk meg, soha sem egyesülünk a Másikkal, ugyanúgy fejlődhetünk, bármilyen út áll is előttünk. De ha kihasználjuk a lehetőséget, és komolyan vesszük az elmúlt tíz évezred tanulságát, és beteljesítjük az Archaikus Feltámadás ideáljainak modern programmját, megértve végre, hogy a huszadik század igazi célja a késő paleolitikus sámánizmus szellemének visszaalapítása és tökéletesítése, akkor e lehetőséget kihasználva, teljességben cselekedtünk, és hatalmas és egyedülálló történelmi kalanddal ajándékozzuk meg fajunk - nekem nem volna ellenemre.

 

K: Hallhatnénk egy kicsit többet a pszichedélikus tapasztalat szerepéről?

 

TM: Mihelyst nekilátunk, hogy leírjuk pszichedélikus tapasztalatunkat, az nyomban elérhetőbbé válik, mivel ha összeadnánk legjobb metaforáinkat, és aztán mindenki használná ezeket a metaforákat, hogy egy mégjobb metafora képződjön, akkor végül újrafegyvereznénk nyelvünket, és így már képessé válnánk arra, hogy kezeljük ezeket a jelenségeket. Ez így is lesz. Történelmi értelemben a pszichedélikus tapasztalat teljesen új terület a nyugati nyelvek számára. Érdekes volna elképzelni, hogy mire menne Milton, Chaucer vagy Shakespeare angolja a pszichedélikus tapasztalattal. William Blake bizonyság rá, hogy az angol félelmetes dolgokra képes, az Andrew Marvell-idézetek ugyanezt bizonyítják.

 

A pszichedélikus élmény és az irodalom kapcsolata egész külön terület; a jó irodalom pillanatokra már megközelítette. Flaubert Szent Antal megkísértésében jó magvasan benne van. Huysman Az ár ellen (Against the Grain) című félelmetes regénye egy betegesen kiélesedett érzékű emberről szól, ki már a lakását is képtelen elhagyni. Posztóval boríttatja be falait, s csak halvány fényeket tűr meg. Redon műveit gyűjti, akiről senki se hallott még. Teknősöket vásáról, és hátukba ékköveket foglaltat. Majd félhomályos szobájában hasist szív, s perzsaszőnyegén cirkáló teknőceit figyeli. Irány haza, lássunk hozzá!

 

K: Arra lennék kíváncsi, hogy vajon szükséges-e a kémiai beavatkozás? Nekem igen ígéretesnek tűnt álmaim vízióival dolgozni. Sok mindent látunk alvás közben.

 

TM: Igen, úgy gondolom, hogy az álmodás és a pszichedélikus hatás, s talán a halál utáni állapot, vagy a közösségi szinten a posztapokaliptikus állapot mind összefonódik. Az álmodás bizonyosan a természetes bejárat, mivel a mindennapi tapasztalat része. De ezek a helyek, úgymond, "állapottól függően" le vannak zárva. Igen nehéz megőrizni az információt. Szükséges, hogy segítsen valamilyen technika vagy természetes adottság. Nem fontos, hogy pszichedéliákat vagy jógát vagy álommanipulációt alkalmazunk, egyszerűen úgy fedezzük fel a tudatot, ahogy tudjuk. Láttam már olyan tanulmányokat, melyek kimutatták, hogy az alvás legmélyebb szakasza az emberi agyban csúcsidőszak az olyan endogén hallucinogének termelésében, mint a DMT és a béta-karbolinok. Mindazonáltal csak a leghihetetlenebb álmokban, melyeket értelemszerűen a legnehezebb emlékezetben tartani, lehetséges olyan területre jutni, mely hasonlít a DMT vagy pszilocibin extázishoz. A jóga azt állítja, hogy eljuttat efféle állapotokba, de hát nem mindenkinek olyan könnyű e megváltoztatott tudatállapotokba belépni. Nekem igen nehéz elmoccantani a tudat határát. Sűrűn be vagyok ágyazva az itt és most valóságába. Számomra a növények hatásosabbnak bizonyultak bármi másnál. Láttam Indiát, s nem tudtam magam meggyőzni, hogy nem csak valami pasziánszról van szó, mely bármennyivel is több lenne, mint a New Age pszichoterápia által felkínált állapotok.

 

Viszont Amazoniában és más helyeken, ahol használják és megértették a növényi hallucinogéneket, olyan valóságokba kalauzolnak, melyek megdöbbentően mások, mint a hétköznapi valóság, elevenségüket nem lehet eléggé hangsúlyozni: valóságosabbak a valóságnál. Ez csak intuitív alapon érzékelhető, valami ontológiai prioritásuk van. Valóságosabb a valóságnál, ha egszer magadévá teszed, hagyod, hogy körülzizegje a tudatodat, egész életed fonala megtakeredik, és nyomban rájössz, hogy nem is te bámulsz a Másikra, a Másik bámul beléd. Hatalmas kihívás ez azoknak az intellektuális struktúráknak, melyek az elmúlt évezred alatt idáig juttattak minket. Kétségtelen, hogy szédületes trükköket ismerünk az atomok világában, de ezek a trükkök csak elhamvasztanak minket. A molekulák szerkezetének felsőbb rendje, nem is beszélve az organellákról (egysejtű állatok álszervecskéi; a ford.): mindez számunkra intellektuális terra incognita; fogalmunk sincs, hogy működnek, mi folyik itt. Mégis a valóság alapelemei ezeken a szinteken alapozódnak meg. Hogy hová akarok kilukadni? Arra, hogy megérthetjük ugyan az atom legfinomabb kémiáját, de mi haszna az egésznek az intellektuális elme számára. Bármilyen magyarázatot is adunk magunknak a világ működéséről, nem tudjuk megmagyarázni, hogy hogyan ölt testet az a szándék, hogy, monduk nyitott kezünket ökölbe szorítjuk. Pillanatnyilag itt tart a tudomány: még erre sem képes magyarázatot kínálni. A tudósok ismerik, hogy az izmok hogyan húzódnak össze, de ez minden. A kezdőimpulzusról beszélek, mely eldönti: "összeszorítom a kezem". Erről éppen annyit tudnak - talán még kevesebbet -, mint a tizenkettedik századi nyugati vagy éppen a keleti filozófia.

 

Pedig erről a szintről működünk, a testi és tudati tapasztalás szintjéről. Mindegy, hogy a hellén Görögország közösségi vagy vallási rendjében élsz, és Déméternek áldozol, vagy a huszadik századi Amerikában, az esti hírösszefoglalóra várva, sosem hiheted, hogy megismered valóság igaz történetét. Ezek egyszerű történelmi kontextusok, melyeket csak valamiféle gnózis megtapasztalásával tehet meghaladni. Tudás, ami evidens módon igaz. A legtöbb embernek még az is nehezére esik, hogy egyáltalán felfigyeljen arra, amiről itt beszélek, mert szentül hiszik, hogy valami logikai összefüggés, vagy matematikai képletbe rendezhetőség segítségével győződhetünk meg egy idea, egy elképzelés hatásfokáról. Pontosan ez ilyen gondolkodás jutatott bennünket ebbe a szélsőségesen elidegenedett állapotba. És egyébként sem követeljük meg, hogy a világ működését elbeszélő történetünk, melyet magunknak mesélünk, bizonyítsa, vagy megerősítse a közvetlen tapasztalatot. A pszichedélikus anyagok, mivel éppen a tudat-test-agy interaktusokra öszpontosítanak, teljesen újjáalakítják ezeket a kérdéseket. Mégpedig nem túl későn, mivel e társadalom kibernetikus és technikai képességei egyszerűen megkövetelik, hogy ezt teljesen tisztán lássuk, vagy pedig szépen túlhajókázunk a dolgok morális peremén, egyenest a szakadékba.

 

K: Mondanál egy kicsit többet a szexualitásra irányuló jóga technikák, és a pszichedélikus tapasztalat, vagy "befolyásoltság" kapcsolatáról, mint lehetséges eszközökről? Ezek vajon hatásukban annak a csillagközi erotikának megközelítési eszközei, melyről írtál?

 

TM: Hogyne. Mindenféle dolgok történnek egy szexuális kapcsolat során. A fiziológiai állapot egyfajta aktivizálás, közben feromonok termelődnek. A pszilocibinnel kapcsolatban figyeltem meg, hogy a "membránok" közti elhatároltság megszűnik, különösen akkor, ha izzadtak vagyunk, úgyhogy két ember, akik elég nagy testfelületen érintkeznek, egy lénnyé lesznek. Annyira meg vagyok erről győződve, hogy javasolnám is Masters és Johnsonnak, vagy bárkinek, akinek engedélye van az efféle dolgokra, hogy ha komolyan igazolni akarják a telepátiát, akkor ellenőrizzék csak a dolgot. Egyszerű kísérlet.

 

A taoista szexuális gyakorlatok nem győzik hangsúlyozni a nemi szervekben és az izzadtságban keletkező különleges anyagok fontosságát. Ezt a téma nem szerepel az indiai jógában, de az Amazóniai sámánizmusban ismét felbukkan. Itt széltében-hosszában értekeznek az izzadtság mágikus formáiról, olyan mágikus tárgyakról, melyeket testünkből képezünk, vagy mások testébe olthatunk.

 

Ami a taoista alkémiát illeti, úgy tűnik, létezett egy erotikus ellenőrző nyelv, olyannyira, hogy ami első ránézésre szexuális gyakorlatleírásnak látszik, az nem más, mint növényi kombinációk receptje, mivel a szexuális jelentésű szavak egyúttal növények és gombák kódszavai voltak. A taoista elme számára a gomba és a női szemérem közeli kapcsolatban állt, a kifejezések és a koncepció ugyanazok. Ez az úgynevezett ezoterikus iskolában, a kínai eroticizmuson belül, fő motívum volt, vagyis arról van szó, hogy ezek az iskolák látszatra ártatlan dolgokkal foglalkoztak, de bizonyos tárgyak és növények jelenléte egy bizonyos összetételben jelzi, hogy valamiféle erotikus kriptogramról van szó.

 

K: Nem lehet akkor, hogy ezek a Földön megtermő, természetes pszichedéliák a Másik szerelmi áldozatai, melyek, ha elfogadjuk őket, megnyitják az utat a Másik által kívánt kapcsolat felé?

 

TM: Én erről a csillagközi kapcsolatról és a pszilocibin gombáról beszélek. Említettem már, hogy a pszilocibin a metabolizmusba lépve gyorsan felölti a pszilocin formáját, egyszerűen 4 hidroxi-dimetiltriptamin. Ez az egyetlen 4-gyökű indol az élő természetben. Engedd egy kicsit ezt zizegni a fejedben. Az egyetlen ismert 4-gyökű indol a Földön! Történetesen ez a pszichedélikus anyag bukkan fel nyolcvan gombafajnál, a legtöbbjük az újvilágban él. A pszilocibinnek saját címere van, melyen az olvasható: "mesterséges vagyok, odakintről jövök". Én azt mondom, hogy ez egy gén lehetett - egy mesterséges gén -, melyet talán egy űrből származó vírus hordott be mesterségesen a Földre, és hogy ez a gén szépen megbújt a gombák génsorában.

 

A botanika egyik megoldatlan rejtélye, hogy mit keresnek ilyen hihetetlen koncentráltságban a növényi hallucinogének az újvilágban - Észak és Dél Amerikában. Afrika, ahonnét, amint általában gondolják, az ember származik, s ahol formaadó kulturális fejlődésén átesett, valójában hallucinogénekben az összes kontinens között a legszegényebb. Az új Világ igen-igen gazdag, ezért, hogy a hallucinogén-típusú samanizmus ilyen magas fejlettségű. Szóval, igen; egyrészről az a tény, hogy a pszilocibin összetevő kémiailag egyedülálló, másrészről az a tény, hogy Logosz-szerű tapasztalatot indít el, arra ösztökél, hogy legalábbis játszak a lehetőséggel, hogy ez nem más, mint csillagközi kapcsolat, és hogy az idegen fogalma, ahogy eddig elképzeltük, amint messziről eljön a hajóján és érintkezésbe lép velünk, kissé elavult már.

 

Ahogy előre gördül a történelem, nyelvi különbségtevésünk is annyira kifejlődik, hogy felismerjük a földönkívülieket, akik már álcázzák magukat a földi környezetben, egyikük-másikuk már évmilliók óta itt időzik. Más szavakkal: a világűr nem valami áthatolhatatlan akadály az élet előtt, léteznek lassú áramlatok. Létezik olyan genetikus agyag, mely időben és térben iszonyú távolságból került át.

 

Operacionális értelemben így tekintek a gombára. Lehetne ugyan valami csupán az emberi közös tudat egy árnyalata vagy szintje, de mivel úgy mutatkozik be, mint a "Másik", úgy is kezelem, mint a Másikat. Egyszer, ahogy már mondtam, a kollégám, másszor zsidó keresztapám, megint máskor ő az, akit Jung "soror mistica"-nak nevezett, vagy akit Dennis bátyám a Fájdalmas Szolgálólányként (Sore Mistress) emlegetett. Arról van szó, hogy meg kell változtassuk előítéletinket, hogy egy ilyen elképzelés, hogy a gomba intelligens földönkívüli, ami kétségtelenül bizonyos szempontból képtelenség, a lehetségesből az igen valószínű felé mozduljon. Egy ilyen felfogásváltás egyszerűen nyelvi átalakulás, a bizonyíték itt van, érintetlenül.

 

A bizonyíték barátságos minden nézőponttal, hiszen a bizonyíték annyira személytelen - a tudomány teljesen személytelen. Az az empirikus bizonyíték, hogy a gomba földönkívüli, vékonyka és közvetett. Viszont azoknak szubjektív tapasztalata, akik kapcsolatba léptek vele, elsöprő erővel erősíti ezt az elképzelést. Ott vagyunk, ahol az ideák versengenek. A nézőpont evolúciója az időkön át. Ezért mondom, hogy nem kéne elszalasztani a lehetőséget, hogy kulturális szintű párbeszédet indítsunk ezzel a jelenséggel kapcsolatban magunk között is, és magával a dologgal. Egyedülálló lehetőség.

 

K: Megkérnélek, hogy találgass egy kicsit.

 

TM: Sosem találgatok.

 

K: Mégis, próbáld meg. Azt elfogadva, hogy képzeletünk hátán érünk a jövőbe, és hogy a tények sok ember által osztott feltételezések, mennyi embernek kellene egyetértenie ehhez, és miféle rituálék vagy szertartások szükségesek, hogy mindenki gondolkodásában összekapcsolódjék, közösen látva e láthatatlan panoráma elemeit, addig a pontig, hogy már a nyelv is felszerelhetjük, az új víziókhoz alkalmazkodva, a paleolitikus sámán-ideálok tökéletesítésének lehetőségéből előnyt kovácsolva?

 

TM: Fogalmam sincs. Lehet, hogy van ilyen, hogy mondjuk egy kritikus öt százalék. A politikai forradalmak tíz százaléknál kezdődnek. A pszilocibin gomba szétáradt a társadalomban. Az elmúlt nyolc évben valamiféle második neolitikus forradalmon estünk át. Az első neolit forradalom a mezőgazdálkodás kitalálása volt, a második neolit forradalom az otthoni gombatermesztés feltalálása. Egyszerre húsz-harminc pszilocibintartalmú gomba, melyek korábban helyi erdei ritkaságnak számítottak, vagy a koprofil gombák - amelyek tehéntrágyán élnek, s melyek emiatt övezetekhez kötődtek, mint elérhetővé váltak. A Stopharia Cubensis, mely természetben a legelterjedtebb, az emberi termesztést megelőzően ritka trópusi gomba volt. Most már Nome-tól a Tierra del Fuegó-ig széltében-hosszában megél minden padlás, pince vagy garázs körül. A Gomba ugyanazzal a stratégiával hódítja meg a társadalmat, ahogyan a micélium szétfut a petricsészében - egyszerűen minden irányba terjeszkedik. Bátyámmal írtunk is egy könyvet 1975-ben, címe Pszilocibin: A mágikus gomba termesztői kalauza (Psylocibin: Magic Mushroom Grower`s Guide). Százezer példányban ment el. Aztán Bob Harris is beszállt a ringbe, ő szintén írt egy termesztői könyvet. Jonathan Ott is megírta a magáét, akárcsak Gary Menser és Stephen Pollock, spóratársaságok bújtak elő, elképzelni is nehéz, hány ember foglalkozhat ezzel.

 

Eléggé csökönyösen ragaszkodom a pszilocibinhez. Azt gondolom, hogy a "drog" szó nem megfelelő, és hogy a hallucinogén anyagoknak az a modellje, mely még az LSD tapasztalatból maradt ránk, szintén teljesen alkalmatlan, ami azt illeti, egyszerű történelmi véletlen, hogy az LSD lett a hallucinogén model az orvosok és kutatók számára. Ezt fedezték fel, elemezték először, a laborban, aztán millió és millió ember kapott belőle. Igazából száz mikrogrammos mennyiségnél aktív, míg a pszilocibin már tizenöt milligramnál. Millió és milló ember volt képes befogadni az LSD-t. Nem hiszem, hogy a tömeges drogevés jó dolog, de azt gondolom, hogy szükséges, hogy legyen egy kisebbség, aki a többieket helyettesíti, egy sámáni professzionális osztály, ha tetszik, nekik az a dolguk, hogy ideákat hozzanak fel a mély, sötét vízből, melyeket a többiek elé tárnak. Ezek az emberek saját kultúránk számára teljesítenek néhány olyan feladatot, melyet az írásbeliség előtt a sámánok viseltek.

 

A növényi hallucinogéneket szeretem. Igazi szimbiózisról van szó itt. Az LSD laboratóriumi végtermék volt. A pszilocibin erdők-mezők gyermeke, mikor ezt hírdetjük, mikor terjesztjük, amikor betépünk tőle, kölcsönös viszony jön létre, energia- és információátadás. Ez az igazi szimbiózis. Mindkét fél nyer valamit, senkinek sem kell feladni semmit. Épp elég növényt és állatot háziasítottunk már, ez nem nagy szám. Viszont itt nem a dióról vagy az almáról, mégcsak nem is a macskáról vagy a kutyáról van szó, ez lehet, hogy értelmesebb, mint mi vagyunk. úgyhogy ennek a kapcsolatnak a következményeit legalább emberi fogalmakba kell foglani, és ezért nem rossz az erotikus hasonlat.

 

K: Szerinted mi lenne az első feladatunk, ha a pszichedélikus anyagok legálisak lennének, s mindez a "bevezetés a pszichedéliák élvezetébe" tantárgy lenne?

 

TM: Tőlem kérded? Azt hiszem rávennélek, hogy ültess el egy-két magot, és egy kis történelmet olvasnék hozzá. Mikor elolvastad a történelmet, és magról növesztettél (nem is tudom, hajnalkamagok vagy gombaspórák legyenek azok), és amikor már felfogtál egy-két dolgot, és gondoztad a növényt, az alkaloida gyümölcstermés legteljesebb önkifejeződését engedted neki, akkor lépnéd át karriered küszöbét, s akkor elnapolhatnánk az órát.

 

A történelem értékelése nagyon fontos a jó pszichedélikus tapasztalatban. A pszilocibin történelmi filmeket vetít neked, történelmi lényeknek lát minket. Megvan benne ez a mindenek feletti szint, nem pusztán a pillanat töredékével foglalatoskodik. Az elmúlt millió év majom-jelenségével foglalkozik, így lát minket. Néhányat felfoghatunk az ő szempontjai közül, ha igaz érzésekkel fordulunk az őseink felé, az minden megholt, s azok elődei felé. Milyen hosszú, különös utazás ez, ugye, az altamirai barlangrazoktól az űrhajó bejáratáig. És most a küszöbön állunk, kéz a kézben ezzel a különös új társsal. A történelmi változás után a váratlan következik. A Másik problematikája, a Másik iránti szükség, a Másik jelenléte, a Másik természete - e kérdések kormányozzák majd az emberi tudás új rendjét.

 

K: Nem zárod ki teljesen annak lehetőségét, hogy a Másik iránti vágy egyszerűen a mögöttes Én iránti vágy, hogy a Másik valójában egy feltáratlan Én.

 

TM: Nem, szó sincs róla. Sőt, mint már mondtam az elején, most alakulnak ki ennek az archetípusnak a tulajdonságai az univerzum idegen intelligenciáival kapcsolatos tudományos ismeretének fényében. Saját szükségünk eme kapcsolatra összekapcsolódik a tudománnyal, mely saját áldásaival formát ad, hogy kifejezhessük ezt a szükséget, ami nem más mint az idegen szerelem potenciális jelenségének létrehozása. Nem igazán tudjuk, mi is az Én, a buddhizmus szerint a bodhi-tudatban minden benne van, ez azt jelenti, hogy lehetnek földönkívüliek, és ha igaz, hogy minden bodhi-tudat, akkor ők úgyszintén annak bizonyos aspektusai. Ez a szó, Én (Self), legalább akkora rejtély, mint a Másik. Polaritás van e két titok között, és ezen kívül a mítosz vékonyka kis fonala, ezen lógsz, hogy ne törjön ki a frász. A tudomány, a vallás és a sámánizmus mítoszai mind polaritást jelentenek az Én és a Másik rejtélye között - és ne feledd, hogy a rejtély nem összekeverendő egy megoldatlan problémával; a rejtély természeténél fogva rejtélyes, tehát nem esik össze megoldássá. Ezt nem szoktuk meg. Azt hisszük, hogy ha felbukkan egy rejtély, akkor valami szakértő majd megoldja, és bemutat egy beszámolót. Ez a megközelités csak a triviálissal válik be. És ami igazán fontos - szívünk, lelkünk, reményeink -, az teljes rejtély számunkra. Szóval, hogyan jelenhetnek meg másképp a Másik előtt, ha az valóban Másik.

 

Muszáj, hogy egy kis titokérzékre tegyünk szert. A titok nem a Másikban, hanem bennünk van. Ismétlem, mindez összefügg azzal, hogy azzá leszünk, amit felfogunk. A történelem természete hirtelen megváltozik a posztkvantum fizikában, a posztmodern szakaszban; ezt nem vártuk volna. A tizenkilencedik század, a huszadik eleje - nem jöttek rá, hogy mi felé mutatnak, bár néhányan, a patafizikusok, a szürrealisták, látták, mi következik. De hát most itt vagyunk.

 

K: Amikor korábban azt említetted, hogy a gomba valószínűleg a messzeségből érkezett, eszembe jutott a pán-spermium elmélet, hogy az élet maga is egy küldemény, hogy mindannyiunkat együtt küldtek ide.

 

TM: Igen, említenem kellett volna ezt az elméletet, mert ez a legerősebb alátámasztása annak, amit mondok. A pán-spermium elméletet Cyril Ponnamperuma alkotta meg, aki James Watsonnal és Francis Crick-kel együtt a DNS felfedezői voltak. Ponnamperuma és Crick az enyémnél sokkal radikálisabb elmélettel rukkoltak elő, már amennyire a biológia szóba kerül. Azt állítják, hogy prebiotikus molekulák a messzi űrben keletkeznek a legnagyobb számban, nem pedig a bolygók felszínén. Azaz, a bolygók csak egy későbbi szakaszban fontosak, a komplex polimerek és a prebiotikus összetevők kialakulása során. Ismered biztos a régi jó közmondást, hogy mindannyian csillagokból vagyunk, hogy tested atomjai valaha csillagmagokban főttek vagy olyan bolygók darabjai voltak, akik a csillag körül keringtek, mielőtt felrobbantak volna.

 

Én azt mondom, hogy nem minden, a galaxisban kerengő anyag ment át a csillagmagokban égő nukleáris tűzhöz fogható erőszakon. Mikor a csillagokból nova lesz, bolygóik darabokra hullanak, és ha biotikus anyag fejlődött ki e bolygókon, akkor az belekerül a kerengő anyag általános kozmikus levesébe. Ez már jobban hasonlít ahhoz, amire a spóra-stratégia épült eredetileg. A spóra olyan kemény környezetben alakulhatott ki, amit a mag nem bírna el. A gombaspórák a világűrre lehető legjobban hasonlító környezetben képesek legtökéletesebben a túlélésre. Az ideális a teljes vákum és mínusz hatvan fok, akkor aztán tulajdonképpen örökké kitartanak. A dolog logikája igen alapos. Az az elképzelés sokkal rázósabb, hogy a gomba intelligens életforma. Ez az én saját mániám és területem. Ezt sokan értékelik.

 

Nagyon érdekes, Cyril Ponnamperuma A földönkívüli kommunikáció a tudomány szemszögéből c. könyvében, (Scientific Perspectives on Extraterrestial Communication), van egy cikk, az asztrofizikus R. N. Bracewell tollából az intelligens életet kutatók logikájáról. Oda lukad ki, hogy bármilyen formája légy is az életnek, legyen bármilyen technológiád, ha komolyan kutatni kívánod az űrt, fizikailag küldeni mintákat egyik csillagról a másikra, akkor csak egyetlen stratégiában bízhatsz, a von Neumann-féle gépben, azaz olyan gépben, mely képes reprodukálni önmagát. Egy ős csillagról négy ilyen gép indul négy külön irányba, egy bizonyos távolságra az őscsillagtól, minden gép fiadzik, s így nyolc gép lesz, kétszer annyi távolságra újra szaporodnak, az tizenhat gép, és így tovább. A lényeg az, hogy csak egy ilyen szaporodási folyamat által játszhatunk meg minden tippet. Aztán már nincs más dolgod, csak feladsz egy kapcsolatkezdő üzenetet, hogy "Kimerítő intelligencia-keresésben vagyunk itt a galaxisban, kérjük hívja a következő tarifamentes számot, és kezdjük a kapcsolatot." Csak így remélheted, hogy kontaktusba lépsz a galaxis összes lakójával. Nos, ez a forgatókönyv megmutatja, hogy nagyon fontossá válhat, hogy megértsük, mit üzen a gomba.

 

A mandaeusok, akik a Közép-Kelet furcsa Gnosztikus vallási kultuszát űzik, mely jó hosszú időt túlélt, úgy hiszik, hogy az idők végezetén eljön, amit ők Titkos Ádámnak hívnak. A Titkos Ádám egy messiásszerű figura, viszont épít egy gépet, mely azután minden lelket visszavisz rejtett forrásához a Mindenki-Apjába, ki a kozmikus végzeten kívül van. Ez nagyon érdekes. Hogy egy messiás épít egy gépet. Elképzelhető, hogy ha létezik egyáltalán földönkívüli üzenet a környezetünkben, az arra buzdít, hogy építsünk valami eszközt, hogy a kommunikációnak egy kevésbé rozoga változata is létrejöhessen. Bracewell erről beszél; szerinte mindez benne van a helyzet logikájában.

 

Szép kis ága lenne a logikának - a földönkívüli kontaktus protokollja. Mit is mondhatnánk egy ilyen kontaktusról, melyhez bármilyen életforma és intelligencia ellenére is, át kell hajózni ezeket a kreódokat (creodes). Lehet, hogy ez egy fejletlen terület ezen a ponton, de biztosan meg lehet csinálni. Olyan, mint az alternatív fizika. Szükségünk van alternatív szociális kontaktus, vagy szociális kontaktuskeresés elméletekre arra az alkalomra, ha találkoznánk egy földölkívülivel. Termékeny talaj ez a science fiction irodalomban, a kapcsolat logikája, hogyan vihető véghez, hogy közben ne veszítsünk sokat, és mégis legyen értelme. Póker ez, de a tét nagy. Túlélésről, életképességről, fajok, ha nem egész bolygók evolúciós sorsáról társalgunk.

 

K: Azt szeretném kérdezni, hogy van-e különbség abban, ahogy te bánsz az életeddel, és ahogy egy sámán tenné? Mikor utoljára hallottalak, azt mondtad, nem tartod magad sámánnak.

 

TM: A sámánok legfontosabb jellemzője, hogy gyógyítanak. Ha én gyógyítok is, eléggé szokatlanul. îgy teszek különbséget, mivel én tisztelem ezt, és a kérdés sokszor elsikkad. Az embereknek pszichedélikus növények, a mágia és mágikus mutatványok járnak a fekükben, de elfelejtik a gyógyítást. Carlos Castaneda műveiben, nem hiszem, hogy vagy ezerkétszáz oldalon át bárki is meggyógyítaná a másikat, pedig klasszikusan és statisztikailag is a sámánok gyógyítók. úgy hiszem léteznek valamiféle "átélt sámáni ideálok", én ezeket élem - megpróbálom kifürkészni a valóságot sámáni lelkülettel és sámáni eszközökkel. Viszont a sámánizmusban a gyógyítás sine qua non.

 

K: Legmélyebb belátásod szerint mi az űr pszichedélikus szemszögből, mi a különbség a belső, tudati tér és a külső, fizikai tér között, és mi lenne ennek a különbségnek a értéke? Pusztán a tudat és az általában vett tér viszonya?

 

TM: A világot a tudat építi fel az érzékelés bemenetén keresztül. Az érzékelést az érzékszervek csatornázzák, úgyhogy legalább három vagy négy eltérő input fut be, vagyis hogy, általában úgy gondolják, ezek egymástól eltérőek. A test viszont a tudat és a világ érintkezése, és a nyelv, úgy tűnik olyan áteresztés, mely a tudatból jön a világ felé, és a világból a tudat felé. Ami a teret illeti, létezik egy különös dolog a biológiában: az élet legkorábbi váltazatai nem érzékelték a világot egyáltalában. Ha táplálék került az útjukba, bekapták. Aztán később, a szempöttyök kifejlődésével és a pigmentérzékeny vegyületek koncentrálódásával bizonyos sejtekben, kialakult a fény és sötétség közti különbségtétel. Még később már mozgó állatok vannak, kialakul az összetett szem, és így tovább. Ha megfigyeled, a biológia nem más, mint a dimenziókért folytatott hadjárat, és ha úgy nézed a kultúrát, mint a biológiai evolúció folytatását, az is egy dimenzió meghódítása. Az idő-dimenzió meghódításában az ábécé és a kódoló rendszerek, az orális hagyomány feltalálásával a tapasztalatot már kódolhatóvá teszik. Most úgy tűnik, olyan helyre értünk, ahol az időt és teret kell kódolnunk, de a mozgáson keresztül megvalósuló tér meghódításának evolúciója már a világ teljes feltérképezéséért kiált. A kultúra egyfajta hiperdimenzionális lénnyé alakul, mely beteljesíti az élet biológiai programját. Bármi legyen is, egy sor dimenzión keresztül transzformálódik, egyik dimenzióból a másikba pöccinti magát. Rá fogsz jönni, hogy az emberi kultúra pillanatnyilag túlságosan két-dimenziós, vagyis nagyon lapos. Milyen magas a legmagasabb építmény, ezer láb? A legtöbb épület nem több, mint húsz láb; de most olyan űr kolóniákban gondolkdunk, melyekben az épület magassága értelmetlen, mert a világ az maga az építmény, és az épület ötven vagy száz mérföld hosszú.

 

Gyakorlatilag mindent rögzíthetünk egy eseménnyel kapcsolatban, s később előhívhatjuk. Mikor létrejön ezek szintézise, belső dimenzió felé mutat, mely felsőbb vagy alsóbb dimenziónak egyaránt gondolható. A téren és időn túli dimenzió az emberi képzelet, másképp, ami megelőz minden dimenziót. Bizonyos szempontból pontszerű tulajdonságai vannak, ezért beszélünk annyit a hologramról, mivel az új tudat pontszerű tulajdonságait hordozza. Egyidejűsége és egyszerre mindenütt jelenléte elképesztette a kommnetátort.

 

K: A külső és belső tér megkülönböztetésének megszűnéséről beszélsz, kifejtenéd ezt bővebben?

 

TM: A belső és külső tér megkülönböztetése az Én és a test viszonyában gyökeredzik. Azt gondolom, hogy amint az Én kimozdul az elektronikus tudat végtelenjébe, és, ahogy megbeszéltük, a Másik elektronikus dimenziójába, ahogy jeleztem, a test és az Én azonosítása másodlagossá válik, ahogy az elmúlt ötszáz évben a király és az Én önmeghatározása másodlagos lett. Már nincs is királyunk, meg vagyunk nélküle. Elképzelhető, hogy meg lennénk test nélkül is. Ezek csak olyan utak, melyeken át a lojalitás a kulturális együvétartozás formáját ölti, ezt a helyi nyelvek hitelesítik.

 

K: úgy tűnik, arról beszélsz, hogy az emberiség az új Korszak, a New Age küszöbén áll, és hogy az idegenekkel való kapcsolat talán segít az átlépésben.

 

TM: Kertelés nélkül úgy gondolom, hogy létezik egy folyamat, mely régóta halad, s mely kezdete óta gyorsul. Ez az a folyamat, amely megformázta a bolygónk, ez hívta elő az életet az óceánból, a magasabb rendű állatokat az alacsonyrendű állatokból, az embert a főemlősből, a történelmet a törzsi, szakrális, időtlen létezésből. Minden, ami túl van nyelvi rendszerünkön, valami transzcendentális transzformatív összefolyás felé vezet. Ez a lét köldöke, itt kapcsolódik minden, és éppen ezért, igen nehéz leírni. Azt gondolom, hogy a tudomány, a vallás és a történelem mind olyan minták, melyeket egy bizonyos objektum hiperdimenzionális jelenléte vonz maga felé a kötött dimenziókon keresztül, ez ott várakozik, ahol véget ér a történelem, ide tartunk, ide vonzanak minket. Azt gondolom, hogy az ember körül minden titokzatos, és hogy ami most történik velünk, az is titokzatos. A neokortex robbanásszerű kifejlődése, teljesen kilóg az evolúció eddig elképzelt rendjéből, mely más fajok és a főemlősök körében igaz.

 

Divat volt az elmúlt ötven évben sivár monotóniának képzelni a dolgot, mégis az összes valamire való hivatalos világnézetté kiáltott ideológia buzgón hangsúlyozta, hogy az utolsó öt százalékig mindent tud. A legkiválóbb férfiak dolgoztak ezeken. Én azt gondolom, hogy gyakorlatilag semmit sem tudunk. Bár nem sok értelemben vagyok vallásos, de úgy gondolom, hogy a világ átalakulásáról szóló vallásos gondolkodás helyesebb úton jár, mint az a gondolat, hogy a fizikai törvények vagy a biológiai törvények mindig ugyanazok lesznek, és mi mind egyszerűen csak belemegyünk a játékba, minden egyre rosszabb és rosszabb vagy jobb és jobb lesz, de egy biztos, nincsenek meglepetések. Meg vagyok győződve, hogy nem látjuk, mi folyik.

 

Az egyik ok, amiért a gombák és a földönkívüliek mellett érvelek, az az, hogy az emberek lássák, hogyan lehet másképp gondolkodni. Ha lehetséges ennyire másképp látni a dolgokat, akkor vajon hányféle másképpen lehet? Csak próbáld meggyőzni az embereket, hogy ne az elnök felvilágosítására várjanak. Ne várjuk, hogy a történelem, a történelmi események folyama majd magától feltárja önmagát. Komolyan kell vennünk, hogy az univerzum megértése a mi felelősségünk, mivel a világ megértésének egyetlen változata, mely hasznos lehet a számunkra, az éppen saját megértésünk. Semmit sem visz előre, ha tudjuk, hogy valami kompjuterben léteznek olyan egyenletek, melyek tökéletesen modellezik vagy éppen tökéletesen nem modellezik, ami történik. Mindannyian hajlottunk rá, hogy saját magunkat hivatalos ideológiáknak adjuk oda, mondván, hogy "hát, én lehet, hogy nem értem, de valaki biztos érti". Az az igazság, hogy csak a saját megértésed válik a hasznodra. Mivel az Te vagy, akivel együtt fogsz élni, és az szintén Te vagy, akivel együtt fogsz meghalni. Ahogy a dal mondja, az utolsó táncot magad járod.

 

 

 

http://www.korai.hu/3/hun/ncikk.php?nid=17

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.