Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Varga Csaba - Egyesített elmélet: metafilozófia (1-7/11)

2009.07.30

1. (Új életérzés, új élettudás)


Az „új” életérzés: nincs érvényes jelen. Közeledünk viszont egy boldog szellemi-lelki állapothoz: új univerzális helyzet- és tudatállapot jön létre. Lényegileg nemcsak a csillogóújkapitalizmus önpusztító, hanem a számtalan fénytelen lélek is önemésztő. Nem lehet többé elkenni, elfedni, hogy az új ezredév nyitányán (is) tapasztalt és megfigyelt külső-belső világ zsákutca, tévedés és így folytathatatlan. Nem csak részleteiben, hanem teljességében is. Ez az első axióma különösebb újabb indoklást nem követel, noha a poszt-modern filozófia még messze nem fejezte be az eddigi dogmák, illúziók és hazugságok filozófiai lerombolását. Az alacsony szintű egyéni és kollektív létezés brutális látszat-rendezettsége is tarthatatlan. A mediatizált látványkulisszák mögött a szétbomlás halad előre, a globális dekonstrukció makro-, mezo és mikroszinten is végleg megkérdőjelezi a fennálló világ- struktúrákat. Az átfogó – és édeskés - kiüresedés pedig benyomul(t) a mindennapi lét legmélyére is, és a depressziós létviszonyok között őrlődő egyén egyre kevésbé kerülheti el a szembesülést a valódi igazságokkal. A leépülő államok ideges-durva beavatkozása és az erre adott társadalmi reakciók miatt az egyén látszat-biztonságának hártyája végképpen elvékonyul, s az eddig tartósnak látszó személyes és kollektív önmegtévesztések áttetszővé és észre vehetővé válnak. Az egyébként gyakran esztétikus totális bizonytalanság és kibogozhatatlanság szürke lepelként borítja be a személyes és kollektív tudatokat. A néhány évtizede még elképzelhetetlen kritika mind élesebbé, pontosabbá válik, s kiterjed minden irányba, közben a biztos kvázi-információk tartalma és ehhez kapcsolt magatartások megsemmisülnek; az eddigi tudás már nem puha paplan, amit magunkra húzhatunk védekezésképpen. A személyes és kollektív tudatatlanba préselt félelmek, zavarok, kiúttalanságok és az általuk kiváltott jajgatások fel-feltörnek. Nehezen vitatható már, hogy a régi-mai tudások napi, leegyszerűsített, elferdített alkalmazásai az igazságok elleplezéseit és kioltását szolgálják. A régi létmagyarázat szintjén látható, hogy az egyén nem egyszerűen foglya a külső- belső világának, mert a külső valóság – mintegy lánctalpas traktorként – belelapítja a valóságba. Ez tehát nem pusztán virtuális börtön-élmény, hanem a börtön padlójába való belepréselődés tapasztalata. Nincs mód kiszakadni a valóságból, és nem lehet felülemelkedni a börtönön; alig van belső akarat és külső esély az Önvalóba és/vagy az Abszolútumba integrálódva a való világban cselekvő tanúként létezni. Az új létérzékelés és létértelmezés szerint viszont a virtuális börtön, a börtönre ereszkedő nyomás, valamint a börtön aljzatába való beleégetés csak negatív-látszat, félelem-kivetítés, hamis léttudás. Legalább is a kreált börtönfal akár papírból is lehet, s könnyen lehet, hogy a megszabadulás nem túlságosan függ a lánctalpak súlyától. A rossz feltevés és a tényleges megtaposás is csupa jó jel. Látható válik, ami sokáig láthatatlan volt, vagy amit mostanáig kevesen láttak. És a leleplezés nem primitív kritika, nem elméleti ökölrázás, hanem egyre inkább megértés-központú új felfogás és élettudás.Az új gondolkodás azért hiteles, mert mögötte már az új élettudás és új életérzés húzódik meg. Íme, az új és összetett helyzet, vagy óvatosabban: az új helyzet derengése. És íme: az új tudatállapot, vagy óvatosabban: az új tudatállapot esélye. A kettő kölcsönösen, de nem azonos erővel hat egymásra. Új és új életérzések nyílhatnak meg, mint a remény ajtói. A kiszolgáltatottak számára is lehetőség teremtődik az új élettudások kamatoztatására. Az új tudás- és tudatállapotok nélkül a korszak emberei és közösségei persze soha nem tapasztalt mértékű külső veszélyek és belső tévedések között vergődnek még. Csakhogy a hasznos- haszontalan vergődések egyúttal személyes és csoportos zsilipekké válhatnak: magasabbra, új csatornákba, új folyókba emelhetnek minket. A zártnak látszó és jéggel borított jelennek a falán repedések látszanak, amelyek szempillantás alatt új egekké tágulhatnak.


2. (Új tudás, új tudomány)

 


A tudomány – mint intézményesített és rendszeresített gondolkodási műfaj szükségképpen korspecifikus is. Nem öröktől való és nem örökké lesz. A tudomány: az ipari kapitalizmus és a kapitalizmus kollektív tudatállapotának aktuális kivetülése. Egyszerre haladás és helyben járás, egyszerre új gondolkodás és gondolkodási zsákutca. Egyszerre számos zseniális felismerés és nem kevésbé számos téves hipotézis. Az iparosított tudománygyártás mindig is a korszellem foglya marad. Ezért a mostani és a későbbi személyes és csoportos szellemi traumák – nagyon helyesen - mindig a korszellem (és az ehhez kötött tudomány) megcsontosodott dogmáinak újragondolására kényszerít mindenkit. Az előző századvég, vagy a kilencvenes évek még a redukcionista és a holisztikus tudományos megközelítések indulatos harcát mutatta, ám már akkor többen – például Michio Kaku elméleti fizikus - a két szemlélet magasabb dimenzióban való szintézisét javasolta. [15] A kérdés persze még sokáig az lesz, hogy melyik ez az optimális magasabb szint és a szintézis eredményei mikor és hogyan fogadtatnak el. Közben az ipari társadalom gondolkodását és súlyos szellemi korlátait kifejező tudomány önfejlődése azonban eljutott a következő tudományfejlődési és a régi tudományon is túllépő lépcsőfokig. Önfejlődés? A tudomány újabb és ismét váratlan paradigmaváltása előtt vagyunk? Az általános tudomány-kórkép nem fedheti el, hogy a hivatásos tudományon belül és a hivatásos tudomány mellett mindig voltak idő- és tér felett gondolkodó, a kor által nem befolyásolt, nem gúzsba kötött szellemi törekvések. Minden nagy gondolkodó részben vagy egészen túllépett az aktuális tudományon. Ez is hozzátartozik a tudományipar természetrajzához. A tudomány megkövült dogmái most ismét – szokatlan intenzitással – porladnak szét. Ha volt valaha is váratlan és fénysebességgel haladó paradigmaváltás, akkor most van és még inkább lesz. Az ezredforduló tudományos paradigmaváltásai egybefonódnak a megismerési módok és eljárások ismételt kiterjedésével. A posztmodern korszak joggal és sokszor még mindig felületesen kérdőjelezte meg a nagy elméleteket, miközben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a régi/új típusú nagy, integrált elméletek hiánya nyomasztóan akadályozza még a gyakorlati kutatásokat és fejlesztéseket is. Ha az egyik axióma az volt, hogy a felvilágosodással kezdődő modern-posztmodern korszak az önpusztító csődig jutott, akkor a másik axióma az, hogy ennek az első és egyben utolsó euroatlanti világmodellnek a gondolkodási modellje szintén elért a végpont közelébe. Örvendjünk: ez fergeteges siker. Az új tudomány (ha lesz, ha lehet) egyik, alapvető iránya: az egyesített tudomány, vagy másképpen a metaelmélet, vagy ennek új metafizikai elmélete: a metafilozófia. Így a Nincs ezekben semmi új. Többek között Keresztes Szent János intelmei semmit nem vesztettek aktualitásukból. (Keresztes Szent János: Lobogó istenszeretet, Kármelita Rend kiadása, 1991). Ugyanígy nem véletlen például, hogy a Korán Nafse Ammarah-ról, a rosszra bujtó énről beszél.

 

1Nincs ezekben semmi új. Többek között Keresztes Szent János intelmei semmit nem vesztettek aktualitásukból.(Keresztes Szent János: Lobogó istenszeretet, Kármelita Rend kiadása, 1991). Ugyanígy nem véletlen például,hogy a Korán Nafse Ammarah-ról, a rosszra bujtó énről beszél.

2Kaku, Michio, 1994: Hipertér, (Akkord Kiadó, 2006) Eredeti megjelenés: Hyperspace, Oxford University Press,)

3Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete (Gondolat, Budapest, 1984); Eredeti megjelenés:Kuhn, Thomas S., 1962, 1970: The Structure os Sience Revolutions; Ziauddin Sardar: Thomas Kuhn és atudomány-háborúk (Alexandra, 2003) Eredeti megjelenés: Sardar, Ziauddin: Postmodern Encounters: Thomas Kuhn the Science Wars. (Icon Bokks Ltd.


Így a tudományfejlődés poszt-normál korszakában újra a végső válaszokat kereső etafilozófia születése várható. A metaelmélet tehát a tudományok (1), teológiák (2), művészetelméletek (3) közös csúcselmélete (4), minimum onto-teológia. Az elméletképzés minden szintjén egyesítés, ezért az alapelméletek (a), szupraelméletek (b), és legfelső integrált elméletek (c) egyszerre hierarchikus és horizontális elméletrendszere. Ám nem vagy nemcsak ranszdiszciplináris tudomány, nem vagy nemcsak egyesített nagy elmélet, nem vagy nemcsak új metafizika, nem vagy nem csak normál és poszt-normál tudomány. Mindez együtt és mindezen túl is. Nemcsak Európa és Észak- Amerika filozófiája, egyúttal posztkolonista elmélet is, Kelet és Nyugat, Észak és Dél gondolkodásának egyesítési lehetősége; beláthatatlan lehetőség. Abban érdekelt, hogy minden eddigi tudományos (és persze metafizikai) eredményt befogadjon, és magasra értékeljen, s nem abban érdekelt, hogy akár csak egyetlen eredményt is ne vegyen észre, vagy felejtésre ítéljen. Az új tudomány befogadó, mert a befogadás által válik integrációra képessé. Nem eleve – feltételezett – új igazságokból indul ki, hanem „csak” kapukat tár ki, keres, nem fékez le az elme dogmáinál, lehetővé teszi az új ösvényeket, nem fél a korszellemtől, nem néz le senkit és semmit, nem fél a lehetetlentől, nem gyűlöli se a régi, sem az új zsákutcákat, érzelemmentesen halad minden irányba és dimenzióba. A metaelmélet új típusú, egyesített megismerés elmélet is. Noha a gyakorló tudomány olykor tudománytalannak tartja, vagy nem érti a magasabb tudományos szintet, ám a régi-új megismerési készlet bővebb és teljesebb, mint az ipari társadalom racionális tudományának jelenleg elfogadott ismeretelméleti palettája. A metaelmélet legalább kilenc-tíz megismerési lehetőséget használhat, és egyúttal egymással kontrollálhat: a pre-tudomány (1), a (hagyományos, avagy normál) tudomány (2), a művészet (3), a poszt-normál tudomány (4), a (normál) tudományon túli tudományos megismerés (poszt-tudomány) (5), a személyes istentapasztalat, vagy (szűkebben?) kozmikus intelligencia tapasztalat (6), az egyéni és kollektív hit (7), a mesterséges intelligencia (8), vagy önmagában a metaelmélet (9). És a felsorolás folytatásra vár. Mindenki annyi módszert vesz, vagy vehet birtokba, amennyit akar és elfogad; ám ne ítélje el azt, ami éppen kívül esik a módszertani horizontján, vagy gondolkodási gyakorlatán. Megismétlem: ha a tudomány ma már csak hipotéziseket kockáztathat meg, örvendhet, hogy az eltérő, akár egymást is kritizáló módszerekkel kölcsönösen kontrollálhatja az új feltevéseket. Ez önmagában egy új módszer. Ezért például ma az elméleti fizika, az elméleti biológia, a tudatelmélet és a filozófiaelmélet egy „szellemi bokor” négy ága. Ez a felismerés mind a négy tudományágban kardinális új eredményeket hoz. A felsorolt egyik megismerési módszernek sincs birtokában - és nem is lesz - az igazság garantált megértési módja. Az elmúlt évezredekben mindegyik megismerési mód, így a tudomány is számtalan téves, megalapozatlan állítást produkált, miközben számos olyan felismerésig jutott el, amely sokáig érvényes hipotézist kínál. Szemléljük előítéletek nélkül a civilizációnk tudásállapotát, mert ez a feltétele annak, hogy a tudomány (és nem csak a tudomány) haladjon tovább. Hogy hova érhetünk el? Ez még beláthatatlan. Ez talán még felfoghatatlan. Ez még majdnem reménytelen. Nagyon jól van ez így.

 

3. (Új természettudomány vagy új tudomány előtt?)

 

A posztmodern tudomány vagy a posztnormál tudomány mindenekelőtt a természettudományban szembesül eddigi kérdésfelvetési és kérdéstárgyalási szemléletével. Ideje összefoglalni azt, amit az új tudomány, vagy egy, netán több hangadó tudományos csoport az új ezredév elején már ismertként vagy/és új igazság-hipotézisként kezel. Nem nagyon halasztható így már, hogy a továbbélő normál természet- és bölcsészettudomány a következő hipotézisekkel folyamatosan szembe nézzen, és közben összefüggő konklúziókig jusson el:


1. Az anyag más-más jellegű, tartalmú, formájú a különböző valóság-szinteken. A modern fizika talán legnagyobb tudásforradalmát a szubatomi szint sokrétű feltárása hozta és az atomot most már intelligens lénynek tekintjük. Az anyag mikro (atomalatti) és makro (világegyetemi) szinten más jellegű, és természetű, mint az, ami a közép- és durva szintenészlelhető és magyarázható. Az egyik legújabb hipotézis szerint a klasszikus értelemben anyagról például csak aktuális tudatsűrűsödési, gondolatkoncentrálódási eseményként beszélhetünk. A kvantumelméleti kiindulópontú elméleti fizikai felvetések – például a szuperhúr vagy a twistor elmélet [22] – már régóta ezeket az új, kísérletileg még nem igazolható felismeréseket tárgyalja. A kozmoszelmélet pedig párhuzamos, forgó, csavart
világegyetemeket feltételez és könnyen lehet, hogy a mi univerzumunk csak egy pici buborék
egy sokkal nagyobb és összetettebb kozmoszban.

2. A tér és idő négy dimenziós elmélete után a magasabb dimenziók elmélete. A mindennapi világ háromdimenziós (magasság, szélesség, mélység) leírását először az idővel, mint negyedik dimenzióval egészítették ki, közben a Klauza-Klein-elmélet már a harmadik térdimenzió mellé megnevezte a fényt, mint negyedik térdimenziót, mondván, hogy a fény nem más, mint egy újabb dimenzió rezgése. Azóta a vezető fizikusok egy része elfogadja, hogy a négy vagy öt téridő-dimenzión túl további (n-számú, tíz, vagy akár húsznál is több) dimenzió is létezhet, ráadásul a matematikusok kidolgozták az n-dimenziós tér topológiáját, ám ekkor a tudomány még mindig a newtoni-einsteini magasabb rendű fizikai világképen belül marad.A hipertér tervezett kísérleti igazolásához ráadásul – ha a számítások igazak – ezerbilliószor nagyobb energia kell, mint amit most a részecskegyorsítók produkálni képesek.

3. Az anyag fogalma kitágul, átalakul, szinte határtalanná és rejtélyessé válik. Az anyag (ha egyáltalán még sokáig beszélhetünk a klasszikus fizika anyag fogalmáról) nemcsak és nem elsődlegesen fizikai anyag, hanem szellemi természetű „anyag” is. Az anyag lényegében gondolat-megvalósulás, tudat-mozzanat. Anyag és tudat között sűrű a kapcsolódási háló, de a teremtő- és életben tartó létforrás a tudat. (Erről beszél – többek között - az információ fizika, a tudatfizika, a holográfia fizika, stb.) Így először kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy legalább három alapvető létező (az anyag mellett energia, információ) van, aztán másodszor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az előbbi három mellett egyrészt az elme, másrészt jelenleg – az igazi titok – a tudat. (Ez a feltevés nem zárja ki, hogy évtizedek múlva hasonló újabb titokba botlunk.)


4. Nem egy, hanem több, vagy n-számú anyag létezik. Ha maradunk a régi anyagfogalomnál, akkor viszont ezen a nyelven azt mondhatjuk, hogy több vagy sok anyag típus van (antianyag, fekete anyag, stb.). Az emberi gondolkodás a kezdetektől fogva feltételezett nem észlelhető, más típusú anyagot, mint a fizikai anyag, például az étert. Ebben az értelemben akár a gondolatot, a tudatot is anyagnak tarthatjuk, de vannak/lehetnek nem- anyagi formájú poszt-anyagok is. A most kezdődő század új, egyesített természettudománya várhatóan alaposan kibővíti és átalakítja az anyag-elméletünket. A hagyományos tudománynak viszont egyelőre nincs mérőeszköze, nincs megfigyelési lehetősége, nincs érzékelő eszköze és nincs olyan tudatállapota, hogy a más anyagot és a nem-anyagot megragadja.

5. Erősödő feltételezés, hogy több univerzum, több téridő létezik. Először Newton és Einstein vitáját látszólag eldöntötte téridő fizika, amely szerint a fizikai univerzális térben nem egy globális vonatkozási rendszer van, hanem sok lokális inerciarendszer, mert Einstein szerint a négydimenziós görbült téridőben a hosszú hatótávolságú gravitáció minden tulajdonsága kizárólag a téridő lokális görbületéből ered. A következő válasz azonban lehet is-is. Később az új hipotézisek egyrészt feltételezték, hogy számos, többszörösen összefüggő univerzum és téridő létezik, másrészt megerősítették, hogy az emberi elmében-tudatban is több téridő dimenzió létezik, ám a külső és belső téridő-dimenziók közötti átjárások elmélete még nem született meg. Nos, akkor meddig látunk el a téridő végtelenben?

6. A biológiai élet új hipotézise. Az élet rejtvényének a megoldása még várat magára, de a (ráadásul gyakran leegyszerűsített) természetes szelekció elmélete az új tudás birtokában nem tartható vagy legalább is súlyosan vitatható. A kémiai evolúciós forgatókönyvek nem tudják megmagyarázni, hogy a DNS információs kódja mivel magyarázható, ha valamilyen alkotó értelem létét tagadjuk. A leegyszerűsíthetetlen összetettség elmélete igazolható. A genetikai információ eredetét – most már tudjuk – sem a véletlen, sem a kezdeti „üres” sejt, sem a kiválasztódás, sem az önszerveződés elmélete nem magyarázza meg, így most az egyetlen racionális-posztracionális megfejtés az élet intelligens (és most hagyjuk nyitva, hogy milyen intelligens) tervezettségének az elmélete, amely persze az evolúcióelmélet minden védhető-őrizhető állítását elfogadja.

7. A végső igazság (a mai tudásunk szerint) az, hogy nem anyag van, vagy nincs anyag, „csak” gondolat létezik. Jogos tudományos felvetés, hogy az általunk anyagnak definiált valóságszint és valóságháló esetleg látszat, illúzió, nem anyagi természetű. Az „anyagon” belül kvantumvákuum, üresség van, a megfigyelőtől függetlenül nem érzékelhető posztanyagi jelenségekkel. Ha csak a gondolat vagy információ létezik, akkor végképpen újragondolásra szorul az a széles körben elfogadott teória, hogy a tudományt kizárjuk a természetfeletti jelenségek értelmezéséből, vagy továbbra is mérhetetlenül magas falakat emelünk tudomány és teológia közé. Mindez nem jelenti azt, hogy eljutottunk a végső igazságig - mindenesetre egy újabb lépcsőfokra léphetünk.

8. Ha a több anyag, több téridő felismerést általánosítjuk, akkor a több valóság/tudat elméletet fogalmazhatjuk meg. Ez a valóságfelfogás nyitott és nem zárt elmélet: minden mozzanat lehetőség – egyaránt esélyként, folyamatként, kezdetekor és megtörténte után is. Az ember tehát önmagát és környezetét is valósággyártó „gépként” hozza létre. Folyamatosan gyártjuk a tudás-, a tudat- és fizikai és társadalmi valóságokat, amelyek azonban – és ez is egy lehetséges hipotézis – szintén folyamatosan gyártanak minket fizikai- (sőt genetikai), lelki, szellemi és tudati, sőt társadalmi valóságként. Az a kérdés természetesen megkerülhetetlen, hogy ki/mi a gyártó, és a gyártási utasítások és technológiák honnan vannak. Ha az interaktív gyártás logikai térben és logikai folyamatként megy végbe, akkor a dilemma például az, hogy ki/mi a logikai tér és logikai DNS-utasítás rendszer.


9. Az új felismerés: minden elme és/vagy tudat. Az elmúlt évtizedekben a tudomány fokozatosan jutott el odáig, hogy az anyag teremtésében és létezésében az elmét és/vagy a tudatot ismerte fel kardinális mozzanatként. A jelen és a közeljövő gondolkodása azonban még messze nem érti a tudatot, s a tudat-elme-anyag közötti kapcsolat- vagy transzformációs
rendszert. Az egyik kérdés nem csak az, hogy például a DNS-ben a nem kódoló elemek funkcionálisan és szubsztanciálisan milyen szerepet töltenek be, hanem az is, ami most már nagyon komolyan feltételezhető, hogy lehet egy második, szimultán, nem anyagi, tisztán virtuális DNS is. Mindenképpen jogos az a feltevés, hogy a transzformációs rendszer – több szintű, több dimenziójú – élő holografikus rendszer [9].

10. Nem csak egy, hanem több tudat, több tudatszint, több tudatállapot van. Az emberi civilizáció történetében ősi tudás, hogy az egyéni éber tudatállapotokon túl további tudat-szintek és -állapotok vannak: tiszta tudat, kozmikus tudat, isteni tudat, egységtudat. Ám az még a titok tartományába tartozik, hogy az egység-tudaton túl („felette”) milyen tudatállapotok lehetnek. Hipotézisünk szerint ugyanígy megkülönböztethetők a társadalmi vagy kollektív tudatállapotok és minőségek. Az egyik lehetséges feltevés az, hogy a kollektív tudatszintek szinkronban vannak az egyéni tudatlépcsőkkel, s akkor egyaránt létezik éber, tiszta, kozmikus, isteni és egység természetű kollektív tudatállapot. És a pszichológia nem véletlenül beszél személyes és kollektív tudattalanokról, vagy tudattalan-dimenziókról. (Az egyik lehetséges új univerzális programnak éppen arra kellene válaszolni, hogy az emberiség a jelenlegi alacsony, éber típusú tudatállapotból hogyan juthat fel magasabb kollektív tudatállapotokba.)

11. A (fizikai) anyag „fejlesztő-önfejlesztő központja” az elme, a poszt-anyag teremtő központja a tudat. Az új felfogások szerint a kozmikus – sok dimenziós - hullámfüggvény a világ összes lehetséges állapotát tartalmazza, ám a mindenség általános elmélete mindaddig nem fogalmazható meg, amíg csak fizikai és kémiai kölcsönhatások között rendszerét keressük. Valószínűleg olyan – metaelméleti kiindulópontú - sokdimenziós fizikai, biológiai, elmebeli, tudati és logikai összetett téridő-rendszereket kellene feltételeznünk, amelyek értelmezési keretében már szétválasztható, hogy az ember (mint megfigyelő) szempontjából az elme a fizikai-kémiai, és a tudat (mint Önvaló) pedig a kitágított értelmű anyagon is túli dimenziók szervező és oda-vissza váltó „központja”.


12. A természetfeletti jelenségek többsége magasabb szintű természeti jelenség. A tudomány folyamatos haladásának és magasabb minőségi szintre emelkedésének (például az anyag és az elme közötti kölcsönhatás felismerésének) eredményeképpen egyre több, korábban természetfeletti jelenségről állapítható meg: (1) szintén természeti jelenség, csak eddig nem értettük meg, vagy nem tudtuk kísérletileg – esetleg elméletileg – igazolni; vagy (2) szintén természeti jelenség, ami azonban a normál tudományon belül nem értelmezhető, így talán helyesebb poszt-természeti jelenségnek minősíteni.

13. Van nem anyag (is), van transzcendentális „valami”, ami esetleg anyagi természetű vagy más anyagi létformájú, vagy várhatóan semmilyen értelemben nem anyagi jellegű. Ma és holnap nem valószínűsíthető az a hipotézis, hogy végül minden transzcendens jelenség fizikai-anyagi jelenségnek fogható fel. Ez egyúttal az isten és/vagy az abszolútum problematikája. Ha a tudat, ugyanúgy, mint az anyag és poszt-anyag, mindenben benne van, és mindent körbevesz, és minden túl is van, akkor az istenség vagy az a végső abszolútum „szubsztancia” is hasonló „valami” (csend, üresség, megnevezhetetlenség, stb.). Ez azonban feltehetően végképpen nem anyagi jellegű, bármennyire is kitágítanánk az anyag kategóriáját, így – s függetlenül attól, hogy milyen filozófiai álláspontra helyezkedünk – egyrészt tudomásul kell vennünk a nem anyag és a nem anyagi dimenziók létét, másrészt újra és újra visszajutunk oda, hogy a nem anyag a teremtő forrás, a önváltoztató/önformáló erő.

14. Az igaz „anyag” a tudás, és a tudás döntőbb, mint a tudat. Az évezredes kultúrákban és a jelenlegi posztfizikai kutatásokban egyaránt az egyik markáns hipotézis a tudat és a tudat szerepének a középpontba állítása. Könnyen lehet azonban egy másik felvetés is, amely a létrehozó, a teremtő, az átalakító erőt a tudásban véli megtalálni, s a személyes és kollektív tudatot és működését egyaránt „csak” a tudás és az anyag közötti (holográfia jellegű) váltó-mechanizmusként írja le. Ettől függetlenül az információ/tudás/szellem a tudathoz hasonlóan többszintű és többdimenziós rendszer és hálózat: az alacsony, a közepes és a magas tudáslépcsők szintén értelmezhetők a fizikai tudás, a tiszta tudás, a kozmikus tudás, az isteni tudás és az egység tudás kategóriájával. (Nyitott kérdés, hogy az isten és/vagy abszolútum tudás, poszt-tudás, vagy valami más, függetlenül attól, hogy ez a „tudás” először fényként, hangként, ürességként vagy más módon nyilvánul meg.)

 

4 Erről szól a már klasszikusnak számító mű: Berger, Peter L. and Luckmann, Thomas, 1966: The SocialConstruction of Reality. A Treatise int he Sociology of Knowledge. (Doubledy et Company, Garden City. NewYork) Magyarul: Berger, Peter L. - Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiaiértekezés. (Jószöveg Műhely Kiadó, 1998

 

15. A társadalmi valóság is olyan, mint a fizikai-kémiai és a nem fizikai-kémiai anyag. A társadalomtudományban elemi felismerés, hogy sok társadalmi valóság van, de az egyáltalán nem világos, hogy a fizikai-intézményi társadalmi valóság szintén ki által és hogyan teremtett valóság-együttes. A társadalmi valóságok – a szintén sokszintes – kollektív tudatok és tudatállapotok, vagy a közös tudat és tudás tartalmak és formák által jönnek létre természetet, közösségi lét- és működési formákat, állami és társadalmi intézményeket, kollektív lelki és identitás-állapotokat, valamint tudásfelfogásokat és működési szabályrendszereket formálnak meg, amelyek tartalma, formája, rendszere és folyamata elsősorban az egyszerre időtlen-tértelen és időhöz/térhez kötött társadalmi tudatoktól függnek. A társadalom tehát nem elsősorban szerkezet, nem elsősorban intézmény és nem is elsősorban – mondjuk – kommunikációs struktúra; a társadalom – még a hagyományos nézőpontok szerint is – mindenekelőtt összetett virtuális valóság. A társadalom tipikusan olyan, mint a fizikai – öt vagy több dimenziós - hipertér. Ha a fizikai és a társadalmi valóságok közvetlen egymásra vetítését nem is helyeseljük, ám a társadalom belső szubatomi tartalma/formája hasonlítható az anyag szubatomi „valóságához”.

16. Az egységelmélet előtt. Először is az elméleti fizika, az elméleti biológia, az elméleti szociológia, a filozófiaelmélet (stb.) együttes elmélete lehet a rendező, rendezettséget létrehozó elméletösszesítés: ez a metaelmélet és részben metafilozófia. Az új tudáskonstrukció metaelméletnek akkor nevezhető, ha a normál tudomány-, művészet- és a valláselmélet szempontjából „elmélet-piramist” építünk. Az egységelmélet pedig metafilozófiának – új tudás- és tudatállapotnak - akkor minősíthető, ha általa/vele az elméletösszesítésen túl felfedezhető az új valóság/tudat, amely nem a három- vagy négydimenziós valóság része, hanem valóságosan és szimbolikusan is élő, mozgó, összehúzódó-táguló gömbmodellként értelmezhető. Ez az elméletösszesítés így csak egyfelől írható le szellemi folyamatként (tudáskoncentrációként és tudásötvözetként), másfelől ugyan is egyszerre valóság- és tudat felfedezés és – teremtés.

17. Új teremtéselmélet, új magasabb rendű létezés hipotézise. Sokakat nem az új teremtőerő, nem az új gondolkodás érdekli, hanem „csak” ennek a következménye, a földi civilizáció, s ennek működtethetősége, avagy az új cselekvéselmélet. Nos, egyelőre az ősi igazságot tapasztaljuk: amíg nincs új tudás, új tudatminőség, új világlátvány, új múlt/jelen és jövő-vízió, addig nincs új emberiség-koncepció, nincs új univerzális-lokális világterv, addig nincs más világgyakorlat. Feltéve, ha változatlanul valamilyen evolúciós fejlődés-paradigmát vélünk érvényesnek, mert ugyanakkor okunk lehet azt is feltételezni, hogy egyrészt az emberiség csak valamilyen krízis vagy katakizma dráma hatására hajt végre átfogó paradigmaváltást, vagy másrészt az emberiség önfejlődése/önpusztítása által nem befolyásolható „külső” vagy „belső” teremtőforrás, intelligencia, tudatminőség beavatkozása segíthet. Egyelőre ezt a minimális három alaplehetőséget fenntartjuk.

18. Stb. (N-számú tétel fogalmazható meg.)
Meddig is jutottunk előre (hátra, oldalra, stb.)? Ez a közel húsz vagy akár ötven elemig tágítható teória az újértelmezési hipotézis egyesített elméletének kiinduló tételeit vázolja. Ezt nevezzük a metatudat és a metavalóság együttes egységgondolatának, egységállapotának. Az új tudás várhatóan és talán remélhetően fokozatosan átveszi a klasszikus tudás helyét. A tudásbővítés és majd a tudáscsere csak idő kérdése? Ha a fizika és a biológia, pontosabb a kvantum fizika és a kvantum biológia új téridő „valóságába” belemélyedünk, nem lehet kétséges, hogy a sokszintes és dimenziós téridő miatt a tudáscseréhez és a tudásemeléshez már régen adott az idő. Mit is állítunk (és nem állítunk) tehát? Ha az anyag gondolat, ha a gondolat teremt,akkor a kérdés az, hogy ki és mi a gondolat? Anyag, energia, információ vagy tudás? Ennél kevesebb vagy több? Nem tudunk jobb fogalmat, mint amit a metatudás nyelvi-tudati alakzata kínál, amely nem(csak) anyagra-anyagba írt és így üres információ, nem(csak) tárolt és így halott digitális jel, hanem élő valóság és tudat egyszerre. A kollektív intelligenciát is meghaladó, önfejlődő, általunk is fejleszthető szupra-szubsztancia. Lényeg. És lényegen túli. Isten és istenen túli: az abszolútum, ami – mint feltételeztük - nem azonos istennel. Ha tudjuk, ha nem folyamatosan teremtünk és rombolunk. Saját testünket, saját tudatunkat, sőt a külső valóságot, az anyagi univerzumot és a kollektív tudati valóságokat. Ha tudjuk, ha nem a körülöttünk lévő valóságot is teremtettük vagy teremtették nekünk és közösen velünk. Ha ez így van, mi következik ebből? Mihez és mennyire van új tudásunk, új tudatminőségünk, új teremtőforrásunk? Utóirat: Ha most havonta, évente fogalmazódnak meg új tudományos hipotézisek, akkor nincs okunk nem feltételezni, hogy tíz vagy húsz év múlva a brán-elméletre vagy kvantumugrás elméletre úgy tekintünk majd, mint a régi tudás egyszerű dogmáira. A tudásteremtés nem véges folyamat, nem lezárható eseménysor: ötven vagy száz év múlva a mai soktételes új elméleti magot messze meghaladó „új” tudással rendelkezünk majd.


4. (Feltevések az új logikáról és a logikai térről)

 


Mi látható a csúcsvalóságról és csúcstudatról az egyébként láthatatlan legfelső szinten? A paradoxon lényege az, hogy van/nincs Egy; van végtelen, ami nincs, s nincs végtelen, ami van. Vagy: van a csend és nincs a csend. Ez még nem hang, nem fény, nem anti-anyag, nem gondolat, nem szó. Nem tér és nem idő. Aztán tételezzük fel, hogy az Egy önkölcsönhatása szüli a szellemet, avagy a hangot és a szót, amelyet a holografikus tudat transzformál anyaggá, sokdimenziós téridővé, amely befelé szintén végtelen, azaz Egy. Mindez együtt: az Egész. Ami együtt van: az a valóság és a tudat együtt. Ha ez együtt van: ez a teljes logikai tér, avagy logikai téridő. Először nézzük a háromdimenziós struktúrában a világ alapvető szerkezetét és összefüggéseit: Első szint: az Egy (Abszolútum, vagy az, ami ezen túl van); Második szint: a szellem (bölcsesség, ami több mint a tudás;) Harmadik szint: az ember (az egyén és az általa teremtett világtudat); Negyedik szint: a természet (az anyag és a poszt-anyag). És akár megnevezhetjük az ötödik szintet, mert az anyag legbelül ismét szellem és az Egy. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs minden szinten is Isten, szellem, tudat és anyag. Ha az Egészet akarjuk megfigyelni és megismerni, akkor felfedezni oda indulunk, ahol talán már a semmi gondolata nincs, és ugyanakkor a végtelenek között ott van a minden. Mindez a határtalan és a határozott együtt az Egész. Sokszor nincs támpont, nincs tudományos dogma, és a vallási szimbólumok sem igazítanak el. Amire most filozófiailag vállalkozunk, az ilyen szellemi utazáson túli utazás és anti-utazás. A fizika vagy a biológia új tudománya is csak az út elején ad tájékozódást, ám az alapkérdések adott válaszalternatívákróla fizikusok között sincs és nem is lehet egyetértés. Egyelőre hipotézisek ütköznek hipotézisekkel, és a többség mindig elutasítja az új hipotéziseket. Az új filozófia viszont átléphet ezeken a határokon, dogmákon, de a fizika a korlátozott határátlépéseket is csak akkor méltányolja, ha már maga is megtesz néhány újabb kvantumugrást. Ám az Egészről egy-egy tudomány nem nyújthat egészet, maga a filozófia sem, így az Egész újra összefonódik a semmivel. Miért lenne ez baj? Nos, az egészelmélet magasabb szinten – mint jeleztük - szükségképpen filozófia és posztfilozófia, aztán lehetőségként metafilozófia. Az összes szint filozófiai elmélete külön- külön, majd minden szint együttes filozófiája és a szintek közötti váltások-emelkedések titkai. A semmi/minden filozófiai szintű elmélete/nemelmélete. Az új valóságból, avagy az új tudatállapotból új nézőpont. Az új kilátás a megfigyelő számára szükségképpen szintén megfigyelés, olvasás, modellezés és megfogalmazás. Valóságosan és jelképesen: először is mondatok olvasása a semmi/minden láthatatlan „faláról” és aztán mondatok leírása tudat- tollal. Miután erre most nem vállalkozunk, ezért egyelőre nem tehetünk mást s jobbat, mint magunk is tudás hipotéziseket kínálunk, nem tagadva, hogy a Megfigyelő most is csorbítja a Megfigyeltet (az Egyet, a Semmit, a Szellemet, a Tudatot vagy az Anyagot). Ha felfogjuk és átéljük ezt, borzongató érzés és tudat. Képzeljék el: semmiként „lebegve” gondolkodás a semmiben. Már az sem lenne ismert érzés vagy tapasztalat, ha valamiként valahogy töprengenénk a semmiben.

A logikai „lánc” és „szerkezet”. A Hang az Egy (vagy például az Abszolútum) első és eredeti megnyilvánulása, de ekkor talán még fénytelen és halhatatlan. Ez szükségképpen megelőzi az n-dimenziós térben-időben létező hangot. A Hangot nevezhetjük információnak vagy anyag-előttinek, anti-anyagnak. Minden hangból majd egy-egy fénykvantum lesz, mert a hangrezgés világit a sötétségben. A hangok testet öltése a szavak, amelyek az írással geometriai/matematikai formát öltenek. A hangok/szavak/fogalmak sokdimenziós rendszere a filozófia, avagy a bölcsesség. Vagy másképpen a logikai tér. A filozófia a világ végső – lineáris és nemlineáris – oka és oknélkülisége, amely a hangok, fények, szavak, fogalmak többszörösen összefüggő, sokdimenziós rendszerének teremtője és a teremtés megnevezése. Ez a szellem ugyanúgy a világegyetem és a végtelen tudat alkotóeleme, mint egyik saját következménye, az anyag. Ok és okozat, ok-nélküliség és következmény-nélküliség egyszerre. A rezgő hang fejezi ki a tértelen/időtelen világot, s később szüli azt a fizikai világot is, amelyet háromdimenziós térként élünk meg. A hang/fény hozta létre a hang- és fényuniverzumokat és a többszörösen összefüggő multiuniverzumokat, továbbá az általunk
ismertnek tekintett egyéni és kollektív tudatok – sok jel szerint - szintén hang- és fényrezgésekből állnak. Minden hang és hangcsoport egy-egy téridő rezgés-együttes. A hang
(vagy fény) hamarább létezett, mint a tudatos ember vagy a háromdimenziós anyag. Az ember
teste/szelleme szintén hangokból és energiacsomókból áll, és ezek a rezgő-fénylő hangok önteremtő képességgel rendelkeznek. Minden hang, függetlenül attól, hogy melyik nyelven mondják ki, vagy éneklik el, rögtön beleilleszkedik, és örökre megmarad a sokdimenziós téridőben. Szükségképpen akkor is, ha nem alkot fizikai anyagot, avagy nem koncentrálódik mikro, mezo vagy makro-méretű bránban.
Ha minden fény, s hang egy-egy téridő rezgés, akkor minden betű sem más, mint egy- egy geometriailag megtestesült hangrezgés. Szoros az összefüggés a hang rezgése és a hang betűformája között. A betű nem csak kifejezi, hanem elárulja a hang téridőben tetten érthető tulajdonságait. Ha minden betű csavart, forgó téridő-kvantum, akkor minden fogalom (magas szintű rezgésként) sokdimenziós térrezgés. Az is feltételezhető, hogy minden hang, minden szó, minden mondat, minden betű és minden filozófia minden időben és minden térben létezik, függetlenül attól, hogy tudunk róla vagy nem. Az általunk tapasztalt világot alkotó anyagok és kölcsönhatásaik mögött így nem anyagok és nem anyagi kölcsönhatások is vannak. Ez a mögöttes pedig nem más, mint a szellem/filozófia, amely szerintünk a tudati folyamatok segítségével hozza létre az anyagot, de anyag nélkül nincs ember és elme, amely képes szellemmé-filozófiává válnia. Ez az új, egyesített egészelmélet három – más-más szintű - hipotézist ismertet: 1. Az egyesített fizikaelmélet és az egyesített tudatelmélet előtt, mögött és után az egyesített filozófiaelmélet van, amely fényelmélet, hangelmélet, szóelmélet, s fogalomelmélet egyszerre. Magas rangú tudáselmélet, avagy: új filozófia. 2. Az egyesített metafilozófia – mint a teremtő és a teremtés elmélete – és az egyesített fizikaelmélet – mint a teremtett világ elmélete – között a közvetítő és átváltó elmélet az egyesített tudatelmélet. A tudatelmélet nemcsak közvetít, hanem átölel, átfog, tartály a folyadéknak. 3. Az egyesített filozófia-, tudat- , fizika- és biológiaelmélet egyúttal egységes logikaelmélet. Az Egy nevezhető meg leginkább Abszolútumként, s az Abszolútum „megrezdülése”, avagy megnyilvánulása: Isten. Az Isten tehát nem azonos az Abszolútummal és különösen nem azzal, ami azon túl van . A Hang önkölcsönhatásaiból generálódik az időtlen-tértelen szellem, amely a tudat „felettes éne”, s amelyből táplálkozva a tudat gyártja az összes létezőt. Ez a felfogás nagyon közel áll Sankara, a hindu gondolkodó véleményéhez, aki megkülönböztet magasabb és alacsonyabb brahmant, szerinte az alacsonyabb braman Ísvara, a személyes Isten, a világ teremtője, a magasabb braman viszont a mindenség tulajdonságok nélküli alapelve. Ezért tehát az Abszolútumnak két formája van: a szaguna, a tulajdonságokkal rendelkező, s a nirguna, a tulajdonságok nélküli braman. (Lásd például: Klaus K.

A tudat: a transzformációs váltás és a működés inspirálója. A tudat tehát minden szinten (minden dimenzióban, minden téridő szinten) jelen van és működik, ám lényege az, hogy a szintek közötti váltásokat/átalakításokat végzi el. Ha a tudatot úgy írjuk le, hogy a megfigyelés, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés eredménye, ez csak legfeljebb az alsóbb szinteken igaz. Ez csak a Megfigyelő nézőpontjából látszik így. A tudat a megfigyelés „ablakán” keresztül tárul fel, de a magasabb szinteken már a teremtés, a teremtés folyamata és a teremtés eredménye. És a teremtés lényege: a holografikus transzformáció. Az oda-vissza váltás. A kiterjesztett fizikaelmélet tehát nem csak tudatelmélet, hanem mindenekelőtt és mindenek után filozófiaelmélet, és a minimum három komponens sokszoros rendszere és nem-rendszere (valóságosan és szimbolikusan több-központú és végtelenbe táguló sok héjazatú gömb) logikaelmélete, a logikai tér (vagy téridő) elmélete. Erre azonban sem a fizika, se más részelmélet, sem a normál tudomány nem képes és nem alkalmas. Egyfelől: a csúcselmélet együtt nem lehet más, mint az Egészelmélet, avagy metaelmélet. Másfelől: elmélet-feletti, elméleten túli egyesített filozófia. De: az egészfilozófia nem csak valaminek a megnevezése, leírása, hanem ez a teremtés/nemteremtés maga – létezése, története is. Az egészelmélet önmagában részben-egészében egyaránt jórészt leírható a fizika, a matematika, a tudat vagy a filozófiaelmélet nyelvén, ám a nyelvek piramis-szerkezetében, a magasabb szinteken szükségképpen új nyelvet követel, mert ez a legmagasabb létezésszint,létezésforma. Akár azt is mondhatjuk: új nyelvi transzformáció van szükség az Egy  és a Tudat és az Anyag között. Az új nyelvnek még utána és előtte állunk; a következő években kísérletet teszünk az új (vagy nagyon is régi?) nyelv feltárására. Az új nyelv hiányában egyelőre a „meta” előtagot kötjük minden fogalomhoz (például metavalóság, metaember, metatudás, stb.), mert csak így tudjuk az új kategóriákat a régi fogalmaktól elválasztani. Ebben sincs új, hiszen Abraham H. Maslow már 1969-ben használta a metaember, a metaemberség fogalmát.

 

5. (Vizsgáljuk meg: ki és mi az Egész?)


A válasz első lépésben így hangzik: hang, betű, mondat, filozófia, logika (stb.) együtt. És a hangokból-szavakból létrejött anyagi és nem anyagi világ. Egész: anyag és tudat, tér és idő, ember és Isten, filozófia és Abszolútum együtt. Egyként. Egy rendszerben és rendszer- nélkül. Ne zavarjon minket, hogy ez ilyen összetett, akár erre is igaz a leegyszerűsíthetetlen összetettség. A rejtély korrekt megoldásához vezető úton lévő szellemi-tudati akadály most először (vagy sok évezred után ismét) átugorható. A fizikusok régóta keresik és ígérik, hogy létrehozzák az egységes fizikaelméletet, amelyet a négy összetartó erőforrásból (elektromágnesesség, gravitáció, erős és gyenge magerő) továbbá az idő elméletéből akarnak összerakni. Amíg azonban ez a kérdésfelvetés az érvényes, addig nincs egységes egészelmélet. Az elméleti fizika ugyan is eljutott oda, hogy igazából nincs fizikai anyag, nincs autonóm anyag, az anyag csak héja, külső burka annak, ami nem anyag, vagy nem a klasszikus anyag. Az ezredforduló újabb kérdésfelvetése pedig már minimum az egységes fizika- és tudatelmélet. A fizikusok legjobbjai ma már nem egyszer tudatfizikusok, vagy tudatkutatók is, vagy legalább az elmét beillesztik fizikai/kémai hipotéziseikbe. Eddig csak azt gondolták, hogy a világegyetemnek önálló, alapvető alkotórésze az anyag, a tér és az idő, s ezt követően merült fel egy tágabb dimenzió: a világegyetemben a tudat is ugyanolyan elsődleges, mint az anyag, vagy a tér és idő, azaz világossá vált újra, hogy a tudat (szemben az elmével) nem az anyagi működés eredménye. Csakhogy a valóság/tudat átfogó gondolati rendszere, vagy az egész új elméleti rendszer meddig tágítandó, hogy az egyesített elmélet megszülethessen és mintegy beleférhessen?

 

Klostermaier, 1998: A Short Introduction to Hinduism, Oneworld Publications, Emgland; magyarul K K. Klostermaier: Bevezetés a hinduizmusba, Akkord Könyvkiadó, 2001) pp. 143. )

6 Maslow, A.H., 1969: A transzcendencia különböző jelentései (Journal of Transpersonal Psyhology, 1969. tavasz). Magyarul: A. H. Maslow – R. Assagioli – K. Wilber: Bevezetés a transzperszonális pszichológiába (Ursus Libris Kiadó, 2006) 55., 60. o. A metaemberin egyébként azt értette, hogy az ember istenivé vagy istenszerűvé válik.


Nos, a tudományos rejtély megoldásához nem egyszerűen tovább kellett lépni, hiszen az igazi probléma az volt, hogy az eddigi rejtély lelke és ruhája, avagy a probléma neve és formája is akadály volt. Az elmúlt évtizedekben a legmesszebb merészkedő fizikusok kezdték mondani, hogy feltehetően nem egy, hanem több világegyetem van, méghozzá egyaránt mikro ésmakroszinten. A fizikusok ma még nem nagyon mondják, ezért egyelőre helyettük mondhatjuk, hogy feltehetően nem egy, hanem több, n-számú anyag van, így nem elég az egyik anyagra fizikaelméletet alkotni. (Ezt eddig is sokszor sejtettük, hiszen az étertől a fekete anyagig fogalmakat használtunk arra, amit nem tudunk, és nem vagyunk képesek igazolni.) Az elméleti fizikusok és biológusok szintén néhány éve kezdik mondani, hogy kutatásaik elvezettek odáig, hogy az anyag vagy/és az élet tulajdonképpen valami más, amit a félénkebbek és óvatosabbak tudat helyett elmével neveznek meg. Az embert nemcsak az különbözteti meg a többi élőlénytől, hogy tudata van, mert az eltérés főként a tudatfokozataiban van, hiszen – mai ismereteink szerint - egyedül az ember rendelkezi k reflexív tudatossággal. Az univerzális természettudományi és gondolkodási válság kitüntetett oka így az, hogy a már sem anyag, sem az anyagon túli „semmi” nem vizsgálható a klasszikus természettudományi módszerekkel. A fizika már nem (nemcsak!) természettudomány, avagy a jobban megértett természet nem pusztán anyagi, hanem ennél bonyolultabb és sokfélébb matéria. Innen ugyanígy nincs tovább út. Az anyag „belsejében”, szubatomi szinten, vagy a feltételezett párhuzamos világegyetemekben nincs értelme hagyományos anyagról, vagy racionális anyagvízióról beszélni. A használható felismerések, fogalmak, kezdve a kvantumtértől a twistorig, vagy a bránokig, részben bevezetnek egy magasabb típusú fizika elméletbe, és részben kivezetnekminket az anyagi struktúrákból és dimenziókból. A tanulmány elején már tömören összefoglaltuk: akik a fizikából, vagy a biológiából indultak, legfeljebb azt a kérdést tűzhetik napirendre, hogy tudat és anyag együtt, s nem tehetnek mást, minthogy el kell ismerniük a tudat elsődlegességét, s ebben a pillanatban az összes magas szintű ősi kultúra igazsága tudományosan is igazolódik majd. Ezért tehát természettudományos és metafilozófiai létkérdés, hogy az egységes fizikaelmélet helyett kiindulópontként egységes fizika/elme/tudat-elmélet szülessen. A fizikaelmélet több ága egyre inkább tudatelmélet lesz, s persze a tudatelmélet egyúttal sok szálon fizikaelmélet. Akik viszont filozófiából, vagy szűkebben társadalomelméletből indulnak ki, szintén nem tehetnek mást, mint el kell ismerniük a világ (valóság/tudat) alapvető és lényegi szellemi-tudati mivoltát, avagy az egyszerre természeti és természetfeletti tudat- vagy valláselmélet nélkül nincs filozófia. Ezért tehát lényegi kérdés, hogy a filozófia – ami mindig egyesítő és egységfilozófia volt – képes legyen továbblépni az új valóság/tudatelméletig. Ez teszi (fizika- és tudatelméleti alapon) lehetővé az egyesített elmélet és/avagy metafilozófia megkonstruálását. Az ezredforduló előtt a filozófiaelmélet gyakran leszűkült társadalomelméletre és elsősorban a társadalom fizikai/intézményi, vagy még szűkebben politikai-gazdasági konstrukcióira figyelt. A dekonstruált filozófiaelmélet helyett viszont kikerülhetetlenül ontoteológia, avagy egységes filozófiai/teológiai elmélet szükséges. Vitatható ez? Aligha. Az új egységelmélet, egészelmélet, s egyben az új természet- és társadalomtudomány egyre inkább filozófiaelmélet, tudáselmélet, avagy ugyanakkor logikaelmélet, de ez az újradefinált filozófia és logika nem (vagy nem mindig) azonos a huszadik század hangadó filozófiaelméleti törekvéseivel. A filozófia és logika tehát ebben az egyesített szellemi térben tágabb-magasabb értelemben tételeződik. De hogyan találkozhat az új fizikai/tudati és az új filozófiai/teológiai elmélet? Változatlanul két megoldás látszik: az új elmélet 1. csak filozófiaelmélet, avagy tisztán új filozófia lehet. 2. vagy csak metaelmélet lehet, amely lényegében tudományos egészelmélet, ami szükségképpen új tudomány is. Mindegyik a maga nemében magas rangú esély. Hogyan lehet ezt a hipotézist „igazolni”?

 

6. (A tudomány új jelenségei és az új kölcsönhatások)

 


Az elméleti fizika tehát már korábban megfogalmazta, hogy az egyszerre mikro-mezo- makro szintű világegyetemeket a három, illetve négydimenziós téridőben négy kölcsönhatás (elektromágnesesség, erős magerő, gyenge magerő, gravitáció) tartja össze. Önmagában már a kérdésfeltevés is termékeny, függetlenül attól, hogy mikor lesznek sokak által elfogadott eredmények. Egyelőre elmaradt viszont annak a problémának a megválaszolása, hogy milyen erőforrások, milyen kölcsönhatások fogják össze a társadalmat és a gazdaságot. Érdekes, hogy a bölcsészettudományban, vagy szűkebben a társadalomtudományokban nem került napirendre az egyesített elmélet létrehozása. Természetesen a legizgalmasabb elméleti felvetés az, hogy az egyes embert (fizikai, lelki, szellemi, közösségi és spirituális lényként) és közösségeit (család, baráti kör, lokális világ, nemzet, Európa, stb.) milyen energiák, milyen külső-belső kölcsönhatások „drótozzák össze” és teszik képessé a tartós, vagy fenntartható létezésre. Ha pedig abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a fizikai világegyetem végső soron és alapvetően szuperhurok, bránok, avagy sokdimenziós, sokkötődésű, csavart, forgó- pörgő rezgés-hálózatok, akkor a világegyetem minden bolygója, minden lénye, s minden teremtett világa ilyen. Vagy nem egészen?

 

Mindenesetre új jelenségek fedezhetők fel a (poszt-normál) tudomány fejlődésében:

Új jelenség: az elméleti fizika átlép a filozófiai fizikába – a fizika filozófiájába (fizika/filozófia: egy)

Új jelenség: az elméleti biológia átlép a filozófiai biológiába – a biológia filozófiájába (biológia/filozófia: egy)

Új jelenség: az elméleti filozófia átlép a fizikai/biológiai filozófiába (fizika/biológia/filozófia: egy)


Új jelenség: a fizika (biológia, stb.), a filozófia (ontológia, stb.) átlép a teológiai fizikába, biológiába, filozófia (teológia/fizika/biológia/filozófia: egy)

Új jelenség: a fizika, a biológia, a filozófia, teológia átlép (vissza- és előrelép) az ősi tudásokba és a holnaputáni tudásokba (minden tudás, tudomány, bölcsesség: egy)

 

És ugyanez igaz például a pszichológiára, szociológiára, metafizikára, stb. Az új jelenségek felfedezése és megértése még hosszú ideig tart majd. Egyetlen példát szeretnék hozni: Sri Ramana Maharsi Szellemi útmutatás című beszélgetésében rövid megjegyzést tesz arra, hogy az emberben a két mellbimbó között, a mellkas alatt és a hasüreg fölött hat, különböző színű szerv található, amelyek nem azonosak a fizikai szervekkel és a csakrákkal sem. Ezek közül az egyiket, amelyik a vízililiom bimbójához hasonlít, „szívnek” (hridajam) nevezik, s „itt futnak össze a pszichikus idegvezetékek (nádik), s ez a vitális erőknek (pránák), az elmének és a {tudat}fény{é}nek a székhelye.” 8 Ez a második „Szív” voltaképpen az Önvaló (Átmán). Egy ilyen „jelenséget”, „szervet” még a – a kultúrák és a tudományok feletti - egységelmélettel sem lesz egyszerű értelmezni. Az előbbi példa a sokszintű és sokdimenziójú kölcsönhatások rendszerét és talán legfőbb csomópontját mutatta meg. Most csak annyit nézzünk meg, hogyan nézhet ki (egyelőre a három, illetve négydimenziós téridőben működő) kölcsönhatásokat párhuzamosan bemutató integrált ábra, s egyúttal kíséreljük meg négy-négy kölcsönhatásra egyszerűsíteni a nem fizikai vagy nem biológiai, hanem például a gazdasági és társadalmi kölcsönhatásokat.

 

7 Sri Ramana Maharsi Összes Művei (Filosz Kiadó, Budapest, 2006) 80.o.
8 u.a. 80 o.

 

Kölcsönhatások metarendszere (első változat)

-  első
kölcsönhatás
második
kölcsönhatás
harmadik
kölcsönhatás
negyedik
kölcsönhatás
 fizika  elektromágnesesség  erős
magerő
 gyenge
magerő
 gravitáció
 társadalom  civilpolgári
erőforrások
 gazdasági-állami
erőforrások
 kohéziós
erőforrások
 szellemi-kulturális
erőforrások
 gazdaság  ember és az első-
második természet
közötti erőforrások
 anyagi-piaci és
technológiai
erőforrások
 társadalmi
erőforrások
 információ és tudás
erőforrások
 ember  fizikai-biológiai
erőforrások
 közösségi (gazdasági
és társadalmi)
erőforrások
 lelki és spiritualitás
erőforrások
 szellemi erőforrások



A táblázat közel sem teljes és pontos, hiszen például a társadalomból kimaradnak az erkölcsi erőforrások, vagy ma a gazdaságban egyre többen tárják fel a spirituális erőforrásokat, vagy az emberi erőforrások között is szerepeltethetnénk technológiai erőforrásokat. A fizika tudománya láthatóan eljutott oda, hogy a négy kölcsönhatást egyelőre csak úgy és csak akkor tudja egyesíteni, ha kilép a három+egy téridő dimenzióból és az egyesítést már a hipertérben kísérli meg. Az eredmény nem más, mint az, hogy az egyesítés nem sikerül az elme vagy/és tudat beiktatása nélkül. Vagy akár azt is mondhatjuk, hogy a külső-belső valóság leegyszerűsíthető az anyag-tudat kölcsönhatásra. Talán még ennél is izgalmasabb, hogy a társadalmi, gazdasági vagy emberi erőforrások egyesítése – egyre inkább így tűnik – szintén elképzelhetetlen a magasabb dimenziók bekapcsolása nélkül. Ez ismét a tudat, de a kollektív tudat, s annak tudatdimenzió, tudatvektorai. Ha tehát szeretnénk a
metafilozófiában vagy az egészelméletben minden tényezőt, minden szintet, minden kölcsönhatást egyesíteni, akkor a személyes és kollektív tudatok szerepét kénytelenek vagyunk kiemelni. Így ismét ott tartunk: anyag és tudat együtt. Ezért a filozófiában nem fordulhatunk vissza az utolsó félszázad domináns felfogásaiig (neomarxizmus, strukturalizmus, posztmodern, stb.), ugyanakkor az anyag-tudat kölcsönhatáson alapuló új metafilozófia viszont a vártnál többet tanulhat a világvallások teológiáiból vagy az ókori (például a görög) filozófiából vagy akár a hegeli hagyományból. A valóság és a tudat „valósága” és fogalma persze modell és a kettőjük kapcsolata is teoretikus konstrukció. Ám a valóságról és a tudatról egyaránt új elméleti modell születik - és ez utat nyit a metafilozófiához. A konstrukció és dekonstrukció új egyensúlyához és új egyesítéséhez. Egyúttal nemcsak a fizikában vetődik fel a kozmológiai állandók, hanem a filozófiában is az elméleti állandók kérdése, amelyek egyszerre jelentik az emberiség eddigi – hatalom központú és hatalomideológiai kötöttségű - filozófiai változóinak kritikáját és folyamatosan újragondolt, ám évezredek óta létező bölcsesség-állandók fenntartását. Minden tudásmodell - mind látható - nem szükségképpen hamis. Új tudáshorizontok nyílnak.

 

7. (A modell-szabadság és tudat-alternatívák)

 


Minden állítás, minden szó, minden fogalom: modell. Reprezentáció, szimbólum, vízió. A tudás: gondolat-modell. Az anyag modell, az agy: modell, az elme: modell, a tudat: modell, az élet: modell. Isten: modell. Én/mi: modell. A modellmegértés: modell. Az egyesített modell is modell. De melyik az? Az új gondolkodás keretében szabadságunkban áll a modell-alternatívákat is modellezni, kezdjük például a fontosabb tudat-modellekkel:


A-modell: Nincs tudat, csak anyag és elme van. Csak az anyag és csak anyagi reprezentációk (például elme) vannak. Minden többi csak az elme csalóka játéka. Csak az van, ami megtapasztalható. A természetfölötti „tapasztalat” is csak az elme tündérmeséje.


B-modell: Nincs különbség. Agy és elme/tudat ugyanaz. A háromdimenziós (+idő) térben agy, a hipertérben (tehát minimum öt dimenzióban) viszont tudat. És az anyagi és elmebeli-tudati reprezentációkon túl semmi nincs.


C-modell: Csak rezgő elme (esetleg tudat) van. A tudat önkölcsönható fizikai rezgés. Az agy önmagában ugyan nem képes tudati-tudatos tevékenységre, mert az agy tudat nélkül csak fejlett anyag-modell, ám ez a tudat még nem lép ki a fizikai univerzumból. Ez az elme- modell csak a háromdimenziós világban értelmezhető.


D-modell: Csak (metafizikai) tudat van. Az anyag és az anyag minden modellje a tudat – nem fizikai-anyagi természetű - önteremtése. A tudat így egy nem ismert anyagi/nemanyagi „mező” külső-belső fluktuációja.

 

Elme és/vagy tudatmodellek típusai


A-modell: Nincs tudat, csak anyag és elme van.
B-modell: Nincs különbség. Agy és tudat ugyanaz; egység
C-modell: Csak rezgő (fizikai) elme vagy tudat van.
D-modell: Csak (metafizikai) tudat van
E-modell: Tudat: megfigyelés.
F-modell: Tudat: teremtés (1).
G-modell: Tudat: teremtés (2).
H-modell: Tudat: nem teremtő, csak teremtés-szervező.
I-modell: A tudat: tudás (1): információ.
J-modell: A tudat: tudás (2): bölcsesség.
K-modell: Virtuális (nem anyagi, vagy poszt-anyagi) valóság
L-modell: A tudat: Isten kiáradása.
M-modell: Isten és/vagy Abszolútum
N-modell: Megismerhetetlen, megnevezhetetlen.
O-modell: Integrált modellek.
E-modell: Tudat: megfigyelés.

 

Három lépésben: a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya. Ez „csak” Megfigyelőt feltételez, ami lehet Egy (személyes) tudat, vagy lehet kollektív (személytelen) tudat. Ebből a modellből következik, hogy a Megfigyelő „csak” megfigyelésre képes.

F-modell: Tudat: teremtés (1). A tudat több mint megfigyelés, a tudat lényege a teremtés. A teremtő, a teremtés folyamata és a teremtés közös eredménye. A teremtő „csak” egy személyes tudat.

G-modell: Tudat: teremtés (2). A tudat több mint megfigyelés, a tudat lényege a teremtés. A (kollektív) teremtő, a teremtés folyamata és a teremtés közös eredménye. A teremtő azonban egy kollektív, magas rangú tudat.

H-modell: Tudat: nem teremtő, csak teremtés-szervező. A tudat a Megfigyelő vagy/és a teremtő autonóm teremtő tevékenysége. „Csak” a teremtés folyamata. Avagy közvetítés a nemteremtett és a teremtett között: transzformáció.

I-modell: A tudat: tudás (1): információ. Anyag nincs, tudat nincs. Minden információ. Az információ képes egyedül önmozgásra, ami nem teremtés, hanem „csak” az információ önszerveződése. Az információk közötti információ-egyesülés és információcsere: az élet.

J-modell: A tudat: tudás (2). Bölcsesség. A tudat lényege: a szellem. Ami a három+egy dimenzióban „csak” tudás. Ez a bölcsesség szétszóródása és a szétszóródott bölcsesség önalkalmazása. Akár egy-egy tudatos személyben is.

K-modell: Virtuális tudat: virtuális (nem anyagi, vagy poszt-anyagi)

L-modell: A tudat: Isten kiáradása. Az n-dimenziós Isten-modell három+-egy dimenziós téridőben való reprezentációja.

M-modell: Isten-lényeg. Nem az Isten megnyilvánulása, mert az csak a tudat önkicsatolása, hanem maga az Isten és/vagy Abszolútum.

N-modell: Megismerhetetlen, megnevezhetetlen.

O-modell: Integrált modell(ek).

 

A felsorolt (és a fel nem sorolt) modellek közül két vagy több szereplős integrált modellek állíthatók fel. Akár egyszerre lehet L-modell, H- modell és B-modell, függően attól, hogy melyik téridőben vagy téridő feletti dimenzióban létezik. Hol ébertudat, hol tiszta tudat, hol információ, hol tudás, hol valamilyen transzformáció, hol a tudás/tudat logikai tere, hol az Abszolútum, vagy annak megnyilvánulása, hol mindez együtt. Ez egyrészt függ attól, hogy a tudat-modell megfigyelő melyik tudatszintből szemléli ezt: a három+egy dimenziós, normál ébertudatból, vagy ennél magasabb (tiszta, transzcendens, kozmikus, isteni, stb.) tudatállapotból. Ez másrészt függ attól, hogy a bölcsesség/tudat/valóság szerkezetének melyik lépcsőjét (fizikai, szellemi, isteni, stb. valóság/tudat) vizsgáljuk. Nem nagyon lehet a vita tárgya, hogy az alacsonyabb rangú modellek (az A-modelltől a D- vagy az F-modellig) csak a fizikai/biológiai szintekre vonatkozhatnak. Függetlenül attól, hogy elismerjük bármilyen Isten létét, vagy nem, minden magasabb rangú tudat-modell szükségképpen megköveteli legalább a természetfeletti valóságok lehetségességének elfogadását. Ez a helyzet nem zavarja meg a munkamegosztást: a normál-tudománnyal foglalkozó tudósok kutathatják az alacsonyabb rangú valóság/tudat síkokat, míg a filozófusok, teológusok – a poszt-normál és poszt-tudomány képviselői – megfigyelhetik, vagy megtapasztalhatják a magasabb valóság/tudat szinteket. Ken Wilber már korai műveiben (például: A növekedés spektruma 9 [35,36]) tíz szintű tudat-szerkezetet vázolt fel. Szerinte a tudat alapstruktúrái így néznek ki és a zárójelben Sri Aurobindo fogalmai: szenzoros-fizikai, fantazmikus-emocionális (fizikai tudatosság alatt), leképző elme (vitális-emocionális), szabály/szerep-elme (érzékelő elme), formális-reflektív (gondolkodó elme), víziologika (felsőbb elme), okkult (megvilágosult elme), szubtilis (intuitív elme), kauzális (felettes elme), legvégső (elmefeletti). Ez a tudatszerkezet részletes és impozáns, de sem Wilber, sem Aurobindo nem választja el egymástól az elmét és tudatot, ráadásul Sri Aurobindo – szerintem indokolatlanul – a valódi tudatszinteket is elmének nevezi. Az általunk felvázolt tudat-modell rendszer is beleesik ebbe a hibába, de csak azért, hogy a modellrendszer ne legyen zárt, s a hagyományos tudomány alternatíváit ne tekintse semmisnek. (Ám az „A”, a „B” és talán a „C” modell végül is bizonyosan nem tudat-modell..) A filozófiai egészelmélet nem tehet más, minthogy egyrészt minden tudat-szintről megfigyelnie kell, másrészt pedig a tudat-modelleket minden szinten vizsgálnia kell. Ezt a lehetőséget lehet tagadni, de szükségességét csak elfogadni lehet.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.