Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lélek vándorol

2008.12.15

Az élőlények csupán a testükben különböznek, az adott testben lévő lélek képességei és tudatszintje korlátozva van; a kölönböző testekben élő lények lelke valójában egyenlő

 

Az állatok nem ismerik az élet értékét, és azt sem tudják, miért jöttek ide. Máyá befolyása alatt egyszerűen csak esznek, alszanak, párzanak, védelmezik magukat és meghalnak. Ez minden...

 

A védikus tanítások határozottan különbséget tesznek az anyagi és a lelki valóság között, s az élőlényeket a lelki létezők birodalmába sorolja, akik azonban - amikor ebben a világban élnek - ideiglenes, anyagi formákat kényszerülnek magukra ölteni.

 


A fizikailag tapasztalható anyagi testen kívül a védikus irodalom említést tesz egy finomabb felépítésű testről is, amely minden lelket beburkol. Ez a szellemi (finomfizikai) test, amelyet az élőlény gondolatai, vágyai és érzései alkotnak.

 


A cselekvő érzékszervek magasabb rendűek a tompa anyagnál, az elme az érzékeknél, az értelem az elménél, de ő (a lélek) még az értelemnél is magasabb rendű. (Bhagavad-gítá 3.42.)

 

A védikus filozófia következő rendkívül fontos állítása az, hogy minden élőlényben ugyanolyan minőségű transzcendentális lélek lakik - legyen az akár a legegyszerűbb egysejtű, növény, rovar, madár, emlős vagy ember.Az élőlények között csupán a testük tekintetében van különbség, amely különféle mértékben korlátozza az adott testben lévő lélek (átmá) képességeit és tudatszintjét; míg a testekben élő lények valójában egyenrangúak.

 

Az anyagba zuhant lelkeknek a különböző testekhez fűződő kapcsolatai ideiglenesek. Egy napon - a halál idején - a lélek elhagyja lakhelyét, ami csak olyan számára, mint egy pár évre kivett albérlet.

 

 

 


Az elszakadás után

 

 

 


Indai bölcsessége szerint a lélek a halál után egy újabb testbe kerül. De létezhet-e bármiféle tapasztalat, amely alátámaszthatja ezt az állítást?

 


Igen, vannak ilyen megfigyelések. Az egyik határozottan lélekvándorlásra utaló jelenségek például az,, hogy egyes gyermekek spontán módon képesek visszaemlékezni korábbi életükre.

 


A tudományos bizonyítékok erre vonatkozó csoportja alátámasztja, hogy az "én" a fizikai testtől független, tudatos létező, ami különféle testekbe költözhet. Persze a gyermekek sok mindent beszélnek, ami nem a hétköznapi realitáshoz kapcsolódik, s ezért nem szoktunk nagy jelentőséget tulajdonítani nekik. Mégis, számos olyan eset ismeretes, amikor fiatal gyermekek részletekbe menő leírást adtak egy előző életük személyiségéről, eseményeiről és emberi kapcsolatairól.

 

Egy ilyen híres eset egy bengáli vasúti alkalmazott lányának, Suklának az esete. Mikor még egészen kicsi volt, egy kispárnát ringatott, ahogy egy csecsemőt szokás, és Minunak szólította. Úgy viselkedett, mintha Minu a saját lánya lenne, és Minu apját, illetve két fivérét is emlegette.

 


Sukla állítása szerint előzőleg mind Bhatparában éltek, és arra kérte a szüleit, hogy vigyék el oda. Sukla apja kinyomozta, hogy Bhatparában élt egy Mana nevű asszony, aki néhány évvel azelőtt halt meg, s egy Minu nevű leánygyermeket hagyott hátra. Sukla apja meg volt róla győződve, hogy lánya előző életében Mana volt. Ezt követően Sukla egy harminc vadidegen emberből álló csoport tagjai közül kiválasztotta Mana férjét, anyósát, sógorát, illetve saját egykori lányát, Minut is...

 

E jelenségekkel kapcsolatban érthetően nagy teret kap a szkepticizmus. Mégis, komoly kutatók végeztek alapos vizsgálatokat a témában. Megemlítendő közülük Ian Carlson Stevenson, a Virginia University pszichiátria karának professzora. Ste-ven-son behatóan tanulmányozta a reinkarnációs emlékeket, kizárólag gyermekek emlékeire támaszkodva, akiknek a felnőtteknél kevesebb oka és lehetősége van arra, hogy elmúlt életbeli em-lékeket fabrikáljanak. Stevenson számos esetben igazolni tudta a gyerekek által adott részletes leírásokat, megbizonyosodva az általuk leírt helyek és emberek létezéséről, beleértve az elhunytakat, akiket elmúlt életekben élt ömagukként állítottak be.

 

1983-ig Stevenson 2500 reinkarnációs emléket jegyzett fel. Ezek közül 881-et vizsgáltak ki és az alany által leírt előző életbeli emlékek 546 esetben igazolást nyertek. Más szavakkal, a kivizsgált esetek 62 százalékában nyertek megerősítést az elmúlt életekre vonatkozó vallomások. Ezek közül számos példa szerepel Stevenson négy kötetes összefoglaló munkájában, amely a Twenty Cases Suggestive of Reincarnation (Húsz reinkarnációra utaló eset) címet viseli (Richmond, William Byrd Press, 1966.)

 

Jó -né-hány más, eleinte szkeptikus kutató kezdett el behatóan foglalkozni e kérdésekkel, s végül arra a következtetésre jutottak, hogy létező, bár nem könnyen érthető és megmagyarázható problémákkal állunk szemben. Azzal is tisztában kell lenünk, hogy a fentiekhez hasonló esetekben számolnunk kell a hibák lehetőségével is. Az ellenőrzött megfigyelések azonban számtalan nyugati, tudományos szemléletű embert is eljuttattak ahhoz a következtetéshez, hogy az önvaló tudata nem anyagi természetű: a halál után folytatja a létét, sőt egy újabb anyagi testbe költözik.

 

 

 


A védikus írások a lélekvándorlásról

 

 

 


A reinkarnáció gondolatrendszere az ősi védikus írásokban olvasható a legrészletesebben kifejtve. Bár ez a témára vonatkozó legősibb leírás, mégsem nevezhetjük primitívnek, vagy hiányosnak. A tanítások rendkívül részletesek, és szerencsére nem estek áldozatul a történelem viharainak sem. Ma éppen abban a formában tanulmányozhatjuk őket, amilyenek lejegyzésük idején voltak.

 

A védikus irodalom gyöngyszeme, s egyben a benne foglalt tudás sommázata a Bhagavad-gítá című könyv. Az alábbiakban kiragadunk néhány - a témával kapcsolatos - idézetet e műből, s megkíséreljük ezek fényében bemutatni a reinkarnáció elméleti alapjait.

 

A lélek és a test két különböző kategória. A kapcsolatuk átmeneti, s a halálkor elválnak egymástól, akár a víz és az olaj. A test fokozatosan elpusztul, megsemmisül. A lélek azonban mint örökké létező azonosság, nem pusztul el, csupán a helyzetét változtatja meg - egy újabb anya méhébe kerül. Meglepő, de ugyanakkor elgondolkodtató állítás, hogy a lélek már egy életen belül is vándorol, hiszen körülötte a test állandóan változik:

 


Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás. (Bhagavad-gítá 2.13)

 

A test hatféle változáson megy át az élet folyamán: megszületik az anyaméhből, növekszik, fennmarad egy ideig, utódokat hoz létre, azután fokozatosan elsorvad, és végül elpusztul, a feledés homályába merül. A lelket azonban nem érik ilyen változások. A testünk eddigi életünk során teljesen megváltozott, mi magunk mégis ugyanazok a személyek maradtunk.

 


Hétévenként a test összes sejtje kicserélődik, az öntudatunk mégis megmarad - tisztában vagyunk vele, hogy ugyanazok a személyek vagyunk, akik hét vagy tizennégy évvel ezelőtt voltunk. De ha a test teljesen megváltozott, akkor hogyan maradhattunk mi ugyanazok a valakik? A védikus irodalom válasza az, hogy ez azért lehetséges, mert nem vagyunk azonosak a testünkkel. A test csak egy öltözet, egy ruha a valódi önvaló, a lélek körül:

 

Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe. (Bhagavad-gítá 2.22)

 

Tehát a test állandóan változik az életünk során, és a halál azt jelenti, hogy a lélek ismét testet cserél - de ezúttal az öreg testét egy újra cseréli. Ezt nevezik lélekvándorlásnak. Az ősi információk szerint a lélek nem csak emberi testet kaphat, miután elhagyott egy elaggott emberi testet, hanem bármiféle élőlény, növény és állat alakját magára öltheti, bármilyen faj méhébe belekerülhet újabb ideiglenes lakóhelyül. Arról pedig, hogy mitől függ az, hogy milyen alakban születik újjá az illető, például a következő vers szolgál információval:

 

Amilyen létállapotra emlékezik az ember teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül. (Bhagavad-gítá 8.6)

 

Vagyis amire a halála pillanatában gondol az ember, az határozza meg a további sorsát. A gondolataink azonban csak olyan dolgok körül forognak majd a halál idején, amilyenekre életünk során is gondoltunk. Életünk során, vá-gyainkon és tetteinken keresztül kialakítunk egy bizonyos tudatállapotot, s a tudat tisztaságának illetve szennyezettségének függvényében fogunk egy újabb testet kapni.Ha valaki mértéktelenül sokat aludt, s ezáltal teljesen a tudatlanság szintjére süllyedt, annak az lehet a következménye, hogy egy medve testében születik újjá, ahol élete tekintélyes részét átalhatja. Egy mérhetetlenül kegyetlen, vérengző ember pedig könnyűszer-rel egy tigris testében találhatja magát, ahol kiélheti agresszív hajlamait.

 


Automatikusan az a kérdés is felmerül, hogy mielőtt emberi testbe került a lélek, másféle testeket is el kellett-e már fogadnia. Igen, a lélek már sok-sok alacsonyabb szintű testen vándorolt keresztül, mire elérte a jelenlegi szintet.

 


A felfelé vándorlás az anyagi világba beépített, mechanikusan működő rendszer alapján történik. Ennek értelmében a lélek egykor egy nagyon alacsony szintű testben élt (mint amilyen például egy amőba teste is), majd miután egy tisztességes életet eltöltött ezen a módon, felemelkedett egy magasabb lépcsőfokra (mondjuk egy előkelő papucsállatka lett belőle). Ezután fokozatosan, lépésről lépésre feljebb került a "ranglétrán", amelynek nyolcmillió lépcsőfoka után következik az emberi test. Igen, a védikus irodalom pontosan, számszerűen meghatározza a különböző testi típusok számát.

 

- 900 000 féle vízben élő élőlény;
- 2 000 000 fajta növény (ezek a "mozdulatlan élőlények");
- 1 100 000 fajta rovar és puhatestű;
- 1 000 000 féle madár;
- 3 000 000 négylábú és
- 400 000 féle emberi test van.

 

A parányi lelki élőlény lassanként lépdel felfelé, majd miután elérte az emberi testet, tudata kinyílik. Ezen a szinten a lélek egy magasabb szintű tudatosságot él meg, mint korábbi életeiben, hiszen az emberi test és elme képességei lehetővé teszik az elvont, fogalmi gondolkodást, valamint az öntudatot.

 

Az élővilágon belül az ember rendelkezik a legnagyobb szabadsággal, szabad akarata mellett azonban felelősséggel is tartozik elkövetett tetteiért. A karma törvénye szerint az ember minden egyes cselekedete visszahatást von maga után, amely ellentétes előjelű, de azonos mértékű az általunk elkövetett cselekedetekkel.

 

Ha valakivel jót teszünk, akkor ebben, vagy a következő életünkben valaki hasonló jót fog tenni velünk. Ha pedig ártunk valakinek (beleértve ebbe az ember alatti fajokat is), akkor a jövőben ugyanilyen szenvedések fognak megesni velünk.

 

Az ember - illetve az éppen e testben élő lélek - ugyanakkor arra is lehetőséget kap, hogy igazi tudásra tegyen szert. Először is kérdéseket kell megfogalmaznia létezésének eredetét és célját illetően, majd energiáit arra kell fordítania, hogy választ találjon ezekre. A Védánta-szútra legalábbis erre biztat mindenkit: "Most, hogy elértük ezt az emberi létformát, érdeklődjünk az Abszolút Igazság felől." Az emberi lénynek lehetősége van arra, hogy a magasabb forrásból származó védikus ismeretek segítségével választ találjon a lét legfontosabb kérdéseire, s életének rendeltetését megértve kiszabaduljon a születés és halál körforgásából.

 

Isvara Krisna dász / Tasi István

 

 

 

"ísvarah sarva-bhútánám hrid-dese ´rjuna tisthati
bhrámayan sarva-bhútáni yantrárúdháni máyayá

 


[Óh, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek. Bg. 18.61]

 

Ebben a versben a yantra szó, vagyis "gépezet" azt jelenti, hogy egy bizonyos életfajban, egy bizonyos testben utazunk, amely egy gépezethez hasonlítható, amelyet az anyagi természet hoz létre. Néha magasabb fajokba kerülünk, máskor alacsonyabbakba.

 


De ha valaki a lelki tanítómester és Krisna kegyéből megkapja az odaadó szolgálat magját, és ápolgatja azt, akkor megszabadul az ismétlődő születés és halál körforgásától. Akkor sikeressé válik az élete. Máskülönben vándorolnia kell le és fel a különböző létformákban; hol fűszállá válik, hol oroszlánná, és így tovább." (A.C. Bhaktivédanta Szvámi Prabhupáda. Beszélgetés, 1973. május 13.)

 


"Egy vaisnava [Krisna-hívő] csak azon töpreng, hogyan lehetnének boldogok az emberek. Tudja, hogy hiába várnak valami olyasmire, ami sohasem fog elérkezni."

 


Az emberek ötven vagy hatvan évig kutatnak az illuzórikus boldogság után, azután viszont meg kell halniuk, anélkül, hogy befejezték volna a munkájukat, és anélkül, hogy tudnák, mi fog történni a halál után. Valójában olyan helyzetben vannak, mint az állatok, mert az állatok sem tudják, mi fog velük történni a halál után.Az állatok nem ismerik az élet értékét, és azt sem tudják, miért jöttek ide. Máyá befolyása alatt egyszerűen csak esznek, alszanak, párzanak, védelmezik magukat és meghalnak. Ez minden...

 


Ezért egy vaisnavának az a dolga, hogy felvilágosítsa az embereket, hogy Isten létezik, hogy a szolgái vagyunk, és hogy Őt szolgálva, és az Iránta érzett szeretetünket növelve egy örökké boldog életet élvezhetünk." (A. C. Bhaktivédanta Szvámi Prabhupáda, 1973. május 8.)

 


Corso Maseratti Narajana rovata (corsomaserattinarajana.virtus.hu)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.