Orichalcum Workshop

"Hivatalosan képzett pszichiáter, pszichológus és pszichofarmakológus, valamint önképzelődött antropológus vagyok. A sámánizmus és módosult tudatállapotok témája már 27 éve érdekel. "Sámánok és Endorfinok" témájú közleményem hozott össze Michael Winkelman-nal, majd rajta keresztül barátságba kerültem Luis Luna-val, Dennis McKenna-val, Hank Wesselman-nal és Graham Hancock-kal. Transzperszonális pszichológiáról, Ken Wilberről már a 80-as évek közepén előadtam pszichológusoknak. A módosult tudatállapotokat előidéző technikák közül több is érdekel (dobolás, pszichomanteum, lucid álom), de korábbi farmakológiai kutatásaim mégis inkább az etnobotanikai-etnofarmakológiai úton a látomást okozó növények (visionary plants) vonalán tartanak. Gondolkodásomra serkentőleg hatottak Terence McKenna előadásai. Hogy mennyiben és mennyire, azt az ajánlásban fejtem ki."

Tanulmányunknak az volt a munkahipotézise, hogy a pszichózis egy erőteljes, elnyomó-elkerülő-tagadó típusú védekező rendszer, amely megvédi az egyént a korai gyermekkorban elszenvedett traumák megélésétől. Az elnyomás (represszió) olyan erős, hogy az egyén már semmilyen érvényességgel nem tapasztalja meg önmagát. Az egyén izoláltan létezik egy érzelmek nélküli világban és ez a világ értelmetlenné válik. Egyik kis betegünk azt mondta nekem, hogy a „semmilyen semmi” világában élt. Feltételeztük, hogy a pszichedelikus szerek át tudják törni ezt az erőteljes elnyomást, amelynek során a gyermek újraéli ezeket a traumatikus eseményeket és felszabadítja az ezekhez a tapasztalatokhoz kötődő fájdalmat. A gyermek tudomásul veszi saját történetét. Emellett a kutatócsoport tagjainak szerető gondoskodása és a tökéletesen elfogadó atmoszféra megtapasztalása révén a gyermek elkezdheti pozitív és valós személyiségként megtapasztalni önmagát. A kutatócsoport tagjai egy pszichiáter (aki úgy döntött, hogy nem tapasztalja meg az LSD élményt, de aki orvosilag felelt a kutatásért), négy pszichológia szakos hallgató és három pszichiátriai ápoló technikus. A szerző a csoport vezető terapeutájaként működött közre.

Howard Markel frissen megjelent angol nyelvű könyve, Az addikció anatómiája (alcíme: Sigmund Freud, William Halsted és a csodadrog kokain) nemcsak a neves ideggyógyász és az iskolateremtő sebész életútját elemzi a droghasználat szempontjából, hanem arra is kísérletet tesz, hogy bemutassa, milyen gondolatok, felfedezések születtek a kokain révén. A The New York Times könyvismertető rovatában Dwight Garner részletesen elemzi az orvostörténész Markel könyvét,és felsorolja azokat az intellektuális hírességeket, akik a 19. század második felében a kokain odaadó hívei voltak (pl. Jules Verne, Henrik Ibsen, Thomas Edison, Robert Louis Stevenson, Alexandre Dumas, Arthur Conan Doyle).

Az utóbbi huszonöt évben új nyelv fejlődött ki a tudomány élvonalában, amely elősegíti az élő rendszerek (szervezetek, társadalmak, ökoszisztéma) összetett voltának a megértését. A tudat, anyag és élet egyesített elméletét kínáló összefüggő tudományos fölfogás van kibontakozóban. Az ipari társadalomban háromszáz éve uralkodik a tudat és anyag karteziánus szétválasztása, egy mechanikus gondolkodás; ezt az új látásmód legyőzheti. Ennek tudományos, bölcseleti következményei és mélyreható gyakorlati alkalmazásai is lehetnek. Az új fölfogás képes megváltoztatni a többi emberhez és az élő természethez való viszonyunkat, az egészséggel, az üzleti szervezetekkel, az oktatási rendszerrel és sok egyéb társadalmi és politikai intézménnyel kapcsolatos magatartásunkat.

Az Ecstasy-ra a legtöbb ember úgy tekint, mint “diszkódrogra” – elektronikus zenére és vibráló fényekre ugrabugráló fiatalok képét társítja hozzá. Kevesen tudják, hogy az Ecstasy tabletták fő hatóanyagára, az MDMA-ra már akkor is ígéretes gyógyszerként tekintettek a pszichiáterek, mielőtt az betört volna az elektronikus tánczenei kultúrába. Bár a drogot már 1912-ben felfedezték, az MDMA hatásmechanizmusának első igazi felfedezője Alexander Shulgin volt, aki 1976-ban szintetizálta és saját magán tesztelte a szert, ami hamarosan a pszichoterapeuták figyelmét is felkeltette. Lenyűgözték őket ugyanis az MDMA kommunikációs és empátiás készségekre gyakorolt hatásai. Az addig bezárkózó és szűkszavú páciensek megnyíltak és beszélni kezdtek a problémáikról, ez pedig óriási előrelépést jelentett a pszichoterápiás folyamatban.

Az álmok birodalmára talán a legkönnyebben fellelhető, legtermékenyebb és legvonzóbb helyként tekintünk inspirációt keresve. Akár új, kreatív ötleteket üldözünk, akár legbensőbb énünk felé vágyódunk, éjjeli kirándulásaink a többszörös jelentések, a váltakozó tájak és a csábító rejtélyek eme higanymozgású világába, végtelen sok új lehetőséget kínálnak a számunkra. Mi lenne, ha képesek lennénk felfedezni olyan technikákat, amelyek megengednék számunkra, hogy könnyedén megragadjuk ezeket a lehetőségeket? Mi van akkor, ha elérhetőek bizonyos eszközök, melyek segítségével előhozható ez az elmerült inspiráció, hogy frissességével felüdítse száraz vízionkat?

Elegendő lehet egyetlen adag a hallucinogén kábítószerből, az LSD-ből, hogy segítsen az alkoholfüggőknek elhagyni szenvedélyüket - idézte a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk) norvég kutatók megállapítását, akik az 1960-as években lefolytatott LSD-tanulmányok eredményeit elemezték újra.

Nem vágyteljesítő fantázia vagy a haláltól való félelem generálja a lélek, illetve a szellem feltételezését – mondja dr. Frecska Ede, a debreceni Pszichiátriai Klinika vezetője. A terápia akkor teljes, ha a bio-pszicho-szociális mellett a negyedik, a spirituális szint sajátosságait is figyelembe vesszük. Így a beteg nemcsak meggyógyul, de jobb emberként kerül ki a terápiából. A puha definíció szerint az a spiritualitás, mondja Frecska Ede, amikor az ember a saját szocietásán kívüli metaszinttel is azonosul; a kemény definíció szerint ezt az azonosulást saját, megélt élmény is támogatja, például halálközeli élmény, extatikus látomás vagy súlyos betegség kapcsán módosult tudatállapot tapasztalatai.

A soronkövetkező irományt elsősorban saját kedvtelésemre hoztam össze, mintegy mentális Lego játék gyanánt. Egy Lego konstrukció lehet modellje egy valóságos alakzatnak – vagy nem. Mindenesetre vannak belső összefüggései, koherenciája ami révén meg tud állni a lábán (alapzatán). Minél konzisztensebb, kongruensebb és koherensebb egy mentális struktúra, annál inkább van esélye arra, hogy modelláljon valamit. Ez a matematikában így van, talán nem csak ott igaz, hanem a megismerés más területén is. Köszönet a fordítónak azért, hogy a Rick Strassman-nal és Luis Luná-val közösen írt, fennt nevezett angolnyelvű könyvünk egyik fejezetének magyar verzióját olvashatjuk a továbbiakban. Belső felépítésének megértéséhez segít a többi fejezet ismerete. A könyvet sci-fi olvasótábornak szántuk, bár szigorúan véve fejezeteim műfaja inkább nonsci-nonfi. ’Nonfiction’, mert nem képzelt történetet beszél el; ’nonscience’, mert mégiscsak a képzelet szárnyán száll.

A video hossza : 1:23

Video: Martin Stebbing : DMTrmx Teaser I | http://vimeo.com/32180661
A szöveget forditotta : Strophariad | orichalcum workshop
A feliratot készitette: AXM | orichalcum workshop

Egy új tanulmány szerint a pszichedelikus gombák hatóanyaga lecsökkenti az agyi aktivitást, ami magyarázatot jelenthet az élénk hallucinációkra. A kutatók elsősorban azokon az agyi területeken mérték az aktivitás csökkenését, melyek egyfajta információs útkereszteződésként funkcionáltak, aminek következtében az információ szabadabban áramolhatott a begombázott páciens agyában. A kutatás eredményei nagy valószínűséggel hasznosnak bizonyulnak majd bizonyos mentális zavarok hallucinogén kezelésében.

Akit eleve nem rettent vissza a címben szereplő spiritualitás kifejezés, azt már bizonyára foglalkoztatta az a gondolat, hogy miért cseng vissza olyan sok kultúrából, régi korok tanításaiból az, hogy: lélek, szellem, újjászületés. XXI. század eleji természettudományos gondolkodásunk – ha egyáltalán foglalkozik ezzel – úgy nyilatkozik, hogy ezek babonás hiedelmekkel kapcsolatos képzetek és halálfélelemből eredő, a megsemmisüléstől való szorongásból fakadó, vágyteljesítő fantáziák szüleményei. Az, hogy ezek a fogalmak, jelenségek, vélekedések jelentős transz kulturális azonosságot mutatnak, azaz szinte minden kor és kultúra tanításaiban  felmerülnek, egy gyors váll- és tollvonással elintézhető annak deklarálásával, hogy minden emberben közös lélektani struktúrák kivetüléséról, pl. álomélmények (Tyler 1987) projekciójáról van szó.

A kísérlet előtt, körülbelűl másfél napig nagyon izgatott voltam. Izgatottságom lámpalázhoz hasonlított. Minden szereplés előtt éreztem ezt, egyre fokozódóan. Iskolai felelések, vizsgák előtt épp úgy, mint nyilvános szerepléskor, vagy új versem bemutatásakor. Nem féltem a kísérlettől, nagyon kíváncsi is voltam annak történetére, arra, hogy mi történik majd velem, hogy fogom elviselni azt az időt, amely alatt a szer szervezetemben dolgozik. Kíváncsiságomat az is fokozta, hogy olvastam, illetve elmegyógyász-barátaimtól hallottam már ezekről a kísérletekről, a külföldiekről és az itthoniakról, ismertem Henri Michaux és Aldous Huxley önkisérleti naplóit, könyveit és rettenet-jegyzeteit, olvastam a délamerikai ősi indián varázs-szerekről, férfivá-avató-szerekről és túlvilág-szárnyakról, próbáltam elképzelni előre az állapotot, sőt az állapot utáni létemet, és reméltem, hogy talán sikerűl abba a világrendetlenségbe, abba a belső és szinte megközelíthetetlen szerkezeti lét-gomolygásba jutnom. S ezért ebben a lámpalázban (eddigi életem legnagyobb lámpalázában) teljesen elfelejtettem a hallott és olvasott látomásokat, szín-élményeket, hallucinációkat, és az izgatottságtól szinte üresen vártam az elkövetkezendőket. 

Sheldrake elméletei ma széles körben a figyelem központjába kerültek, még a tudatkutatás vonatkozásában is. A hagyományos tudomány által mellőzött azon kisszámú tudóscsoporthoz tartozik, akik nyíltan felvállalják a különleges jelenségek kutatását, így pl. telepátia az állatoknál, a fantomfájdalom, az imádkozás hatása, az anyák és a csecsemők közötti telepatikus hatás, annak képessége, hogy megérezzük, ha valaki hátulról mereven bámul bennünket, gondolatátvitel telefonálás, elektronikus levél küldése közben. Ezek olyan jelenségek, melyeket mindenki már legalább egyszer átélt, amelyeknek tulajdonképpen elgondolkodásra kellene késztetni bennünket. Ezek a különleges jelenségek jelentik Sheldrake fő kutatási irányát.

Ebben a materialista korban a dualistákat gyakran vádolják azzal, hogy idejétmúlt vallásos hitet próbálnak visszacsempészni a tudományba, hogy természetfeletti spirituális erőket kívánnak beépíteni a biológiába, valamint, hogy tisztelnek egyfajta „szellemet a gépben”. Tökéletes tudatlanságunk azonban az emberi tudat eredetét illetően inkább azt mutatja, hogy ezek a kritikák csak egyfajta ízlést tükröznek, nem pedig logikus gondolkodást. Az elmetudomány eme lépcsőjén a dualizmus nem irracionális tehát, pusztán valahogy nem divatos.

A káoszelmélet egy kis ág a dinamikán belül, mely az intellektuális elöörs egy nagyon fontos területe manapság. Átfedi a matematikát, a tudományokat és a számítástudományt, mégsem azonos ezek közül egyikkel sem. Nem a fizika vagy a matematika egy ága, mert ez dinamika! Van tehát ez a szokatlan terület, mely nem matematika, és nem is tudomány, nincs tanszéke az egyetemen, és olyan cím sincs, hogy „dinamikaprofesszor”.Jóllehet, annak ellenére, hogy nem vettek róla tudomást, itt egy igazán központi emberi tevékenységről van szó, ami ráadásul nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük a világot magunk körül. Én azt mondanám, hogy félúton helyezkedik el a matematika és a tudomány között. A matematika nem tudomány – a tudománynak megvannak ugye az ágai, de a matematika nem tartozik ezek közé. Filozófiai külcsínét tekintve a matematika teljesen egyedül áll, ami pedig szintén érvényes azokra, akik űzik, mert ők valahogy mindig szemben állnak a tudósokkal. A tudósokat megértésükben és hitükben a „lentről fel” megközelítés jellemzi, míg a matematikusokat a fordítottja. A dinamika egy kiterjedt terület a kettő között, mely alkalmazza a folyamatok megértése végett használt mechanikai modellek enciklopédiáját.

A kultúránk által hajlamosak vagyunk rá, hogy városokba költözzünk, s hogy távol tartsuk magunkat a természettől. Szellemi környezetünkben hasonlóképpen járunk el. A legtöbb ember az életét rendkívül szabályozott elképzelések sorozatának megfelelően tölti, melyek még nagyobb ilyen sorozatokba ágyazódnak mélyen bele. Amikor a fizikai határokra merészkedünk, a sivatagba vagy a dzsungelbe, a távoli és vad természetbe, és amikor a szellem peremterületeit vesszük célba meditációval, álmokkal és pszichedelikumokkal, a képzelet bőségesen gazdag flóráját és faunáját fedezzük fel. Erre a birodalomra nem igazán fordítunk figyelmet amiatt a hajlandóságunk miatt, hogy szavakon keresztül lássunk, hogy szavakon keresztül építkezzünk, és hogy hátat fordítsunk a jelenés dühöngó óceánjának, mely máskülönben teljesen elpusztítaná a metaforáinkat. 

A következő fejtegetés kulcsa a pszichedelikumok által a tudatban kiváltott rendkívüli képteremtő képesség, mint idegen művészet bemutatása lesz: egy ismeretlen, ennélfogva idegen forrás esztétikai termékei. Hogy az idegen az Én egy ismeretlen (normálisan tudattalan) aspektusa, a Másik, vagy az Én és a Másik egy összemosódása-e, az most függőben maradhat tekintettel az élmény rendkívüli különösségére. Az idegen művészet egyfajta episztemológiai stratégia a Másik részéről a pszichedelikus szférában információfogadás és küldés végett. Ez az elképzelés azonban éles ellentétben áll azzal, mely a hallucinációkra, mint mechanikusan generált „formaállandókra”, szemantikai dimenzió nélküli absztrakt geometriákra tekint. Inkább áll közelebb a Héber Egyetem professzora, Benny Shannon ayahuasca-fenomenológiájához.

Részlet "Terence Mckenna: Experiment at Petaluma" cimű előadásából.

A szöveget forditotta : Strophariad | orichalcum workshop
A feliratot készitette: Zsazsa Quinote | orichalcum workshop

Az előadás magyar kivonata megtalálható itt:
Terence McKenna: Hétköznapi nyelv, látható nyelv és virtuális valóság

Részlet "Terence Mckenna: The World and its Double" cimű előadásából.

A szöveget forditotta : sendmode | orichalcum workshop
A feliratot készitette: Zsazsa Quinote | orichalcum workshop

A forditás további része megtalálható itt
Terence Mckenna : A kultúra nem a barátod

Tanulmányom végkicsengése az volt, hogy a fejlődés fogalma kizárólag a termelés technikájának területére korlátozható. Még a tudomány is olyan komplex, bonyolult dimenziója az emberi létnek, hogy nagyon sok a kérdőjel, amikor a fejlődés fogalmát itt akarjuk megragadni. A múlt korok vagy az archaikus kultúrák embere a mai civilizált emberrel összehasonlítva nem „kevesebbet”, hanem mást tudott, mert más volt a szemlélete. Amikor 1905-ben Albert Einstein kimondta, hogy a relativitáselmélet értelmében akár a Földet, akár a Napot is választhatjuk inerciarendszerünk zéruspontjaként, s ehhez viszonyíthatunk minden mozgást, akkor kiderült: a ptolemaioszi geocentrikus és a kopernikuszi heliocentrikus világkép egyenrangú egymással.

Van egy olyan megérzésem, ami tényleg csak egy megérzés, hogy egy kimondottan térbeli dimenzió – mely benne létezik a mi kontinuumunkban – a szervezettség más távoli, realizált formáinak hologramja számára megengedi, hogy láthatóvá váljon a kvantumos rezonancia bizonyos szintjein a szinaptikus mezőnkben. Ezeket a szinteket elnyomta a szelekció az állati túléléssel kapcsolatos relevánsabb információk érdekében. Az evolúció nem támogatja szelektíven egy ilyen kiterjedt érzékelés képességét, lévén, hogy nincsen szelekciós előnye, hacsak az információt nem egy olyan organizmus receptorai fogadják, mely már elég kifinomult a később felhasználandó absztrakt elképzelésekre alkalmazott szimbólumok használatában.

Az indiai mitológiában a szanszkrit mela szó „fesztivált” jelent, a Kumbh pedig egyfajta kupa vagy serleg; a Kumbha-mela azt jelenti, hogy „szabadtéri spirituális fesztivál”. A védikus irodalom szerint az idők kezdetén az istenek összegyűltek, hogy megköpüljék az óceánt egy olyan szubsztancia kinyerésének érdekében, mely halhatatlanságot biztosított. Az istenek egyet értettek az elixír igazságos elosztásában, ám az egyikük kereket oldott az egész serlegnyi Szent Ambróziával. Miközben az „Istenek Nektárjával”, az Amrita-főzettel repült, azt négy helyre lötykölte ki, s ez a négy hely név szerint: Prayag, Hardwar, Ujjain és Nasik.

Ejtsünk szót először is a hétköznapi nyelvről, mely valószínűleg a csodához legközelebb eső dolog a természetben. Ez a fő neurológiai kifejeződése a különbségnek az ember és más állatok, illetve főemlősök között, és itt nem fiziológiai különbségről van szó, hanem viselkedésbeli különbségről. A nyelv képviseli a legkomplexebb viselkedést bármilyen valaha vizsgált állatban, valamint természetesen ez a legkomplexebb dolog, amit valaha megtanulunk. Először beleszületünk abba, amit William James, mint virágzó, forrongó zavar jellemzett, de a szavak elsajátítása által képesekké válunk több szektorát is lefedni ennek a virágzó, forrongó zűrzavarnak.

A prekolumbiai Nuttal-kódex 36. oldala (1. ábra) a mixték nép (s ennélfogva az egész emberiség) eredetét mutatja be (véli Alfonso Casó). A kis kocka a jobb alsó sarokban, a chalchihuitl, az értékes kő az élet szimbóluma. Ránézésre meglehetősen hasonlít egy sejtre, s mintha benne a sejtmag került volna ábrázolásra. Fölötte egy másik értékes kő is látható, mely azonban kör alakú, és éppen széttörik vagy szétválik kiengedve a csírát. Ez a kompozíció „az élet kezdetének” hieroglifájaként értelmezhető.

Ffosé Argüelles látnoki hevülete ragályosnak bizonyult. Az utolsó Oregonban töltött éjszakámon, miután letett a szállodámnál, az ágyban fekve a „harmadik szemem' heves működésbe kezdett, villódzó képeket és hipnagógikus közleményeket vetítve higgadt-józan elmémbe. Nem maja fejedelmeket láttam uralkodói palástban, akik jósi jelszavakkal jutalmaztak az idő valamely új csigamenetű csalagútjához. Ehelyett Buddhát láttam a Marson. A derűs „felébredett" a béke légies gömböceként, keresztbe vetett lábbal meditálva ereszkedett alá lassan a tomboló szellemek remegő, vöröses birodalmába, melyek acsargó amőbaként áradtak keresztül rajta, mintha csak valamiféle hologram volna. Miközben figyeltem őket, a háborgásuk lassan kezdett lecsillapulni, amint magukba szívták Buddha nyugtató hatású rezgéseit. Ezt a képet Rudolf Steiner vad asztrális szárnyalásainak lapjairól szakítottam ki. Az ő kozmológiájában a bolygók és csillagok anyagi golyóbisai csupán jelképei voltak belső valóságuknak - érzékfeletti hullámformájuk érzékelhető részecskéi.

A sámánizmus olyan tudáson alapul, melyet az emberek többsége már elfelejtett. A tudáson, miszerint örök, multidimenzionális létezők vagyunk, akik csalóka, halandó életet élnek egy három dimenziós térben. Az emberiség kötelessége visszanyerni ezt a tudást és megtanulni teljes értékűen működni mind a fizikai, mind a metafizikai birodalmakban. Hatalmas erők terelnek minket folyamatosan ezeknek a potenciáloknak a teljesebb megértése felé. A pszichedelikumok hasznos eszközök lehetnek e munka során, azonban visszaélni is könnyű a használatukkal. Az ok, amiért a kultúránkban kialakultak az ezekkel a szerekkel való visszaélés problémái, arra vezethető vissza, hogy elveszítettük spirituális gyökereinket: nem csak hogy nincsenek kultúra jellegzetes útmutatók a tudatmódosító katalizátorok használatára vonatkozóan, de még csak tudni sem akarjuk, hogy kik vagyunk, és a felfedezésre alkalmas életképes stratégiákat is tabuként kezeljük. A sámánizmus egy lehetőség, de több csapdát is magában rejt.

A következő kép egy Izapa nevű maja településről származik Mexikó déli részéről. A sámán alvilágba, a téridő ismeretlen dimenzióinak háborgó gyomrába történő utazásának klasszikus ábrázolását láthatjuk. A sámán a psziché mélységeiben navigál, s közben az égi tengerek hullámai mégis felszínükön tartják.De mit is láthatunk ezen a 2000 éves véseten? Először is egy békát illetve varangyot, amely hátrahajtja nyakát és kitátja száját. A maják szimbólum-rendszerében a béka, a jaguár vagy a kígyó (vagy akár egy barlang) kitátott szája az ajtót jelképezte, mely az alvilágba vezet. A varangy nyelvével mintha tolná az apró figurát a csónakjában. A sámánok alvilági utazásai hagyományosnak számítottak, és ez a kép pontosan ezt ábrázolja. De több dolog is el van itt rejtve.

Mintegy ötezer évvel ezelőtt Marduk felnyitotta Tiamatot, akár egy osztrigát, megteremtve ezáltal az eget és a földet. Azóta kultúránk és tudatunk a törvény és a rend megszállottja. Ez a megszállottság, ez az evolúciós zsákutca, talán most megváltozik a káoszelmélet tudományos forradalmának köszönhetően. A tudományágak egyesével hullanak bele egy új paradigma kaotikus vonzásába. Eme hullám kezdete egy évszázaddal ezelőttre tehető, Henri Poincare matematikai felfedezésére. A svéd király, II. Oszkár jutalmat ígért annak, aki matematikai bizonyítékkal áll elő a naprendszer stabilitásával és rendezettségével kapcsolatban. Poincare teljesen új módszereket talált fel a probléma geometrikus vizsgálatára. Kaotikus viselkedéseket vizsgált geometrikus képein, melyek ugyan kétséget vetettek a naprendszer rendezettségére, mégis elvitte a díjat. A számítógépes forradalom megjelenésével a dolgok új megértése tört elő robbanásszerűen. Aztán az 1970-es években a káoszelmélet matematikai hullámai érték el a tudomány partjait. Először 1973-ban jött a folyadékdinamika. Ezt Ruelle és Takens javasolták a turbulencia kaotikus attraktor általi modellezése végett. Aztán 1975-ben a populációdinamika is kaotikus matematikai modellt kapott, melyet a többi fizikai és biológiai tudomány is követett. Manapság a föld-, és társadalomtudományok, sőt a pszichoanalízis is gyakran fordulnak a káosz új paradigmája felé.