Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irás a 4 quadránsról

2008.12.11

Irás a 4 quadránsról - kivonat a Működő Szellem rövid története c. könyvből. (vázlatos magánfordítás)

 

5. Fejezet: A Kozmosz négy sarka

 

 

 

Most tartunk a racionális, ipari világnézet végénél. Ennek meghaladásával olyan tudatállapotokra váltunk át, olyan tudatállapotokban fogunk létezni, amelyek meghaladják a puszta racionalitást. Ezen tudatállapotok új technológiai és gazdasági rendszert vonnak maguk után, azoktól elválaszthatatlanok - mint később látni fogjuk részletesebben. A tudatváltozás épp ezáltal valósul meg széleskörűen! Amíg ez a technológiai-gazdasági-társadalmi-intézményi rendszer marad, addig ez a változás nem tud megtörténni (csak az egyének szintjén a meditációkban, elvonulásokban, stb.). Önmagában egyik sem működik a másik nélkül - a társadalmi berendezkedés és a tudatállapot. Az új rendszerbe a racionalitás és az ipar is jelen lesz (meghalad-magába foglal elv), de nem mint fő, egyedüli, domináló létezésmód, hanem mint rész, komponens. Jóval kiegyensúlyozottabb, integráltabb, ésszerűbb, fenntartható állapotban lesz jelen, azáltal, hogy az új rendszer természetes határokat fog szabni a racionalitásnak és az iparnak. Ez az átalakulás már folyamatban van. A transzformáció új világnézetet hoz, új technológiai és gazdasági alappal és az emberek identitása, énképe, a szelf, az én értelme átértékelődik. Mindez új viselkedésformákhoz fog vezetni.

 

A négy kvadráns

 

Úgy láttam meg a valóság kifejeződését négy kvadránsban, hogy rájöttem, minden rendszer, amit valaha megalkottak, rejtetten magában foglal egy holarchikus hierarchiát. Akár tud erről a szerző, akár nem. A holarchia mindenhol jelen van a világban, ezért eleve elkerülhetetlen, hogy egy leíró modellben, rendszerben ne legyen benne. Sok száz ilyen holarchikus térkép van szerte a világon, nyugaton, keleten, északon, délen, ősi és modern időkben. Ilyen található pl. a tradicionális tudományos rendszerekben, a holisztikusok nézeteiben, az ökofeministák, a mély-ökológia és a rendszerelmélet gondolataiban, vagy pl. a pszichológiai elméletekben - ego fejlődés, kognitív fejlődés, szelf-szükségletek modellje, védekező mechanizmusok, stb. De ilyen van a Marxizmusban, nyelvészetben vagy a komputerprogramozás területén is. Nem is beszélve a vallások és a spirituális rendszerek valóság- és tudattérképeiről. Először listát kezdtem csinálni ezekről a holasztikus valóságtérképekről - legyen az konvencionális, vagy new age-es, keleti, vagy nyugati, ősi, premodern, mondern, vagy posztmodern, tudományos, vagy spirituális. Sok száz papír hevert körülöttem a szobában megtöltve ezen listákkal. Azt feltételeztem, hogy e sok ismeret mind egyetlen, közös holarchikus rendszernek a különböző kifejeződés-módjai, megnyilvánulásai. Arra számítottam, hogy mindezek összehasonlításával, a hasonlóságok és különbségek megvizsgálásával rátalálok a mögöttes, közös szálra, alap-holarchiára. Majd nyilvánvaló lett, hogy ez így nem megy. Sok hasonlóságot találtam, de sok olyan különbséget is, amivel nem tudtam mit kezdeni. A sok vesződés után megláttam a megoldást: négy nagyon eltérő fajtája van a holarchiáknak (mint látni fogjuk nemsokára, végső soron egyetlen végső holarchia van: a Szellem, de a jelenségek szintjén ez négy módon manifesztálódik egyszerre, szimultán a világban, négy "arca" van). Ebbe hirtelen minden beleillett, megtaláltam a kulcsot. Rájöttem, hogy ez a négy kvadráns hogyan kapcsolódik egymáshoz: az egyik a holonok belső, a másik a külső oldalával foglalkozik. Mindkettő lehet individuális, vagy kollektív, így jön ki a 2x2, vagyis a négy kvadráns. Belső/külső - individuális/kollektív. Ez a négy dimenzió, aspektus minden holonban benne van, ez a kozmosz négy sarka, a realitás négy alapköve, a valóság négy arca. A belső-individuális kvadráns (BF-bal felső) jelenti az intenciókat, a belső-kollektív (BA-bal alsó) a kulturális aspektust, a külső-individuális (JF - jobb felső) a viselkedést mutatja, a külső-kollektív (JA-jobb alsó) pedig a szociális aspektust (3.ábra)

 

belső                                            külső  

 

szándék                            kollektív viselkedés individuális

(szubjektív élmény)                      (külsőleg megfigyelhető)

BF                                                                JF

 

-------

BA                                                                JA

 

Kulturális                                               szociális

(kontextus, élettér, léttér)                       (rendszer)

                        3.ábra. A négy kvadráns.

Mind a négy kvadránsban holarchia van, azaz evolúció, egymásra épülő és egymásba ágyazódó (az alsóbb a felsőbbe) fejlődési szintek, amelyeknek néhány törvényszerűségét az alapelveknél tárgyaltuk. Ezt fejezi ki a 4.ábra, ahol a fejlődési szinteket számok jelölik. A bal felső kvadráns 4.szintje megfelel a többi kvadráns 4-ik szintjének is - ezt mindjárt példa segítségével fogjuk megérteni. Természetesen a 13 szint csak vázlatos leírás, és a nyilak jelzik, hogy folytatódik tovább. Durván azt mondhatjuk, hogy a BF kvadráns területén vannak a spirituális rendszerek, lélek és tudat fejlődésével foglalkozó dolgok, a pszichológia azon területei, amely az egyéni élménnyel foglalkozik. A JF kvadráns a leíró tudomány területe - amit egy ember kívülről meg tud figyelni és leírni, a pszichológia külső-megfigyelő részei, pl. az agyi aktivitás leírása. A BA mezővel a kulturális antropológia, a történelem foglalkozik, pl. a JA-val pedig a szociológia, politika.

 

          BF                                                                    JF

belső-individuális                                               külső-individuális

 

       -13                                                                                       13 -

       - 10                                                                         10 -

           - 7                                                          7 -

           -4                                       4 -

             -1                 1-

 

              - 1                1 -

                            -4                                          4 -             

              - 7                                                     7 -

            - 10                                                                      10 -

           -13                                                                                     13 -

 

 

külső-kollektív (kulturális)                          belső-kollekív (szociális)

               BA                                                            JA

 

4.ábra. Evolúciós fejlődési szintek a négy kvadránsban

Az egyes kvadránsokban a holarchia példaként szereplő fejlődési szintjei a következőek (1.táblázat).

Bal Felső Belső-Individuális

Jobb Felső Külső-Individuális

Bal Alsó Belső-Kollektív

Jobb Alsó Külső-Kollektív

Transzperszonális, spirituális tudatállapotok

 

 

 

13. vízió-logia

13. SF3

13. kentaur

13. planetáris, globális információs

12. formop (formális műveletek)

12. SF2

12. racionális

12. ipari, nemzet- államok

11. conop (konkrét műveletek)

11. SF1

11. mitikus

11. agrár, birodalmak/korai államok

10. fogalmak

10. komplex neokortex

10. mágikus

10. ásobotos, törzsek / falvak

9. szimbólumok

9. neokortex (új-agykéreg)

9. archaikus

9. vadászó-gyűjtögető, törzsek

8. érzelmek

8. limbikus rendszer

8. tiphonikus

8. csoportok, családok

7. impulzusok

7. hüllők agytörzse

7. uroborikis

7. csoportok, családok

6. percepció

6. gerinc-ideg

6. -

6. munkamegosztással bíró állattársadalmak

5. érzékelés

5. ideggel rendelkező szervezetek

5. mozgásos

5.munkamegosztással bíró állattársadalmak

4. -

4. eukarióták

4. vegetatív

4. heterotróp ökoszisztémák

3. inger-érzékenység

3. prokarióták

3. protoplazmikus

3. Gaia rendszer (a Föld-bolygó rendszere)

2. -

2. molekulák

2. -

2. bolygók

1. vonzás, megragadás

1. atomok

1. fizikai-pleromatikus

1. galaxisok

1.táblázat. A négy kvadráns fejlődési szintjei.

 

Most megmagyarázom mindezt egy példával. Hasonlítsuk össze a szándék és a viselkedéses kvadránsokat! Ha megfigyeljük, hogy a JF mezőben milyen holarchia épül fel, akkor tipikusan olyan fejlődési szakaszokat kapunk, amelyeket jól ismerünk a hagyományos biológia könyvekből, tehát a következőt kapjuk: atomok, molekulák, prokarióták, eukarióták, stb. Mint tudjuk, mindezek magukban foglalják az alattuk lévő szinteket, de olyan új dolgokat tesznek ahhoz, ami definiálja a saját egyéniségét, újdonságát, tehát igazak rájuk a holon alapelvei. Ez a holonok külső megnyilvánulása, amit kívülről, empirikusan meg lehet ismerni. Pl. egy tudományos szövegben azt találjuk, hogy "limbikus rendszer" (az érzelmekért, ösztönökért, motivációkért felelős központi idegrendszeri struktúra), és megtaláljuk ennek az összetevőit, biokémiáját, működését részletesen leírva azt, hogy hogyan alakult ki, hogyan kapcsolódik más agyi területekhez. Azt is leírják, hogy az alapvető érzelmekért felelős terület - agresszió, vágy, éhség, stb.(ezt tanuljuk pl. az egyetemen a pszichológia szakon). Az érzelmekről nem írnak, mert ez már a belső tapasztalás területe - a jobb felső kvadráns. Ez a limbikus rendszer belső élményének, tapasztalásának a területe. Ezt, az érzelmekre való tudatosságot, azok élményét, "ízét" már nem találjuk a tudományos leírásokban, mert ez kívülről nem megfigyelhető, ez csak belülről élhető át és fejezhető ki. Ezt megtaláljuk a művészetben, pl. zenében, költészetben, vagy a spirituális tradíciók leírásaiban, azok útikalauzaiban a belső területeinkre (ezt az egyetemen, a pszichológia szakon nem tanítják). Az a holon tehát, ami kívülről limbikus rendszernek látszik, az belülről érzelmekként és az arra való tudatosságként jelenik meg.

Mikor egy agykutató pszichológus jól érzi magát, mikor úgy érzi mélységesen meg van elégedve és öröm tölti el, akkor nem azt mondja "De jó kis limbikus napunk van ma!", hanem leírja az élményeit a maga szubjektív, személyes módján, pl. "Csodálatosan érzem magam! Milyen nagyszerű élni!" A bal felső kvadráns tehát azt írja le, hogy a belső tudatosság szempontjából, szubjektívan hogyan tapasztalható a holon. Láthatjuk, hogy a környezeti ingerekre való érzékenység a 3. szinten jelenik meg, amikor a sejtek megjelennek a világban. Az érzékelés szubjektív élménye az idegekkel, az észlelés pedig a gerinc-ideg kifejlődésével jelenik meg. Az impulzusok, késztetések az agytörzzsel jelennek meg, az érzelmek pedig a limbikus rendszerrel, a fogalmak, szimbólumok és a gondolkodás pedig a nagyagykéreggel, stb. A bal oldali kvadráns evolúciója a tudatosság evolúciója, a szubjektivitás, a jobb oldali a megfelelő külső forma, megjelenés, objektivitás evolúciója.

A mi kultúránkban a jobb felső kvadráns a legismertebb, a hagyományos, sztenderd, objektív, empirikus tudományos megfigyelés-leírás, azaz térképezés tevékenysége, nyugaton ez terjedt el az elmúlt időkben.

Nézzük meg most a kulturális és a szociális kvadránsokat! A bal alsó sarok a kollektív terület. Az individuális holonok csak közösségekben léteznek, méghozzá hasonló holonok közösségében. A holonok közösségi aspektusának is van belső és külső megnyilvánulása, ami a bal alsó és bal felső oldal. A kulturális arra vonatkozik, hogy milyen értékeket, identitást, jelentést adunk a dolgoknak a közmegegyezés alapján. Ez mutatja a kollektív világnézetet (az egyén világnézete a kollektív által meghatározott), ami meghatározza, hogy minek milyen jelentést adunk - pl. hogy egy szellemi, spirituális élményt (bal felső kvadráns ) hogyan értelmezünk! A jobb alsó, a szociális ugyanennek a külső része, a közösség anyagi (pl. építészet, használati tárgyak), gazdasági, technológiai, intézményes formáit, szimbólumrendszerét (pl. írásmódja) mutatja meg.

A négy kvadráns nemcsak humán területen jelenik meg, hanem non-humán területeken is. Pl. a kvarkok a tudat egy bizonyos mélységét képviselik és a környezetük egy szűk tartományára reagálnak, minden más idegen a számukra - ez az ő kultúrájuk. A farkasok környezete, élettere, léttere, amiben élnek, az emocionális jellegű. Limbikus rendszerrel bírnak, ennek megfelelően emocionális alapon szervezik meg a kultúrájukat, és ami ezen kívül áll, azt nem képesek felfogni, az nincs a tudatukban. Ha felolvasom nekik a Hamletet, akkor csak egy vacsorát látnak maguk előtt néhány emészthetetlen dologgal, amit ki kell köpni. Nálunk, embereknél is ugyanez van. Van egy tudatállapotunk, az annak megfelelő kultúra, élettér, léttér, világtér, ebben látunk és ebből nem látunk ki. Az embernél beintegráltan megvannak a korábbi evolúciós szintek - a sejtek ingerérzékenysége, ösztönök, érzelmek és az új sajátos emberi dimenziók - a fogalmi gondolkodás és műveletek, amellyel egy új világtér bontakozott ki a számunkra.

A kulturális világtérben nagyvonalakban a következő fejlődést látjuk: fizikai, vegetatív, a hüllők uroborikus szintje - tudja, hogy létezik, de nem tud magáról, mint a világtól elkülönült különálló lényről (mint a csecsemő egy hónapos korában), majd limbikus érzelmi szint, ahol a lény már a világtól különálló saját testét tapasztalja, és tudatos az érzelmeire is. Majd az emberi szint következik - az archaikus, mágikus, mitikus és racionális szintek a maguk világnézetével, világterével és az előttünk álló magasabb (transzperszonális, spirituális) szintek. Mindezen szintek magukkal vonzzák a rájuk épülő kultúrákat, szociális strukturákat. A prokarioták a Földet behálózó rendszert alkották meg, az eukarioták ökoszisztémákat, a később megjelenő állatokkal pedig a társadalom és a munkamegosztás fejlődik ki - pl. hangyák. Ezt az idegrendszer teszi lehetővé. Ezután jöttek létre az ősemlősök csoportjai, családjai, majd a humán formák - törzsek, falvak a szimbólumhasználattal és mágikus világnézettel (a környezetben, természetben rejtőző szellemek, istenek), agrár birodalmak a fogalmi rendszerek használatával és mitikus világnézettel (az égben ülő Isten, vagy istenek), és az ipari és információs államok racionális világnézettel. Legújabban jelent meg az információs társadalom, amely a globális szövetség felé tart.

Fontos tehát megértenünk, hogy a négy kvadráns adott szintje (mondjuk a 3.) nem négy féle ugyanazon a szinten lévő holont mutat, nem is egy holon különféle helyeken való felbukkanását jelenti, hanem egyetlen holon négy arcát, a Szellem megnyilvánulásának adott kibontakozási szintjét (3.) és az abból fakadó jelenségeket a Kozmoszban (belsőleg megélt tudatélmény, látható forma / külalak, kultúra és együttléti szociális mód).

Nézzük meg, hogyan jelenik meg egy holon egyszerre mind a négy helyen!

A gondolat is egy holon. Felmerül bennem az a gondolat, hogy el akarok menni a zöldségeshez. A gondolat felmerülésének pillanatában magát a gondolatot tapasztalom, illetve a hozzáfűződő belső képeket - ez a jobb felső. Ugyanakkor az agyamban változás áll be, növekszik a dopaminszint, acetilkolin választódik ki és növekszik a béta-hullámok aktivitása. Ez a jobb felső, külsőleg, tudományosan megfigyelhető történés. Azonban egy gondolat nem létezik, csak kulturális háttérben, kontextusban - ez a bal alsó kvadráns. Egymillió éve ez a gondolat nem létezhetett, de ugyanúgy nem létezik más nyelvben, más kultúrában (vagy gondoljunk pl. a magyar versus bolgár fejbólintás jelentésére - ford.) Nem tudnék magamhoz beszélni a fejemben, ha nem olyan egyedek társadalmában élnék, akik szintén beszélnek hozzám. A kultúra képezi az egyén gondolatának intrinzik hátterét. A kultúra azonban nemcsak egy elvont, elméleti dolog, hanem konkrét materiális megjelenése van, mégpedig a szociális rendszer és a minket körülvevő tárgyak formájában. A négy kvadránsban egyik sem oka a többinek - vagy mindegyik oka a másiknak. A lényeg, hogy kölcsönös függésben és összefüggésben állnak, mindegyik hat a másikra, egymást determinálják. Mindegyik kvadráns ok is és okozat is. Nem mondhatjuk, hogy az egyik miatt van a többi, de bármelyik változása a többiét vonja maga után. A kulturális világnézet meghatározza például, hogy miket gondolok, miket élek át, mire nyitom meg magam, mitől tartózkodom, és ezzel párhuzamosan, hogy mi történik az agyamban, idegrendszeremben (pl. nyugaton bezárom magam a spirituális dolgok felől, hallani se akarok róla, és ha valaki erről beszél, szorongok - azaz elzárom magam elől az endogén ópiát nagyobb megnyitását - öröm, extázis hormon -, és szorongás-hormonokat adagolok magamnak ehelyett - ford.). A Szellem nem csak elvontan létezik, nemcsak mint "magasabb szelf", vagy "Gaia" (vagy az Isten a felhőkön túl a mennyben - ford.), hanem ebben a négy kvadránsban manifesztálódik egyszerre

A négy kvadránst ha egyszerre látjuk, akkor rájövünk, hogy a patológiák csupán egy jéghegy csúcsai, amely magában foglalja a világnézetet, a szociális struktúrát, a kulturális tényezőket, stb. Ebből a szemszögből az egyéni terápia nem fontos, nem lényeges, mert nem ott dől el a dolog, sőt sok szempontból szinte másodlagos. Ha az egyik kvadránsban zavar van, patológia jön létre, az mind a négy másik kvadránsban szimultán megjelenik, átgombolódik. Pl. ha egy társadalom a termelés elidegenedett módját választja és a szolgáknak alacsony bért fizet, dehumanizálja a munkát, akkor ez megjelenik az én-kvadránsban, mint alacsony önértékelés a munkásoknál, a jobb felső területen, pedig olyan biokémiai agyi működéssel, ami felmondja a szolgálatot, ettől megnövekszik az alkoholfogyasztás, mint gyógyító próbálkozás az agy kémiai egyensúlyának visszaállítására - ez jobb alsó sarok mutatója. Az a kulturális világnézet (bal-alsó), amely a nőket értéktelennek tekinti, az a női oldalunk elnyomását, megnyomorítását eredményezi (bal-felső), ami elvezet a Prozac-ot használó agyi állapothoz (jobb felső).

Hogyan fog megjelenni és manifesztálódni ebben a négy kvadránsban a most küszöbön álló világátalakulás, transzformáció? Milyen a magasabb szelf, éntudat, milyen a magasabb agyműködés? Milyen lesz a magasabb kultúra és hogyan fog ez kibontakozni egy magasabb, fejlett szociális, társadalmi rendszerbe, szociális intézményekbe, gazdaságban, termelésben a hétköznapi életben, és technikai eszközeinkben. Hogyan tudjuk elősegíteni ennek a kibontakozását úgy, hogy nem csak az egyik kvadránsra fókuszálunk - nemcsak a magasabb énünkre, vagy nemcsak Gaiára és az ökologiára, vagy nemcsak a globális társadalomra? A transzformációnak mind a négy helyen kell megjelennie, és ha mi csak a kedvenc kvadránsával törődünk és a többieknek azt magyarázzuk, hogy miért nálunk van a megoldás és az új paradigma, akkor a transzformációból kimaradunk, lemaradunk a vonatról, nem fog megtörténi bennünk.

 

 

 

6. Fejezet - Isten két keze

 

 

Most a jobb (kvadránsok) és a bal (kvadránsok) megközelítésről lesz szó. Az igazságot akkor látjuk meg, ha mind a két oldalt egyszerre vesszük figyelembe - ekkor kezdünk összehangolódni a kozmosszal, ami kozmikus tudatosságot eredményez. Először alaposan meg kell értenünk a kétféle igazságot, hogy a végén elkezdjen működni bennünk a dolog. Ezek az igazságok a kulcsok a belső, a transzcendentális dimenziók felé. A négyféle igazság (jobb és bal = 2) a Szellem négy arca, ahogyan az beragyogja a manifesztált világot. Eddig az igazságkereső emberek zöme a négy kvadráns egyikét képviselte, és kizárólag abból a nézőpontból látta a valóságot. A négy kvadráns tehát két fő részre osztható: a külső és a belső dimenzió. A külsőt vizsgálva lehetetlen meglátni a belsőt - a klasszikus elme-agy, vagy test-lélek problémája ez. Az agykutató vizsgálja az agyat, kívülről szemléli, méricskél, felvagdos, magában monologizál (mormolja az adatokat, gondolatokat, megtanult ismeretket). Ha meg akarja tudni a belső aspektusát is az agynak, muszáj kinyitnia a száját és szóba állnia azzal, akinek az agyát vizsgálja. Más szóval interszubjektív kommunikációt kell kezdenie, a bámuló-monologizálás (nézem és magamban mondogatom a gondolataim, vagy leírom őket - az empirikus megközelítés tudomány) helyett.

A belső oldalt csak kommunikációval lehet megközelíteni, interszubjektíven, objektív módon nem. A felszínt vizsgálva nem, a mélységek felderítésével igen. A Föld összes eddigi igazságkeresése mind e két megközelítés valamelyik változata - mind keleten, mind nyugaton. Belső versus külső, bal versus jobb. A pszichológiában ez Freud versus Watson, a filozófiában Heidegger versus Locke, a szociológiában Weber versus Comte, a nyelvészetben hermeneutika versus struturalizmus, a teológiában Augusztinus versus Szent Tamás. Ez mindig vitához és háborúskodáshoz vezetett mind a mai napig. Szükséges megértenünk, hogy nem az egyik, vagy a másik az igaz, hanem mind a kettő. A magasabb spirituális szintekre úgy juthatunk csak el, ha mind a két irányt számításba vesszük - a megoldás ugyanis nem a pártra-állás, hanem mindkettő meghaladása és integrálás a magasabb szintbe.

A jobb oldal kulcsa a bámuló-monologizálás, az empirikus megfigyelés az érzékszervekkel, vagy azok kiterjesztésével és a látottak leírása. Ezek mind felszínek, mind láthatóak és a térben meghatározott helyük van, az ujjunkkal rá tudunk mutatni. Nem kell hozzájuk beszélni, nem kell szóba állni, kommunikálni velük, nem szükséges belépnünk a tudatukba, dialógusba elegyedni. Az objektív viselkedésüket tudjuk leírni. Ebben a megközelítésben nincs semmi rossz, azonban tudnunk kell, hogy ez nem a teljes valóság - annak csak az egyik fele. A felvilágosodás korszaka ezt a szemléletet, ideált hozta be a civilizációba, hogy a dolgok puszta empirikus térképezése mindent megmond a dolgokról, így a térképkészítő magára maradt és kimaradt a történetből. A térképkészítő tudata, belső gondolatai, értékei, lelke nem szerepelt az életben. Két-három évszázaddal később - nem meglepő módon - arra a rémálomra ébredt a térképkészítő, hogy olyan univerzumban, világban él, ahol nincsenek értékek, nincsenek célok, nincs értelme a dolgoknak, nincs mélység, nincs minőség - helyette a bámuló-monologizálás van.

A bal oldali jelenségek tértől függetlenek, nem lehet rájuk mutatni a térben. Hol van a féltékenység, a büszkeség, a tudat, az érték, a szándék, a vágy? Az, hogy nem tudunk az ujjunkkal rámutatni az nem azt jelenti, hogy nem valóságos, csak annyit jelent, hogy nincsen téri helye és nem érzékszervekkel, vagy az azokat segítő, kiterjesztő technikai segédeszközökkel látható. Hogyan lehet ezeket a belső dolgokat, mélységeket megközelíteni, látni? Interpretációval és értelmezéssel. Minden jobb oldali megközelítés az érzékelés és észlelés által látható, minden balkezes az értelmezés által. Ahhoz, hogy megértsd mi van bennem, beszélnünk kell, és neked értelmezned kell, amit közlök. A mélységek nem ülnek a felszínen, nem lehet őket meglátni, ki kell őket kommunikálni, majd értelmezni. A jobb és a bal összefoglalásaként azt mondhatjuk, hogy a felszín látható, a mélységet pedig értelmezni kell. A jobb azt kérdezi, mit csinál a dolog, a bal azt, hogy mit jelent. Isten jobb és bal kezéről van szó, arról, ahogyan a Szellem egyszerre megnyilatkozik a világban. Ahhoz hogy megértsük a dolgokat, mindkét oldalra szükségünk van.

A bal kezes pszichoterápiák "dialógus terápiák". Az illető megtanulja értelmezni és megérteni a belsejében lévő dolgokat, saját mélységeit. A jobb kezes terápiák pl. a biológiai terápiák, a pszichiátria, amelyekben a pácienst gyógyszerezik a tünete alapján, de nem beszélgetnek el vele. Ilyenek a behaviorterápiák is. A jobb kezes terápiákban a páciens jelenlétére nincs is szükség, nem érdekes, hogy mi zajlik benne, mit akar, mit gondol, mit érez - nem kérdezik meg tőle (illetve ha meg is próbálja elmondani, gyakran leállítják - ford.).

Az 5. ábra a négy kvadránst képviselő néhány híresebb személyt, illetve ismeret-területet mutat be (a bal oldali kettő a "bal kezesek", a jobb oldali kettő a "jobb kezesek")

 

 

 

BAL KEZES UTAK JOBB KEZES UTAK

- Értelmező - Monologizáló

- Hermeneutika - Empirikus, pozitivista

- Tudatosság - Forma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.ábra. A bal kezes és jobb kezes megközelítések és az azokat képviselő néhány híres személy

A szociológiában az értelmező interpretatív irány a kulturális jelenségeket belülről próbálja megérteni, a naturalisztikus, empirikus szociológia a szociális rendszert, struktúrát vizsgálja kívülről. Az első azt kérdezi mit jelent, a második azt, hogy mit csinál. Az elsőnél meg kell tanulni a nyelvet, oda kel menni, szóba kell állni az emberekkel, esetleg huzamosabb időt kell ott tölteni (pl. a kulturális antropológia fő módszere, a résztvevő megfigyelés, amely során az antropológus hónapokig, vagy évekig él együtt a közösséggel, így belülről, "saját bőrén át" érti meg azt (ford.). Meg kell érteni, mit jelentenek a gyakorlatok, bele kell érezni a jelentésbe. Ilyen megközelítése volt Webernek, Heideggernek, Dhilthey, Thomas Kuhn. Az empirikus szociológia külső megfigyeléssel dolgozik - születési ráta, népszámlálás, mutatók, statisztika, demográfiai adatok, stb. Mindezt el lehet úgy végezni, hogy szóba se állunk az emberekkel, esetleg oda se megyünk, csak feljegyzéseket nézünk át. Ide tartozik pl. Comte, Marx, Lenski, stb.

Vegyük példának a hopi indiánok esőtáncát. A bal kezes megközelítő kíváncsi, hogy mit jelent az embereknek a tánc, mi az értéke, miért tartják fontosnak, és mint résztvevő megfigyelés kutatják. Odamennek, táncolnak, átérzik, elbeszélgetnek róla a többiekkel, stb. A jobbkezes megközelítő azt nézi, mi a tánc funkciója, mi a szerepe ennek a viselkedésnek, nem foglalkoznak azzal, mit mondanak a helyi emberek. Pl. a tánc funkciója lehet a szociális összetartás, a szociális kohézió, összetartó erő megteremtése.

 

Hermeneutika

 

A hermeneutika az értelmezés tudománya. Ha egy szöveget értelmezünk pl. azt tehetjük jól is, avagy rosszul is. A Hamletet értelmezhetjük úgy, mint egy jó adag tintát egy sereg papíron, de ha a Hamlet jelentését akarod megtudni, akkor el kell olvasnod és értelmezned kell azt. Ha pl. úgy találod, hogy a háború örömeiről szól a mű, akkor rosszul értelmezed. Van tehát jó és rossz értelmezés, az értelmezésnek érvényességi kritériuma van. Az értelmezés nem pusztán egyéni fantázia, és nem teljesen önkényes. Az ugyanazon dologgal foglalkozó emberek csoportja adja azt a keretet, amihez képest egy értelmezés helyes, vagy helytelen. Az értelmezés tehát mindig kontextusfüggő, ez szabja meg, hogy melyik jelentés a helytálló. A kontextus azonban más kontextusokban létezik, ez adja ki a hermeneutikus kört. A kontextus is egy holon, így végtelen kontextus van - mint ahogy végtelen sok holon ágyazódik egymásba. A nonhumán holonoknak is megvan az értelmezési oldaluk. Ha a kutyával interakcióba lépünk, van egy közös kommunikációs terünk - az emocionális, tiphonikus világunk, így meg tudjuk érteni őt is. Egy holon minél alacsonyabb szintű, annál kevesebb mélysége, tudatossága és belső aspektusa van, és annál nehezebb értelmezni. A közös világtér képezi a közös kontextust, pl. az érzelmi szféra - az előző példa esetében. A kukacokkal az élet és éhség jelentését osztjuk meg, a kővel pedig a tömeg és a gravitáció a közös belső vonásunk. Minél lejjebb megyünk, annál kevesebb közösen osztható dolgot találunk. Ezek alapján is láthatjuk már, hogy nincs egy előre legyártott világ körülöttünk, amelyet a tudós módján bámuló-monologizálással egyszer csak teljesen felfedezünk és észreveszünk (téves az az elképzelés, hogy csak idő kérdése és a tudománnyal mindent megismerünk). A bámuló-monologizálással megismert világ mellett a másik három dimenzióban másfajta világ tárul fel.

 

Spirituális értelmezés

 

A spirituális átalakulás, élmény esetén hogyan értelmezzük a dolgokat? Miután megtapasztalunk egy-egy ilyen állapotot - pl. Buddha-, vagy Krisztus-állapotba kerültünk, vagy egy jungi archetipust, a kundalini erőt, vagy angyalokkal, ufokkal való találkozást éltünk át - és aztán kijövünk belőle, értelmeznünk kell azt. Az értelmezés nem egy másodlagos, elhanyagolható dolog, nem is ideologizálás (bár azzá válhat - ford.). Nagyon is lényeges, hogyan értelmezzük az élményeinket, ugyanis ez alapján fogunk másokhoz, magunkhoz és a további fejlődéshez közelíteni. Meghatározza tehát azt is, hogy a jövőben hogyan fogunk mindezekhez viszonyulni. Ahogy Hamlet esetében is, a belső magasabb élmények, a belső fény megtapasztalását is értelmezhetjük jól vagy rosszul. Visszajövünk a élményből, és ugyanúgy testünk, mentális rendszerünk van, mint előtte, és ha nem tudjuk adekvátan értelmezni az átélteket, nem tudjuk integrálni a lényünk többi részébe, könnyen megőrülhetünk, vagy félremehetünk. Manapság nagyon sok embernek van ilyen spirituális élménye, de sokan rosszul értelmezik azt. Maga a téves értelmezés, vagy az értelmezés kerülése képezi a további fejlődés, átalakulás, megtapasztalás akadályát. Mi lehet ilyen esetekben rossz értelmezés? Mint már említettük, az értelmezés egyik fő jellemzője, hogy kontextus-függő. Ha egy spirituális élményünket akarjuk értelmezni, akkor biztosnak kell lenünk abban, hogy a kontextus, amelyben értelmezzük, a lehető legteljesebb legyen. Mind a négy kvadránsban értelmezni kell - ehelyett az emberek zöme általában csak egy kvadránsban értelmezi az élményeit, ott is csak egy szinten - ekkor elvész az élmény teljessége is, elsorvasztjuk, megnyomorítjuk azt.

Az egyik nem teljes, vagy téves értelmezés az, amikor a bal felső kvadráns szempontjából értelmezzük az élményünket, és azt mondjuk, hogy az önmagunk magasabb részével találkoztunk, azzal léptünk egységbe. A többi kvadránst önmagunk nárcisztikus kiterjesztésének véljük - "a világ én vagyok, bennem van". A new age mozgalmak tele vannak ilyen csak-szelf értelmezésekkel. Kizárólag a jobb felső sarokból értelmezve azt gondoljuk, hogy mindez csak az agyunk eltérő működésének a következménye, biokémiai hatás. Ez csak a szer hatása, vagy ez csak azért van, mert thétába ment az agyunk, stb. Ekkor szintén figyelmen kívül hagyjuk a kulturális és szociális oldalt, nem is beszélve a belső állapotokról. A jobb alsó sarokból értelmezve - az ökológus szemléletűek kedvenc helye - úgy fogjuk gondolni, hogy a végső valóság az Gaia, a bioszféra és mindenki pusztán egy sejt ebben a hálózatban. A bal alsó kvadránsból pedig mindezt mint a közös kulturális tudatot értelmezzük, és a közelgő, nagy, globális világkorszak és világnézet változásából magyarázzuk. Az ilyen fragmentált, egy-kvadráns értelmezések pillanatnyi igazságot takarnak, nem a teljességgel dolgoznak, és így nem segítik elő sőt, inkább gátolják a további spirituális fejlődést és átéléseket.

A kozmosz, a munkálkodó Szellem négy hangon szól hozzánk egyszerre, és mind a négyet egyszerre kell hallanunk, aminek az előfeltétele, hogy észrevesszük magát a tényt, hogy négy hangon szól hozzánk a valóság. Ha figyelmesen odafigyelünk, hallhatjuk, ahogy ezek a hangok gyengéden suttogják a maguk igazságát és egy harmonikus kórussá összeállva hazavezetnek bennünket. Ehhez nagyon gondosan oda kell figyelnünk.

 

 7. Fejezet - A kozmoszra hangolódva

 

Az igazság szélesebb értelemben véve azt jelenti, hogy összehangolódunk a valósággal, autentikusan kapcsolatban lenni az Igazzal, a Jóval és a Széppel. Mind a négy kvadránsban megvan az igazság és annak kritériuma - azaz az, mikor tekintünk igaznak egy dolgot az adott kvadránsban.

A jobb felső kvadránsban propozicionális ("állításos" - valamit állítok) igazság van: állítok valamit, ami valamit képvisel, reprezentál a valóságból - aztán leellenőrizzük, hogy úgy van-e. Ha a térkép, amit rajzoltunk - a dolog, amit állítottunk a világról - megfelel annak, amit ellenőrzésképpen megfigyelünk, tapasztalunk, akkor mondjuk, hogy "ez igaz". Pl. ha azt állítjuk "esik", majd kimegyünk megnézni és tényleg esik, akkor igazat mondtunk, igaz az állítás. A propozicionális, vagy "megfelelési" igazság tehát mindig a dolgok objektív állapotára vonatkozik, megfigyelhető és leellenőrizhető.

A bal felső kvadránsban az igazságot a hitelesség, szavahihetőség, őszinteség jelenti. Akkor mondjuk az igazságot, ha őszinték vagyunk, hitelesek. Pl. az "esik" esetében nem az a fontos, hogy esik-e kint az eső, hanem hogy igazat mondok-e vagy hazudok. Nem az a kérdés, hogy a térkép illeszkedik-e az objektív területhez, hanem hogy a térképkészítőben lehet-e bízni. Gyakori, hogy hazudunk másoknak a belső állapotainkról, de magunknak is. Nem nézünk oda, vagy félreértelmezzük a belső dolgainkat. Az értelmezéssel dolgozó, interpretatív pszichoterápiák épp ebben segítenek, hogy hitelesen értelmezzük a belsőnket. Lehasított, elnyomott részek vannak bennem, amit nem akarok meglátni, akkor ezt másokban sem fogom látni, mást is tévesen fogok megítélni, értelmezni. Az ilyen terápiák abban segítenek, hogy kapcsolatba lépjünk a mélységeinkkel és őszintébben értelmezzük azokat. Itt tehát nem egy pontosabb térképet készítünk az objektív világról, hanem elengedjük az ellenállásunkat és saját belső világunkba merülünk le, és megtanuljuk közvetíteni az ott található mélyebb igazságot mind magunk, mind mások számára. Amikor ez megtörténik, akkor válunk hitelessé, kongruenssé. Az ilyen emberről érezzük azt, hogy sose hazudna, egyszerűen hiteles, olyan amilyen, önmaga - azért van ez, mert már magának sem hazudik többet. Itt, a bal oldalon létezik az egész belső világunk, állapotaink, amelyeket úgy tudunk meglátni, ha őszinték, hitelesek vagyunk önmagunkhoz. A mélységhez vezető utat taktikázással, csalással, stratégiázással, jól járással, üzlettel, stb. zárjuk el önmagunk elől. A különféle interpretatív terápiák különböznek egymástól, mégpedig abban, hogy milyen mélyre akarnak menni az értelmezésben. A bal felső kvadráns a tudat fejlődési, mélységi/magassági spektruma, a különféle terápiák ebben különféle szintekig mennek le/fel. Minden terápia a kedvenc szintjét használja, mint hivatkozási alapot, referenciapontot, ami köré az értelmezést építi - ez adja a kedvenc kontextusát a lelki dolgok értelmezéséhez (a könyv egyharmada, a soron következő rész ezekkel a szintekkel, mélységekkel, lelki élményekkel, állapotokkal és azok "kezelésével" foglalkozik részletesen - ford.). Ez nem jelenti az, hogy ez rossz, hanem fel kell ismernünk, tudnunk kell, hogy melyik terápia milyen mélységig megy, melyik szinten van. A freudi, pszichoanalitikus terapeuták az emocionális, szexuális szintet veszik alapul, a kognitív terapeuták pedig a verbális szintet. A transzperszonális terapeuták a spirituális szintből indulnak ki. Mindannyian közösek abban, hogy mindenekelőtt a saját torzításainkkal, saját magunkkal szembeni őszintétlenségeinkkel, hazugságainkkal, oda-nem-nézéseinkkel szembesítenek, konfrontálnak minket, amelyekkel elzárjuk magunk elől a valódi belső tartalmainkat, potenciáljainkat, érzéseinket, önbecsülésünket és spirituális természetünket. A pszichoterápiákra vonatkozó teljes spektrum-modellt szükséges felállítanunk - valójában ez már kész van (később tárgyalja - ford.). Pl. Walsh-Vaughan írt le egy ilyet a Path Beyond Ego c. könyvében (Út az egon túlra), amelyben sorra veszik, hogy a különféle tudatfejlettségi szinteken, tudatállapotokban melyik terápiák működnek, melyeket jó alkalmazni. Ha letesszük azt a szemléletünket, hogy a terápiákat kizárólagosnak tekintsük (csak ez, vagy csak az a jó), és összefüggéseiben nézzük őket, akkor mindegyikből fontos dolgokat tanulunk - mind a szelfünk különféle szintjeiről ad tanítást, és az adott szinten működő hiteles értelmezés módjairól -, amelyek segítenek behatolni ezen területekre. Az igazság önmagában nem szabadít meg minket, az őszinteség az, ami megszabadít, ez hozza a megváltást.

A bal alsó sarokban a pontosság, helyénvalóság, helyesség jelentik az igazság kritériumát. A szubjektív világunk itt egy interszubjektív, kulturális térben, kontextusban helyezkedik el, amely lehetővé teszi azt, hogy szubjektív világunk legyen. E nélkül a saját gondolatainkat se tudnánk értelmezni, tehát a szubjektív világunk nem választható el az interszubjektív tértől. Itt sem az objektív, propozicionális igazság, sem a szubjektív őszinteség nem kritérium, ellenben az interszubjektív illeszkedés az. Hogy valami érvényes legyen, ahhoz az kell, hogy kulturális háttérbe illeszkedjen. Az érvényességet az határozza meg, hogy az emberek kölcsönösen megértsék egymást. Ha tényleg megértjük egymást, akkor helyes, pontos, igaz a dolog. Egy kultúra egyedei egymás belső világát átfedik - ha azt mondjuk "kutya", nemcsak, hogy egy kép közös a fejünkben, hanem egy sor hozzákapcsolódó dolog (pl. szereti a csontot, nem beszél, hanem ugat, kergeti a macskát, ha tüzel alig lehet megfogni, stb.). A kulturális hátterünk miatt már eleve egy könyvnyi közös tudás van a fejünkben egy adott szóval kapcsolatba. Az interszubjektivitás persze nem csak az ember szintjén van meg, hanem a Kozmosz minden szintjén, a holonok minden szintjén.

 SZUBJEKTÍV OBJEKTÍV

Hitelesség Igazság

őszinteség valósághűség

EGYÉNI integritás a valóságot képviselés

megbízhatóság propozicionalitás

 

Én Az

Mi Az

Pontosság Funkcionális beleillés

KOLLEKTÍV kulturális illeszkedés rendszerelméleti háló

kölcsönös megértés strukturális-funkcionális

helyesség, helyénvalóság a szociális rendszer hálózata

 

INTERSZUBJEKTÍV INTEROBJEKTÍV

 

6.ábra. Az érvényesség kritériuma.

 

A jobb alsó kvadráns a rendszerek külső vonatkozását jelenti, az igazság itt is propozicionális - egy állítás utal egy valamire. Ez a valami a jobb felső kvadránsban egy konkrét dolog, a jobb alsóban pedig egy szociális rendszer, amely akkor igaz, ha funkcionálisan illeszkedik az adott dolog a rendszerbe. Akkor igaz egy állítás, ha megértjük belőle, hogy hogyan illeszkednek a különféle dolgok egy objektív rendszerbe. Ide tartozik például a rendszerelmélet, ami egy redukcionista rémálom, finom redukcionizmus. Minden balkezes dolgot csupán a korrelátumaira redukálnak le a jobbkezes megközelítésben. A jobb alsó kvadránsban nagyon jól látszik a funkcionális illeszkedés, mindenről jól látszik, hogy mivel hogyan függ össze, mi hova illeszkedik a funkcióját tekintve, ezért holisztikusnak és mindent magába foglaló megközelítésnek tűnik, csak éppen az életet hagyja ki a holonokból. Minden egy objektív rendszer egy nagyobb rendszerben. Atom-sejt-szervek-szervezet-bioszféra-ökoszisztéma. A rendszerelméletben gondolkodók erősen küzdenek a redukcionizmus ellen, holott mialatt magukat holisztikusnak tekintik, ők is ugyanazt teszik, igaz finomabb, burkoltabb módon. Erről ír Foucault, vagy Habermas, Taylor is. A rendszerelmélet is monologizáló tudomány.

A bal alsó és a jobb alsó kvadráns a holon két kollektív, szociokulturális aspektusát írja le. A bal alsó, a kulturális kvadráns azt írja le, hogyan illeszkednek a szubjektumok a kulturális térben, és hogyan nyernek ezáltal interszubjektiv jelentést, kölcsönös megértést. A jobb alsó mező azt írja le, hogy a tárgyak hogyan illeszkednek egy objektív rendszerbe a fizikai térben, hogyan valósul meg az interobjektivitásuk. A két megközelítés a Szellem jobb és bal keze a kollektív szinten. Leírtuk a Szellem négy arcához tartozó négyféle igazságot, és azok érvényességi kritériumait.

Miért fontos ez? Az igazság az, amely által rá tudunk hangolódni a kozmoszra. Mind a négy területen, ha a kritériumoknak megfelelő igazságot megtaláljuk, akkor hangolódunk rá a Kozmoszra. Ezek a validitás-követelmények kényszerítenek rá minket, hogy a valósággal konfrontálódjunk, átvágják az egoista fantáziáinkat és az énközpontú elgondolásainkat, kikényszerítenek minket önmagunkból. A négy igazság a kozmikus rendszer ellenőrző és egyensúlyt teremtő megnyilvánulása. Ha az igazság ezen ösvényeit követjük, akkor illeszkedünk a Kozmosz áramlásához, és olyan áramlatba kapcsolódunk bele, amely kivisz önmagunkból, túlvisz önmagunkon. Ez megzabolázza a pusztán önös érdekű tevékenységeinket, és megzabolázza mindezt azáltal, hogy az igazság egyre mélyebb és szélesebb köreibe jutunk. Az út a ráhangolódástól kezdve a megváltáson át az egységbe visz (Wilber ezt szójátékkal írja le: from attunement to atonment to at-onement), és ebben a folyamatban egyszer csak felismerjük az eredeti arcunkat, azt az arcot, amely mindig is mosolygott ránk, mindabban a törekvésünkben és vágyunkban, amely az igaságra irányult. Az az arc, amely végig lágyan és kitartóan suttogta, hogy "ne feledd el az Igazat" a Jót és a Szépet!". A Kozmosz mind a négy sarkából hallani a suttogó hívást: "Engedd, hogy az Igazság, Őszinteség, Jóság és a Szépség a sugárzó üresség pecsétjeként ragyogjon, mely soha nem tud és sosem fog minket elhagyni!".

 

 

 

 

 

 

 

8. Fejezet - A Jó, az Igaz és a Szép

 

A négy kvadráns három nyelven írható le. A jobb felsőben és alsóban mindent az "az" nyelven fejezünk ki, bal felül pedig mindent "én" nyelven. A bal alsó kvadránst "mi" nyelven fejezzük ki. Az "az" nyelv az objektív, semleges, értékmentes felszínt írja le. Empirikus, analitikus, és a felszíni mintákat, azok kapcsolatait, összefüggéseit írja le. Ebben a nyelvben a megfigyelő jelenléte nem szükséges. A bal felső a szubjektív, a tudatosság területe, ahogyan "én" látom a dolgokat. A bal alsó azt fejezi ki, ahogyan mi látjuk a dolgokat. A jobb alsó is a mi nyelvet használja.

Eddig már nagyon sok zavart okozott az, hogy ezt a három nyelvet nem különítettük el egymástól. A négy kvadráns tehát szemlélhető a Nagy Három (Big Three) -ként is (az/én/mi). A holon négy arca ebben a három nyelvben írható le és nem tudjuk az egyik nyelvet a másikra redukálni, ahogyan az egyik kvadránst sem tudjuk a másikra redukálni. Egy holont akkor tudjuk teljesen és adekvátan leírni, ha mind a három nyelvet használjuk, és nem csak az egyiken beszélünk - ahogy a legtöbbszőr tesszük. A "mi" képviseli a morált, a "Jó"-t, az "Igaz" a propozicionális igazságot jelenti az "az"-t, a Szép pedig az esztétikai oldalt, ahogyan "én" érzékelem, amiről nekem szól a dolog. Más helyeken szerzőknél is megtaláljuk ezt a hármasságot. Karl Popper: objektív /szubjektív /kulturális. Habermas: a dolgok hármas validitása - objetktív igazság / szubjektív őszinteség / interszubjektív helyesség, pontosság, megfelelés. Kant: A tiszta ész kritikája / A józan ész kritikája / A megítélés kritikája. Ezek összehasonlító, összefoglaló leírását mutatja a 2. táblázatát.

A felvilágosodás eszméje minden "én"-t és "mi"-t puszta "az"-okká redukált, és azt gondoltuk, hogy minden realitás az "az" nyelven megfogalmazhatunk, és ezt tekintettük egyedüli valóságnak. A modernitás a személyes tudatot, a lelket és a morált száműzte a tudomány kedvéért . Minden fejlődési állomásnak megvan a jó és a rossz oldala. A felvilágosodás hatásának megvan a szükségszerű, jó oldala is. Először értsük meg, milyen áldása, előnye van a modernitásnak, amit ez hozott a világba, utána kritizálhatjuk az árnyoldalait. Ha csak a negatív oldalt látjuk, akkor az antimodernisták csapdájába esünk, ami nem vezet sehova.

A felvilágosodás korával, a történelem során először tudta az emberiség elkülöníteni egymástól a Nagy Hármasságot: a művészetet, morált és tudományt, vagyis a szelfet, a kultúrát és a természetet. Ezeket a területeket többé nem keverték össze egymással, nem mosták egybe. A racionalitás kora előtt, a mitológiai gondolkodás korában a művészet, a tudomány és a vallás, morál nem különült el egymástól. Azonban nem integráltan volt jelen, hanem egybemosódva, differenciálatlanul, egy masszaként (azaz nem tudatosult a három körvonala). A szubjektív és objektív tér oly kevésé volt differenciált, hogy az emberek úgy vélték, ami az egyikben történik az irányítja a másikat is. Az én és az az, az én és a mi, a szubjektív és a kulturális tér is így összekeveredett. Pl. ha nem értet valaki egyet az egyház által diktált vallással, akkor nemcsak eretnek volt, hanem egyszerre politikai bűnös is. Az egyház eretneknek tartott, az állam hazaárulónak, mivel ezek sem váltak el egymástól. Az én, a kultúra és a szociális struktúra nem vált el egymástól. Mivel még nem differenciálódtak, nem is lehettek integrálva. Kant három kritikája, melyben épp ezt a differenciáló munkát végzi el, mérföldkő volt az emberiség történetében. Ez a differenciáció tehát a modernitás méltósága. Ettől fogva lehetővé vált az én, az az és a mi területeinek az önálló kibontakozása, mindenféle megtorlás nélkül. Mind a három terület külön kezdett fejlődni, és hagyta a másikakat kibontakozni. Kialakult a demokrácia, ahol a szelfnek önálló és egyenrangú joga lett a társadalmi, politikai választásokban, nem pedig egy mitikus hierarchia uralkodott rajta. Ekkor jelentek meg a felszabadulási és egyenlőségi mozgalmak - a nők és rabszolgák felszabadulása, a feminista mozgalmak. Mindezt az tette lehetővé, hogy a biológiai dolgokat többé nem tekintették eszmei dolgoknak. A kultúra és a természet, a mi és az az elkülönülése jelentősen hozzájárult az empirikus tudomány, a fizika, a biológia és a gyógyászat kifejlődéséhez. Az igazságot nem kötötték többé az államhoz és az egyház mitológiáihoz.

Mindennek az idővel megjelent az árnyoldala is, aminek ma a sűrűjében gázolunk. A probléma e három terület teljes szétválása, szétkapcsolódása, disszociációja lett. A modernitás nemes adománya, a Nagy Hármas differenciálása lett mára a katasztrófája, azaz hogy nem tanulta meg még ezeket integrálni. A Nagy Hármas nemcsak hogy elvált egymástól, de disszociálódott is, lehasadt egymásról és agymás ellen fordultak. Előtérbe lépett agresszorként az "az" területe, és a többit teljesen elnyomta. Az "az" megközelítés kirabolta a másik két területet. Az "az" terület egy sereg látványos, gyors eredményt ért el, sok előnyt hozott, mint a technikai -tudományos fejlődést. Azonban mindez elkezdte beárnyékolni és eltüntetni az én és a mi területeinek. A tudomány elkezdte kisöpörni világunkból a lelket, a belsőt, a tudatot, az erkölcsöt, a morált, a spiritualitást. A felhalmozott vagyon, a kereskedés, az üzleti érdek, a környezetszennyezés, a pornóipar és ehhez hasonlók végezték el azt a "nagytakarítást".

Az empirikus tudományban minden leírható "az" nyelven, objektív, empirikus módon, és viszont - a szubjektív oldal nem írható le empirikus módon. A Nagy Három leredukálódott a Nagy Egyre, és így jött létre a Lapos-világ. A felvilágosodás paradigmája szerint a világ, az a Természet, egy egységes, harmonikus, részeiben összefüggésben álló nagy rendszer, amelyet türelmes, aprólékos, kitartó empirikus leírással, térképezéssel meg lehet ismerni "az" nyelven, a "kisebb-nagyobb", "kevesebb-több", stb. terminusaiban igen, de a "jobb-rosszabb" terminusaiban nem. A minősítés elveszett, a mennyiség maradt. Miután évtizedekig így gondolkozol, eben nevelkedtél, nem csoda, ha egyszer csak azt veszed észre, hogy nincs semminek értelme, jelentése, mélysége, igaz tartalma, szépsége, jósága körülötted, hanem minden szürke, sivár, ellaposodott. Innen nézve nem látod a Kozmosz mélységét, képtelen vagy észrevenni, hogy egyáltalán van mélysége, hogy tudatosság van a Kozmoszban (maximum ez, mint egy lehetséges elmélet van a fejedben, amely "lehet, de nincs rá bizonyíték", ezért aztán nem is látod meg - ford.). A jelen korunk válságaiból való kijutást, a posztmodernitás feladatát épp ennek a nagy hármasnak az integrálása jelenti. Nem az a feladatunk, hogy visszatérjünk a megelőző szintekre, és a mitikus, vagy mágikus állapotokba regresszáljunk, amikor ez a három habár disszociálatlan volt és egyben volt, de nem volt differenciálva sem. Ami ma történik a posztmodern mozgalmakban, annak nagy része nem integráció, hanem regresszió.

 

A Nagy Hármas a spirituális szinteken

 

A spirituális szintekre jutva a következővé alakul a nagy hármas: Buddha, Dharma, Szangha. A spiritualitást megvalósító ember és annak igaz tudatállapota (Buddha), a felismert igazság (dharma) és az utat járók közössége (szangha). A spirituális szintek is mind a négy kvadránsban haladnak és kifejeződnek a hármasságban - az én a mi és az az területén. A végső "én" a Buddha, a végső "mi" a szangha, a végső "az" a dharma. Ha teljesen, véglegesen igaz, őszinték és hitelesek vagyunk önmagunkkal szemben, akkor észrevesszük, meglátjuk, hogy Buddhák vagyunk, Buddha vagyok, vagy - más kultúrkör kifejezésével élve - én magam vagyok Krisztus. Az "én" az Krisztus. Ez adja a végső Szépséget. A "mi" terület végső igazsága az, hogy mi mindannyian a Szellem közösségének a tagjai vagyunk

(egyikünk sem elválasztott attól - még akkor se, ha ezt még nem látja és dühös ateista - ford.). Ez adja a végső Jót, a végső etikát. Ahogy a buddhisták mondják, minden érző lény (és valójában minden holon) magában hordja a Buddha természetet, azaz a mélységet, tudatosságot, belső értéket, a Szellemet. Ez a végső etikát, a végső Jót adja. A keresztény misztikusok a Szanghát úgy nevezték, hogy "Krisztus misztikus gyülekezete". A végső, objektív Igazság pedig az, hogy minden lény tökéletes manifesztációja a Szellemnek, vagyis az Ürességnek, mindannyian a végső"az"-nak, a dharmának vagyunk a manifesztációi. A végső én, a végső az, a végső mi, Buddha, Dharma, Szangha. Ezért mind a négy kvadránst egyszerre kell megértenünk, nem elég csak az egyiket favorizálnunk. A bal felső kvadránsban az történik, hogy az individuális szelf felismeri, hogy felsőbb identitása van - a buddhisták kifejezésével élve üresség-természetű. A Zen buddhizmus igaz szelf-nek hívja, a szúfik felsőbb identitásnak. Ez az őseredeti üresség, amely minden forma áttetsző alapja. Bárhogy is nevezzük, a lényeg, hogy van ez a felsőbb identitás. A végső szelf a Buddha. A Dharma arra utal, a Szellem azon aspektusára, hogy mindez objektív tény is egyben, a dolgok objektív állását jelenti, "ahogyan a dolgok vannak". A Szellemet szubjektíven a saját buddha-természetünkként fejezzük ki, mint Szépséget, objektíven dharmaként fejezzük ki, a végső Igazságként, kulturálisan szanghaként, mint a végső Jó. A Szellem, a spiritualitás minden szinten egyre jobban kibontakozik és az evolúció felső területein az én, a mi és az az egyre inkább megmutatja a saját igaz, végső természetét. E sugárzó tudatosságban minden "én" semmivé foszlik, minden "mi" Isten legőszintébb imádatává alakul és minden "az" Isten legdrágább templomává válik.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

axismundira@diino.com

(axismundira (ows.eoldal.hu), 2009.03.31 04:49)

igen, egyetértek.

ray-master@hotmal.com

(-ré-, 2009.03.16 15:22)

5.fejezet utolsó két bekezdése az aktuális gyakorlati üzenet most sztem makroszinten.
Vagyis engem ez érdekel :)

Ez tényleg jó amugy.