Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Daniel Pinchbeck : A jövő kreativitása

2014.02.28


Interjú Daniel Pinchbeckkel

 

A cikket forditotta : Cooper | orichalcum workshop
Az eredeti cikk: 
http://www.danielpinchbeck.net/codigo-int...

   

daniel-pinchbeck_00-1.jpg

 

Mi lehet szerinted a legjobb módja az emberek figyelmének felkeltésére egy kollektív tájékozottság kibontakoztatása érdekében az olyan problémák esetében, amelyekre munkásságod során rámutatsz? Hogyan állhatnánk elő az üzenetet közvetítő kreatívabb eszközökkel?

 

Azt hiszem, globális szinten kell újragondolnunk a médiát, beleértve a közösségi médiát és a tömegmédiát: hogy hirtelen előidézhessünk egy bolygószintű tudatosságot, hogy szembesüljünk a minket veszélyeztető többdimenziós ökológiai válsággal, hogy felemeljük a szavunkat a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség kapcsán, és többek között, hogy emeljünk az emberek gondolkodásának színvonalán. Jelen pillanatban a média egy tudatosságot kontrolláló rendszerként működik, amely alacsony frekvencián tartja a kollektív elmét, normalizálja, szabványosítja az erőszakot és felfokozza a félelmet. Nemrég belekezdtem egy könnyed stílusú beszélgető műsorba, amelyben a legkorszerűbb ötleteket és legaktuálisabb problémákat vizsgáljuk. Jó volna felfigyelni egy friss globális hálózat megjelenésére, amely az eddigi munkásságom - beleértve a 2012-A Tollaskígyó viszzatér című könyvem és a Joao Amim rendezésével készült 2012: Time For Change című filmem - kontúrjai mentén meghatározna és tömegesen elhintene egy új paradigmát.


Milyen szerepe lesz a művészetnek és a kreativitásnak az átmeneti időszakot követően?

 

Szerintem egész jól hangzik José Argüelles egy kései elképzelése, mégpedig az, hogy a kulturális paradigmaváltás velejárója, hogy felismerjük a művészet legfőbb, azaz szakrális funkcióját. Elképzelhető, hogy új, bolygószintű kultúránkra úgy fogunk tekinteni, mint egy kollektív műalkotásra. Szociális infrastruktúránk minden megjelenésében az emberi gondolat, a kreativitás és a tervezés műterméke. Mi lenne, ha közhasználatunk, pénznemünk átgondolásával egy új szintjét hoznánk létre, amely a biodiverzitásra, a helyi kultúrákra és a kooperációra helyezné a hangsúlyt, s mindez egy művészeti projekt keretében valósulna meg ahelyett, hogy az állam, vagy a központi bankok rendeltetésének megfelelően funkcionálna? Amikor szemügyre vesszük a bennszülött kultúrákat, azt látjuk, életük minden egyes szegletét átszövi az esztétika – számukra a művészet nem egy elszeparált terület, hanem minden mással egyenértékűen a Szentség kifejeződése. Úgy gondolom, poszt posztmodern társadalmunk tudományos és technikai fejlettsége egy magasabb szintjén helyre fogja állítani ezt a felfogást.


Ha már említed Joseph Beuys társadalmi szobrászat elméletét, tényleg lehetséges szerinted a társadalmat „plasztikailag formálni”?

 

Szerintem a társadalom mindig formálva van, azonban ez vagy tudattalanul történik, vagy úgy, hogy egy szűk körű elitnek kedvezzen, akiknek az érdekeik nem egyeznek másokéval, illetve a tömegével. Példának okáért az, hogy a drogokat illegálissá tették, a társadalmon belül a mai napig szörnyű következményeket von maga után, emellett viszont erősíti a hadiipari- és a börtönipari komplexumokat. A 70-es években a pénz minden kézzelfogható forrástól való függetlenítése rémes utórengéseket keltett. Vegyük például a Bitcoint, mint „társadalmi szobrászati tényezőt”, amelynek eredményeképpen az adásvétel, a csereüzlet többé nem a bankügy és a pénzszolgáltatók iparának függvénye. A világméretű Occupy mozgalom szintén társadalmi plasztikázás, amely akár egy fraktál, átfogóan építette fel magát. A közeljövőben még több innovációnak és improvizációnak lehetünk szemtanúi, miközben megörökölt politikai és társadalmi struktúráink képtelenek lesznek a gyorsuló változások kezelésére, és még tovább fognak bomlani.


Véleményed szerint miért lettek betiltva és társadalmilag száműzve a pszichedelikus drogok? Miféle veszélyt jelentenek a kormányzás számára?

 

po-51.jpgA pszichedelikus anyagok eredetileg a társadalmi felszabadulás széleskörű mozgalmaival álltak kapcsolatban, amelyek a 60-as években csúcsosodtak ki. A kitárulkozó tudatosság a cégekre, intézményekre jelentett veszélyt – a felsőközéposztály sok fiatalja LSD- és gombaélményeit követően már nem vágyott a részvénytársaságok világában dolgozni, és alternatív közösségek megépítésébe fogott. Ahogy a Breaking Open the Head-ben (Résütés a koponyán) kifejtettem, a pszichedelikumokat törvényesen elfojtották és kulturálisan démonizálták. Ma, fél évszázaddal később, ez az irány fordulatot vett, és a társadalom kezdi észrevenni, hogy újra szükségünk van a pszichedelikus inspirációra. Láthatjuk, hogy az USA-ban egyre növekvő mértékű érdeklődést mutatnak a pszichedelikumok, mint gyógyszerek iránt; láthatjuk az újjáéledő kutatásokat, gondolok például az Irakból és Afganisztánból visszatérő veteránok poszttraumás stressz szindrómájának MDMA-val történő kezelésére, illetve az ayahuasca tradicionális vallási kontextusban való legalizálására. A pszichedelikumok szerepe elengedhetetlen volt számos technológiai, tudományos és kreatív áttörés megihletésében. Például az Internet és a személyi számítógép fejlesztői pszichedelikumokkal kísérleteztek – Steve Jobs elhíresült kijelentése, hogy életének legfontosabb tapasztalatai az LSD-vel tett utazásai voltak. Kary Mullis, vegyész, LSD segítségével fedezte fel a polimeráz láncreakciót, amelyért Nobel-díjat kapott. Hosszú a lista… Ha megfigyeljük a jelenleg folyó ökológiai tizedelést, láthatjuk, hogy problémamegoldó képességünk sürgős előrelépéseket fog igényelni, hogy megbirkózzunk a feladattal. A pszichedelikumok erőteljes ösztönzést nyújthatnak egy újfajta gondolkodásmód irányába, amely elengedhetetlen fajunk jövőbeli túlélése érdekében. Kissé lesarkítva a dolgot, elképzelhető, hogy a pszichedelikumokat, kiragadva pária szerepükből, rövid időn belül úgy fogjuk számon tartani, mint fajunk jövőbeli evolúciójának fontos kellékeit.


Egy tágabb perspektívából, reálisan nézve, mennyi időt, hány generációt kell még várnunk arra, hogy valódi változás történjen? Gondolok itt tetőkertes, fenntartható városokra, a régieket felváltó új energiaforrásokra és az olyan környezetkímélő rendszerekre, amelyeket a Time For Change című filmedben említettél.

 

Szerintem erre a mostani generációk életében sor kerül, nem hiszem, hogy lenne bármiféle választásunk, ha komolyan szembenézünk a helyzetünkkel. A klímaváltozás a globális felmelegedéssel egyetemben, habár ez egy kaotikus, nem egyenletes folyamat, mégis nyilvánvalóan gyorsul. A tudósok felfedezték a bioszféra finom összehangoltságát. A gyorsuló felmelegedéssel kapcsolatos félelem jogos – például óriási mennyiségű metán gáz tartalékok rejlenek a szibériai permafroszt altalajában, amely fokozatosan olvad. Ha ellenőrizetlenül felszabadul, a tudósok szerint hirtelen felmelegedést fog előidézni, amely fél évszázadon belül egy tönkrement pusztasággá teszi a Földet. Számos egyéb mutató hasonlóan vészjósló – beleértve a kihaló fajokat, az ivóvízhiányt, a légszennyezést, stb. Jelen társadalmi mechanizmusainkon keresztül képtelenség közbeszéddé tenni mindezt, ehhez egy, a bolygót átívelő, koordinált, civil társadalmi mozgalom szükséges. Az utóbbi években láthattuk az első ilyen kísérletet, és a közeljövőben is szemtanúi lehetünk egy újabbnak. Az Internet új társadalmi technológiái lehetővé teszik az átmenetet egy valóban demokratikus, planetáris társadalom felé, és megteremtenek egyfajta átképzést új értékek és viselkedésmintázatok elsajátításához.


Úgy véled, a jövőnk megóvása érdekében a gyermekek megfelelő oktatása nyújthat reményt? Hogyan tudnánk bevonni ezeket az elképzeléseket, a kollektivitást, a fenntarthatóságot és a társadalmi szinten való tájékozottságot az oktatási rendszerbe?

 

Ahogy említettem, a helyzet gyorsuló mivolta ellehetetleníti, hogy félresöpörjük a problémákat az eljövendő generációk orra elé, ellenben fel kell eszmélnünk és rá kell ébresztenünk a jelenlegi felnőtt nemzedékeket, hogy szembenézzenek a helyzettel. Úgy látom, a fiatalok többségének van egy megérzése a helyzet súlyosságával kapcsolatban, de a pusztító tömegmédia arra programozza őket, hogy hagyják figyelmen kívül intuíciójukat. Ez tragikus. Szerintem a tanulás teljes paradigmája változást kíván – rá kell jönnünk, hogy mi, emberek, életfogytig tartó tanuló gépek vagyunk. Szembeötlő, hogy az emberek – különösen a kreatív területeken elhelyezkedők – állandóan lépést tartanak a technológiai változások ütemével és új emberközi technológiákat sajátítanak el, amelyek egyre szükségesebb feltételei napjaink információgazdaságában való túlélésünknek. Ugyanezt a fajta fejlődést lehetne kiterjeszteni a fenntartható technológiákra, egy nagyszabású internetes képzés során, olyan területeken, mint a permakultúra, az esővízgyűjtés és az alternatív energia.


Az alternatív fizetőeszközök közül melyik lehet az, amelyik elterjed és beválik?

 

Azt hiszem, többet is ki kellene próbálni, és újra és újra kísérletezni. Mint már mondtam, a Bitcoin lenyűgöző – bár nem arra készült, hogy átformálja a kapitalizmus alapvető értékrendszerét. Bernard Lietarer találmányával, a Terrával is szimpatizálok, amely egy valós értékű, globális fizetőeszköz, és amelynek negatív a kamatlába, tehát gyorsan értékét veszti, ha megpróbálod felhalmozni. Szintén jónak tartom a Charles Eisenstein által lefektetett ötleteket a Sacred Economics-ban (Szent Gazdaságtan), amelyet én rendeztem sajtó alá. Ő egy olyan valutát javasol, amelynek értéke a nép egészsége következtében romlik, amely elősegíti a gyógyhatású, egészséges erdők terjedését, stb. Ezt azonban még a gyakorlatnak is igazolnia kell. Mindamellett jelenleg is láthatunk bizalmon és nyitottságon alapuló rendszereket, amelyek leváltani, vagy felülmúlni hívatottak a kommersz kereskedelmi csereüzleteket. Erre egy példa a Couchsurfing, egy web platform utazók számára, akik hotelek helyett mások házában szállhatnak meg. Itt mindenki rendelkezik egy profillal, amin az összes addigi együttműködése értékelve van. Elképzelhető, hogy a jövő legfontosabb valutája a bizalom lesz – egy olyasvalami, ami jelen társadalmi intézményrendszerünkből elillant.

 

 

Melyik ország áll legközelebb e célok eléréséhez és miért?

 

Hogy őszinte legyek, nem igazán hiszek „országokban”. Szívesen látnám a határok feloldását, örülnék, ha az emberiség felismerné önmagát, mint egyetlen családot, közösséget, vagy, ahogy a szerző, Robert Wright nevezte, egy „planetáris szuper organizmust”, amely ennek megfelelően szervezi újjá önmagát. Helyenként akadnak olyan példák, amelyek működnek - vagy a történelem során már beváltak. Remek dolog, hogy Svédországban olyan fejlett a hulladékfeldolgozás, hogy számukra fontossá vált más országok szemete. Úgy tűnik, akadnak sikeres társadalmi megmozdulások Brazíliában és egyéb dél-amerikai országokban. Azt hiszem, jó volna kapcsolatokat létesíteni a posztmodern világ és a bennszülött társadalmak között, akik a kolumbiai aruakokhoz és kogikhoz hasonlóan a hosszú távú fenntarthatóság mestereivé váltak. Remélhetőleg, ez az ökológiai krízis egyfajta kezdeményező katalizátorként fog működni, melynek során felhívja az emberiség figyelmét valódi lehetőségeire, és elrugaszkodik a versengés és dominancia talajáról alapvető társadalmi paradigmánk, az összefogás és a szeretet jegyében. Reményeim szerint ez meg fog történni, még az én életem során, tehát megtapasztalhatom – és valójában azt hiszem, igen nagy az esély arra, hogy így is történjen.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.