Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Varga Csaba - Egyesített elmélet: metafilozófia (8-11)

2009.07.29
8. (Egyesített filozófia és folyamat-szerkezete)


Sokszintes, sokdimenziós sűrített tartalomként-formaként bemutatható-e a metafilozófia? Az egészkép, avagy az egészelmélet (a „valóság/tudat” és megnevezése) egyesített filozófiaként egyaránt leírható két-háromdimenziós táblázatban, mátrixban és leginkább gömb-modellben. Megjegyzés: mozgó-forgó gömbmodell helyett most csak „egyszerű” táblázat következik:

 

Egyesített metafilozófia szerkezete (táblázat gömbszerkezet helyett)

 Lépcsők száma  Lépcsők neve  Tudat-szintek
 Egy (1.0)  Abszolútum  Abszolútum tudat (Ami
észlelhető: egység tudat)
 Egy/egy (1.1.)  Isten, Teremtő (Végtelen, csend, stb.)  Isten tudat
 Egy-kettő (1.2)  Önteremtés, önkiáradás (a teremtés első aktusa)  Isten tudat
megnyilvánulása
 Kettő (2.0.)  Hangok (teremtett hang, végtelen fény, üres tér)  Megnyilvánult Isten tudat
megszólalása
 Kettő-egy (2.1.)  Rezgések/fények (teremtett fény önmozgása,
folyamatos megnyilvánulása)
 Transzcendens tudat
rezgése vagy fény-tudat
 Három (3.0.)  Szavak (hangok összefüggő rezgései, hang-bránok,
feltöltött tér, avagy az abszolút tudat teremtményei,
stb.)
 Szellemi tudat előkészítése
 Három-egy (3.1.)  Mondatok (szavak, szó-bránok)  Szellemi tudat
 Négy (4.0)  Filozófia (mondat-bránok, mondat téridő csoportok) Tudás és/vagy tudás
megtapasztalása
 Négy-egy (4.1.)  Logika (Mondat téridő-csoportok „szerkezete”,
logikai terek, avagy logikai önteremtő folyamatok)
 Szellemi tudat időtlen-
tértelen megnyilvánulásai
 Öt (5.0.)  Sokdimenziós tér/idő (filozófia-logika
megtestesülései)
 Metafizikai tudat és
megtapasztalása
 Öt-egy (5.1.)  Párhuzamos univerzális terek, párhuzamos időterek  Kozmikus tudat és
kiterjedése
 Hat (6.0.)  Természet, háromdimenziós anyag (szélesség,
magasság, mélység) és a téridő kialakulása
 Fizikai tudat és
önszerveződése
 Hét (7.0)  Magasan szervezett anyag/test (ember fizikai szinten)   Fizikai test/tudat magas
rangú szervezettsége
 Nyolc (8.0)  Második természet (az ember által létrehozott
környezet)
 Természet átalakítása,
önfejlődése
 Kilenc (9.0.)  Közösség, társadalom  Társadalmi tudat és
kölcsönhatásai
 Tíz (10.0.)  Emberi öntudat a földi (három+egy dimenziós)
világban
 Személyes emberi öntudat
 Tizenegy (11.0.)  Ember transzcendens lényként  Személyes kozmikus tudat
 Tizenkettő (12.0.)  Teljes ember, tudatember, emberisten  Személyes Isteni tudat
 Tizenhárom (13.0.)  Az ember haza találása, az ember emberfelettivé válása  Egység-tudat
 -  -  -


9 Wilber, Ken – Engler, Jack – Brown, Daniel, 1986: Transformations of Consciousness: Conventional and Perspectives on Development (Shambala).



A csúcskategória: az Egy. Az Egyről (a nem-kettőzöttségről) szinte minden filozófiai és teológiai mű szól, ám ennek éppen a csúcsvoltát, végtelen-voltát meglehetősen nehéz jól definiált fogalomba „gyömöszölni”. Érdemes felidézni, hogy például A. N. Whitehead milyen jól értelmezi az Egy filozófiai fogalmát, mert világosan felismeri, hogy ez a legvégső kategória és ez a teremtőerő fogalma: „Az ’egy’ terminus nem az ’egész szám egy’-t jelenti, mely egy összetett speciális fogalom, hanem a határozatlan ’egy’, a határozott ’a’ vagy ’az’, a mutató ’ez’ vagy ’az és a vonatkozó ’amely’, ’ami’ vagy ’ahogy’ névmásnak egyaránt alapul szolgáló általános fogalmat.”[34] Hozzáteszi, hogy a legvégső fogalom az „új együttesség létrehozása”.
Az Egy tehát: az Abszolútum, amely azonban nem az Isten. Liptay Lothar így elemzi Sankara felfogását: „A személyes Isten, a hinduk hatalmas Ísvarája maga is e káprázat szülötte, s egyben közvetítője. A minden konkrétumtól mentes abszolútum, a Brahman nem azonos vele, csak végső, transzcendens aspektusát képezi - mint egyébként minden másnak 10 (Természetesen számos olyan felfogás van, ami az Abszolútumot azonosnak tételezi Istennel.) Ez azonban csak egy filozófiai-logikai Egy. Ez még nem a nem-kettőzöttség elmélete. A probléma az, hogy az Egy (az Abszolútum vagy/és Isten) nem fogható fel a Megfigyelő vagy az Értelmező normál éber tudatállapotában. Az Abszolútum és az Isten az egyetlen valósággá csak az Isten-tudatban vagy az egység-tudatban válik. (Ezért a klasszikus vagy a modern filozófia 11 is csak addig mehet el, mint például A. N. Whitehead.) A metafilozófia és a metafilozófia-tudatállapot viszont eljuthat oda, ahova csak a legmagasabb rendű bölcsek 12 látnak el: semmi sincs, Isten sincs, csak az Önvaló, amit fordíthatunk Abszolútként, s amit az egyszerűbb lelkeknek Istennek mondhatunk. Ez azonban ne gyengítse el a figyelmünket, mert az egység-tudatban már nincs szükség „valamiféle bhávanára (egy megszemélyesített isten vagy istenség mély érzelmekkel és vallásos érzéssel éthatott kontemplációjára).” 13 Most nincs lehetőség, hogy mindegyik fogalmat több tudomány és több vallásfilozófia alapján integráltan elemezzük. Mindenesetre az előbbi táblázatban – a teremtés önmozgását, önfejlődését – vizsgáltuk fentről lefelé. Ennek alapján megkonstruálható a komplex világszerkezet, avagy az egyesített logikai tér, avagy valóság/tudat szerkezet. Ha valaki mindenáron maradni akar a tudomány ismert határainál és kompetenciáinál, az a táblázat tetejéről és aljáról tegyen zárójelbe egy-két szintet.


Egyesített logikai metatér (táblázat, gömbszerkezet helyett)

 Lépcsők
száma
 Lépcsők neve  Tudat-szintek  Váltás-szintek
 Első szint  Abszolútum (Egy, végtelen,
Isten, stb.), vagy az
Abszolútum, amelynek
megnyilvánulása Isten
 Tudatfeletti – vagy csak ez a tudat,
avagy az abszolút tudat
 + Az Abszolútum
megnyilvánulása
szellemé
 Második szint  Szellem (Egy megkettőződése,
bölcsesség, tudás, információ)
 Tudás – ami szintén tudatfeletti,
avagy a tudás sűrűsödése,
koncentrációja és maga a
tudatosság
 + A szellem
önmozgása,
önfejlődése
 Harmadik
szint
 Tudat (Az első két szint a tudat
segítségével végzi a teremtést,
kezdve a hangtól az
információig)
 Tudat – a tudás hozza mozgásba a
tudatot; a tudat holografikus
formáló-teremtő erő
 + Abszolútum és a
szellem átváltása
információvá,
anyaggá,
természetté
 Negyedik szint  Természet (fizikai-biológiai
valóság, a teremtett világ)
 Természeti, kozmikus tudat –
vagy a szubatomi szinten
magasabb tudatállapot
 + Az anyag
átváltása (s
egyesülve a
tudattal) emberré
 Ötödik szint és
visszafelé az
első szint
 Ember (Az ember
megtapasztalva az első négy
valóság/tudat szintet képessé
teszi magát arra, hogy az ötödik
szintről elinduljon visszafelé,
lehetőleg az első szintig).
 Éber tudat(ok), transzcendens
tudat, kozmikus tudat,
Isten-tudat,
egység-tudat
 + Az első természet
átváltása a második
természetté
Visszafelé:
második szint
Második természet (Az ember
által létrehozott második
természet, avagy a három+egy
dimenziós civilizációs
önteremtés)
Természeti tudat emberi tudattal
vegyítve – szubatomi szinten
magasabb tudatállapot
+ A konstruált
természet átváltása
közösséggé
Visszafelé
harmadik
szint
Közösség, társadalom, avagy az
emberiség tudata és annak
intézményesülése (Az ember és
természet, valamint ember és
ember együttműködése)
Közösségi és társadalmi tudat,
avagy az ember önteremtő
képességének gyakorlása
+ A Közösség
átváltása tudássá,
szellemé
Visszafelé
negyedik szint
Kollektív szellem (Az ember és
az emberiség által létrehozott
összes információ és tudás)
A kollektív tudás tudata (szellemi
tudat)
+ A kollektív tudás
transzformálása
isteni tudássá
Visszafelé
ötödik szint
Az egyén és az emberek közös
isten-tudata, avagy
Abszolútum-tudata
Az emberiség vallások feletti
közös (isteni) tudatfeletti szintje
+ Az egyéni isteni
tudatok
összegződése az
Abszolútummal


10 Liptay Lothar, 2006: Az Abszolútum, www.evilagonline.hu (A Stratégiakutató Intézet – 2006. ápr. 21-én rendezett - Abszolútum konferenciáján elmondott vitaindító előadás írott változata.)
11 Jacques Derrida kiindulópontja sem más, minthogy a „puszta ész határain belül” próbálja elgondolni vagy megjeleníteni a vallást. (Derrida, J.: Hit és tudás (Brambauer, Pécs, 2006) Eredeti kiadás: Original title, Foit et
savoir, Les deux sources de la’religion” aux limites de la simple raison, Jacques Derrida and Gianni Vattimo, La religion, Paris, Seuil, 1996, 9-86.
12 „Az, hogy a mindig és mindenhol jelen lévő, mindent átható és önfényű Önvalót, a valóságot nemlétezőnek tekintjük, míg a mindig és mindenütt következetesen nemlétezőnek bizonyuló egyéni lelket (dzsíva), világot (dzsagat) és Istent (para) létezőnek tekintjük, a májának tulajdonítható.” Srí Ramana Maharsi Összes Művei
(Filosz, 2006) 78.o.
13 i.m. 84 .o.


Ez az ábra-modell már érzékelteti, hogy ebben a formájában félig-meddig használhatatlan, hiszen az ötödik-hatodik szint igazán már csak egy gömbszerkezetben ábrázolható jól. (Ennek ellenére az összefüggések nyilvánvalóak.)
A világszerkezet egyúttal a logikai tér megnyilvánulása. Mi is tehát ez a bizonyos logikai tér? Egyrészt az univerzális új metatudásból építkezve, másrészt a tudatos szint mögötti-fölötti kollektív tudatból és tudattalanból inspirálva képesek lehetünk a logikai rendszer képét (legalább találó szimbólumát, majd a szimbólum mögötti konkrétumát) előhívni, vagy megszólítani. Ha most valaki esetleg megkérdezi, hogy milyen logikai teret rajzolunk meg majd, először is – jobb híján - azt válaszoljuk, hogy egyelőre nem, vagy nem nagyon tudjuk ezt, de aztán óvatosan avval folytatjuk, hogy koncentrált külső-belső figyelemmel, néhány korábbi felismeréssel és a metaelméleti gondolkodással talán megnevezhetjük az ismeretlen térmezőt. Saját korábbi logikánkból folyton páraként el-eltűnő új logikai-térképet. A (meta)logikai (meta)teret. Abban sem vagyunk biztosak, hogy a címben meghirdetett logikai tér fogalma garantáltan megfelelő, ám egyelőre úgy gondoljuk, hogy szemléleti kiindulópontnak most ezt tűnik a legalkalmasabbnak, miközben az egyszerre személyes és kollektív tudatból- tudattalanból olyan jelzéseket kapunk, hogy a logikai metatér nemcsak szimbólum, hanem létező valóság is, hiszen több dimenzióban, különböző logikai tereket, eltérő logikaitér- típusokat takar.
A logikai rendszert a magunk részéről – sok kiváló természetkutatóval szemben – nem elsősorban fizikai vagy matematikai térnek tekintjük, hanem elsősorban filozófiai (vagy szellemi) térnek, vagy még tágabban tudati térnek, amelynek ugyan alapvető síkja vagy vetülete a fizikai vagy a biológiai tér is. Ez a logikai tér egyszerre a belső terünk és minden olyan dimenzió, ami túlmutat belső logikánkon, sőt látszólag tőlünk független logikai tér. Mindez bármennyire is elvont, vagy összetett, végül is röviden vázolnunk kell a logikai tér összetett fogalmát. Évtizedek óta belső programunk a logikai tér megalkotása. A logikai tér egyszerre elmélettér és az új tudomány szerkezete, egyszerre tudás és tudattér, egyszerre személyes tér és kollektív tér, egyszerre valóság és nem-valóság, miközben egyszerre tér és térnélküliség, egyszerre matematikai és filozófiai tér, egyszerre az új világkép és annak szimbóluma.
Egyszerre csend, zaj és hang, egyszerre fény, árnyék és fénynélküliség, egyszerre a semmi és a minden, egyszerre absztrakt és konkrét, egyszerre üres és csordultig teli. A tér egyszerre fizikai, biológiai, társadalmi, szellemi és transzcendens tér. Egyszerre összetett materiális és strukturált isteni-tér (szakrális tér). Ez a tér a metaelmélet (tényleges és szimbolikus) magva és (önmegfigyelő-önteremtő) kiterjedése, szerkezetileg három vagy több dimenziós tér (létra- és „gömb”-modell), sőt csavart logikai téridő. Nem hisszük, hogy ez a bonyolult téregyüttes, ez a téridő-dimenziórendszer egyetlen szempontból vagy egyetlen tudományággal leírható. Ez a számos-számtalan logikai tér vagy egyedi térdimenzió, ez az integrált fogalmi téridő-dimenziórendszer a metatér. Vagy pontosabban: a logikai metatér. A fogalmak közötti felsorolt és a fel nem sorolt terek, idők, téridők között különböző kapcsolat, egymástól is eltérő rendszer van, ezért a logikai terek nem csak egyszerűen véletlen halmazt mutatnak, s amint nem csak szigorúan ok-okozati kapcsolathálózatot jelentenek. A nyelvi-fogalmi terek önmagunkban és együttesen egyszerre alkotnak zárt és nyitott szerkezetet, s ez a szerkezet lehet hierarchikus, vagy nem-hierarchikus, lehet egyszerű két dimenziós falusi főutca és hihetetlenül bonyolult logikai hipertér. Hipotetikusan kívül és belül minden lehet, miközben a térösszetartó, egyensúlyt tartó erők sem szűnnek meg. Ez egyszerre determinisztikus és nem- determinisztikus fogalmi-gondolati térhálózat. A logikai tér tehát egyetlen egyoldalúsággal sem fejezhető ki és semmi sem indokolja, hogy önmagában egyetlen eddigi térvíziót kizárólagosnak fogadjunk el. Mozgás és mozdulatlanság: egy. Egy-egy logikai térben számos-számtalan alkotóelem van és lehet – a magunk részéről mindegyiket téridő-elemnek tekintjük. Absztrakt értelemben: minden logikai alkotórész önálló tér – avagy téridő, de ebből egyáltalán nem következik, hogy minden téridő-elem azonos
típusú, miközben szükségképpen lehetnek egyforma vagy azonos logikai térépítő-”kockák”.
Az elméleti titok természetesen az, hogy a logikai terek között milyen átjárók vagy
átjárhatatlanságok („ajtók”, „ösvények”, „falak”, „féregjáratok”, vagy többek között éppen „szakadékok”, netán „hidak”) vannak.
A logikai metatér, vagy metalogikai tér, vagy új logikai tér egyelőre ismeretlen, vagy
nem megfelelően megismert. Nem biztos, hogy azonos bármelyik eddigi logikai tér/téridő hipotézissel. Ebből nem következik, hogy mások korábban, időben sokkal korábban, vagy velünk párhuzamosan, éppen most ne ugyanezt vagy hasonló meta-logikai metateret alkotnának meg. Nincs jelentősége, hogy egy vagy sok logikai metatér születik, mert egyik térkoncepció sem üthet el nagyon a másiktól, ha valóban egységes metatérben gondolkodik, ugyanakkor minden egyén/személy – részben autonóm metatérként – egyedi logikai teret teremt. Merthogy a logikai tér minden szinten egyszerre teremtő és teremtett. A logikai metatér azért is szükségképpen ismeretlen, mert egyrészt egyelőre nincs olyan nyelvi kifejezés vagy fogalom-készlet arra, amiről beszélni szeretnénk, másrészt – éppen ezért – pontosan azt sem nagyon tudjuk megnevezni, amiről beszélni szeretnénk. Még abban az esetben sem, hogy a logikai teret szimbolikus fogalomnak tekintjük. A ténybeli és szellemi homálynak sok más oka is van. A logikai térben ugyan is egyszerre van külön-külön igen és nem, valamint meglepetésként együttes igen/nem pozíció is. A fogalmi tér természetesen egyúttal idő, és a tér nem csak három vagy az idővel négy
dimenzió, hanem n-számú, tehát végtelen dimenzió (és: fraktál, vektor, stb.). Ludwig
Wittgenstein – az arisztotelészi logika folytatásaként - még úgy gondolta, hogy egy-egy kijelentésnek a valóságot igenre és nemre kell meghatároznia. Ma már – felfogásunk szerint – a klasszikus igenre-nemre egyszerűsítő logika csak a logikai tér fizikai valóságának három terében érvényes. Az igen-nem logika korszaka tehát véget ért és a logikai tér alapvető logikai státusza ismét vagy most először az egységes igen/nem. Az elmúlt száz évben a tudomány változása szétfeszítette a csak igenben és nemben gondolkodó logikát. Neumann János vezette be a harmadik logikai státuszt, a lehet-et, majd a poszt-koppenhágai szemlélet hozott két új pozíciót, a meghatározatlant (a még nem igazolhatót) és az értelmetlent (azt, ami örökre igazolatlan marad?). Így aztán a huszadik század utolsó harmadára kialakult a kvantumlogika első lépcsője: (1) értelmezhető (igen, igaz, van), (2) a nem értelmezhető (nem, hamis, nincs), (3) értelmezhető/nemértelmezhető (igen/nem, lehet), (4) értelmezetlen (meghatározatlan, zaj, stb.). Ennek alapján az új tudomány már másképpen gondolkodhat a valóságról és a tudatról, illetve mindkettő különböző szintjeiről és dimenzióiról. A logikai metatér (maga a megnyilvánulatlan) alapja és lényege az értelmezhető/nemértelmezhető logika. Ami már vagy még értelmezetlen, az semmiképpen nem azonosítható a nem értelmezhetővel, ráadásul a logikai metatérben elméletileg nem lehetséges az örökre meghatározatlan. A logikai tudománynak nincs többé határa és nincs csak kísérletileg igazolható tudomány. Ezért sincs többé külön tudomány, külön vallás, külön művészet vagy külön mesterséges intelligencia. Az általunk elfogadható új logikai metatérben így már kénytelenek vagyunk meghaladni a kvantumlogika első állapotát is. A jövő logikai rendszere: a fogalmi- nyelvi gömbtér, amelyben minden logikai státusznak n-számú logikai pozíciói vannak, miközben a logikai gömbtér külső-belső csúcspontjaiban felfedezhetők a stabil igazságok.

9. (A metafilozófia gömb-modellje)


Az új tudomány akkor és azzal kezdődött, amikor látványosan kiderült, hogy amegfigyelő, a megismerő nem semleges, de ekkor vált véglegessé a tudomány ijedelme ésmagányossága, mert ettől kezdve nem csak önmagunk, személyes tudatunk-tudattalanunk,hanem új tudományunk is végső soron – az eddigi állítások logikája szerint -megismerhetetlen és indokolhatatlan. A tudomány hosszú vergődés és rövid (egy-két százéves) diadalút után ott van, mint ahol elkezdte az időszámítás előtt, és ahol elvált a másgondolkodási formáktól, különösen a teológiától. A nagyon sokat és sikeresen megismerőeuroatlanti tudomány szembesült azzal, hogy számára megint elveszett a biztos objektivitás ésígy ismeretlenné vált maga a megismerési folyamat is. Az ezredforduló: a tudománya halála –és egyúttal soha nem látott horizontja?
Akár a kvantumvalóságba merülünk, akár a tudatba-tudattalanba pillantunk be, nincs
semmi objektíven megragadható. Első és utolsó menedék a logikai megatér megkonstruálása,ahol kísérletileg igazolt tények helyett azonban „csak” logikai érvek vannak. Közbenfelrémlik a természettudomány előtt is: valóság sincs, a valóság „csak” logikai tér. A logikaitér pedig összetett tér: információs tér, tudatér, stb. A kétségbeesés totalitását hozza aztánmaga után az is, hogy a logikai metatér sem objektív, hiszen személyiségünk része-eleme.Ezen a ponton nagyon könnyű újra bedőlni az igen-nem alapú arisztotelészi logikának: ha aklasszikus tudomány így nem folytatható, akkor ne folytassuk (ez a nem, a nem értelmezhető),ha a régi tudomány helyett új tudomány kell, akkor hozzuk létre azt (ami értelmezhető, igaz,stb.), de ennek érdekében először is vessük el a nem-igen logikát. És ennek jegyében – s ez
már program is - a klasszikus tudományt egyesítsük az új tudománnyal, méghozzá úgy, hogyúj, integrált logikai metateret alkotunk meg. Amúgy: egyszerre kezdjünk mindent előről, ésfolytassuk a legvégén, mintha ténylegesen teremtők lennénk.A legnagyobb kihívás mindig az, hogy tudatában vagyunk-e néhány egyszerűfogalomnak és sejtjük-e a köztük lévő viszonyokat. Ha eltalálod a legfontosabb szavakat éstűrhetően jól érted tartalmukat, avagy hirtelen – mintha megvilágosodás érne – egy pillantásalatt, csokorba és rendszerbe gyűjtve, pontosan megismered őket. Minden kertelés nélkülkijelentjük, hogy évtizedek óta egyre erősebben érezzük, hogy a keresett tudás a kezdetek (a hatvanas évek eleje óta) óta felismerhető, csak a megfelelő nyelvi-fogalmi készlet és az eztmegvilágító felismerés sorozat hiányzik. Feltételezzük egyúttal azt is, hogy saját tudatunk mintegy összefolyik (nemcsak érintkezik) az univerzális-transzcendens tudattal, de ettől még
automatikusan vagy szükségképpen nem tudjuk az éber tudat felszínére emelni ezeket azinformációkat.
Nem azért írunk magunkról, mert bármilyen értelemben is a fontosságunkat szeretnénknövelni. Egyszerűen arról van szó, hogy magunk vagyok a megismerés: magunkkal folytatunk
megismerést, avagy a megismerés magunk nélkül reménytelen. Az elméleti fizika mintegy száz éve nem véletlenül mondja, hogy nincs a megismerőtől független valóság. Vagy az úgynevezett valóság mindig csak azt az aktuális képét villantja fel, amit a megismerő „behatolása” kiváltott. A probléma természetesen az, hogy a megfigyelő (tehát mi) magunkat sem ismerjük, s magunkról fontosat csak akkor és azzal tudhatjuk meg, hogy megfigyelésünkkel milyen formát/lelket adunk a külső valóságnak. A kaland tehát tökéletes: egyfelől előre sem a benti magunk, sem a kinti világ nem deklarálható, másfelől a magunk és magunkon túli valami (valóság, tudat, stb.) közötti kapcsolat oda-vissza felmutatja a valóság- látványt. Egyik állapot sem jó: az sem jó, ha üresnek tudjuk magunkat, mintha nem lenne bennünk gondolat vagy tudás; s ugyancsak nem jó, ha a megtanult, már rutinból is használt tételsémák, gondolat-dogmák töltenek el minket. Az egyik az üres, sőt lukas hordó, a másik a túlcsordult hordó állapota. Ahhoz, hogy most a logikai teret felvázoljunk, az a helyes, ha kitisztítjuk magunkat. Nincs más feladat, mint letakarítani magunkról a megtanult sémákat és dogmákat – de meddig? Nem fogalmazunk elég pontosan: talán nem is takarítani, hanem hátrébb tolni kellene a tudat előteréből a régi sémákat, s ezzel szabad és nyitott teret teremteni a tudat mélyéről feltörekvő új szavaknak, új mondatoknak, új felvetéseknek. Ehhez persze meg kell értenünk, hogy a logikai tér különböző szintjein én/mi vagyunk (és ugyanakkor nem- vagyunk) a logikai tér, egyszerre befogadó, konstruáló, s kivetítő tér. Ám ami a téralkotás pillanatában voltunk, nem az maradunk a térkonstruálás végén. Ez úgy értendő, hogy amilyen logikai térnek tudtuk magunk, attól eltérő logikai teret hozunk létre minden szellemi alkotásban. A két tér között különbség van. Ha az új tér megszületik, akkor ettől magunk is más térré alakulunk. Ez a folyamat persze az éber tudat állapotában történik meg. Ezért egyrészt szükségképpen feltételeznünk kell, hogy a tudatalatt/tudattlanban ez a logikai tér már voltunk, vagy ez a tér bármikor lehetséges volt számunkra, másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy az önmagunkat jelentő/nemjelentő logikai tér szivacsként átfolyik, áthullámzik a közös és határtalan külső terekbe, amelyekből folyamatosan vagy aktuálisan információ impulzusokat kapunk vagy akár kérünk. Így harmadrészt – ideális esetben – magasabb tudatállapotokba kell jutnunk, ahol a meglévő és változó logikai tér-énem láthatóvá-foghatóvá válik, mert a látvány mondatokban öntése egyúttal a logikai tér folyamatos születését és létezését hozza magával. Ez az első olyan szellemi alkotásunk, amelyet tudatosan úgy akarunk megírni, mintha egy szakrális királyként (és ugyanakkor az utolsó teremtett lényként) szellemi országot vagy várost teremtenék. Ez az ország: önmagunk, avagy mi vagyunk, mint logikai tér; de ezt az országot, új „birodalmat”, avagy önmagunkat is az alkotásban teremtjük meg, de az új szellemi mű tere (mondom még egyszer: mintha tényleges térség, ország vagy város lenne) szintén logikai tér. Egyúttal ez a tanulmány és magunk is egyaránt sűrítménye vagyunk a végtelen univerzális-szakrális térnek, sőt az elkészült mű – születése után – már szükségképpen elszakad tőlünk, önálló logikai térré válik, s ily módon visszahatva továbbépíti a kozmikus-transzcendens teret is. Egy könyvben pedig minden egyes tanulmány sajátos logikai tér, s a könyv belső világában önálló elemként létezik. Ezek a különféle terek egyszerre összeolvadnak és elválnak egymástól, így egyaránt izgalmas kérdés, hogy miként értelmezzük függőségüket és függetlenségüket, és hogyan definiáljuk a logikai térszintek és a térelemek közötti átjárásokat. Nézzünk szembe a korszak – egyaránt régi és új - dilemmáival: egyesíthető-e a tudomány és a vallás (sőt a művészet is), vagy pontosabban a tudományelmélet, a valláselmélet és művészetelmélet; vagy másképpen az eltérő elméletforrások közös logikai térben való egyesítése eredményezhet-e metafilozófiát? Minket az a kérdés nem foglalkoztat, és nem is irritál, hogy az európai felvilágosodásból eredő tudomány zöme pillanatnyilag elutasít minden olyan témakört és nézetrendszert, amely az empirikus valóság kutatásán kívülesik. Mindenkinek szuverén joga, hogy saját maga és művei logikai terét mennyire, hogyankorlátozza, és ebből milyen tudás tartományokat szelektál ki. Lehet tehát csak a tudományegyféle vektorvalóságaiban maradni, lehet csak a teológia másféle vektorvalóságaihozragaszkodni, s lehet csak a művészet harmadféle vektorvalóságaiban otthon lenni. Deengedtessék meg, hogy valaki egyszerre akarjon létezni minden vektorvalóságban és mindenvektorvalóság fölötti-mögötti valóság-végtelenben. Nekünk az a dolgunk, hogy metateretsegítsünk megnevezni, bejárhatóvá tenni, egyszerre teremteni és teremtettként feltárni. Szerintünk ez a sokdimenziós és sokvektoros logikai tér az egyetlen lehetőség, hogy az elmúlt kétezer évben kialakult és sok kínnal-keservvel elért tudás- és tudatállapotunkat meghaladjuk. Ezért teljesen érthető, hogy magunk egyaránt igen nagyra tartjuk az időszámítás előtti sok ezeréves szakrális őstudásokat, az időszámítás előtt kezdődött és mára igen magas szintet elért tudományokat és a szintén a messzi múltba visszanyúló különböző vallások teológiát. Három hatalmas szellemi folyó ez, amelyet most engedjünk egyszerre belefolyni az egyetlen tudás-óceánba, és egyúttal vállalkozzunk a közös óceán kutatására. Egyébként teljesen mintegy, hogy az egyesített és egységes vizeket milyen új fogalommal kereszteljük el: akik a tudomány felől jönnek, nevezzék új tudománynak, vagy poszt-tudománynak, akik a vallások felől érkeznek, hívják új metafizikának vagy poszt-metafizikának, akik a művészet világából érkeznek, hívják új művészetelméletnek, vagy poszt-művészetfilozófiának. Szabad a választás. Magunk maradunk a szűkebb metaelmélet, vagy a tágabb metafilozófia mellett.
Az utolsó mondatokat – mint tapasztaltuk magunkban – már kifelé, a világnak szánt üzenetként írtuk. Ez figyelemcsökkenést és koncentráció-hiányt jelez. Ezért most a koncentrációt kikapcsoljuk, és a figyelmet engedjük szétszóródni. Összehúzódunk és kiengedünk, a tér alsó szintjein vegetálunk és az éber tudatállapotban is kikapcsolunk; benne vagyunk a logikai térben és bennünk is logikai tér van. A tér-együttes velünk/nélkülünk csendesen pulzál, ha a létezésen túl nem teszünk semmi tudatosat-akaratlagosat, a logikai tér önviszonyuló módon akkor is létezik/nemlétezik. Az általunk vázolt logikai metatér-elmélet rendszerképe összefoglalható. A logikai metatér ábrázolására tervezünk meg és képzelünk el egy olyan gömb modellt, amelynek a külső héja nem határfelület, hanem a végtelen, és a közepe egy olyan pont, amely befele szintén a végtelen.Ez a gömb egyszerre valóság, egyszerre tudatállapot, s egyszerre mind a két szempontból szimbólum. Ha ezt a gömböt kívülről nézzük, akkor a külső valóságot/tudatot látjuk, ha belülről nézzük, akkor az ember belső valóságát/tudatát észlelhetjük. A gömb, mint geometriai test strukturálható, azaz egymástól elválaszthatók a gömbön belüli szintek, a gömbön belüli gömbszeletek és például a gömbön belüli vektorok. Ez a gömb természetesen nem egyszerűen egy álló, mozdulatlan, üres test, hanem egészében és belső egységeiben külön is mozgó-forgó téregyüttes. A gömb tehát tényleges logikai metatér, csavart metatéridő, amelynek mozgását, változását bemutathatjuk a gömb-szimbólum segítségével. Ez a gömbstruktúra egyrészt Egy-Gömb, másrészt számtalan Gömb. Ha kívülről nézzük a szerkezetet, a gömb-mátrixot, láthatjuk az öt szintet: (1) az emberi, (2) a természeti, (3) a második „természeti”, (4) a szellemi és (5) az isteni valóság és tudat. Az első nevezhetjük az emberi, a másodikat fizikai és biológiai, a harmadikat közösségi, társadalmi, a negyediket tudás és bölcsességbeli, s az ötödiket az isteni és istenek fölötti valóságnak/tudatnak. Ha belülről nézzük a mátrixot, akkor egymás mellett van: az egyén személyes fizikaibiológiai, lelki, szellemi, társadalmi és isteni valósága/tudata, amely szintén öt szintre, öt minőségre csoportosítható:

(1) személyes fizikai-biológiai test, (2) a személyes lélek, az interperszonális test, (3)személyes közösségi-társadalmi (4) a személyes tudás, (5) a személyes isteni és Isten-feletti 23 valóság/tudat. A logikai térbe szervezve-láttatva mindez Egész és az Egész részeit is Egészként szemlélve egységes természetű. Az általam vizionált gömb-modell nagyon hasonlít ahhoz, amit Leo Schaya a kozmosz principiális vagy ideális formájának tekint. „Tisztán spirituális, formafeletti forma ez: «a Teremtés Világának» (Olam ha beria) prototípusa, amit úgy is nevezhetünk: «a Gömb, melyben mindenütt középpont van, és sehol sincs kerülete», mert Sekhina lakja egymagában, a végtelen Mindenütt-Jelenvalóság.”14Majd így folytatja. „…míg a principiális Formák területén minden egyes Pont, amely a centrum köré csoportosul, egyidőben és titokzatos módon maga a Centrum: bár itt is csupán egy középpont van, e gömbben azonban minden egyes pont egy spirituális Arche-típus, Isten egy immanens Aspektusa…” A gömb-modell tehát egyszerre geometriai gömb, formafeletti gömb, spirituális gömb. Ebből az is következik, ha az Egészet fizikai valóságként szemléljük, abban is látszania kell a nem-fizikai (vagy tudati) valóságnak, ha az Egészet szellemi vagy/és tudati valóságként kutatjuk, abban is láthatóvá kell válnia a nem szellemi (anyagi) valóságnak, ha az Egészet társadalmi valóságként tárjuk fel, szintén el kell jutnunk a társadalmi nem anyagi minőséghez, a társadalmi és a társadalom feletti tudathoz. A nem két, hanem sok dimenziós mátrix tehát kizárja az alapvető tévedéseket. Adódnak meghökkentő konklúziók: a filozófiai mű (mint gondolat, személyes és/vagy kollektív tudattermék) egyszerre fizikai valóság és nem fizikai tudatminőség; másodlagos, hogy a természettudomány még képtelen igazolni a gondolat fizikai-anyagi (kémiai, genetikai, stb.) hordozóit. Vagy: ha a gondolat fizikai (anyagként, rezgésként, energiaként, kódként, stb.) megmarad, akkor ebből minden személyes vagy csoportos gondolat rekonstruálható.
Mi is a gondolati-logikai kiindulópont? Mi jelent esetünkben az Egység (az advaita)? Mi az Az? Mi a van/nincs egység? Mi a közös valóság/tudat? A válaszunk az, hogy egyszerre van valóság és a tudat, aminek nem adunk közös nevet, hanem valóság/tudatnak hívjuk. A kettő Egy, egységes valóság/tudat, amely folyamatosan egyikből-másikba alakul, a kettő közötti átjárást a holografikus átváltás írja le, ami csak akkor igaz, ha van fizikai-biológiai anyag és van nem fizikai, nem biológiai anyag, avagy van nem anyagi tudat. Ez logikailag nem zárja ki, hogy az anyag belülről nem anyag és a tudat belülről nem-anyagi típusú anyag.
Egyébként ez logikailag azt jelenti, hogy az anyag átalakulhat tudattá és fordítva, tudatból anyaggá. A fizikusok némelyikével szemben ezért azt állítjuk, hogy nem csak egyirányú holografikus-váltás van (anyagból tudat/szellem/Isten), hanem visszafelé is van Istenből/szellemből/tudatból anyag, amelyet teremtésnek is hívhatunk. A logikai térben nincs másra lehetőség, mint teremtésre, de a teremtés nincs ellentétben a logikai tér alsó szintjén végbemenő evolúcióval. Nos, a probléma az, hogy erre csak az Isten, csak (az abszolút) tudat, vagy az erre alkalmas (istentermészetű) ember képes? A logikai metatérben tehát az ember lényege éppen abban ragadható meg, hogy akár isteni, vagy ehhez hasonló lehetősége van – vagy minimum potenciálisan van. Az előbbi válasz-sorozat azonban lehet tévedés is, ráadásul különböző okokból: például nincs valóság, nincs tudat, nincs valóság/tudat – valami egészen más van. Vagy ez a más sincs. Logikailag legalább ennyi tévedés lehet, vagy logikailag akár ennyi igazság van. A
logikai tér egyszerre igaz és nem igaz, tehát a logikai tér nem zárt tér. Az igazi kérdésekre adott válaszok egyfelől titkok, rejtélyek, csodák, másfelől mechanizmusok, eljárások, képletek, szavak. A szemlélő nem érezhet mást, minthogy a válaszok megfogalmazása meghaladja normál képességeit, miközben az evidensnek látszó feleletek mögött nincsenek igen/nem valóságok és tudatállapotok.

14 Leo Schaya: Az ember és az abszolútum a kabbala szerint (Arcticus Kiadó, 2002) 43.o. Eredetileg: Leo Schaya, 1958: L’ Homme et l’Absolu selon la Kabbale (Buchet/Chastel)

Íme, a kérdések, először a vertikális szerkezetről: Miért éppen a négy alapszintet feltételezünk? A négy alapszint között milyen viszonyhálózat van? Az alapszintek között milyenek az átjárók? Az átjárókon való átjutásokhoz milyen képességek, felkészültségek kellenek? Másodszor, a horizontális szerkezetről: A párhuzamos gömbök/gömbrétegek között melyeknek van prioritása? A párhuzamosan létező valóságok/szintek között milyen viszonyrendszer van? Milyen átjárók, átjárások léteznek, vagy nem léteznek? Az ember hogyan közlekedhet, hogyan léphet át, mit nyer vele? Az alapdilemmákból néhány mintakérdés: 1. A gömbmodell jó vagy rossz analógia, megfelelő szimbólum-e vagy nem? 2. Ha nem megfelelő a logikai tér, akkor csak közhelyeket sugall vagy még azokat sem? 3. Ha nem tudunk elszakadni az igen/nem gondolkodástól, nem érhetünk meg semmit? 4. Ha a gömbmodell jó/tökéletes modell, olyan valóság/tudat tárul fel, ami eddig ismeretlen vagy nem értett (azaz: eddig értelmezetlen) volt? 5. Ha az értelmezetlen részben értelmezett vált, az értelmezettséget hogyan tudjuk kontrollálni? Minden dilemma ellenére a gömb-modellt elfogadásra ajánlom. Így eljutottunk oda, amit célnak tűztünk ki: a metafilozófiai egységelmélet megfogalmazását. Ez azonban nem pusztán egy üres logikai váz, hanem minden kérdésfelvetés megválaszolására értelmezési keretet nyújt.
Ha mondjuk az összetett DNS-modellt szeretnénk felépíteni, akkor a gömbszerkezet szerint a DNS-nek egyaránt lennie kell fizikai és posztfizikai, információs, vagy szellemi és tudati és/vagy transzcendens szintjének, vektorának. És lássunk csodát: először a DNS-nek csak a fizikai kódoló-elemeit (a fehérjekódoló géneket) sikerült megfejteni, a kutatások most már a poszt-genetikai szinténél15 (és a fraktál természetű nem kódoló, „tervrajzot” tartalmazó elemeknél) tartanak, mert egyre valószínűbb, hogy a DNS-ben is nem elsősorban a fizikai szint a lényeges, hanem az információ szint16, amelyet hipotézisünk szerint még messze nem értünk. És a gömb-modell kiadja a „fehér foltot”, hiszen a tudomány még nem kutatja, ám valószínű, hogy minden DNS-nek van egy nem fizikai (szellemi vagy transzcendens) párja, amit talán csak évtizedek múlva fedeznek fel és tudnak igazolni. A logikai tér azonban már most is felismerhetővé teszi!



10.(Világ- és tudatszerkezet hipotézise)

 



A logikai metatér szellemi-tér és tudástér és tudattér is. A gömb-modell kívülről nézve tehát a külső, az ember fizikai testén, személyiségén, tudatán túli világ. A gömb-modell vertikálisan és horizontálisan is öt (ami lehet négy vagy hat) rétegű. Ez az öt réteg a szakrálisvalóság/ tudat, a tudás-valóság/tudat, a természet-valóság/tudat, az ember, az egyén valósága/tudata, s a közösség-valóság/tudat Az általunk megtervezett logikai metatér tehát kívülről nézve négyszintes, egyszerre valóság és tudat. Régi dilemma, hogy az eredeti régi és a lehetséges mai-holnapi világszerkezet hogyan nézzen ki és a metaelmélet alapján hány emeletből, vagy hány lépcsőből álljon. Végül is amellett döntöttünk, hogy ez ne legyen több, mint öt szint vagy öt gömb-emelet, de mindegyik rétegen belül meghatároztunk felső és alsó szintet. Ezért például a természetvalóságot/tudatot, szükségképpen szétbontottuk a természeti és a második természetet jelölő rétegre, hiszen a földi civilizációban az ember az eredeti természet mellett és gyakran az eredeti természet rovására létrehozta a második természeti valóságot/tudatot. Hasonlóképpen kétrétegűnek láttatjuk a szakrális valóságot/-tudatot, az alsó szint az egyistenek valósága/tudata, és az istenek fölötti szintet pedig az abszolútum kitágított fogalmával jelezzük.

15 Az új tudomány (postgenetics) Budapesten született meg, ahol 2006. őszén megalakult a Nemzetközi Posztgenetikai Társaság (International PostGenetics Society). www.junkdna.com/postgenetics

16 A posztgenetikán is túlmutató új tudományra példa: P. P. Gariaev, 1997: Volnovoj Geneticsckiij Kod (Insztitut Problem Uprablenija RAN)



Világszerkezet 1. A külső világ szintjei

 sorszám  sorszám  (meta)tudat  (meta)valóság
 1  5.

 felső szint: Abszolútum tudat

alsó szint: Isten tudat

 felső szint: Abszolútum

alsó szint: Isten

 2   4.

 felső szint: bölcsesség tudat

alsó szint: tudástudat

 felső szint: kollektív szellem, kollektív bölcsesség

alsó szint: tudás

 3.  3.

 felső szint: második természet és környezet tudat

alsó szint: természet-tudat

 felső szint: második természet (épített természet és környezet)

alsó szint: (első) természet

4. 2.

 felső szint: személyes tudat

alsó szint: emberi tudattalan

 felső szint: személyiség

alsó szint: ösztön-ember

 5. 1.

 felső szint: társadalmi tudat és tudattalan

alsó szint: közösségi tudat és tudattalan

 felső szint: globális, kontinentális, nemzeti, lokális társadalom

alsó szint: közösség (család, törzs, stb.)




A külső világ így valójában tíz rétegű, de a jelentéskülönbségek az öt alapréteg között vannak. Ha ezt a külső valóságot felülről lefelé vizsgáljuk, akkor ez nem más, mint a teremtés útja, amelyben az abszolútum az istenek segítségével előbb létrehozta a bölcsességet és a tudást, majd ennek segítségével befejezte a teremtést, a természet és az ember-közösség létrehozásával. A táblázat nagyon markánsan érzékelteti, hogy az, ami minden szinten teremtődött az szintén két különböző minőség, egyfelől tudatminőség, másfelől a tudatminőség anyagi valósággá válása. Ha ezt a külső világot alulról felfelé vizsgáljuk, akkor ez nem más, mint a teremtettség rendszere, amelynek keretében az élettelen anyagból létrejött az értelmes, gondolkodó lény, az ember, aki megteremtette saját közösségét és társadalmát, és mindehhez igyekezett megérteni a bölcsességet és bővíteni a tudást. A huszadik század végén az emberi gondolkodás még mindig két pólust testesít meg. Az egyik csoport változatlanul csak racionális anyagközpontú, kísérletileg igazolható, materiális világot lát, a tudomány feladatát csak abban határozza meg, hogy az anyagitermészeti világot kutassa. A másik csoport - elsősorban a vallások hagyományait folytatva – a szellemi és szakrális valóságot és tudatot (vagy főként) vizsgálja. Az általunk létrehozott logikai metatérben mind a két csoport teljes gondolkodási spektruma megtalálható: a materialista gondolkodás a külső világ alsó két szintet, míg a szellem és/vagy istenközpontú gondolkodás a két felső szintet fedi le. Az anyagelvű gondolkodást ugyanakkor még az is jelzi, hogy a külső világ táblázatban felvázolt rendszerképek zömében csak a jobb oldalát, a metavalóságot tekintik valóságnak. A logikai gömbben ez az öt alapszint nem csak vertikálisan és horizontálisan tapasztalható, hanem egyúttal ez az öt alapszint a gömb belsejében és a gömb felszínén több pólust képvisel, azaz a gömbnek nem csak alsó, felső, s középső pólusa van, hanem ugyanilyen formában nyugati, keleti és középső pólusa is. Erre azért van szükség, mert a teljes
gömbön belüli több alappólus-szint ugyanolyan természetű és formájú, mint az egész logikai gömb. Másképpen fogalmazva minden szinten és minden póluson az egész gömb megtalálható, csak éppen más-más elem a domináns és a meghatározó. A logikai metatér tehát egy rendkívül összetett szerkezet, amely úgy is elképzelhető, hogy az egész gömb maga a több világegyetemet szimbolizáló, végtelen méretű brán, amelyben az öt szint és a több pólus mindegyike egy-egy brán és mindegyikben végtelen számú brán található. Ha a logikai térben a gömb egy vagy akár - az előbb jelzett modell alapján – többszörös középpontjába helyezkedünk, akkor megláthatjuk, megérthetjük és így feltárhatjuk a belső világot és annak szerkezetét. Mindjárt megjegyezzük, hogy ez a belső világ szintén két logikai tartományt foglal magába, a metavalóságot és a metatudatot, hiszen az ember egyaránt természeti és szociális test, valamint szellemi és transzcendens test. Ebben a gömbmodellben a személytelen abszolútum, vagy többek között a személyes bölcsesség – régi szemlélettel mondva – objektíválódott valóság, míg nemcsak személyes istentudatról, hanem személyes abszolútumtudatról is vagy a személyes tudás tudat mellett, személyes bölcsességtudatról is beszélhetünk. A logikai metatér így minden eddigi gondolkodásnak megadja az önálló helyét, és rendszerbe szervezésükkel meghatározza az egymás közötti viszonyaikat. A metagömb struktúra, mint belső világ hasonló módon írható le, vagy mutatható meg geometriailag.


Világszerkezet 2. A belső világ szintjei (világ az emberen belül)

 

 

 sorszám  sorszám  (meta)tudat  (meta)valóság
 1  5

 felső szint: személyes Abszolútum tudat

alsó szint: személyes Istentudat

 Felső szint: személytelen Abszolútum

alsó szint: személyes Isten

 2  4

felső szint: személyes bölcsesség tudat

alsó szint: személyes tudástudat

 felső szint: személyes bölcsesség

alsó szint: személyes tudás

 3  3

 felső szint: személyes kozmikus tudat

alsó szint: személyes test-tudat

 felső szint: személyes agy, elme

alsó szint: személyes fizikai-biológiai test

 4  2

 felső szint: személyes (ön)tudat

alsó szint: emberi tudattalan

 felső szint: személyiség (egok, én-ek)

alsó szint: személyes ösztönök, érzelmek

 5  1

 felső szint: személyes társadalmi tudat

alsó szint: személyes lélek-tudat

 felső szint: személyes közösségi lélek
(őslélek, kollektív lélek)

alsó szint: személyes lélek



A belső világ – a külső világhoz hasonlóan – öt alapréteget különböztet meg, amelyek tükörvalóságai és tükörtudatai a külső világ alaprétegeinek, illetve ez visszafelé ugyanúgy igaz, tehát ebben a logikai metatérben a külső és a belső világ között folyamatos szinkronitás és aszinkronitás van. A titok itt is ugyanaz: milyen átjárások vannak a két világ között és az egyes ember az átjárók közül melyiket és hogyan használja? Minden észlelő vagy megfigyelő a maga filozófiája alapján eldöntheti, hogy ezt az egységes külső és belső világot (réteget, faktort, dimenziót) a rendszer melyik pozíciójából vizsgálja, s ennek megfelelően minden filozófiának (lásd objektív idealizmus, szubjektív idealizmus, objektív materializmus, szubjektív materializmus, stb.) létjogosultsága van, de a logikai rendszer látványosan dokumentálja, hogy önmagában egyik sem a teljesség, és a logikai térből mindegyik nézetrendszer csak korlátozott számú dimenziókat vagy rétegeket lát. Ebben a különös szerkezetű, furcsa formájú logikai gömb-modellben egyszerre többféle lépcső (vagy más metaforát használva hágcsó) található. Az egyik a külső és a belső végtelent köti össze, a másik a felső és az alsó rétegek közötti közlekedést teszi lehetővé. A szerkezet nem csak azt szimbolizálja, hogy mi volt a teremtés, s az evolúció útja, hanem azt is, hogy a valóságnak és a tudatnak milyen folyamatos belső rezgést, fluktuációt, hullámzást vagy lépcsőjárást kell beteljesítenie. A logikai gömbtér szükségképpen időtér is, méghozzá több típusú időtér, mert a gömbrétegek és a gömbpólusok mind más időstruktúrát fejeznek ki. A földi időszámítás csak a külső világ alsó két szintjén értelmezhető. A geometria szabályait is túllépő logikai metatérben viszont egyaránt tételesen definiálható a világszerkezet és az ember komplex, szintén strukturált valósága/tudata. A gömb-modell tehát egyszerre bemutatja és szimbolizálja a logikai teret, s ugyanakkor a metaelmélet és metafilozófia szerkezetét és hálózatát. Utóirat: A külső és a belső világszerkezetet is egyesítő metaelméletet egy ma már ismeretlen magyar filozófus/teológus, Muzsnai László kísérelte meg - több mint hatvan évvel ezelőtt - megfogalmazni.17 Néhány összefoglaló idézet: „Az alap- és a csúcsbölcselet is azonban rendszerben összefogható. Ez a modern bölcseknek: Fichtének, Schellingnek és Hegelnek, sőt Kantnak is az egyik legtitkosabb vágya. Ezt a kialakítandó bölcseletet fogja ábrázolni majd a négyzetes alapra épülő csúcspiramis.”18„E kísérlet szerint a nyugati tudományeszme megdőlt. Mert a hagyományos aristotelesi logika és metafizika mellett lehetséges egy más, egyetemesebb, sajátságosabb és általánosabb logika és metafizika is.” „Ezáltal igyekeztünk kibékíteni egymással Aristoteles realizmusát és nominalizmusát, továbbá az újkori realizmust és idealizmust. Megkíséreltük továbbá tételekbe foglalni az emberi és az isteni én kezdő elvének lényegviszonyait is.” „Ezáltal igyekeztünk kibékíteni egymással a naturalizmust és spiritualizmust, valamint a humanizmust és a divinizmust, továbbá a szubjektívizmust és az objektivizmust. Az emberi és az isteni én, valamint a vég közös logikai szerkezete kibékíti egymással a filozófiát és a teológiát is.” Ma már lehet, hogy nem ugyanígy fogalmaznánk meg a célokat, az elvégzett munkát sem ugyanígy értékelnénk, s elképzelhető, hogy a gömb-modellt nem váltanánk fel a négyzetes alapra épülő csúcspiramis modellel, de Muzsnai Zoltán (és mások által elkezdett) szellemi út folytatható. Az új tudomány, az új filozófia, az új metafizika és persze az új logika
ma még inkább lehetséges.



11. (Befejezésül néhány mondat a személyes történetről)

 

 


Talán van abban valami különös és magyarázhatatlan, hogy éppen Közép-Európában, ezen belül Magyarországon és éppen a szellemileg legkorlátoltabb korszakban (az ötvenes évektől a kilencvenes évek végéig) születik meg egy új típusú gondolkodás és filozófia körvonala: a metaelmélet és metafilozófia19. Ott tartunk most, ahol talán kezdeni kellett volna. A hatvanas évek közepén vagyvégén, de akkor és ott ez nekünk nem sikerült. Lehet, hogy maga a lehetőség is csak utólag és csak logikailag feltételezhető. Az új évezredben viszont először van esély arra, hogy azt az elméleti (és poszt-elméleti) rendszert,20egyúttal rendszernélküliséget, avagy egyesített egészelméletet, térelméletet megfogalmazzuk,21amit negyven-ötven éve keresünk, miközben olykor a gondolkodás- és a megvilágosodás-kutatást zárójelbe tettük más feladatok, főként
helyi értékű látszatfeladatok miatt. Személyesen legalább negyven éve tapasztaljuk, s ezért tudjuk, hogy saját elménk és tudatunk – anélkül, hogy különösebben befolyásolnánk – úgy működik, hogy a részletekből össze akarja rakni az egészet, avagy folyton hierarchikus és/vagy hálózati logikai rendszert épít, és szüntelenül a csúcselvekre, csúcsfogalmakra koncentrál.
Miért csak mostantól kezdve sikerül, vagy csak sikerülhet ez?
1. Évtizedekig nyilvánosan sem mondtuk mindig ki, bár egyre inkább tudatában
voltunk annak, hogy a huszadik század második felében, és azóta is a fennálló korszelemmel, különösen a közép-európai és magyar aktuális szellemi alapvetésekkel visszatérően nem tudunk (vagy csak részben akarunk) azonosulni. Ez nem hozott külső botrányt, de a botrányt belül mégis megéltük. 2. A korlátolt szellemi bura alatt azonban akkoriban is volt csökevényes, részleges virágzás, vagy legalább is nőttek (a kor alacsony horizontjához képest) új és provokáló szellemi hajtások. Ezt ünnepeltük, de azért az általános tudáshiány maradt. A legvéletlenebbnek látszó eseménysor az volt, hogy sokszor egyetlen olyan tartós munkaviszonyba sem léptünk, s ugyanakkor nem is engedtek volna minket szívesen ilyen szerepbe, ahol a fennálló szellemi – ideológiailag kvázi-szentségű – klímát felforgathattuk volna, ám ez a személyes beavatkozási-változtatási kísérlet valójában akár megronthatott, vagy megvakíthatott volna minket is. (A felül lévők nem minket védtek, de az elutasítás ugyanakkor védetté tett.) A hazai helyi értékű gyökértelenség és talajtalanság mintegy előfeltétele volt a gyökerek visszateremtési igénye megjelenésének, s az új talaj építési kísérletének, ami paradox módon egyúttal érzelmileg-lelkileg ugyanúgy – következmény jellegű – újabb gyökértelenséget-talajtalanságot okozott. Nézzük tovább: 3. Gyönyörű korszak volt a huszadik század második fele: a szocialista pártállam ideológiai konstrukciók tobzódásában merült ki, amelyek viszont – részben a kollektív tudatban, részben a köztudásban - széleskörű dekonstrukciókat indítottak el. (Lehet, hogy a fél-globális szovjet birodalom hamarább élte meg a poszt-modernizmus dekonstruktív szellemi állapotát, mint a fejlett Észak társadalma?) Minden előző és minden akkor létező nézetrendszer önpusztító-önleépítő állapota miatt nekünk már nem volt igazán érdekes, vonzó, vagy szellemi lármát okozó folyamat az addigi politikai vagy szellemi nagy történetek megkérdőjelezése. Azt tapasztaltuk, hogy Magyarország gyakran homlokig süllyedt az önfeladó érvénytelenítésekbe, s a korlátolt cselekvési lehetőségek elutasításába is („úgy sem lehet tenni semmit”). Mi magunk (magunk is) voltunk azonban a megkérdőjeleződés, méghozzá sokáig a kilátástalan megkérdőjelezettség. Ám ez egyúttal hasznos paradoxon volt, mert szükségképpen nemcsak a kort, hanem gyakran magunkat is megkérdőjeleztük.
4.Ezért (ezért is) a dekonstrukciók aprólékos, szisztematikus közhírré tétele meglehetőségen unalmasnak, bár érzelmileg feszültségoldónak látszott, így látszólag egyetlen normális alternatíva volt: hátat fordítani. Tegnap és ma is folyamatosan hátat mutatni a jelen tyúkudvarának, hátat a jelen szellemi dogmáinak, s egyúttal lehetőleg – micsoda finomság – a jövő elé ugrani. A korszakok balga jövőképe ugyan is ismétlődően a jelenképe volt, mert a nem létező, hamis jelenállapotot szerette volna jövővé és igazzá maszkírozni, ami ugyanúgy eleve szintén hamisnak és lehetetlennek tűnt („a létező szocializmus emberszabásúvá tétele”, majd „a rendszerváltás szabadságának és demokráciájának beteljesítése”). A jövőt kutató kvantumugrás vált tehát egy második alternatívává, avagy ez a magatartás jellemzett minket is – úgy gondoltuk nincs más út, mint utópiát konstruálni.
5. A kulcsmozzanat, s egyben váltásmozzanat szükségképpen ez volt: nem csak a helyi értékű, hanem a hetvenes-nyolcvanas évekbeli, több hangadó fél-globális, hatalom-központú gondolkodás-horizont és gondolkodásmód elvetése és az elvetés csendes tudatosítása. Később a kilencvenes évek sem hozott változást: az államkapitalista állam helyett kapitalista állam jött, s a szocialista demokrácia helyett hiába vártuk a részvételi demokráciát. A jelenek csődje így tálcán kínálta fel a jövő alternatíváit. Ismétlődően, hol villámcsapásszerűen, hol spirálban futó szellemi evolúció keretében tudatosult bennünk, hogy gyakran nem úgy gondolkodunk, ahogy a többség gondolkodik. Nem úgy, ahogy a preferált korszellem(ek) diktálják. Nem úgy, ahogy a felvilágosodás utáni európai tudomány zöme helyesnek vélte. Nem úgy, ahogy sok hivatásos tudós tette; nálunk olykor a kimagasló tudós is összemosódott a politikailag menedzselt kvázi-tudóssal. Nem úgy, ahogy szinte mindenki elfogadta22az uralkodó szellemi dogmákat. Mindez szép lassan tudatosult bennünk, avagy azt is mondhatjuk, hogy bement a szívünkbe23 az a felismerés, hogy nekünk jórészt nem az eddigi tudás-gondolkodás racionális tanulmányozásával, hanem a szívünkben-tudatunkban meggyökeresedett – az „összekapcsolódásra” épített24 - meggyőződésekkel25 kell foglalkoznunk. Az általunk választott magatartás kiindulópontja az új logikai tér hiányának tudatosulása volt, s ezért jövőképünk lényege nem lehetett más, mint az integrált logikai tér szüntelen keresése. Ám Magyarország tudás- és kollektív tudattörténete tele volt és van autonóm (ám nem egyszer megalázott) gondolkodókkal, akik közben virtuálisan vagy/és személyesen inspiráltak minket. A szellemi korlátokat erősítő politikai-ideológiai rendszer pedig fizikailag közvetlenül már nem, „csak” idegileg-lelkileg, vagy egzisztenciálisan próbált minden ellenfelet tönkre tenni, vagy labilis helyzetben konzerválni. Aki ezt kibírta, rejtett szabadságot kapott. Arra kellett aztán csak már vigyázni, hogy a magyar és a kelet-európai rendszerváltások finom eltékozlásába szellemileg-lelkileg ne rokkanjunk bele. Végül már nem voltunk beleégve a szeretethető, de gyakran legyalult, felszántott, megbántott korba. Maradtunk: cselekvő tanúnak. A rejtett szabadság nyilvános elméletekben bújik elő a homályból. A tudást már nem vehették el, és nem vehetik el tőlünk, ami után már „csak” az új tudatállapotokba kellett emelkednünk. Íme, ezért és így születetik meg a metafilozófia.

17 Muzsnai László, 1943: Magyar metafizika és logika. (Budapest) Ha a szerző nem magyar lett volna, vagy legalább is nem magyarul írta volna ezt a könyvét, könnyen lehet, hogy már akkor, vagy azóta is világhírű gondolkodó lenne. Messze megelőzte korát.

18 U.o. 24. o.

19 Metaelmélet, metafilozófia, 2005, szerk: Varga Csaba, (Stratégiakutató Intézet)

20 Új gondolkodást? Új paradigmát? Új tudást? Új tudatminőséget? 21 Tudatosan használok/használunk egyes szám első személy helyett többes szám első személyt. Evvelszeretnénk viszont távolságot tartani önmagunktól és a személyes jelleget minél inkább másodlagossá tenni.Szeretnénk mindent elhárítani, ami esetleg saját fontosságunkra utalna. (És végül miután a kvantumpszichológiaszerint az egyén mindig több személyből-személyiségből áll, így a többes szám ezért nem csak indokolt, hanem akár kötelező is lehet. )

22 Megjegyzés. Ebből nem következik automatikusan vagy okvetlenül, hogy az általunk képviselt gondolkodásjobb vagy igaz. Ez csak a helyzet rögzítése.
23 Georges Vajda: Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról a középkori zsidó gondolkodásban, Logos Kiadó,2000, 44. old. 15. Eredeti megjelenés: Georges Vajda, 1962: Recherches sur la philosophie et la Kabbale dans lapensée juive du Moyen Age (Mouton & Co, Paris-La Haye)
24 i.m.
25 Ilyen meggyőződés például: az egyesített filozófiai-teológiai modell, vagy az Isten fogalmát meghaladótúllépőAbszolútum felfogás, vagy a tudat- és tudásközpontú jövőkép.



Fontosabb irodalom

 


1. Agy és tudat, 2002, szerkesztette: Vizi E., Szilveszter, - Altrichter, Ferenc, - Nyíri, Kristóf, -Pléh, Csaba (BIP)
2. A tudat forradalma, Grof, Stainslaw, László, Ervin és Russel, Peter beszélgetése (Új Paradigma,1999)3. Az észleléstől a nyelvig, 2004, szerkesztette Pléh, Csaba, - Kampis, György, - Csányi, Vilmos(Gondolat,
4. Behe, Michael, 1996: Darwin's Black Box., Free Press (publisher),
5. Berger, Peter L. - Luckmann, Thomas: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiaiértekezés. (Jószöveg Műhely Kiadó, 1998)
6. Capra, Fritjof, 1996: The Web of Life: A New Scientific Understanding of Living Systems (NewYork: Anchor Books)
7. Capra, Fritjof, 2004: The Hidden Connections (Anchor Books/Doubleday)
8. Cousins, E. ed., 1985, World Spirituality: An Encyclopedic Historyof the Religious Quest, 1-25vols, (Crossroad, New York,)
9. Dienes, István, 2007: Az élő hologram; a mindenség elméletének új megközelítése, egy új fizikaalapjai (Stratégiakutató Intézet, Megjelenik: 2007. IV. negyedév)
10. Frank, Szemjon L.: A társadalom szellemi alapjai (Kairosz, 2005)
11. Green, Brian, 2003: The Elegant Universum (Norton, W.W. & Company)
12. Green, Brian, 2004: The Fabric of the Cosmos (Knopf Publising)
13. Grof, Stanislaw, 2000: Pscyhology of the Future (State University of New York Press)
14. Hawking, Stephen W, , 2003: The Theory of Everything (New Millennium Press); magyarul: S. W.Hawking: A mindenség elmélete (Kossuth, Budapest, 2005)
15. Kaku, Michio, 1995: Hyperspace (Anchor Books)
16. Kaku, Michio, 2004: Parallel Wordls (Hardcover)
17. Kaku, Michio, 1998: Visions (Anchor Books)
18. Kiss, Endre, 2005: Magyarország és a globalizáció (Kodolányi)
19. Lewis, L. E., 2004: Our superstring Universe (iUniverse.com)
20. Liptay, Lothar, 2005: Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban (Kalligram, Pozsony)
21. Penrose, Roger, - Shimony, Abney, - Cartwright, Nancy - Hawking, Stephen, 1997: The Large, theSmall and the Human Mind; (Magyarul: A nagy, a kicsi és az emberi elme, Akkord Kiadó, 2003)
22. Penrose, Roger, 2006: The Road to Reality: A Complete Guide to the Laws of the Universe
23. Philosophy of Mind, 2002, Chalmers, David J. (Oxford University Press)
24. Pléh, Csaba, 1998: Bevezetés a megismeréstudományba (Typotex)
25. Popper, Karl, 1998: Test és elme (Typotex, Budapest),
26. Ratzsch, Del, 1999: Science & Its Limits: The Natural Sciences in Christian Perspective(Intervarsity Press; magyarul: Del Ratzsch: Miből lesz a tudomány? (Harmat, Budapest, 2002)
27. Ricoeur, Paul – LaCocque, Andre, 1998: Penser la Bible (Éditions de Seuil); magyarul: P. Ricouer .A. LaCocque: Bibliai gondolkodás (Európa, 2003)
28. Sadar, Ziauddin: Thomas Kuhn and the Science Wars (Icon Books, Ltd.); magyarul: ZiauddinSardar: Thomas Kuhn és a tudomány-háborúk (Alexandra, Pécs, 2003)
29. Science and The Primacy of Consciousness, editor: Richard L. Amoroso, (Noetic Press)
30. Szász, Ilma, 1997: Az élő fény árnyéka (Kőröspatak, Budapest)
31. Schuon, Frithjof: A vallások transzcendens egysége (Kvintesszencia Kiadó, 2005)
32. Varga, Csaba, 2004: Új elmélethorizontok előtt (Tertia, Budapest)
33. Walsh, Roger (Foreword), Wilber, Ken, 2005: A Sociable God: Toward a New Understanding ofReligion (Shambala)
34. Whitehead, Alfred North, 1929: Process and Reality (Gifford lectures), magyarul: Folyamat ésvalóság (Typotex Kiadó, 2001)
35. Wilber, Ken: A Brief History of Everything (Shambala); magyarul: Ken Wilber: A MűködőSzellem rövid története, Európa, Budapest, 2003)
36. Wilber, Ken: A History of Everything (Shambala, 2000);
37. Wilson, Robert Anton: Quantum Pszichology (1999); magyarul: Kvantum pszichológia (Mandala-Véda, Budakeszi, 2002)
38. Wolfram, Stephen: A New Kind of Science (Wolfram Media, Inc. 2002)
39. World, Kenneth: The Quantum World (Harvard University Press, 2004)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.