Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


György Attila : A boszorkányok neveiről

2011.02.01

Részlet " György Attila : MALEFICA " cimű könyvéből

 

Kép Varázsereje van a neveknek, ahogyan az a teremtés óta megszabatott; s bár manapság nem tudnak erről a hitetlenek, vagy régi meseként nevetnek rajta, most is hatásos, és működik a nevek mágiája. Így van az, hogy a boszorkányok nevei varázserővel bírnak, s nevük jelenti mindazt, mi lényegük.

 

Kezdetben, Isten akaratából Ádám nevet adott az állatoknak, és ezáltal birtokba vette őket. Csak a kígyónak nem adhatott nevet, így hatalmat sem kaphatott felette. Feleségét Évának nevezte; annak előtte azonban Lilyth és Szófia felett nem rendelkezett, kik nevüket a Teremtőtől bírták. Valamikor megismerkedni annyit jelentett mint feltárulkozni - s ki megmondta nevét, megbízott a másikban és kiszolgáltatta magát. A mitikus időkben a házasok még "megismerték" egymást, mikor magot támasztottak; az uralkodó pedig fejedelmi címét kiterjesztve a királyi többes nevében hajtotta uralma, a hatalmát jelentő név alá népét. A lovagkorban valakinek a nevére rákérdezni sértést, kihívást, birtokbavételi kísérletet jelentett; ezért festettek a nemes lovagok inkább jelképeket pajzsaikra, a köznép száján pedig csak kvalitásaik alapján emlegettettek, mint a Tó Lovagja, az Oroszlánszívű, vagy a Sárkányölő. Ugyanaz volt ez lenn, ami fenn történt: hiszen az angyalok nevei sem ismeretesek az emberek számára: Mikháelnek, Ráfáelnek, Uriélnek, stb. neveztetnek, a képviselt isteni kvalitás alapján.

 

 

Mindezt pedig a boszorkányok neveinek megértéséért tartatott szükségesnek elmondani. Mert nevén nevezni azt, ami hatalmasabb nálunk, ostoba kísérletet, fennhéjázó gőgöt jelent, és magunkra szabadíthatjuk vele a veszedelmet.

 

 

A boszorkányok pedig, mint létezők, alapjában véve nem emberi lények. Több bennük az éteri alkotó, mint a közönséges halandóban: elsősorban éteri, majd asztrális lények ők, akik sajátos törvényeiknek és szokásaiknak engedelmeskednek. A földön létezők közül pedig éteri teremtmény minden növény s virág - ezért van hát, hogy a boszorkányoknak rendszerint virágneveik vannak. Violának, Gyopárnak, Ibolyának, és Hajnalkának, Imolának, Borókának és Rózsának nevezik őket, s a mágikus analógiák jegyében többé-kevésbé magukon is viselik ezek tulajdonságait. Nem minden virágnevű nő boszorkány, és nem minden boszorkány virágnevű, de tagadhatatlan, hogy összefüggésben vannak egymással, s a név alapos gyanúra szolgáltat okot.

 

 

Néhány évszázaddal ezelőttről még emlékszem egy boszorkányra, Azáél lányainak egyikére, kit Gyopárnak hívtak; s valóban olyan volt ő a boszorkányok között, mint a virág, amelyről nevét vette: gyönyörű, ritka, magányos, és feneketlen mélységek felé kellett merészkednie annak, aki őt megszerezni kívánta. Vörös hajával és tejfehér bőrével, hibátlan szépségével valóban emlékeztetett a névadó növényre, s fogékonyabb emberekkel nem egyszer megtörtént, hogy ismeretlenül is nevén nevezték, mert megjelenésével e virágra emlékeztetett. S ugyanolyan vad volt, akár e növény, amely csak saját világában, a havasok között él, magányos fenségében. Akkoriban Institoris bírta őt rövid ideig; s ha csak kevéssé is, de ő volt az egyetlen ember, kinek sikerült valamelyest megszelídítenie és bírnia. Gyopár szépsége ugyanis önmagáért való volt, nem ismerte a szerelmet, és nem árasztott éltető szeretetet, ahogyan a havasi gyopár is illat nélkül való. Institoris felismerte az analógiát, s azt is, hogy tőle szerelmet várni nem lehet, és adni sem lehet neki: Gyopár csupán jelenség volt, szépség mely megkísérti az embereket, melyen a halál sem változtat, érintetlen marad, és változatlan, nem hervad el, akár névadó növény, mely nedvek nélkül is kortalan megőrzi szépségét.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.