Orichalcum Workshop

Akit eleve nem rettent vissza a címben szereplő spiritualitás kifejezés, azt már bizonyára foglalkoztatta az a gondolat, hogy miért cseng vissza olyan sok kultúrából, régi korok tanításaiból az, hogy: lélek, szellem, újjászületés. XXI. század eleji természettudományos gondolkodásunk – ha egyáltalán foglalkozik ezzel – úgy nyilatkozik, hogy ezek babonás hiedelmekkel kapcsolatos képzetek és halálfélelemből eredő, a megsemmisüléstől való szorongásból fakadó, vágyteljesítő fantáziák szüleményei. Az, hogy ezek a fogalmak, jelenségek, vélekedések jelentős transz kulturális azonosságot mutatnak, azaz szinte minden kor és kultúra tanításaiban  felmerülnek, egy gyors váll- és tollvonással elintézhető annak deklarálásával, hogy minden emberben közös lélektani struktúrák kivetüléséról, pl. álomélmények (Tyler 1987) projekciójáról van szó.

Az élettudományokban a növényeket alsóbbrendű organizmusoknak tartják, melyek passzívan adaptálódnak a különböző hőmérsékleti feltételekhez, földtípusokhoz, sérülésekhez, betegségekhez, fizikokémiai és biológiai feltételekhez. Az olvasó megkérdezhetné: „És akkor mi van? A növények tényleg csak növények, nem?” A kanonizált tudományos és a népszerű laikus nézetekkel szemben, azonban, a tradicionális elképzelés szerint a növények többek, mint az alapvető erők tehetetlen bábjai; nagyon is interaktív – sőt, néha egyenesen proaktív -, tudatos lények. A növényi tudat koncepciója – a növényi szellem formájában – visszakövethető egészen a középkori Európáig, onnan pedig még távolabbi időkig. Mind a mai napig öt kontinensen a bennszülött lakosság hiszi, hogy a növényeknek lelke van; hogy bizonyos fákban az őseik laknak, és, ahogyan arra a fejezet elején található idézet is rámutat, azt is állítják, hogy a növényektől tudásra is szert tudnak tenni.

A kísérlet előtt, körülbelűl másfél napig nagyon izgatott voltam. Izgatottságom lámpalázhoz hasonlított. Minden szereplés előtt éreztem ezt, egyre fokozódóan. Iskolai felelések, vizsgák előtt épp úgy, mint nyilvános szerepléskor, vagy új versem bemutatásakor. Nem féltem a kísérlettől, nagyon kíváncsi is voltam annak történetére, arra, hogy mi történik majd velem, hogy fogom elviselni azt az időt, amely alatt a szer szervezetemben dolgozik. Kíváncsiságomat az is fokozta, hogy olvastam, illetve elmegyógyász-barátaimtól hallottam már ezekről a kísérletekről, a külföldiekről és az itthoniakról, ismertem Henri Michaux és Aldous Huxley önkisérleti naplóit, könyveit és rettenet-jegyzeteit, olvastam a délamerikai ősi indián varázs-szerekről, férfivá-avató-szerekről és túlvilág-szárnyakról, próbáltam elképzelni előre az állapotot, sőt az állapot utáni létemet, és reméltem, hogy talán sikerűl abba a világrendetlenségbe, abba a belső és szinte megközelíthetetlen szerkezeti lét-gomolygásba jutnom. S ezért ebben a lámpalázban (eddigi életem legnagyobb lámpalázában) teljesen elfelejtettem a hallott és olvasott látomásokat, szín-élményeket, hallucinációkat, és az izgatottságtól szinte üresen vártam az elkövetkezendőket. 

Sheldrake elméletei ma széles körben a figyelem központjába kerültek, még a tudatkutatás vonatkozásában is. A hagyományos tudomány által mellőzött azon kisszámú tudóscsoporthoz tartozik, akik nyíltan felvállalják a különleges jelenségek kutatását, így pl. telepátia az állatoknál, a fantomfájdalom, az imádkozás hatása, az anyák és a csecsemők közötti telepatikus hatás, annak képessége, hogy megérezzük, ha valaki hátulról mereven bámul bennünket, gondolatátvitel telefonálás, elektronikus levél küldése közben. Ezek olyan jelenségek, melyeket mindenki már legalább egyszer átélt, amelyeknek tulajdonképpen elgondolkodásra kellene késztetni bennünket. Ezek a különleges jelenségek jelentik Sheldrake fő kutatási irányát.

Ego-Soft Events by Luc Sala, 1995 in Amsterdam.
Quelle: Pyromania Arts Archive
Camera:: Boris Hiesserer
Thanks to: Optic Kiss Crew

Ebben a materialista korban a dualistákat gyakran vádolják azzal, hogy idejétmúlt vallásos hitet próbálnak visszacsempészni a tudományba, hogy természetfeletti spirituális erőket kívánnak beépíteni a biológiába, valamint, hogy tisztelnek egyfajta „szellemet a gépben”. Tökéletes tudatlanságunk azonban az emberi tudat eredetét illetően inkább azt mutatja, hogy ezek a kritikák csak egyfajta ízlést tükröznek, nem pedig logikus gondolkodást. Az elmetudomány eme lépcsőjén a dualizmus nem irracionális tehát, pusztán valahogy nem divatos.

A káoszelmélet egy kis ág a dinamikán belül, mely az intellektuális elöörs egy nagyon fontos területe manapság. Átfedi a matematikát, a tudományokat és a számítástudományt, mégsem azonos ezek közül egyikkel sem. Nem a fizika vagy a matematika egy ága, mert ez dinamika! Van tehát ez a szokatlan terület, mely nem matematika, és nem is tudomány, nincs tanszéke az egyetemen, és olyan cím sincs, hogy „dinamikaprofesszor”.Jóllehet, annak ellenére, hogy nem vettek róla tudomást, itt egy igazán központi emberi tevékenységről van szó, ami ráadásul nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük a világot magunk körül. Én azt mondanám, hogy félúton helyezkedik el a matematika és a tudomány között. A matematika nem tudomány – a tudománynak megvannak ugye az ágai, de a matematika nem tartozik ezek közé. Filozófiai külcsínét tekintve a matematika teljesen egyedül áll, ami pedig szintén érvényes azokra, akik űzik, mert ők valahogy mindig szemben állnak a tudósokkal. A tudósokat megértésükben és hitükben a „lentről fel” megközelítés jellemzi, míg a matematikusokat a fordítottja. A dinamika egy kiterjedt terület a kettő között, mely alkalmazza a folyamatok megértése végett használt mechanikai modellek enciklopédiáját.

A kultúránk által hajlamosak vagyunk rá, hogy városokba költözzünk, s hogy távol tartsuk magunkat a természettől. Szellemi környezetünkben hasonlóképpen járunk el. A legtöbb ember az életét rendkívül szabályozott elképzelések sorozatának megfelelően tölti, melyek még nagyobb ilyen sorozatokba ágyazódnak mélyen bele. Amikor a fizikai határokra merészkedünk, a sivatagba vagy a dzsungelbe, a távoli és vad természetbe, és amikor a szellem peremterületeit vesszük célba meditációval, álmokkal és pszichedelikumokkal, a képzelet bőségesen gazdag flóráját és faunáját fedezzük fel. Erre a birodalomra nem igazán fordítunk figyelmet amiatt a hajlandóságunk miatt, hogy szavakon keresztül lássunk, hogy szavakon keresztül építkezzünk, és hogy hátat fordítsunk a jelenés dühöngó óceánjának, mely máskülönben teljesen elpusztítaná a metaforáinkat. 

A következő fejtegetés kulcsa a pszichedelikumok által a tudatban kiváltott rendkívüli képteremtő képesség, mint idegen művészet bemutatása lesz: egy ismeretlen, ennélfogva idegen forrás esztétikai termékei. Hogy az idegen az Én egy ismeretlen (normálisan tudattalan) aspektusa, a Másik, vagy az Én és a Másik egy összemosódása-e, az most függőben maradhat tekintettel az élmény rendkívüli különösségére. Az idegen művészet egyfajta episztemológiai stratégia a Másik részéről a pszichedelikus szférában információfogadás és küldés végett. Ez az elképzelés azonban éles ellentétben áll azzal, mely a hallucinációkra, mint mechanikusan generált „formaállandókra”, szemantikai dimenzió nélküli absztrakt geometriákra tekint. Inkább áll közelebb a Héber Egyetem professzora, Benny Shannon ayahuasca-fenomenológiájához.

A videó hossza: 19 : 54

Részlet "Terence Mckenna: Experiment at Petaluma" cimű előadásából.
A szöveget forditotta : Strophariad | orichalcum workshop
A feliratot készitette: Zsazsa Quinote | orichalcum workshop
Az előadás magyar kivonata megtalálható itt:
Terence McKenna: Hétköznapi nyelv, látható nyelv és virtuális valóság